A lelki békéről (nyugalomról)
A lelki béke fájdalmak árán szerezhető meg. Az írás azt mondja: Tűzön és vízen kellett átmennünk, végül elvezettél a megenyhülésre (Zsolt 65,12). Akik Isten kedvében akarnak járni, azoknak sok fájdalmon át vezet az útjuk. Hogyan hirdessük boldognak a szent vértanúkat szenvedéseikért, melyeket Istenért viseltek el, amikor mi magunk a lázzal járó kisebb betegségeket sem tudjuk elviselni?
Semmi nem támogatja úgy a belső béke megszerzését, mint a hallgatás, s amennyire ez lehetséges: a szüntelen belső dialógus, s a lehető legritkábban a másokkal folytatott beszélgetés.
Nincs annál jobb, mint a Krisztusban megszerzett béke, mert benne megtörik mindenféle égi és földi szellem harci ereje. Mert nem a test és vér ellen kell hadakoznunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. (Ef 6,12)
A lelki élet jele, amikor az ember magába mélyed és szívében titokban cselekszik.
Isten kegyelme az ilyen embert beborítja árnyékával, és eleinte nyugalmi állapotba kerül, majd ennek köszönhetően nyugalmon túli állapotba. Nyugalomban (békében) lesz része, vagyis jó lesz a lelkiismerete; nyugalmon túli állapotba kerül, amikor az elme önmagában szemléli a Szentlélek kegyelmét az írás szava szerint: békében van az ő lakóhelye (Zsolt 75,3).
Lehet-e nem örülni, ha az ember szemeivel érzékelhetoen látja a napot? De mennyivel örömtelibb az, amikor az elme belső szemével látja Krisztust, az igazság Napját. Akkor valóban angyali örömmel örvendezik. Ugyanerről az Apostol azt mondta: A mi hazánk a mennyekben van (Fii 3,20).
Aki rendületlenül kitart a nyugalom állapotában, az mintegy áldoztató kanállal meríti a lelki adományokat.
A Szentatyák elnyervén a nyugalmi állapotot, Isten kegyelmével beárnyékolva sokáig éltek.
Amikor az ember nyugalmi állapotba jut, akkor önmagából másokra is ki tudja árasztani a megvilágosított értelem fényét. Az ilyen embernek mindenekelott ismételgetnie kell Anna prófétaasszony eme szavait: Hivalkodás ne hagyja el szátokat (l Sám 2,3), és az Úr szavait: Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből (Mt 7,5).
Ezt a békét, mint egyfajta értékes kincset hagyta tanítványaira halála elott a mi Urunk Jézus Krisztus, mondván: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek (Jn 14,27). Erről az Apostol is beszél: Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban (Fii 4,7); törekedjetek a békességre mindenkivel szemben, törekedjetek az életszentségre. Enélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14).
Ezért tehát kötelességünk minden gondolatunkat, kívánságunkat és cselekvésünket arra összpontosítani, hogy elnyerjük Isten békéjét, s az Egyházzal mindig kiáltsunk hozzá: Urunk, Istenünk, békét adj nekünk (Zsolt 26,12).
A lelki béke megőrzéséről
Minden igyekezetünkkel arra kell törekedni, hogy őrizzük a lelki békét és ne háborodjunk fel a másoktól kapott sértéseken. Ennek érdekében feltétlenül tartózkodni kell a haragtól, és a figyelem segítségével óvni kell az elmét és a szívet, hogy megőrizze az egyensúlyt.
A másoktól kapott sértéseket közömbösen kell viselni és ránevelődni egy olyan állapotra, mintha a sértések nem is ránk vonatkoznának.
Az ilyen gyakorlat megszerezheti szívünk számára a csöndet és Isten lakóhelyévé teheti.
Csodatévő Szent Gergely életében látunk példát a szelídségre, akitől egy bizonyos utcanő nyilvánosan fizetséget követelt, merthogy vele hált volna; erre ő a legkisebb fölindulás nélkül egy bizonyos barátjának szelíden azt mondta: „Adj neki hamar annyi pénzt, amennyit követel". Az asszony, alighogy átvette a jogtalan fizetséget, ördögi megszállás áldozata lett. A Szent pedig imádsággal kiűzte belőle az ördögöt is.
Ha azonban elkerülhetetlen a felháborodás, akkor legalább fékezze meg nyelvét a Zsoltáros szava szerint: Zavart vagyok, szólni sem tudok (76,5).
Ilyen esetben példának vehetjük Trimifunti Szent Szpiridont és Szentéletű Szíriái Efrémet. Az első így viselte el a sértést: Amikor a görög császár parancsára bement a palotába, akkor a szolgák egyike koldusnak nézvén kinevette őt, nem engedte be a palotába, sőt még arcul is ütötte. Szent Szpiridon, mivel nem volt haragos természetű, az Úr szavának megfelelően odatartotta a másikat is (Mt 5,39). Szentéletű Efrém a pusztában böjtölvén egyszer a következőképpen maradt éhen. Tanítványa ennivalót vitt neki és az úton véletlenül összetörte az edényt. A Szent látván tanítványa szomorúságát, így szólt hozzá: „Ne búsulj, testvér; ha nem akart hozzánk jönni az étel, mi megyünk hozzá", így tehát a Szent elment, leült az összetört edény mellé, összeszedte az ételt és megette. Ilyen mértékben volt ő mentes a haragtól.
A harag legyőzését Nagy Szent Pajszij legendájából tanulhatjuk meg, aki arra kérte a neki megjelent Úr Jézus Krisztust, hogy szabadítsa meg a haragtól. Az Üdvözítő azt mondta: Ha le akarod győzni a haragot és vele együtt a felindulást is, semmit se kívánj, senkit se gyűlölj, se ne alázz meg.
A lelki béke megőrzéséhez el kell űznöd magadtól az unalmat, és a vidám lelkület megszerzésére kell törekedned; a bölcs Sirák szava szerint: Sokakat megöl a gond és nincs benne haszon (Sirák 30,24).
A lelki béke megőrzéséhez mindenképpen el kell kerülni mások megítélését is. A felebarát iránti megértéssel és hallgatással őrizhető meg a lelki béke. Amikor ilyen állapotban van az ember, akkor isteni kinyilatkoztatásokat kap.
Hogy az ember ne essék a felebarát megítélésének bűnébe, figyelnie kell önmagára, senkitől ne fogadjon el rossz híreket, és minden iránt úgy viseltessen, mintha hulla lenne.
A lelki béke megőrzéséhez minél gyakrabban magába kell szállnia és azt kérdeznie: Hol vagyok?
Eközben figyelnie kell arra, hogy a testi érzékek, különösen a látás, a belső embert szolgálják, és ne szórakoztassák a lelket érzéki tárgyak, mert kegyelmi adományokat csak azok kapnak, akik belső cselekvést végeznek és lelkükre éberen figyelnek.
Az aszketikus cselekedetekről
Mértéken felül nem szabad aszkézist végezni, hanem igyekezni kell, hogy barátunk - a testünk - hűséges és készséges legyen az erények végzésére.
Középúton kell haladni, se jobbra, se balra ne térj le az útról (Péld 4,27): a léleknek lelki eledelt, a testnek testi, a földi élet fenntartásához szükséges eledelt kell nyújtani. Nem kell a társadalmi élet elől sem elzárkózni abban, amit az a törvény szerint tőlünk megkíván, ahogy az írás mondja: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené (Mt 22,21).
Lelkünk iránt is megértéssel kell lenni gyengeségei és tökéletlenségei miatt, és hiányosságainkat elviselni, ahogy elviseljük felebarátaink hiányosságait, de nem ellustulni, hanem szüntelenül buzdítani magunkat a jobbra.
Ha esetleg sokat ettél, vagy valami olyat tettél, ami az emberi gyengeségből következik, ne háborodjál fel, ne tetézd bajjal a bajt, hanem férfias bátorsággal nekiállva a hiba kijavításának, igyekezz megőrizni a lelki békét az Apostol szava szerint: Boldog, aki nem ítéli el magát abban, amit helyesnek tart (Rom 14,22). Ugyanez a gondolat rejlik az Üdvözítő szavaiban is: Ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18,3).
A munkától és betegségektől megfáradt testet elegendő alvással, étellel és itallal kell erősíteni, nem sajnálva tőle még az időt sem. Jézus Krisztus Jairus leányának feltámasztása után tüstént megparancsolta, hogy adjanak neki enni (Lk 8,55).
Bármiben is érünk el eredményt, az Úrnak kell tulajdonítanunk s mondjuk a Prófétával: Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget (Zsolt 113,9).
Harmincöt éves korig, vagyis az emberi élet deléig az számít nagy győzelemnek, ha az ember tisztán megőrzi önmagát, és sokan épp ezekben az években nem tartanak ki az erényekben, hanem letérnek a helyes útról tulajdon vágyaikhoz, amint erről Nagy Szent Vazul tanúskodik: Sokan sok mindent gyűjtöttek ifjú korukban, de életük deléhez érkezvén, a gonosz lelkektől rájuk mért kísértésekkel járó izgalmakat nem tudták elviselni, ezért mindenüket elveszítették.
Hogy az embert ne érje ilyen meghasonlás, mintegy próbaképp mérlegre kell tennie önmagát és egész életében figyelnie kell önmagára Szíriái Szent Izsák tanítása szerint: mintegy mérlegen kell lemérnie kinek-kinek a saját életét (Prédikációk 40.).
Krisztus világosságáról
Hogy szívedbe fogadjad és érezzed Krisztus világosságát, el kell vonni magadat, amennyire csak lehetséges, a látható dolgoktól. Miután vezekléssel és jócselekedetekkel megtisztítottad lelkedet, s közben őszintén a keresztre Feszítettbe veted hitedet, miután behunytad testi szemeidet, elmédet szíved rejtekébe kell merítened és kiáltoznod, szüntelenül segítségül híva a mi Urunk Jézus Krisztus nevét. Akkor attól függően, hogy mekkora buzgalom és heves vágy tölti el a lelket szerelmese iránt (vö. Lk 3,22), az ember a segítségül hívott névben édességet talál, amely felkelti benne a vágyat a felülről jövő megvilágosodás után.
Amikor az elme jó hosszan elmerül ebben a gyakorlatban, ez megérinti a szívét, s akkor felragyog Krisztus világossága, megszentelve a lélek szentélyét isteni ragyogásával, ahogyan Isten nevében Malakiás próféta mondja: És előttetek, akik félitek nevemet, felragyog az igazság Napja (4,2). Ez a fény egyúttal élet is az Evangélium szava szerint: Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (Jn 1,4).
Amikor az ember belülről szemléli az örök fényt, akkor az elméje tiszta lesz, és nincs benne semmiféle érzéki kép, hanem, mivel egészen belemerül a teremtetlen jóság szemlélésébe, elfeled minden érzékelhetőt, már önmagát sem akarja látni, hanem szeretne elrejtőzni a föld szívébe, csakhogy el ne veszítse ezt az igazi jót - Istent.
...........................
Forrás:
Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása
Tartalom
Előszó 5
Szárovi Szent Szerafim legendája 8
Szárovi Szent Szerafim intelmei 33
Az Istenről 34
A hitről 35
A reményről 35
Az isten iránti szeretetről 36
Az Istenfélelemről 36
Lemondás a világról 37
A hallgatásról 38
Az önmagamra való figyelésről 38
A lélekről való gondoskodás 41
Mivel kell a lelket táplálni? 42
A lelki békéről (nyugalomról) 44
A lelki béke megőrzéséről 45
Az aszketikus cselekdetekről 47
Krisztus világosságáról 48
A könnyekről 49
A vezeklésről (bűnbánattartásról) 50
A böjtről 52
Az elme őrzéséről 54
A fecsegésről (bőbeszűdéségről) 54
A szívben jelentkező hatások felismeréséről 55
A betegségekről 56
Az alamizsnálkodásról 57
A gonosz gondolatokról és a test rezdüléseiről 57
A türelemről és az alázatról 59
A felebarátra vonatkozó kötelességekről és a felebaráti szeretetről 61
A felebarát el-nem-ítéléséről és a sértések megbocsátásáról 61
A túlzott aggódás ellen 64
A szomorúságról 64
A kétségbeesésrl 65
Jézus Krisztus világra jövetelének okairól 67
A tevékeny és szemlélődő életről 68
Szerafim atya imaszabályzata 70
Beszélgetés a keresztény élet céljáról 79
A zarándoknak, az imádság keresőjének elbeszéléséből 84
"Téli húsvét" Oroszföldön 91