2022. május 30., hétfő

A négy Evangelista és Szent Evangéliumaik


 Modern korunkban sok zavaros elképzelés kering arról, hogy mikor íródott a 4 Szent Evangélium, a modern “biblia kutatók” sokszor még olyan zagyvaságoktól sem riadnak vissza, mint például az, hogy Máté Evangéliumát nem is Máté, hanem valaki más írta az ő nevében vagy, hogy a 4 Evangelista közül Márk írt először Evangéliumot… 

Ezzel szemben az egyházi szent hagyomány a mai napig őrzi a nemzedékről nemzedékre adományozott információkat, mely a négy Evangéliummal kapcsolatban a következő: 


Szt. Máté

Az evangéliumot Szent Máté Kr.u. 42-ben zsidó anyanyelvén írta, majd lefordították görögre. A héber szöveg számunkra nem maradt fenn, de a görög fordítás számos nyelvi és kultúrtörténeti sajátossága emlékeztet rá.


Szt. Márk

Amikor Pál apostol láncra verve érkezett Rómába, Márk tanítvány Efezusban volt, ahol a katedrális székét Szent Timóteus foglalta el. Márk tanítvány vele együtt érkezett Rómába. Ott is írta meg szent evangéliumát (62-63 körül).


Szt. Lukács

Az Egyház Szent Lukácsot tekinti az első ikonfestőnek. Evangéliumát Kr.u. 60 körül írta Rómában, Pál apostol irányítása alatt, majd megírta az Apostolok Cselekedeteit.


Szt. János

János apostol Kr.u. 67 körül írta meg Evangéliumát, majd pátmoszi száműzetése alatt, Kr.u. 95-ben, a Jelenések könyvét.