Tegnap az evangéliumban hallottuk, amint Máté evangélista mondja, hogy amikor az Úr bevonult, „megrendült az egész város”. Az egész várost megrázta, felkavarta és izgalomba hozta ez a Bevonulás. János evangélista pedig megmagyarázta nekünk, miért volt ilyen ünnepélyes ez a Bevonulás. A mai evangélium a szent evangélista megjegyzésével zárul, miszerint mindazok, akik a Megváltót körülvették, tanúskodtak annak a nagy, megrázó és rettenetes csodának – Lázár feltámadásának. Ezért, amint pontosan megjegyzi az evangélista, a nép így fogadta Őt, mert hallott arról, hogy ilyen jelet, ilyen csodát tett!
Krisztus, a Megváltó, leereszkedett az Olajfák hegyéről a szent város és a templom felé. Ennek az útnak egy része a Getszemáne monostor területén halad át, amely a mi (ROCOR) lelki Missziónkhoz tartozik. Ott jelölték meg a Megváltónk útját, amelyen Ő járt. Amikor az Úr odaért, az egész nép örvendezett – kivéve elkeseredett ellenségeit. Ő azonban nemcsak hogy nem osztozott ebben az örömben, hanem sírva fakadt, amikor meglátta előtte fekvő, gyönyörű várost. Az Olajfák hegyéről, mint a tenyérből, látszott Jeruzsálem szent helyeivel. Az Úr sírva fakadt és így szólt:
„Bárcsak te is felismernéd ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. 43Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. 44Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19:42-44)
Krisztust, a Megváltót, a nép azért fogadta ünnepélyesen, mert Lázár feltámasztásának csodáját művelte. És már korábban is feltámasztott halottakat. Feltámasztotta Jairusz, a zsinagóga elöljárójának lányát, feltámasztotta a náini özvegy fiát, de ezek még csak friss halottak voltak, akiket épp most ragadott el a halál. A lány (Tabitha) akkor halt meg, amikor az Úr már úton volt a ház felé, ahol élt; a fiatalembert pedig éppen a temetésre vitték. De szem előtt kell tartanunk, hogy ott azon a napon temetnek, amikor valaki meghal. Tehát ezek is csak friss halottak voltak. Itt viszont az Élet Fejedelme a halál, az emberiség ellenségének teljes diadala ellen vonult, hiszen Lázár teste már félig elmállott, és bűzös, bomladozó holttest volt. Ezért nem szeretik az úgynevezett teozófusok és okkultisták ezt a csodát, és mindenféleképpen megpróbálják befeketíteni és elferdíteni. Az első két feltámadásról, amikor az Úr egy lányt, majd egy fiút támasztott fel, azt állítják, hogy Jézus Krisztus Indiában járt, és ott titkos okkult tudományokat tanult. Azt mondják, hogy a lány és a fiú nem is halt meg, csak letargikus álomban voltak, és Ő valamilyen módszerrel felébresztette őket. De letargiáról semmi szó sem lehet ott, ahol már bomlás volt. Ezért próbálják valahogy tagadni ezt a csodát.
Volt egy Renán nevű író, aki megírta a „Jézus élete” című könyvét, amelyben látszólag sok dicséretet szentel a Megváltónknak, mégsem ismeri el Őt Istenembernek, megtestesült Istennek, hanem csupán egy egyszerű embernek, bölcs tanítónak. Ez a istenkáromló könyv sajnos elég népszerű volt még a forradalom előtt is és után is. Lázár feltámadásának csodájáról ez a istenkáromló így ír:
„Lázár egyáltalán nem halt meg, csak elrejtőzött, és valami más bűzös holtat tettek a sírba, míg Lázár élt. Sőt, azt is állítja, hogy Jézus Krisztus tudott erről.”
Vagyis csalónak, szélhámosnak állítja be Őt, aki hamis csodákat színlelt. Mit értek volna a dicséretei, ha végül is egy olyan embernek állítja be Őt, aki lelki bűnt követett el? És mégis olvasták ezt az emberek! De az áldott emlékű Antonij Metropolita még külföldön foglalkozott Renán istenkáromló munkájával, és leleplezte a csalást. Renán a könyvében számos szentírási hivatkozást tesz, de Antonij Vladyka, aki a pontossághoz szokott, ellenőrizte ezeket. Kiderült, hogy Renán nem létező idézeteket használt! Olyan szövegekre hivatkozott, amelyek valójában nincsenek is meg! Sajnos, ez már a forradalom után történt. Bár jobb lett volna, ha még Oroszországban, a forradalom előtt leleplezik. De ismétlem, Antonij Vladyka nyilvánvaló csalással vádolta meg ezt a istenkáromlót, és ezután a könyve minden tekintélyét elvesztette.
De emlékezzünk, testvéreim, arra, hogyan sírt az Úr, amikor Jeruzsálem felé közeledett. Hogyan keservesen siratta Jeruzsálem hűtlenségét és azt, hogy nem ismerte fel a látogatásának idejét. Mi történne most velünk, ha az Úr ránk tekintene? Nem sírna most is? Mert most, amikor a úgynevezett keresztény világ életét szemléljük, látjuk, hogy milyen messze került minden keresztény és erkölcsi alaptól – és ez félelmetes! Valami őrület szállta meg a világot: a gyűlölet, a mocsk, a romlottság és a hazugság őrülte. És egyszerűen félelmetes egy hívő embernek ebben a világban élni.
De ne csüggedjünk, és ne veszítsük el bátorságunkat! Az apostol már régen mondta: „Ahol bűn sokasodik, ott a kegyelem annál inkább bővelkedik.” Minél több bűn veszi körül az embert, minél több mocsok és gonoszság van körülötte, ha ő keresztény akar maradni, különleges kegyelem segíti őt, és így is képes lesz Krisztus követője lenni. De ez kemény küzdelem lesz, mert valóban, ma a keresztény a jelenkori világban és az úgynevezett "keresztények" között úgy jár, mint a bárány a farkasok között. Emlékezzetek erre, szeretteim, és ne feledjétek, hogy hamarosan eljön a Nagyszombat és a Húsvét – a liturgikus év legszebb időszaka. Az Egyház ezekben a napokban kínálja nektek a lelki gazdagság lakomáját! Ne hagyd éhezni a lelked, ember, hanem törekedj arra, hogy ezekben a szent napokban minél többet látogasd az Isten házát, és akkor a lelked táplálékot, jóllakottságot és lelki erőt nyer az életed következő szakaszára! Ámin.