 |
| Hilarion szkíma szerzetes |
A teóriának három fő változata létezik: (a) az, hogy Isten Neve Isten Lényege, (b) Isten Energiája, vagy (c) a név írott betűi vagy hangzásai azok. Mindhárom változat hamis. Az eretnekség korai formáját Eunomiosz prédikálta a negyedik században, és Nagy Szent Bazil és Nüsszai Szent Gergely püspök-testvérek elítélték. Az eretnekség későbbi változatát az athoszi orosz szerzetesek, Hilarion és Antonij Bulatovics hirdették, és mind a konstantinápolyi, mind az orosz szinódus elítélte 1912–13-ban. További változatokat Bulgakov, Florenszkij, Loszev és mások terjesztettek. Napjainkban a Moszkvai Patriarchátus második hierarchája, az azóta kegyvesztett, „metropolita” Hilarion Alfejev is úgy tűnik elfogadja ezt a tévtant.
Isten Neve nem lehet maga Isten egy nagyon egyszerű okból: a nyelv normális használatában a név különbözik attól, amit megnevez. Péter nem ugyanaz, mint a „Péter” név, Pál nem ugyanaz, mint a „Pál” név, és Isten sem ugyanaz, mint az „Isten” név. 1912-ben Optinai Szent Varszonufij így fogalmazott: „Emlékezzetek, nem a szóban, a névben van az erő, hanem magában a Krisztusban, akit megneveznek” (Помни, сила не в слове, не в имени, а в Самом Христе, именуемом).
Azonban a patrisztikus-irodalomban a „név” szónak vannak szokatlan, speciális használatai, és az eretnek névimádók ezekbe kapaszkodnak, hogy zavart keltsenek. Az egyiket Szent Maximosz a Hitvalló használta az Úr imájára írt kommentárjában, ahol a „Szenteltessék meg a Te Neved” részben említett „Nevet” Krisztussal, a Szentháromság második Személyével azonosítja. A másikat Areopagita Szent Dionüsziosz alkalmazta az „Isteni nevekről” című értekezésében, ahol Isten tulajdonságait, mint a Bölcsesség, Igazság, Szeretet stb., „isteni neveknek” nevezi. Nyilvánvaló, hogy Isten Bölcsessége, Igazsága és Szeretete mind Isten Energiái, tehát maga Isten, ahogyan azt az Egyház, Palamasz Szent Gergely tanítását követve, tanítja. Ugyanakkor szintén nyilvánvaló, hogy ez a „név” szó speciális használata…
Az, hogy Isten Neve nem maga Isten, nem jelenti azt, hogy nem szent – vagyis hogy ne lenne tele az Ő isteni kegyelmével és Energiáival. A szent aszkéták évszázadokon át tartó tapasztalata tanúskodik annak erejéről (még ha istentelenül, hitetlenül is ejtik ki, lásd Az apostolok cselekedetei 19,13–17). Ezt teljes mértékben elismerték az orosz Szent Szinódus 1913-as, a névimádást elítélő hivatalos nyilatkozatában. Néhány évvel később Poltavai Teofán érsek, az Ószövetségben szereplő Isten Nevével foglalkozó jelentős értekezés szerzője és az 1917–18-as orosz helyi zsinaton a névimádást vizsgáló albizottság vezetője így fogalmazott: „Az Istenség megnyugszik Isten Nevében (Во Имени Божием почиет Божество). De a ’megnyugszik benne’ nem ugyanaz, mint az ’ugyanaz, mint’… Ha Isten Neve maga Isten lenne, örök lenne, ám Szent Izsák Szír azt mondja: »Volt idő, amikor Istennek nem volt neve, és lesz idő, amikor neve sem lesz«” (Было, когда у Бога не было имени, и будет, когда у Него не будет никакого).
*Dr. Vladimir Moss,*
*2021. november 18. / december 1.*