Jákob folytatá megkezdett útját. Egyszer csak szembejövének vele az Isten angyalai. Mikor meglátta ôket, mondá: Az Isten tábora ez! Elnevezé tehát azt a helyet... Kéttábornak. (Ter 32,1-2) Tudom, tegnap kifáradtatok, mert beszédem egy kicsit hosszúra nyúlt. De legyetek nyugodtak, fáradságtok nem esett hiába: hiszen az Úrban történt, már pedig az Érte fáradás -- még a rövid is -- nagy jutalmat szerez. Lehet, hogy testetek elfáradt; lelketek azonban erôsödött. Láttam, hogy buzgó vágyatok és felajzott figyeléstek a tetôpontra hágott, ezért majd hogy nem rövidebbre fogtam tanító szavamat; nem akartam mégsem történetünk befejezte elôtt abbanhagyni beszédemet, tudtam ugyanis, hogy e módon inkább kedvetekre cselekszem. Hogy mondanivalóm oly hosszúra nyúlhatott, az nagyszerűen megmutatta, milyen nagy a buzgóságtok, milyen kielégíthetetlen vágyatok a hallgatásban. Így hát magam is fokozott serénységgel fogok hozzá tanítástokhoz, hiszen látom nap-nap után növekvô kívánságtokat. Nos, térjünk rá ma -- erônkhöz képest -- a tegnap mondottak folytatására, elétek tálalva a szokásos szeretetlakomát. Lássuk csak, Lábán távozása után Jákob hogyan kél útra. A Szentírásban nincs fölösleges rész. Minden, amit az igazak végbevisznek, nagy haszonnal olvasható. A mindenek Ura volt állandó kísérôjük, Ô könnyítette meg utaik sok fáradalmát, ezért aztán az ô kis útjuk tanulmányozásából mi is nagy hasznot meríthetünk. Ahogy Lábán hazament, Jákob is folytatá útját. Egyszer csak szembejövének vele az Isten angyalai. (Ter 32,1) Eltávozta után ugyanis, amint Lábántól való félelme teljesen végetért, elfogta a bátyjától való rettegés. Ám a kegyes Úr lelket akart bele önteni, teljesen el akarta oszlatni gyávaságát, megláttatta tehát vele az angyalok táborát. Szembejövének vele az Isten angyalai. Mikor meglátta ôket, mondá: Az Isten tábora ez! Elnevezé tehát azt a helyet Kéttábornak (uo. 2), hogy ez a név megörökítse az itten osztályrészeül jutott látomást. E látomás után követeket külde maga elôtt Ézsauhoz, a bátyjához... (Uo. 3-4) Lám, még a látomás után is mily nagy rettegés gyötörte! Félt bátyja erôszakosságától; aggódott, hogy tôrbecsalja, mert még eszében tartja egykori cselekedetét. Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz: Ezt üzeni öcséd, Jákob: Lábánnál tartózkodtam s voltam mindmáig. Van marhám, szamaram, juhom, rabszolgám meg rabszolgálóm: s most követséget küldök uramhoz, hogy kegyelmet találjak tekintetedben. (Uo. 4-5) -- Figyeld meg, mennyire fél bátyjától. Ki akarja engesztelni. Követséget küld tehát hozzá, jelenti neki jövedelmét, vagyoni állapotának alakulását; és értesíti arról, hogy hol volt ily hosszú ideig. Haragja kiengesztelésével szeretné elnyerni megbocsátását. Ez meg is történt: az Isten lecsillapította a bátya szívét, és neheztelését kioltva -- engesztelékennyé tette. Lábán nagy haraggal üldözte Jákobot, ám az Úr már puszta szavával ráijesztett: hogy ne tudta volna hát békülékennyé változtatni Ézsaut az öccse iránt! Mikor visszatértek a követek Jákobhoz, mondták: Eljutottunk bátyádhoz... s íme siet eléd négyszáz emberrel. (Uo. 6) Ez csak növelte Jákob ijedelmét. Nem látta tisztán bátyja szándékát. Értesülvén tehát kíséretének nagyságáról, elrémült, mert attól tartott, hogy harcolni jô és ezért ,,siet eléje''. Igen megfélemlék erre Jákob. (Uo. 7) A félelem megzavarta elméjét. Zavarában nem tudta, mitévô legyen. Életét féltette, szeme elôtt felrémlett a halál. Két táborba osztá a vele levô népet..., mondván: Ha Ézsau az egyik tábort megtámadja s megveri, a megmaradt másik tábor megmenekszik. (Uo. 7-8) Félelme, nagy rémülete sugallta ezt neki. Látva, hogy szinte tôrbeesett, a legyôzhetetlen Úrhoz fordul és valósággal számonkéri Tôle régebbi ígéreteit: Itt az idô, hogy egyrészt az elsôszülöttek kiváltságos helyzetéért, másrészt nekem tett ígéreteidért méltónak találtassam teljes támogatásodra. Mondá ugyanis Jákob: Én atyámnak, Ábrahámnak Istene s atyámnak Izsáknak Istene,... ki azt mondottad nékem: Térj vissza földedre s születésed helyére. (Uo. 9) Te, aki engem kihívtál az idegen földrôl és visszaparancsoltál atyámhoz és szülôföldemre: csekély vagyok mindaz irgalmadra s hűségedre, amelyet szolgáddal műveltél. (Uo. 10) Légy mostan is segítségemre. Mindeddig nagy gondot viseltél rám, most is kiragadhatsz a veszély torkából. Jól tudom, hogy egy szál botommal keltem át a Jordánon (uo.); minthogy azonban törôdtél velem, én aki egy szál bottal vágtam neki az idegen földnek, két táborral jövök vissza mostan. (Uo.) Uram, aki ilyen nagy vagyont adtál nekem és ennyire megnövelted gazdagságomat, Te ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak kezébôl, mert igen félek tôle, hogy... meg ne találjon ölni anyát; fiat egyaránt. Te azt mondottad, hogy jót teszesz velem s oly bôségessé teszed ivadékomat, mint a tenger fövenyét, melyet sokasága miatt megszámlálni nem lehet. (Uo. 11-12) Jákob kéri Istentôl, hogy teljesítse ígéreteit; Jákob harca az angyallal; nevének lzraelre változtatása; miért emberi alakban jelennek meg az angyalok. -- Figyeld meg Jákob istenfélô lelkületét és jóravalóságát: csak arra kéri az Urat, hogy teljesítse ígéreteit. Elôször megköszöni régebbi kegyelmeit, majd megvallja, hogy ruhátlan és kivetett létére jutott ilyen nagy gazdagságba: csak azután kéri, hogy mentse meg a veszedelemtôl. ,,Hiszen Te azt mondottad: Oly bôségessé teszem ivadékodat, mint a tenger fövenyét, melyet megszám lálni nem lehet.'' Miután imádkozott s az Úr elé tárta könyörgô kívánságát, maga is megteszi, amit megtehet. Abból amit magával hozott, ajándékokat választott ki bátyjának. Aztán külön külön elküldé szolgái által és meghagyta nekik, hogy szavukkal engeszte bátyja lelkét és adják hírül neki megérkeztét. (Uo. 13ljék ki 19) Mondjátok neki: Szolgád... követi utunkat. (Uo. 20) Mindezt azért, hogy elôbb váljék jóbaráttá és csak azután találkozzék vele szemtôl kerülök a színe elé, talán kegyelmes leszembe. Azután sz irántam. Az ajándék tehát elméne elôre. (Uo. 2021) Vedd most megint szemügyre az Isten kimondhatatlan kegyességét: alkalmas idôben gondoskodása mindenkor megnyilvánul. Annak idején, mivel az igaz semmit sem sejtett és nem tudta, hogy nagybátyja a titko n történt eltávozás megbosszulása végett mindenképp rátámad, mégpedig nagy erôvel, mondom: annak idején Lábánnak jelent meg az Úr, lecsillapította indulatát és ráparancsolt, hogy öccsének még csak egy rossz szót se szóljon. ,,Keményebben ne szólj Jákob ell en!'' (Ter 31,24) De úgy intézte a dolgot, hogy a látomásról, Lábán nyelve által az igaz is értesüljön, mert azt akarta, hogy Jákob az isteni gondviselés tudatában bátrabb legyen. Most más a helyzet. A bátyja az idô hatására megszelídült. Letett öccse elle n való indulatos haragjáról. Jákob viszont tovább vívódott önmagában. Félt, reszketett a bátyja elé járulástól. Ezért a jóságos Úr most nem Ézsaunak ád parancsot (mint fentebb Lábánnak), hiszen ez már semmi rosszat sem forral öccse ellen, hanem az Úr most Jákobot vigasztalja. Ajándékvivô szolgáinak elküldése után aludt egyet, majd igen korán felkelt, vevé két feleségét... meg... fiait és átkele a Jábok gázlóján és átvivé mindenét, amije volt. Mikor aztán egyedül maradt, íme egy férfiú tusakodott vele egész virradatig. (Ter 32,2224) Nagy az Úr kegyessége. A két testvér találkozása elôtt emberalakban akart megküzdeni Jákobbal, hogy kézzelfoghatóan tudtára adja: nem fogja érni semmi baj. A férfi mikor látta, hogy legyűrik, megérinté csípôjének inát. (Uo. 25) M indez az Úr alkalmazkodása végett történt. El akarta ugyanis űzni a félelmet Jákob lelkébôl és rá akarta bírni, hogy mit se rettegve járuljon bátyja elé. Amint ugyanis megérinté csípôjének inát, az tüstént elszárada. (Uo.) Majd pedig, hogy megismerje vélt küzdôfelének erejét, azt mondja a férfiú Jákobnak: Eressz el, mert feljô immár a hajnal. (Uo. 26) Megsejtvén tehát az igaz a férfiú különös hatalmát, így szólt hozzá: Nem eresztelek el, míg meg nem áldasz. (Uo.) Nagy és érdememet meghaladó kitüntetésben ré szesültem. Nem eresztelek el tehát, míg meg nem áldasz engem. Erre az mondá: Mi a neved? (Uo. 27) -Lám, már ismét hogy alkalmazkodik az Úr! Ha meg nem kérdi, talán nem tudta volna Jákobnak a nevét? Bizonnyal tudta volna, kérdésével azonban meg akarja szi lárdítani az igaz bizalmát és föl akarja világosítani, hogy voltaképpen kivel beszél. Mikor tehát ez felelé: Jákob, erre az mondá: Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek; mert ha erôs voltál az Istennel szemben, mennyivel inkább fogsz gyôzedelmesked ni az embereken. (Uo. 28) Nézd, teljesen föltárja most mutatott nagy leereszkedésének okát s a névadás útján egyszersmind tudatja vele, hogy kit látott, kivel viaskodott. Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek. Ez a név pedig azt jelenti: ,,Aki látj a Istent.'' Mivel méltónak találtattál arra, hogy meglásd az Istent (már amint ember megláthatja) ezért adom neked ezt a nevet. Azt akarom, hogy nyilván lássa az utókor, milyen látomásban részesültél. És hozzáteszi: Mert ha erôs voltál az Istennel szemben, mennyivel inkább fogsz gyôzedelmeskedni az embereken. Ne félj többé! Ne tarts attól, hogy bárki is megkárosít. Hiszen te akkora erôt kaptál, hogy Istennel is megbírtál küzdeni: sokkalta inkább gyôzedelmeskedsz tehát az embereken, senki sem tud majd leg yôzni téged. E szavak hallatára Jákob elámult a vele Szólónak nagyságán. Így beszélt tehát hozzá: Mondd meg nekem, mi a neved? Az felelé: Mit kérdezed nevemet? Azzal megáldá ôt. (Uo.) Maradj meg a rádszabott határok közt, át ne hágd a mértéket! Áldásom ak arod venni? Íme, megadom. Azzal megáldá ôt. Erre Jákob elnevezé azt a helyet Fánuelnek, mondván: Színrôlszínre láttam itt az Istent, mégis megmenekedett a lelkem. (Uo. 30) Íme, a látomás milyen nagy bizalmat öntött beléje! ---Megmenekedett a lelkem, pedig az elôbb majdnem meghalt ijedelmében. -Mivel megadatott nekem szemtôl szembe látni az Istent, megmenekedett a lelkem. Éppen akkor kelt fel... a nap, amikor túlment Fánuelen. (Uo. 31) Látod, az Úr az emberi gyengeséghez alkalmazkodtában minden útonmódon ki akarja mutatni jóságát. Ne csodálkozz rajta, kedves hallgatóm, hogy ilyen nagy az Úr leereszkedése. Jusson eszedbe, hogy az Úr a patriarchának is vendége volt (angyalaival együtt) és ott ült a tölgyfa alatt emberalakban; s ezzel már jóelôre jelezte, ho gy emberi természetet fog majd ölteni és az egész emberi nemet így fogja megszabadítani az ördög zsarnokságától; így fogja visszavezetni az üdvösséghez. A megtestesülés igazsága kihirdettetik. Az Úr jótéteményeinek emlékei a Szentírásban. azonban-Akkor még, a kezdet kezdetén, csak jelképben jelent meg mindegyiküknek, amint maga is mondja egy másik prófétája által: Én adtam a sok látomást, s a próféták által én mondtam példabeszédeket. (Oz 12,10) Mikor azonban az Úr kegyes volt szolgai alakot ölteni és z senge áldozatunkat elfogadni, akkor már nem jelképes, nem is csupán látszólagos testet vett magára, hanem igazit. Éppen ezért át akarta élni minden élményünket, asszonytól akart születni, csecsemô akart lenni, pólyába takartatni, anyatejen élni és el akart viselni mindentmindent, hogy Isten határozatának igaz volta hihetô legyen, s elnémuljon az eretnekek szája. Azért alszik el a hajóban is, azért kel útra és fárad el, azért tűr el minden földi kínt, hogy önnön életével teljesen meggyôzzön mindenkit. Azért áll az ítélôszék elé, feszítteti magát keresztre, tűri el a leggyalázatosabb halált, helyezteti magát a sírba, hogy megtestesülése mindenképpen nyilvánvaló legyen. Mert ha csakugyan nem vette magára a testünket, akkor meg sem feszítették, meg sem halt, el sem temették, föl sem támadt. Ha pedig nem támadt föl, semmis minden beszéd a megtestesülésrôl. Lám, milyen oktalanságba esnek azok, akik nem hajlandók követni a Szentírás útmutatását, hanem önnön gondolataikra bíznak mindent. Ám ami most jóllátható igazs ág, az Jákob elôtt még csak valami jelkép volt; de olyan jelkép, amibôl az igaz egészen megbizonyosodhatott arról, hogy nagy gondot visel rá az Isten és hogy legyôzhetetlen lesz bárkivel szemben, aki reá leselkedik. Aztán hogy látomása ismertté váljon az u tókor elôtt, ,,a lábára... sántított''. Emiatt nem eszik meg Izrael fiai azt az inat, amelyik Jákob csípôjében elszáradt, mind a jelen napig: mivelhogy Ô megérintette csípôjének inát és az megmerevedett. (Ter 32,3132) Jákob ha majd megfutotta élete pályáj át, el fog távozni e földrôl; ellenben az Istennek reá való gondviselését és nagy leereszkedését minden emberi nemzedék elôtt ismertté kellett tenni. Innen van az -jegyzi meg az Írás -, hogy nem eszik meg Izrael fiai a csípôinat, amely megmerevedett. I smerte az Úr a zsidók szerfölött hálátlan lelkületét. Tudta, hogy könnyen felejtik jótéteményeit, ezért folyton valami alkalmas jellel emlékezteti ôket tetteire és van rá gondja, hogy az említetthez hasonló vallási szokások segítségével megôrizzék ezeket a z emlékeztetô jeleket. Erre bôven találsz példát az egész Szentírásban. A legtöbb ilyen szokás fôoka általában az az isteni szándék, hogy a jövô nemzedékek mindig megemlékezzenek Isten jótéteményeirôl, és feledékenységük vissza ne sodorja ôket tévelygésükb e; már pedig a tévelygés különleges tulajdonsága volt a zsidó fajnak: a zsidók a jótéteményekkel szemben gyakran nagyon is hálátlanoknak bizonyultak. Bizonyára elpárolgott volna a fejükbôl mindannak emléke, amit Isten értük tett, ha meg nem honosítja a sze rtartástörvényeket. -Ám lássuk, miképp találkozik Jákob a bátyjával! Amint a történtek alapján eléggé megvigasztalódott és ígéretet kapott, hogy erôs és tehetôs lesz az emberekkel szemben is, felemelte szemét (és) látta, hogy jön Ézsau és vele négyszáz ember. Erre különválasztá Liának, Ráchelnek és a két rabszolgálónak gyermekeit; majd felállítá a két rabszolgálót és gyermekeiket elül, Liát pedig s gyermekeit a második helyen. Ráchelt meg Józsefet leghátul, maga pedig az élükre méne s hétszer földig hajt á magát, míg bátyja közelébe ért. (Ter 33,13) Nézd, a különválasztás után, hogy siet elébe, a többiek élén. és hétszer földig hajtá magát, míg bátyja közelébe ért. Mozdulataival, hajladozásával akarja megnyerni bátyja jóindulatát; ezt el is érte: Mert Ézs au az öccse elé futa és megölelé s a nyakába borula s megcsókolá és síra. (Uo. 4) Figyeld meg az Isten irányító tevékenységét (amirôl tegnap beszéltem, azt mondom most újra): mikor a mindenek Ura meg akarja mutatni irántunk való gondviselô jóságát, bárány oknál szelídebbekké változtatja még ádáz ellenségeinket is. Figyeld meg, mekkora változáson esik át Ézsau. Az öccse elé futa és megölelé s megcsókolta és síra. Ekkor végre felsóhajtott Jákob. Félelme elszállt, és gyávasága megszűntével bátrabbá lett. Mikor aztán (Ézsau) felemelte szemét, meglátá az asszonyokat és gyermekeiket s mondá: Mit akarnak ezek? (Uo. 5) Öccse vagyonának láttán elfogta a csodálkozás; azért teszi föl ezt a kérdést. Hát öccse mit szól? Ezek azok a gyermekek -mondja -, kiket Isten nek em, szolgádnak ajándékozott. (Uo.) Lám, milyen nagy a szerény Jákob hatalma! Alázatos szavaival meg tudta szelidíteni bátyja haragját. Erre közelebb kerülének a rabszolgálók és fiaik... Odaméne Lia is... és Ráchel és meghajtá magát. Mondá ekkor Ézsau: Mire való az a tábor, amellyel találkoztam? Ô felelé: Hogy kegyelmet találjak uram elôtt. (Uo. 68) Jákob alázatosságával legyôzi bátyját.-Vedd szemügyre, kérlek, Jákob gyôzelmét, amelyet nagy alázatosságával aratott bátyján. Íme, akit eddig ádáz ellenségé mutatkozik, hogy szolgálatára szívvelnek hitt, az most oly szelídnek örömest felajánlja mindenét. Mondá (ugyanis): Van nekem, öcsém, bôviben; ami a tied, legyen a magadé. (Uo. 9) Jákob azonban nem nyugszik bele. Meg szeretné mutatni, mily nagyra becsüli b átyja barátságát, ezért azt mondja: Ha kegyelmet találtam szemedben, fogadd el ezt az ajándékocskát a kezembôl, mert úgy néztem arcodra, mintha az Isten színét néztem volna. (Uo. 10) Fogadd el neked szánt ajándékaimat. Hiszen oly örömmel néztem arcod, mint midôn valaki az Isten arcát nézi. Ezt Jákob a bátyja szolgálatrakész engedékenységének megszerzése végett mondta, vagyis azért, hogy hízelgésével testvéri jóindulatra indítsa. Légy hozzám kegyelmes (uo.), azaz légy kedves irántam s fogadd el az áldást, me lyet neked hoztam s amelyet az Isten, a mindenek osztogatója adott nékem. (Uo. 11) Ne vonakodjál elfogadni. Mindezt Isten ajándékozta nekem, ô volt mindenemnek szolgáltatója. E szavaival egyrészt szép csendesén tudtára adta, milyen nagy gondot visel rá az Isten, másrészt arra késztette, hogy nagy tisztelettel legyen iránta. Öccse unszolására... elfogadá. (Uo. 12) Íme, hogy megváltozott már! Majd mondá (neki Ézsau): Tartsunk együtt! (Uo. 12) Azaz: mostantól fogva járjuk együtt az utat. Jákob azonban méltányo s kibúvóhoz folyamodik: Tudod, uram, hogy gyenge gyermekek, szoptatós juhok és tehenek vannak velem; ha a járásban jobban megerôltetem ôket, egy nap elhull minden nyájam. (Uo. 13) Nem tudok erôsebb iramban menni az úton; kénytelen vagyok lassan, óvatosan h-folytatja -aladni gyermekeim és barmaim miatt egyaránt, hogy bele ne pusztuljanak a megerôltetésbe. Menj tehát te külön én pedig gyermekeim és jószágaim kímélve, haladok és találkozom majd veled Szeirben. Erre a bátyja így felelt: Kérlek, hadd maradja nak legalább a velem levô népbôl néhányan útitársaid. (Uo. 15) Ezt nagy tisztelete és szolgálatkészsége jeléül tette. De öccse nem fogadta el. Elég az nekem -mondja -hogy kegyelmet találtam tekintetedben. Az volt egyetlen gondom, hogy barátot találjak benned. Ezt el is értem: semmi másra nincs szükségem. Jákob Szokótba méne; ott házat építe és sátrakat állíta, miért is elnevezé azt a helyet: Szokótnak, azaz Sátraknak. (Uo. 17) Erkölcsi utószó. Ellenségeink kiengesztelése nagy erény. A nyájasság jelentô sége. -Ezek hallatára utánozzuk Jákobot; legyen lelkünk ugyanolyan alázatos! Ha vannak ellenségeink, ne szítsuk tovább haragjukat; ellenkezôleg: szavainkban és tetteinkben megnyilvánuló nyájas alázatosságunkkal fojtsuk el gyűlölségük tüzét és gyógyítsuk meg felgerjedt lelküket. Lám, a bölcs Jákob nagyhatású szavaival úgy lekenyerezte Ézsaut, hogy ez egyrészt sietett megtisztelésére, másrészt mindent szívesen megtett volna, amivel elôsegíthette öccse tekintélyét. Valóban nagyfokú erényesség jele, ha nemcsa k jóakaróinkat szeretjük odaadóan, és nemcsak nekik járunk kezükre minden módon, hanem ellenségeinket is szeretjük és fokozott szolgálatkészségünkkel barátainkká tesszük. Nincs nagyobb hatalom a nyájasságnál. Amint a lobogó lángra kapott máglyát a ráöntött víz kioltja, úgy fojtja el a kemencénél jobban izzó lélek tüzét a szelídségszülte szó. Belôle kettôs hasznunk támad: egyrészt mi magunk szelídséget tanúsítunk, másrészt lecsillapítjuk embertestvérünk haragját és megszabadítjuk lelkét a háborgástól. Mondd csak: te kárhoztatod testvéred haragját és ellened fordult gyűlöletét? Akkor te miért nem iparkodol más úton járni? Miért gyúlsz magad is még nagyobb haragra? Vagy talán elolthatni tűzzel a tüzet? Ez ellentmond a természetnek. Nos, ugyanígy soha nem lehet a dühöngést egy másik dühöngéssel megszelídíteni. Mert ami a víz a tűznek, az a nyájasság meg az önmérséklés a haragnak. Ezért mondta Krisztus is tanítványainak: Ha azokat szeretitek, kik titeket szeretnek, micsoda jutalmatok leszen? (Mt 5,46) Aztán hogy a hanyagokat korholja és buzdítsa, hozzáteszi: Nem azt cselekszik (Uo.) Bárkit nézel a tunyák közül, nem azt cselekszi-- e a vámosok is? e? Nemde még a vámosok is nagy buzgóságot mutatnak ebben? Pedig vane a vámosnál alábbvaló? Mégis minden bizonnyal azt ta pasztalod, hogy a vámos is így cselekszik: vagyis azt, aki szereti, lehetetlen viszont nem szeretnie. Én azonban azt akarom, hogy ennél többek, felsôbbrendűek legyetek; éppezért nem erre buzdítalak benneteket, hanem arra, hogy szeressétek ellenségeiteket i s. Arra, amit Jákob a törvény s a másoktól kapott tanítás elôtt magamagától megcselekedett: páratlan szelídségével elôbb Lábánt gyôzte le, most pedig bátyját is. Igaz, bízott a mennyei támogatásban, elôbb azonban megtette a tôle telhetôt is. Gyôzôdjünk meg tehát jómagunk is arról, hogy tengernyi törekvésünk ellenére semmit, de semmit nem érhetünk el, ha nem istápol bennünket az ég segítsége. Mert amint semmi jót nem tehetünk ama támogatás nélkül, úgy a magunk erejének latbavetése nélkül nem leszünk méltók a z onnan felülrôl jövô kegyelemre. Iparkodjunk tehát, hogy egyrészt megcselekedjük, amit megtehetünk, másrészt a magunk pártjára állítsuk az ég segedelmét; így ugyanis részben a magunk iparkodása, részben Isten jósága következtében erényeink napról napra növekednek, mi magunk pedig bôségesen részesülünk a mennyei kegyelemben. Adja meg ezt mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és jósága; Neki az Atyával s a Szentlélekkel legyen dicsôség, hatalom, tisztesség, most és mindenkor és mindörökké. Amen.
