Csütörtök volt - írja Motovilov. Komor nap. Nyolchüvelyknyi hó borította a földet;
száraz, ropogós hópelyhek hullottak, amikor Szárovi Szent Szerafim beszélgetni
kezdett velem, nem messze remetelakjától, szemben a Szárovka folyóval, annak a
helynek a lábánál, amely a folyóig ereszkedik alá. Engem egy fatörzsre ültetett,
melyet az imént döntött ki. Maga pedig velem szemben guggolt le.
-
Az Úr felfedte előttem- mondta a nagy sztárec - hogy már gyermekkorodban óriási
vágy élt benned megtudni, hogy mi a célja keresztény életünknek. Folyton erről
kérdezősködtél.
Itt
kell megvallanom, hogy 12 éves koromtól fogva állandóan nyugtalanított e gondolat.
S valóban, számos egyházi személyt megkerestem, de válaszuk nem elégített ki.
Erről persze a sztárec semmit sem tudott.
-
De pontos válasz- folytatta Szent Szeráfim- senki sem adott. Azt mondták neked:
„Járj templomba, imádkozz Istenhez, teljesítsd Isten parancsolatait, tégy jót
– ez a keresztény élet célja.” Sőt néhányan fel is háborodtak, mondván, hogy te
ilyen világias kíváncsiskodással foglalod le magad s azt mondták: „ Ne kutass
olyan dolgokat, melyek meghaladnak téged!” Nem úgy beszéltek, ahogy kellett volna.
S most a szegény Szerafim elmondja neked, miben is áll a keresztény élet célja.
-
Imádkozás, böjtölés, virrasztás és a többi keresztény gyakorlat, noha önmagában
jó lehet, ám keresztény életünknek célját nem képezik. Bár a cél eléréséhez elengedetlen
eszközként szolgálnak. Keresztény életünknek valódi célja Isten Szent Lelkének
megszerzésében áll. Ami pedig a böjtöt, virrasztást, imádságot, alamizsnálkodást
és minden jó tettet illeti, melyeket Krisztusért teszünk, azok bizony csak eszközök
Isten Szent Lelkének elnyeréséhez. De jól jegyezd meg, fiam, csak a Krisztusért
véghezvitt jó cselekedetek azok, amelyek a Szentlélek gyümölcseit számunkra meghozzák.
Mert mindaz, amit nem Krisztusért teszünk, legyen az bármiféle jó is, nem hozza
meg jutalmát a jövendő életben, sem Isten kegyelmét a jelenvalóban. Ez az, amiért
az Úr Jézus Krisztus azt mondta, hogy „aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Lk 11,23).
A jótett egyébként gyűjtésnek is nevezhető és ha nem is Krisztusért vitték végbe,
azért még jó. Azt mondja az Írás: …”minden nemzetbe, aki őt féli és igazságot
cselekszik, az kedves előtte.” (ApCsel 10,35).
-
Amiként a szent tudósításokból is tudjuk, az ember, aki helyénvalót tesz, oly
kedves Isten előtt, hogy az Úr angyala jelenik meg előtte, mint pl. az istenfélő
és igaz százados, Kornéliusz előtt, mondván:” Küldj Joppéba Simonhoz, a vargához,
ott találod Pétert, és ő elmondja neked az örök élet igéit, melyek által te és
házad népe is üdvözül (Szent Szeráfim az ApCel 10,5 és az azt következő résznek
csak a lényegét adja, nem pedig szó szerinti idézetet). Ekként az Úr felhasználja
minden „isteni” eszközét, lehetőséget adva a jótettekért cserébe, nehogy elveszítse
jutalmát az eljövendő életben. De ehhez az Isten Fiába, a mi Urunkba, Jézus Krisztusba
vetett igaz hittel kell nekilátnunk; mert hiszen Ő eljött a világba, hogy megmentse
a bűnösöket. S ő az, aki számunkra a Szentlélek elnyerése által- szívünkbe hozza
Isten országát és megnyitja számunkra az utat, hogy elnyerjük a jövendő élet áldásait.
Ámde Isten részéről a nem Krisztusért végrehajtott jótettek elfogadása így korlátozó:
a Teremtő megadja az eszközöket, hogy éljünk velük. Az emberen múlik, él-e velük
vagy sem. Ezért mondja az Úr a zsidóknak: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök;
most pedig azt mondjátok: Mi látunk. Azért bűnötök megmarad” (Jn 9,41). S ha egy
ember, mint Kornéliusz, a tetteiért - ámbár nem Krisztusért cselekedte - élvezi
Isten kegyét, s azután hisz az Ő Fiában, cselekedetei úgy tekintetnek, mintha
Krisztusért hajtották volna végre őket. Pusztán a belé vetett hit miatt is. Ellenkező
esetben az embernek nincs joga panaszra, hogy jótettei haszontalanok. Sosem, kivéve,
ha azokat Krisztusért csinálták. Mivel az érte végrehajtott jócselekedetek nemcsak
a jövendő élet igazságosságának koronáját gyümölcsözik számunkra, hanem már ebben
az életben is eltöltenek minket a Szentlélek kegyelmével. Továbbá, úgy tartják:
„mert nem mérték szerint adja Isten a Lelket. Az Atya szereti a Fiút és mindent
az ő kezébe adott” (Jn 2, 34-35).
-
Így van bizony, Barátocskám. A Szentlélek megszerzésében áll keresztény életünk
valódi célja. Míg az ima, alamizsna, böjt és más jótétemények - Krisztusért -
csupán eszközök Isten Lelkének elnyeréséhez.
-
Mit értesz elnyerésen? - kérdeztem Szerafim atyát. Valahogy nem értem.
-
Az elnyerés ugyanaz, mint a megszerzés - felelte. Mármint, pl a pénz megszerzése.
Érted, ugye ? Isten Lelkének a megszerzése ugyanaz a dolog. Barátocskám, azt természetesen
tudod, igen jól, mit is jelent a szerzés világi értelemben. A hétköznapi ember
életében a cél a pénz megszerzése vagy megkeresése, és az előkelők vagy nemesek
számára ez még ráadásul tiszteletet, megkülönböztetést és más kiváltságokat is
jelent, cserébe a kormányzatnak tett szolgálatokért. Isten Lelkének megszerzése
is tőke, de kegyelmet adó és örök. Emellett nagyon hasonló módon, mondhatjuk,
szinte ugyanazokkal az eszközökkel érhető el, mint a pénzügyi, társadalmi és világi
tőke.
-
Az Isten-Ige, az Istenember, Jézus Krisztus piachoz hasonlítja életünket, s földi
életünk munkálkodását kereskedésnek nevezi, amikor azt mondja: „Kereskedjetek,
míg eljövök:" (Lk 19,13) „megváltván az időt, mert a napok gonoszak”
(Ef 5,16) Azaz a földi javakon keresztül időtök javát az égi áldás megszerzésére
fordítsátok. A földi javak ugyanis azok a jó dolgok, amelyeket Krisztusért teszünk
és általuk szerezzük meg az Örök–Szentlélek kegyelmét.
-
Az okos és balga szüzek példázatában, mikoris a balga szüzek olaja fogytán volt,
így mondatott: „menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak” (Mt 25,9).
Ámde mikor megvették, már bezárult a mennyegzőre nyíló ajtó s nem juthattak be.
Néhányan azt mondják, a balga szüzek lámpásában az olaj hiánya nem más, mint az
életünkben véghez vitt jócselekedeteké. Az ilyen értelmezés nem egészen helyes.
Miért lennének híján a jótetteknek? Ha már egyszer szüzeknek nevezik, mégha balgák
is? A szüzesség páratlan erény, angyali állapot és megvan a maga helye a jócselekedetek
között.
-
Úgy gondlom, aminek híján voltak, az Isten Örök-Szentlelke. Ezek a szüzek gyakorolták
az erényeket, de lelki balgaságukban feltételezték, hogy a krisztusi élet pusztán
a jótettek végrehajtásából áll. Úgy vélték, a jótettek puszta megtételével Isten
művét hajtják végre. De arra már kevésbé figyeltek, hogy ezáltal megszerzik-e
Isten Lelkének kegyelmét. Ilyen életvitelt, mely csupán a jócselekedetekre alapoz,
s nem figyel arra, meghozza-e Isten lelkének kegyelmét. Vagy sem, az egyházatyák
is emlegetnek: „Van egy másik út, amely elején jónak ítéltetik, ámde a pokol fenekén
végződik.”
-
Nagy Szent Antal (Kr.u. 250-355) a szerzetesekhez szóló leveleiben beszél az ilyen
szüzekről: ”Számos szerzetes és szűz egyáltalán nem rendelkezik semmiféle elképzeléssel
arról, hogy az emberben az akarat különböző fajtái munkálkodnak. Azt sem tudják,
hogy háromféle akarat van, ami befolyása alatt tart mindannyiunkat: az első Isten
teljesen tökéletes és mindent-mentő akarata; a második a mi emberi akaratunk,
ami – ha nem is romboló -, de nem is védő; s a harmadik az ördög akarata - teljesen
romboló.”
S
az ellenségnek ez a harmadik fajta akarata az, ami arra tanít , hogy jó ne tegyünk
vagy ha igen, akkor saját akaratunkból. Arra tanít, hogy cselekvésünkkel vágyainknak
hízelegjünk; vagy pedig arra tanít, hogy a jót a jósága miatt tegyük s ne törődjünk
azzal a kegyelemmel, mely általa nyerhető. Ámde az első, isten mindent-mentő akarata
abban áll, hogy a jótettek végrehajtása egyes-egyedül a Szentlélek megszerzésében
áll, mely mint örök, kimeríthetetlen kincstár, eléggé fel nem értékelhető. A Szentlélek
megszerzése, hogy úgy mondjam, az az olaj, aminek a balga szüzek híjával voltak.
Azért is nevezték őket balgáknak, mert elfeledkeztek az erény szükséges gyümölcséről,
a Szentlélek kegyelméről, ami nélkül semmi sem menthető meg, mivel „ minden emberi
lelket a Szentlélek tölt el erénnyel, a tisztaság felemeli és a Háromságos Egység
titokzatosan megvilágítja.”
-
Ez az olaj az okos szüzek lámpásában, amely sokáig és fényesen ég. Ezek az okos
szüzek képesek voltak várni a vőlegényre, aki éjfélkor jött és vele együtt beléphettek
az örök lakodalmába. De a balgák, bár elmentek olajért, mikor látták, hogy fogytán
van, nem trétek vissza időben, s az ajtó már bezárult. A mi életünk a piac (ahol
mindig lehetne olajat venni). A lakodalmas ház altaja, amit már becsuktak és így
elzárta az utat a vőlegényhez, az a földi halálunk. Az okos és a balga szüzek
a keresztény lelkek. Az olaj pedig – nem a jócselekedetek- hanem – Isten Szentséges
Lelkének kegyelme, amely jótettek által lett megszerezve, s ami lelkünket egyik
állapotból a másikba változtatja - azaz, a romlottságból a romolhatatlanságba,
a lelki halálból a lelki életre, sötétségből a világosságra, lényünk istállójából
(ahová vágyaink mint vadállatok és barmok lettek bekötve) az isten templomává,
az örökké tartó öröm ragyogó lakodalmává Urunkban, Jézus Krisztusban, a Teremtőben
és Megváltóban, lelkünk örök Vőlegényében.
-
Óh, milyen nagy Isten könyörülete nyomorúságunk iránt ! Azaz az Ő figyelmessége
aziránt, hogy mi részünkről figyelemre se méltatjuk, mikor is ezt mondja: „Íme,
az ajtó előtt állok és zörgetek” (Jel 3,20). Az életünk itt az ajtó, amely még
nincs bezárva a halállal ! Óh, mennyire kívánom lelkecském, hogy már ebben az
életben mindig Isten Szent Lelkében lennél ! „Akármiben is talállak, abban ítéllek
meg” – mondja az Úr. (Szent Jusztin +165, Dialógus a zsidó Trifónnal c. művének
47. fejezetében említi Krisztusnak e fel nem jegyzett mondását.)
-
Jaj nekünk, ha földi életünk gondja-bajával túlterhelten talál Ő ránk! Mert ugyan
ki lesz képes az Ő haragját elviselni? Ezért mondja az Írás: „Vigyázzatok és imádkozzatok,
hogy kísértésbe ne essetek!” (Mk 14,38) vagy különben megfosztattok Isten Lelkétől,
mivel a figyelem és az ima hozza meg számunkra a kegyelmét.
-
Az természetes, hogy minden Krisztusért véghezvitt jócselekedet a Szentlélek kegyelmét
ajándékozza nekünk. De az ima az, ami leginkább. Mivel az mindig kéznél van. Hogy
úgy mondjam, eszközként a Lélek kegyelmének megszerzésére. Vegyünk egy példát
!Szeretnél templomba menni, de nincs a közelben templom vagy már vége van az istentiszteletnek;
egy koldusnak alamizsnát akarsz adni, de nincs koldus vagy nincs amit adj; szeretnéd
megőrizni szüzességedet, de vérmérsékleted miatt nincs erőd hozzá s emberi gyengeséged
miatt nem tudsz ellenállni; szeretnél valami más jótettet hozni Krisztusért, de
vagy erőd nincs hozzá, vagy lehetőséggel vagy híján. Mindez nem áll az imára.
Az ima mindig és mindenki számára, gazdagnak és szegénynek, nemesnek és köznépnek,
erősnek és gyengének, egészségesnek és betegnek, erényesnek és bűnösnek egyaránt.
Adott.
Magad
is megítélheted, milyen nagy az imának az ereje, még bűnös emberben is, amikor
tiszta szívből lett lett az felajánlva, ahogy a következő Szent hagyományból vett
példa is mutatja: „ Mikor – kétségbeesett anya kérésére, aki egyetlen fiától lett
megfosztva annak halála által, a szajha, akivel véletlenül találkozott és aki
még utolsó bűnétől szennyes volt, s kit megérintett az anya mélységes bánata,
így kiáltott az Úrhoz: „ nem énértem, hitvány bűnösért, hanem fiáért bánkódó anya
könnyeiért és a Te szerető jóságodban és mindenható hatalmadban szilárdan bízva,
Krisztus isten! Keltsd életre fiát, oh Uram!” és az Úr felkeltette.”
-
Látod, Barátocskám! Nagy az ima ereje, és mindenekelőtt Isten Szent Lelkét adja,
s mindenki a legkönnyebben gyakorolhatja. Áldottak leszünk, ha az Úristen virrasztva
talál minket és a Szentlélek ajándékai töltenek el. Akkor bátran remélhetjük,
hogy „elragadtatunk… felhőkben Krisztus elé a levegőégbe” (1 Tessz 4,16-17), az
Úr pedig „nagy erővel és dicsőséggel” (Mk 13,26) jő „megítélni eleveneket és holtakat”
(1 Pét 4,5) „és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint” (Mt 16,27).
-
Aranyoskám, te igen nagy boldogságnak tartod, hogy szegény Szerafimmal beszélgethetsz.
Mert azt hiszed, hogy ő rendelkezik az Úr kegyelmével. Akkor mit mondsz majd magáról
az Úrról, minden – égi és földi - áldás kiapadhatatlan forrásáról? Valójában,
imánk során a Vele való beszélgetéssel ajándékoz meg. Vele, aki a mi kegyelemmel
teljes és életet adó Istenünk és maga a Megváltó. Ezrét már itt imádkozzunk mindaddig,
míg a Szentlélek-Isten le nem ereszkedik ránk az Ő mennyei kegyelmének oly mértékében,
amely csak számára ismeretes. S amikor Ő kegyeskedik minket meglátogatni, abba
kell hagyni az imát.
-
Miért kell aztán Hozzá imádkozni, mondván: „Jöjj és lakozzál mibennünk és tisztíts
meg minket minden szennyfolttól és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket”, amikor
már megérkezett hozzánk? Eljött, hogy megmentsen minket, kik benne bízunk és valóban
az Ő szent nevét hívjuk segítségül, hogy alázatosan befogadhassuk Őt, a Vigasztalót
lelkünk hajlékába, éhezve és szomjúhozva az Ő eljövetelét.
-
Elmondod nékem, Barátocskám, egy példával. Képzeld el, hogy meghívsz engem, s
meghívásodra eljövök hozzád egy kis beszélgetésre ! De te továbbra is csak hívogatsz,
mondván: „Gyere be! Ugyan gyere már be!” Akkor azt kell gondolnom: ”Mi baja van
ennek ? Netán megbolondult ?” Ugyanígy van ez az Úristennel és a Szentlélekkel
is. Ezért mondja az Írás: „Csöndesedjetek el és lássátok, hogy én vagyok az isten;
fölmagasztaltatom a nemzetek között, és fölmagasztaltatom a földön” (Zsolt 45,11)
. Azaz, meg fogok jelenni és folyamatosan megjelenek mindenkinek, aki hisz bennem
és hív engem; és beszélgetni fogok vele, ahogy egykor Ádámmal a paradicsomban
beszélgettem vagy Ábrahámmal meg Jákobbal és más szolgáimmal, mint Mózessel és
Jóbbal s a többi hasonlóval.
-
Sokan úgy magyarázzák, hogy ez a megnyugvás csak a világi dolgokra vonatkozik.
Másszóval, hogy az Istennel folytatott imádságos beszélgetés közben „le kell csendesedned”
a világi dolgokat illetően. De, Isten nevére! Azt mondom én néked, hogy imádság
közben nemcsak ezek számára kell meghalnunk, hanem, amikor az imádság és a hit
mindenható erejének köszönhetően a Szentlélek Úristen kegyeskedik meglátogatni
és eljön hozzánk az Ő kimondhatatlan jóságának tejességében, el kell halnunk az
imádság számára is. (1)
-
Ima közben a lélek beszél és beszélget, de a Szentlélek leszálltával teljes csendességben
kell maradnunk azért, hogy nagyon élesen figyelhessünk az örökkévalóság minden
szavára, amit az Úr kegyeskedik velünk közölni. A lélek és a tudat teljes higgadtsága
és a test teljes szűzi tisztasága szükségeltetik, egyszerre. Ugyanezeket a követelményeket
nyilvánították ki Hóreb hegyén, amikor is azt mondták a zsidóknak, hogy három
napig még feleségüket sem érinthetik isten Sinai hegyen történő megjelenése előtt.
(Exo 19,10-15) Mivel Istenünk tűz, ami elemészt minden tisztátalant és senki sem
léphet közösségre vele, ki testben vagy lélekben tisztátalan.
-
Igen, atyám! De mi van a többi jócselekedettel, amit Krisztusért teszünk, hogy
elnyerjük a Szentlelket? Eddig csak az imádságról beszéltél.
-
Minden más erénynek a Krisztus kedvért való gyakorlásával is szerezd meg a Szent
Lélek kegyelmét! Kereskedj velük szellemileg, kereskedj azokkal, amelyek a legtöbb
hasznot hozzák neked. Gyűjts tőkét Isten túláradó kegyelméből, s helyezd azt letétbe
Isten örökkévaló bankjában és az szellemi kamatot fog hozni. De nem négy vagy
hat százalékot, hanem száz százalékot minden szellemi rubel után. Sőt, végtelenül
többet! Például, ha neked az imádáság és a virrasztás adja leginkább Isten kegyelmét,
akkor virrassz és imádkozz! Ha böjtöléssel nyersz el több kegyelmet, böjtölj!
ha a jótékonyság hoz többet, adj alamizsnát! Eképpen mérlegelj minden erényt,
amit Krisztusért valósítasz meg!
-
Most pedig magamról, a szegény Szerafimról mesélek. Kurszkban születtem, kereskedőcsaládban.
Így, amikor még nem léptem be a kolostorba, láttam, hogy olyan árukkal kereskedtünk,
amelyek a legnagyobb hasznot hozták. Fiam, te is így cselekedj! Ahogy az üzletmenet
során sem pusztán a kereskedés a legfontosabb, hanem az elérhető legnagyobb haszon,
úgy a keresztény élet menetében sem pusztán az imádság vagy az egyéb jócselekedetek
a leglényegesebb dolgok. Ámbár azt mondja az apostol "szüntelenül imádkozzatok"
(1 Tessz 5,17), mégis ha jól emlékszel, hozzáteszi: „inkább akarok öt igét szólni
értelemmel, hogy másokat tanítsak, semmit tízezer szót idegen nyelven" (1
Kor 14,19). És azt is mondja az Úr:" nem mindenki, aki mondja nekem: Uram,
Uram, menekül meg, hanem az, aki cselekszi Atyám akaratát" (Mt 7,21), azaz
aki az Úr munkáját végzi, s azt is tisztelettel. Mert "átkozott, ki az Úr
dolgát hanyagul végzi" (jer 48,10) S az Isten munkája: "Higgyetek az
istenben és énbennem is higyjetek és abban, akit ő küldött." Jn 14,1 6,29)
Ha helyesen fogjuk föl Krisztus parancsolatait és az apostoli levelekben foglaltakat,
akkor kereszténységünknek dolga nem abban áll, hogy jótetteink számát növeljük
- hiszen ezek csak keresztény életünk céljának elősegítő eszközei - hanem, hogy
belőlük a lehető legnagyobb nyereséget hozzuk ki, azaz elnyerjük a Szentlélek
szerfelett bőséges ajándékait.
-
Annyira kívánom aranyoskám, hogy te is megszerezd az isteni kegyelem e kimeríthetetlen
forrását, s hogy mindig kérdezhesd magadtól: „Szentlélekben vagyok-e vagy sem?”
S ha már a Lélekben vagy, áldassék Isten ! – nincs mit búsulni. Hiszen így kész
vagy azonnal megjelenni Krisztus rettenetes ítélőszéke előtt. Mivel „ahogyan talállak,
úgy foglak megítélni”. Ámde, ha nem vagyunk a Lélekben, meg kell keresnünk, hogy
miért és mi okból hagyott el minket a Szentlélek Úristen. Újra és újra meg kell
keresnünk Őt, jóságán keresztül, és le kell rohannunk az ellenséget, aki eltávolított
tőle. Egészen addig, hogy porából se maradjon semmi. Ahogy Dávid próféta is mondta:
„Utolérem ellenségeimet, és megfogom őket, és nem térek vissza, míg el nem pusztulnak.
Összetöröm őket és föl nem kelhetnek; elhullanak lábaim alatt.” (Zsolt 17,38-39)
-
Bizony, így van ez, aranyoskám. Így kell neked is – lelkiekben – kereskednek az
erénnyel. S szét kell osztani a Szentlélek kegyelmének ajándékait azoknak, akiknek
szükségük van rá. Éppen úgy, ahogy a meggyújtott gyertya maga is ragyog és lángragyújt
más gyertyákat, hogy máshol is beragyogtassék minden anélkül, hogy az ő fénye
kihunyna. És ha ez így van a földi tűzzel, mit mondjunk Isten Örök Szent Lelke
kegyelmének tüzéről? Mivel Isten kegyelmének földi javai szétosztatnak, sokszorosan
növekednek abban, aki szétosztja őket. Maga az Úr volt az, aki azt mondta: „Mindaz,
aki e vízből iszik, ismét megszomjazik, melyet én adok majd neki, nem fog szomjazni
sohasem, hanem a víz, melyet én adok majd neki, örök életre buzgó forrása lesz
őbenne.” (Jn 4,14-14)
-
Atyám, mondtam, egész idő alatt a Szentlélek kegyelmének megszerzéséről beszélsz,
mint a keresztény élet céljáról. De hol és hogyan láthatom meg ezt? A jócselekedetek
láthatóak, de lehetséges-e a Szentlelket megpillantani? Miből tudom, hogy velem
van-e vagy sem?
-
A mai időkben, felelte a sztárec, a Krisztus Urunkba vetett hitünk általános elhidegülése
miatt, és az Ő isteni gondviselése iránti meg az Istennek emberrel való közössége
iránti figyelmetlenségünk miatt- oly messze kerültünk Tőle, hogy nyugodtan mondhatjuk:
majdnem teljesen feladtuk a valódi keresztény életet. Az Szentírás bizonyságai
ma már igen különösnek tűnnek számunkra. Mint pl. amikor Mózes szájával mondta
a Szentlélek: „És Ádám látta az Urat sétálni a Paradicsomban.” (Gen 3,8), vagy
amikor Pál apostol szavait olvassuk: „Ázsiába mentünk és isten lelke nem jött
velünk; visszatértünk Macedóniába, és Isten lelke velünk jött” (ApCsel 16,6-9).
A
Szentírásban nemegyszer említik, hogy Isten többször is megjelent az embereknek.
-
Ez az, amiért néhányan azt mondják: „ezek a passzusok érthetetlenek. Mert lehetséges-e
valóban, hogy az ember Istent szemtől szembe láthassa?” De ebben nincsen semmi
érthetetlen. Ez a megértési kudarc azért következett be, mert eltávolodtunk az
eredeti keresztény ismerés egyszerűségétől. A tanulás látszata alatt a tudatlanság
olyan sötétségét értünk el, hogy amit a régiek világosan megértettek , az számunkra
majdnem felfoghatatlannak tűnik. Hajdan még a hétköznapi beszélgetésben sem tűnt
különösnek Isten emberek közötti megjelenésének gondolata. Olyannyira nem, hogy
mikor Jóbot barátai megdorgálták istenkáromlásért, ő így felelt: Hogyan is lenne
ez lehetséges, hiszen érzem „az Isten leheletét az orromban” (Jób 27,3). Azaz
, hogyan is káromolhatnám az Istent, mikor a Szentlélek bennem van. Ha káromoltam
volna Istent, a Szentléke elhagyott volna. De ám! Leheletét érzem orromban.
-
Ugyanígy mondják Ábrahámról és Jákobról is, hogy látták az Urat és beszélgettek
vele. Sőt, Jákob még küzdött is vele. Mózes és mindazok, akik vele voltak, látták
Istent, amint a Sinai hegyen átvette Tőle Mózes a törvénytáblákat. Felhőoszlop
és tűzoszlop vagy más szavakkal a Szentlélek nyilvánvaló kegyelme szolgált vezetőül
Isten népe számára a pusztában. Az emberek látták Istent és a Szentlélek kegyelmét.
Nem álmukban vagy zavart képzeletük izgalmában, hanem a valóságban és teljesen
nyilvánvalóan.
-
Annyira figyelmetlenek lettünk az üdvösség munkálkodása iránt, hogy a Szentírásban
megörökített többi dolgot is ugyanígy félreértjük. Mindez azért, mert nem keressük
Isten kegyelmét, s elménk önhittsége nem engedi meg, hogy lelkünkben megtelepedjék.
Azért van, hogy híján vagyunk az Úrtól jövő igazi megvilágosításnak, amit azok
szívébe küld, akik éhezik és szomjúhozzák teljes szívükből Isten igazságosságát.
A
Biblia szavait: „az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte
az élet leheletét” (Gen 2,7) - sokan úgy magyarázzák, hogy ennek azt kell jelentenie,
hogy addig Ádámban sem emberi lélek, sem emberi elme nem volt, csupán hús, mely
a föld porából lett teremtve. Ez rossz értelmezés. Ugyanis az Úr a föld porából,
de fizikai adottságaival együtt teremtette Ádámot, ahogy ezt drága Atyánk, Pál
apostol így írja le: „a ti egész szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlen
maradjon a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1Tessz 5,23). S természetünk
mindezen részei a föld porából teremtettek. És Ádám nem halottnak lett teremtve,
hanem egy valóban élő lénynek, mint Isten többi teremtménye, mik a földön élnek.
Itt az a lényeg, hogy amennyiben az Úristen ezután nem lehette volna Ádám orrába
az élet leheletét , vagyis az Úristen Szent Lelkének kegyelmét, amely az Atyától
ered s a Fiúban honol és a Fiú miatt lett a világba küldve, Ádám a Szentlélek
birtoklása nélkül maradt volna; amely őt Isten magasztosságára emelte. Azonban,
bármilyen tökéletesnek és kiválónak is lett teremtve – Isten többi teremtményével
szemben -, mégis csak éppen olyan teremtmény lett volna, mint a többi. Ugyan van
testük, elméjük, lelkük, mindnek a maga fajtája szerint, mégis a Szentlelket nem
birtokolják magukban. De amikor az Úristen Ádám orrába lehelte az Élet leheletét,
akkor - Mózes szavaival -, „s így lett az ember élő lélekké” (Gen 2,7). Azaz ,
teljesen és minden tekintetben Istenhez hasonló, és mint Ő, örökre halhatatlan.
Ádám védett volt - olyfokon - az elemek hatásaival szemben, hogy víz el nem ragadhatta,
a tűz meg nem égethette, mélységeiben a föld el nem nyelhette. A levegő sem árthatott
neki, semmilyen hatásával sem. Neki, mint Isten szeretettjének, minden alá volt
rendelve; mint a teremtés királyának és koronájának. S mindenek úgy tekintették
őt, mint Isten teremtményeinek tökéletes koronáját. Ádámot bölccsé tette az életnek
e lehelete, mely mindenek Teremtőjének és Urának, az isten teremtő ajkairól lett
orrába lehelve. S hogy nem volt még egy nála bölcsebb és értelmesebb ember a földön,
s nehezen hihető, hogy valaha is lesz. Mikor az Úr azt parancsolta neki, hogy
adjon nevet minden teremtménynek, ő mindnek adott is. S a név olyan tökéletesen
kifejezte mindazokat a minőségeket, erőket és tulajdonságokat, amelyekkel Isten
teremtésükkor felruházta őket!
-
Isten e természetfölötti kegyelme ajándékának köszönhetően, mely az élet leheletével
lett beleöntve, Ádám képes volt látni és megérteni a Paradicsomban sétáló Urat
és felfogni az Ő szavait meg a szent angyalok beszédét, a vadállatok, szárnyasok
és csúszómászók nyelvét, és mindazt, ami előlünk, elesett és bűnös teremtmények
elől rejtve van. S ami Ádám számára - bűnbeesése előtt - olyan világos volt, ugyanazt
a bölcsességet megadta az Úristen Évának is, erőt és végtelen hatalmat, és a többi
jó és szent tulajdonságot. S őt nem a föld porából alkotta, hanem Ádám bordájából
a gyönyörűség édenkertjében, a Paradicsomban, melyet a föld közepére plántált.
-
Azért, hogy a z élet leheletének halhatatlan, istentől kapott és tökéletes javait
magukban megtarthassák, Isten a kert közepére ültette az élet fáját, mely az Ő
isteni leheletének teljességével és legjavával bíró gyümölcsökkel volt teli. Ha
ők bűnbe nem estek volna, akkor mindketten - éppúgy mint utódaik - mindig ehettek
volna az élet fájának gyümölcséből, s így örökre megtarthatták volna az isteni
kegyelem serkentő erejét.
-
Megtarthatták volna örökké testük, lelkük és szellemük teljes erejét, mégpedig
a halhatatlanság és az örök ifjúság állapotában, és megmaradhattak volna Istennek
e halhatatlan és örök állapotában mindörökre. Manapság azonban, még elképzelni
is nehéz számunkra ekkora kegyelmet.
-
Ámde amikor megkóstolták a jó és a gonosz tudás fájának gyümölcsét, amely számukra
korai és isten parancsának ellenére való volt, megtapasztalták a jó és a rossz
közötti különbséget, mindenféle szenvedésnek lettek alávetve, melyek Isten parancsának
áthágásából következtek. Majd pedig elveszették a Szentlélek kegyelmének felbecsülhetetlen
ajándékát. Ezrét aztán egészen az Isten-Embernek, Jézus Krisztusnak világunkba
jöttéig „nem volt a világban a Szentlélek, mivel Jézus még nem dicsőíttetett meg”
(Jn 7,39).
-
De ez nem azt jelenti, hogy Isten Lelke egyáltalán nem volt a világban, hanem
hogy az Ő jelenléte nem volt olyan nyilvánvaló, mint Ádámban vagy bennünk, igaz
keresztényekben. Csak külsőleg nyilvánult meg. Mégis, világban való ottlétének
jelei ismertek voltak az emberiség számára. Így pl. Ádámnak és Évának a bűnbeesés
után sok olyan titok lett kinyilatkoztatva, amely az emberiség eljövendő üdvözülésével
kapcsolatos. Káinnak - istentelensége és vétke ellenére is - könnyű volt megértenie
a hozzá szóló hangot, amely kegyelemmel teljes és ísteni - noha elítélő - volt.
Noé beszélgetett Istennel. Ábrahám látta Istent és az Ő napját és boldog volt.
(vö Jn 8,56) A Szentlélek kegyelme – külsőleg munkálkodva - tükröződött az összes
ószövetségi prófétában és Izrael szentjeiben. A zsidók ezután különleges, prófétai
iskolákat alapítottak, ahol a próféták gyermekeit tanították, hogy azok is fel
tudják fogni az Isten és az angyalok megnyilatkozásának jeleit, s hogy meg tudják
különböztetni a Szentlélek működését a mi kegyelem nélküli, földi életünk hétköznapi
természeti jelenségeitől. Simeon, aki Istent tartotta kezében vagy Krisztus nagyszülei,
Joachim és Anna, és Isten számtalan más szolgája mindig is részesült a teljesen
nyilvánvaló isteni jelenésekből, hangokból s kinyilatkoztatásokból, melyeket egyértelmű
és csodás események erősítettek meg. S bár nem ugyanolyan erővel, mint Isten népében,
de a pogányok között is munkálkodott Isten Lelkének jelenléte. Azok között is,
akik nem ismerték az igaz Istent. Mert még közöttük is talált magának Isten választottakat.
Ilyenek például Szibillának nevezett prófétaszűzek esete. Ők szüzességi fogadalmat
tettek egy ismeretlen Istennek. De mégis Istennek, a világmindenség Teremtőjének,
a világ mindenható Urának, ahogy a pogányok felfogása tartotta. S ámbár a pogány
gondolkodók Istent illetően a tudatlanság sötétjében bolyongtak, mégis kutatták
az igazságot, melyet Isten szeret és emiatt az Istennek tetsző keresés miatt részesültek
isten Lelkéből, mivel mondva vagyon, hogy nemzetek, melyek nem ismerték Istent,
természetüktől fogva gyakorolták a törvény parancsolatait és tették azt, ami istennek
tetsző. (vö Róm 2,14) Az Úr annyira magasztalja az igazságot, hogy Ő maga mondja
magáról a Szentlélek által: Igazság kelt ki a földből és az igazságosság letekint
a mennyből.” (Zsolt14,12)
-
Látod, barátocskám, a szent zsidó népben - akit Isten szeretett - és a pogányokban,
akik nem ismerték Őt, megőrződött Isten ismerete. Azaz, Gyermekem, a tiszta és
észszerű felfogása annak, ahogy az Úristen Szent Lelke cselekszik az emberben.
S hogy milyen külső és belső érzések által lehet biztos az ember abban, hogy valóban
a mi Úristenünk és Szentlelkének a cselekvése van bennünk és nem pedig az ellenség
ámítása. S Ekképpen volt Ádám bűnbeesésétől számítva egészen Urunk Jézus Krisztus
- testben való eljöveteléig.
-
A Szentlélek munkálkodásának eme érzékelhető megértése nélkül, ami mindig is megőrződött
az emberi természetben, az emberek talán nem tudhatták volna bizonyosan, hogy
vajon az asszony magjának gyümölcs, aki meg lett ígérve Ádámnak és Évának, eljött
a világba, hogy szétzúzza a kígyó fejét (vö Gen 3,15).
-
Végül pedig, a Szentlélek megjövendölte Szent Simeonnak, aki akkor 65 éves volt,
Krisztus szűzi fogantatásának és Örök-Szűz Máriától való születésének titkát.
Ezután Isten Szentlelke kegyelmétől éltetve 300 évig élt még, s 365. évében az
Úr templomában nyilvánosan is kijelentette, hogy a Szentlélek ajándéka által bizonyosan
tudja, hogy az igazi Krisztus, a világ Megváltója, akinek természetfölötti fogantatását
és Szentlélek általi születését 300 évvel azelőtt jövendölte meg neki egy angyal.
-
És ott volt Szent Anna prófétanő is, Phanuél lánya, aki megözvegyülése óta, 80
éven át szolgálta az Úristent az Ő templomában, s akit igaz özvegyként ismertek.
Urunk e szűzi szolgája, ami különleges kegyelemből, amit kapott, kijelentette,
hogy valóban Ő a Messiás, ki megígértetett a világnak, a valódi Krisztus, Isten
és Ember, Izrael királya, aki eljött, hogy megmentse Ádámot és az emberiséget.
-
Amikor Urunk, Jézus Krisztus kegyeskedett befejezni az üdvözítés művét, s feltámadását
követően rálehelt az apostolokra, ezzel visszaállította az élet leheletét, melyet
még Ádám vesztett el. Isten Szentlelkének ugyanazt a kegyelmét ruházta rájuk,
amelyet Ádám is élvezett. De ez még nem minden. Azt is közölte velük, számukra
hasznos, hogy az Atyához menjen. Mert ha nem megy az Atyához, akkor Isten Lelke
nem jön el a világba. A Vigasztaló pedig vezetni fogja őket és mindazokat, akik
követik tanításukat - minden igazságra, s mindarra emlékezteti majd őket, amit
Ő mondott nekik, amikor még a világban volt. Amit még akkoron ígért meg: „kegyelmet
kegyelemre” * (Jn 1,16)
-
Pünkösdkor pedig ünnepélyesen leküldte rájuk viharos szél kíséretében a Szentlelket.
Tűznyelvek formájában, amely mindenkire reászállt és beléjük hatolt, és eltöltötte
őket az isteni kegyelem tüzes erejével, ami harmatozva lehel és lelkeket megörvendeztetve
dolgozik a lelkekben, amelyek részesülnek erejéből és működéséből. (vö ApCsel
2,1-4) A Szentlélek ugyanaz a tűzzel eltöltő kegyelme az, mely mindnyájunknak,
Krisztusban hívőknek megadatott a keresztség szentségében, és megpecsételtetett
a bérmálás szentségével a test főbb részein, ahogy azt Szent Egyházunk, e kegyelem
örök őrzője meghatározta. Ahogy mondják: „a Szentlélek ajándékának pecsétje”.
Ugyan mire tesszük a pecsétünket, Kedvesem, ha nem arra az edényre, amely nagyon
is drága kincset tartalmaz? De mi lehet nagyobb és drágább a földön, mint a Szentlélek
ajándékai, melyeket fentről kaptunk a Szent Keresztség szentségében? Ez a keresztségi
kegyelem olyan nagy és olyannyira nélkülözhetetlen! Annyira éltető az ember számára,
hogy még eretnek sincs - haláláig - megfosztva ettől. Haláláig, azaz egy olyan
időszak végéig, mely fent lett kijelölve Isten gondviselése által, mintegy az
ember életfogytiglan vizsgálataként, hogy lássa, mit képes elérni (az isten által
adott földi élete alatt) a kegyelem erejének segítségével.
-
Amennyiben soha nem követnénk el bűnt a keresztséget követősen, örökre Isten szentjei
maradnánk. Szentek, feddhetetlenek, mentesek a test és lélek minden szennyétől.
A baj csak az, hogy méreteinkben ugyan növekszünk, ámde Isten ismeretében és a
kegyelemben nem. Nem úgy, mint Urunk Jézus Krisztus, hanem ellenkezőleg, fokozatosan,
egyre inkább romlunk s mindjobban elveszítjük Isten Szentlelkének kegyelmét, s
különböző mértékben bűnössé válunk és a legbűnösebb emberekké leszünk. Ámde, ha
az ember Isten bölcsességétől indítva, mely a mi üdvösségünket keresi és mindeneket
felölel- és elszánva magát, hogy a bölcsesség kedvéért Istennek szenteli földi
óráit; amiatt, hogy az Ő örök üdvösségének megtalálásán őrködjék, (vö Bölcs 7,27
és 6,14-20), akkor hangjának engedelmeskedve igyekezzék igaz megbánást felajánlani
minden bűnéért és gyakorolja magát azokban az erényekben, melyek az elkövetett
bűnök ellentetjei. Akkor a Krisztusért gyakorolt erényeken keresztül el fogja
nyerni a Szentlelket, aki bennünk működik és megalapozza bensőkben Isten országát.
Nem hiába szól Isten szava: „az Isten országa bennetek van” (Lk 17,21) és ez az
ország „erőszakot szenved és erőszakosok ragadják el azt" (Mt 11,12).
Az erőszak jelenti a bűn kötelékét, mely az embereket erőszakossága által megköti,
újabb bűnökre sarkallja és akadályozza őket abban, hogy Hozzá, a Megváltóhoz menjenek
teljes töredelemmel. Mindazonáltal erőszakosak, vagyis erőltetik magukat kötelékeik
elszakítására, megvetvén a bűn béklyóinak minden erejét. Az ilyen emberek végül
valóban megjelennek Isten arca előtt, amely az Ő kegyelme miatt fehérebb a hónál
is: „Jöjjetek, mondja az Úr, ha vannak bűneitek, mint a skarlát, megfehérednek,
mint a hó” (Iz1,18).
-
Ilyen embereket látott az isteni látnok, Szent János „fehér ruhába öltözve” (azaz
megigazulás köntösében), és „pálmaággal (a győzelem jelképével) a kezükben” s
Istennek gyönyörű éneket zengtek: Alleluja ! És senki sem tudta utánozni énekük
szépségét, Istennek angyala mondta róluk: „ezek azok, kik nagy szorongatásból
jöttek, megmosták ruhájukat és fehérré tették a Bárány vérében” (Jel 7,9-14) Tisztára
mosták szenvedéseikkel és kifehérítették a legtisztább és szeplőtelen Bárány -
Krisztus - testének és vérnek szeplőtelen és életet adó titkaiban való részesülés
által; Krisztuséban, aki minden időknek előtte a világ üdvözítéséért - és saját
jószántából - megöletett és szétosztatik, de soha el nem fogy. A Szent Titkok
által ajándékba kapjuk az örök és kifogyhatatlan üdvösséget, amely útravaló az
öröklétre. Mintegy elfogadásra méltó válasz az Ő rettenetes ítéletére és képzeletünket
felülmúló, drága pótlék az élet fájának gyümölcs helyett, melytől Lucifer - az
emberiség ellensége, aki a mennyből hullott alá- szerette volna megfosztani az
emberi nemet. Noha a gonosz ellenség megrontotta Évát, s Ádám vele együtt bukott,
mégis az asszony gyümölcsében a Megváltót adta nekik az Úr. A Megváltót, aki halállal
tiporta el a halált. De megajándékozott az asszonyban, Isten Szülőjében, az Örök-Szűz
Máriában, aki az Úr kegyelméből zúzta szét a kígyó fejét; aki állandóan közbejárónk
Fiával és a mi Istenünkkel együtt s aki legyőzhetetlen és rendíthetetlen közbejárója
még a legelvetemültebb bűnözőnek is. Ezért nevezik az Isten Szülőjét a „démonok
csapásá”-nak, hiszen a Sátán számára mindaddig lehetetlen az embert lepusztítani,
amíg az magát Isten Anyjának oltalmába ajánlja.
-
És Barátocskám, tovább kell fűzzem magyarázatom arról a különbségről, amely a
Szentléleknek a működése és a bűn sötétségének működése között van. Az előbbi
azoknak a szívében lakozik titokzatos módon, akik hisznek a mi Urunkban, Istenünkben
és Megváltónkban, Jézus Krisztusban. Az utóbbi pedig a gonosz buzdítására és ösztönzésére
rablóként működik bennünk. Isten Lelke emlékeztet Urunk, Jézus Krisztus szavaira
és mindig Vele összhangban is cselekszik - győzedelmesen, szívünket megörvendeztetve
és lépéseinket a békesség útjára vezetve. A hamis és ördögi lélek Krisztus ellen
érvel és a bennünk végbemenő cselekedetei makacsok és lázadók; tele a test vágyával,
a szem kívánságával és az élet gőgjével. (vö 1Jn 2,16)
-
„Mind, ki él és hisz bennem, nem hal meg mindörökké.” (J 11,26) Az, aki bírja
a Szentlélek kegyelmét a Krisztusban való helyes hit jutalmaként, még akkor is,
ha emberi gyarlóság következtében, ilyen vagy olyan bűn miatt lelkének meg kellene
halnia, mégsem fog elpusztulni örökre, hanem felmagasztaltatik Urunk Jézus Krisztus
kegyelme által, „aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). Mert Ő az, aki korlátlanul
osztja a kegyelmet-kegyelemre. Erről a kegyelemről, mely az emberiségnek és az
egész világnak az Isten-Ember által lett kinyilatkoztatva, beszél a Szentírás:
„benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága” (Jn1,4) és továbbá
’a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt le nem győzte” (Jn1,5)*
Ez pedig azt jelenti, hogy a Szentlélek kegyelme, melyet a keresztség alkalmával
az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében kaptunk meg, az emberi bűnbeesés
dacára, a lelkünket körülvevő sötétség dacára, a szívünkben ragyog - Krisztus
felbecsülhetetlen kegyelmének isteni fényével, mely időtlen idők óta megvolt már.
Amikor valaki vétkezik és nem bánja bűnét, Krisztusnak ez a fénye kiált az Atyához:
„Abba, Atya!” Ne haragudj erre a töredelem nélküli emberre élete végéig ! Majd
pedig, amikor a bűnös bűnbánat útjára tér, megsemmisíti a múlt bűnének minden
nyomát és a korábbi bűnöst a Szentlélek kegyelméből szőtt romlatlanság ruhájába
öltözteti. Ez az, Gyermekem, aminek elnyeréséről, mint a keresztény élet céljáról
oly hosszasan beszéltem így neked.
-
S elmondok még valamit, hogy még világosabban megérthesd, mit is jelent Isten
kegyelme. Hogyan lehet azt felismerni és hogyan mutatkozik meg azokban különösképpen,
akik megvilágosodtak általa. A Szentlélek kegyelme fény, ami az embert megvilágosítja.
Erről beszél az egész Szentírás. Atyánk, Dávid így mondja: ”Szövétnek lábaimnak
a te igéd, és világosság ösvényeimnek” (Zsolt 118,105) és „ha a te törvényed nem
lett volna elmélkedésem, talán már elvesztem volna megaláztatásomban” (Zsolt 118,92).
Másszóval, a Szentlélek kegyelme, mely a törvényben az Úr parancsolatai által
nyert kifejezést, az az én lámpásom és világosságom. S amennyiben a Szentléleknek
e kegyelme - melyet annyira figyelmesen és buzgón igyekszem elnyerni, hogy napjában
hétszer is elmélkedem a Te igazságos ítéleteiden - nem világosított meg engem
a gondok sötétségében, melyek elválaszthatatlanok az én királyi méltóságomnak
magasztos hivatalától, akkor honnan vegyem a fénynek egyetlen szikráját is, mely
életem ösvényén utam bevilágítja, mely ellenségeim rosszindulatától besötétedett.
-
S valóban. Az Úr gyakran mutatta ki számos tanú előtt, hogy a Szentlélek kegyelme
hogyan is működik azokban az emberekben, akiket Ő megszentelt és megvilágosított
nagy sugallatával. Emlékezzünk csak Mózesre a Sínai-hegyen Istennel folytatott
beszélgetése után! Rendkívüli fénnyel ragyogott az arca. Olyannyira, hogy az emberek
képtelenek voltak rátekinteni. Sőt, arra kényszerítették, hogy fátyolt viseljen,
amikor nyilvánosan mutatkozik. Emlékezzünk csaj Urunk színeváltozására Tábor hegyén
! Hatalmas fény vette körül, „és ruhája olyan ragyogó fehér lett, mint a hó” (Mt
9,2). S tanítványai arcraborultak a rettenetről. De ahogy Mózes és Illés megjelentek
a fényességben, egy felhő takarta be őket, hogy az isteni kegyelem fényének ragyogását
elrejtse, amely elvakította a tanítványokat. Így Isten Szentlelkének kegyelme
kifejezhetetlen fényességben jelenik meg mindazoknak, akiknek Isten kinyilvánítja
működését.
-
De hogyan tudhatom meg, kérdeztem Szerafim atyát, hogy én a Szentlélek kegyelmében
vagyok?
-
Nagyon egyszerűen, Gyermekem! - felelte. - Ez az, amiért az Úr mondja: „minden
dolog egyszerű azok számára, aki megtalálják a tudást” (Péld 8,9). A baj az, hogy
mi nem keressük ezt az isteni ismeretet. Ez az ismeret nem fuvalkodik fel – mivel
nem evilágból való, tele van Isten és környezetünk iránti szeretettel, minden
embert az üdvösségre épít fel. Erről mondja az Úr, hogy az Isten „azt akarja,
hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson” (1Tim2,4), s e tudás
hiányáról mondja az apostoloknak: „még mindig nem értitek ti sem?” (Mt15,16) Erről
az ismeretről mondja az evangélista: „Akkor megnyitá értelmüket” (Lk 24,45), s
azt apostolok felfogták, hogy a Szentlélek bennünk van vagy sem. S e megértéssel
eltelve látták a Szentlélek jelenlétét magukban, és egyértelműen kijelenttették,
hogy működésük szent és az Úristen tetszése szerint való. Ez magyarázza meg, miért
is írták leveleikben: „mert tetszett a Szentléleknek és nekünk” (ApCsel 15,28).
Csak ezen az alapon tudják ajánlani leveleiket mint változtathatatlan igazságot
minden hívő számára; ekként az apostolok nagyon is tudatában voltak a bennük lakozó
Szentlélek jelenlétének. Mint látod, Barátocskám, hogy milyen egyszerű a dolog.
-
Mindazonáltal, feleltem, nem értem, hogyan lehetek bizonyos afelől, hogy vajon
Isten Lelkében vagyok-é? Hogyan érzékelhetem a magam számára az Ő bennem való
igazi megnyilvánulását?
Szerafim
atya így felelt:
-
Hiszen már elmondtam neked, Gyermekem, hogy ez roppant egyszerű s részletesen
elbeszéltem azt is, hogy hogyan jutnak el az emberek oda, hogy Isten Lelkében
legyenek. Sőt, azt is, hogy hogyan tudjuk felismerni bennünk való jelenlétét.
Mit akarsz még, fiam?
-
Helyesen szeretném megérteni - mondtam.
Akkor
Szerafim atya megragadta a vállam és így szólt: „Fiam, most mindketten a Szentlélekben
vagyunk! De miért nem nézel rám?"
Azt
feleltem: „Atyám, nem vagyok képes rád nézni, mert szemed merő ragyogás. Arcod
ragyogóbb a napnál és szemem ég a fájdalomtól."
Erre
Szerafim atya így szólt: „Ne félj, Gyermekem! Hiszen magad is ragyogóvá váltál,
mint én. Magad is Isten Lelkének teljességében vagy. Máskülönben nem lennél képes
olyannak látni engem, amilyen vagyok." Majd egészen közel hajolva
hozzám a fülembe súgta: „Adj hálát az Úristennek az Ő irántunk mutatott kimondhatatlan
irgalmáért! Látod, még csak keresztet sem vetettem, csupán elmémmel imádkoztam
szívemben az Úrhoz, s azt mondtam magamban: Uram, add meg neki, hogy testi szemeivel
is világosan láthassa a Te leereszkedését, amit ajándékozol szolgáidnak, amikor
Neked úgy tetszik, hogy magasztos dicsőséged fényében megjelenj! S látod, Gyermekem,
az Úr azonnal teljesítette szegény Szerafim szolgája alázatos imáját. Akkor hogyan
is ne köszönnénk meg Neki a mindkettőnknek adott kimondhatatlan ajándékot? Gyermekem,
az Úristen még a legkiválóbb remetének sem mutatja meg mindig az Ő irgalmát ily
módon! Istennek kegyelme, mint szerető anya - mert neki úgy tetszett -, enyhít
bűnbánó szíveden magának az Isten anyjának közbenjárására. De Gyermekem, miért
nem nézel szemembe? Csak nézz, ne félj! Velünk az Úr!
Ahogy
ezt mondta, arcára tekintettem, s erre még nagyobb tiszteletteljes félelmet éreztem.
Képzeld csak el egy ember arcát a nap közepében, déli sugarainak vakító fényében,
ahogy beszél hozzánk! Látod ajkának mozgását, szeme kifejezésének változását,
hallod hangját. Érzed, hogy valaki átkarolja vállad, ámde kezét nem látod. hanem
csak vakítóan fehér fénycsóvát köröskörül, jó néhány méteres körzetben. Vakító
fényével megvilágítja mind a hótakarót, ami az erdei tisztást borítja be, mint
a hópelyheket, amelyek rám is és a nagy sztarecre is hullottak. Elképzelheted,
hogy micsoda állapotban voltam.
-
Hogy érzed magad ? - kérdezte Szerafim atya.
-
Rendkívüli mértékben jól - feleltem.
-
De mimódon? Pontosan hogyan érzed magad?
-
Olyan nyugalmat és békességet érzek lelkemben, amelyet szóval nem lehet leírni
– feleltem.
-
Barátocskám! - mondta Szerafim atya -, ez az a fajta békesség, amelyről az Úr
beszélt tanítványainak: „az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom, amint
a világ adja” (Jn1427) „ha a világból volnátok, a világ azt, ami az övé szeretné;
de mivel nem vagytok a világból, hanem én választottalak ki titeket a világból,
ezért gyűlöl titeket a világ” (Jn 15,19). S azok számára, akiket a világ gyűlöl,
de az Úr kiválasztott, az Úr megadja a békét, amit most magadban érzel, a békét,
amely - az apostol szavaival- „fölülmúl minden értelmet” (Fil 4,7). Az apostol
ily módon írja le, mivel szavakban nem lehet kifejezni azt a jólétet, amit azokban
hoz létre az Úristen, akiknek szívébe befecskendezte magát. A Megváltó Krisztus
békének nevezi, mely nagylelkűségből jő és nem ebből a világból, mivel azt semmiféle
világi, földi boldogság sem tudja az emberi szívnek nyújtani; maga az Úristen
az, aki a magasságból adományozza, s ezért is nevezik Isten békéjének. De mit
érzel még? - kérdezte Szerafim atya.
-
Rendkívüli édességet - feleltem.
-
Ő így folytatta: Ez az édesség, amelyről a Szentírás szól: „megrészegülnek a te
házad bőségétől és gyönyörűséged patakjából itatod őket ”(Zsolt 35,9). S ez az
édesség most szívünket tölti el és kimondhatatlan örömmel ereinken fut keresztül.
Ettől az édességtől mintegy felolvad a szívünk, s mindkettőnk boldogsággal telik
el, amit nyelv nem képes elmondani. És még mit érzel?
-
Az egész szívemben rendkívüli örömöt.
Így
folytatta Szerafim atya: - Mikor Isten Lelke leereszkedik az emberre és betölti
az Ő ihletének teljességével, akkor az emberi lélek kicsordul - a kifejezhetetlen
öröm hatására, mivel Isten Lelke mindent örömmel tölt el; mindent, amit csak megérint.
Ez az az öröm, amiről az Úr beszél az Írásban: „Az asszony midőn szül, szomorúsága
vagyon, mert eljött az ő órája; miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik
szorongatásaira örömében, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak
vagytok, de ismét látlak titeket, és örvendezni fog szívetek és örömötöket senki
sem veszi el tőletek” (Jn 16,21-22).
És
mégis, bármily vigasztaló is ez az öröm, amit most érzel a szívedben, semmi ez
ahhoz képest, melyet maga az Úr jelentett ki az Ő apostola szájával, hogy pedig
ez az öröm az, „hogy szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe föl
nem hatott, mit Isten azoknak készített, kik őt szeretik” (1Kor 2,9). Most előízét
kaptuk annak az örömnek, s azok ilyen édességgel, jóléttel és boldogsággal töltik
el lelkünket, mit mondjunk arról az örömről, amely a mennyben van előkészítve
azok számára, akik itt a földön sírnak? És te, Gyermekem, eleget sírtál már e
földi életben, és lásd, az Úr már ebben az életben ekkora örömmel vigasztal meg.
S most már csak rajtunk áll, hogy „erőről erőre haladjunk” (Zsolt 83,8) és „eljussunk
a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4,13) és így az Úr szavai
beteljesülnek bennünk: „akik pedig az Úrban bíznak, megifjodnak erejökben, szárnyra
kelnek, mint a sasok futnak és nem fáradnak el”; (Iz 40,31) „erőről erőre haladnak
és megjelenik nekik az istenek Istene a Sionon” (Zsolt 83,8), a megvalósulás és
a mennyei látomások Sionján. És csak akkor fog a mostani örömünk (amely most csak
röviden és keveset jött hozzánk) megjelenni a maga teljességében és senki sem
fogja elvenni tőlünk, mert csordultig töltődünk a megmagyarázhatatlan mennyei
örömök által.
-
Még mi mást érzel, Barátocskám?
-
Rendkívüli melegséget - feleltem.
-
Hogyan érezhetsz melegséget, Gyermekem? Nézd csak, az erdőben ülünk. Kinn hideg
van és lábunk alatt hó. Hüvelynél is vastagabb hó borít mindkettőnket, s a hópelyhek
még mindig hullanak. Miféle melegség lehet az?
Azt
felettem, olyasmi, mint a fürdőházakban, mikor vizet öntenek a forró kőre s gőz
felhőkben gomolyog.
-
Nem is! - folytattam. - Nincs a földön semmi, aminek ilyen jó illata lenne. Mikor
még drága édesanyám élt, s én rajongtam a táncért, bálba és összejövetelekre járni,
ő mindig Kazányból való illatszerekkel hintett be. De azok a szerek nem árasztottak
ilyen csodás illatot.
És
Szerafim atya, még mindig mosolyogva azt mondta:
-
Én magam is ugyanúgy tudom, mint te, Gyermekem. S csupán azért faggatlak, hogy
vajon te is ugyanúgy érzed-é? Ez valóban létező, Barátocskám! A legédesebb földi
illat sem hasonlítható ahhoz, amit most te érzel. Hisz mindkettőnket Isten Szent
Lelkének illata borított be. Mi is lenne ehhez hasonló a földön? Jól jegyezd meg,
Barátocskám, azt mondtad nekem, hogy körülöttünk olyan meleg van, mint a fürdőházban.
De nézd, sem rajtad, sem rajtam nem olvadtak el a hópelyhek. Sem a lábunk alatt.
Annak okáért az a melegség nem a levegőben van, hanem bennünk. Ez a melegség az,
amelyről a Szentlélek késztet minket az imádság szavaival kiáltani az Úrhoz: „melegíts
engem a Te Szent Lelked melegével!” Ettől tartották melegen magukat a remeték
és nem féltek a téli fagyoktól, mert általa úgy voltak öltözve, mintha szőnyegruhájuk
lett volna - a Szentlélek által szőtt, kegyelem adta ruházatban. Így ennek valóságnak
kell lenni, hisz Isten kegyelmének bennünk kell lakozni, a szívünkben, mivel az
Úr mondta: „mert íme az Isten országa bennetek van” (Lk 17,21). Az Isten országa
alatt a Szentlélek kegyelmét értette. Ez az Isten országa most mibennünk van és
a Szentlélek kegyelme beragyog és kívülről melegít. S rengeteg finom illattal
tölti be köröttünk a levegőt. Mennyei örömmel édesíti meg érzékeinket, s szívünket
kimondhatatlan boldogsággal tölti el. Ez a mi mostani állapotunk az, amelyről
az apostol szól: „mert az Isten országa nem étel és ital, hanem igazság, béke
és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). Hitünk nem emberi bölcsességnek meggyőző
szavaiból áll, hanem a Léleknek és az erőnek megmutatásában (vö 1 Kor 2,4). Erről
az állapotról, amelyben most vagyunk, mondja az Úr: „vannak némelyek az itt állók
közül, aki nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látják az isten hatalommal jövő
országát” (Mk 9,1) Látod már, Gyermekem, hogy milyen - szavakkal el nem mondható
- örömöt adott az Úristen most nekünk! Ezt jelenti a Szentlélek teljességében
való lakozás. Azt írja Egyiptomi Szent Makáriosz (+390): „én a Szentlélek teljességében
voltam”. Az Úr az Ő Szentlelkének e teljességével eltöltött minket, szegény teremtményeit
- csordultig. Látod, Barátocskán, már szükségtelen megkérdezni, hogy az ember
hogyan is jut el kimondhatatlan kegyelembe, ami most meglátogatott minket.
-
Nem tudom, atyám, mondtam, megadja-e nekem az Úr, hogy később is oly élénken és
tisztán emlékezzek Isten kegyelmére, amint most érzem?
-
Úgy gondolom, válaszolt Szerafim atya, hogy az Úr segítségedre lesz, hogy ezt
örökre megőrizd. Másként az Ő jósága sosem hajlana meg így, az alázatos imának,
s nem előzné meg ily gyorsan a szegény Szerafim kérését; annál is inkább, mivel
nem egyedül neked adatott megérteni, hanem rajtad keresztül az egész világnak
is, azért hogy magad is megbizonyosodjál Isten munkálkodásáról és másoknak is
használni tudjál. Az a tény, hogy én szerzetes vagyok, te pedig világi ember,
teljesen mellékes. Amit Isten kíván, az a Belé és egyszülött Fiába vetett igaz
hit. Viszonzásképpen - a magasságból - a Szentlélek kegyelmét kapjuk. Az Úr azt
a szívet keresi, amely csordultig van telve Isten és a felebarát iránti szeretettől;
ez az a trón, melyen ülni szeret és melyen égi dicsőségének teljességében megjelenik.
„Fiam, add nekem a szíved! - mondja - és a többit én magam teszem hozzá” (vö Péld
23,26 és Mt 6,33). Isten országa belefoglalható az emberi szívbe. Azt mondta az
Úr tanítványainak: „keressétek azért először az isten országát és az Ő igazságát!
Ezeket mind megkapjátok. Hisz tudja a ti Atyátok, hogy ezekre szükségetek van”
(Mt 6,32-33). Az Úr nem dorgál meg azért, mert földi javakat is használunk, mivel
Ő maga mondta azt, hogy földi életünk körülményeinek következtében szükségünk
van mindezekre a dolgokra. Mindarra, ami földi életünket békéssebbé teszi és utunkat
a mennyei hazába megkönnyíti. Ez az, amiért Szent Pál apostol azt mondta, véleménye
szerint nincs jobb a földön a jámborságnál és az elégedettségnél (vö 2 Kor 9,8-9
és 1 Tim 6,6). Szent Egyházunk pedig azért imádkozik, hogy az Úr által adassék
ez meg nekünk. Ámbár baj, balsors és különféle szükség elválaszthatatlan földi
életünktől, mégis az Úristen nem akarta és nem is akarja, hogy itt csak baj és
nyomorúság legyen az osztályrészünk. Ezrét az apostol által úgy parancsolta, hogy
„viseljétek egymás terhét és így teljesítsétek a Krisztus törvényét” (Gal 6,2).
Az Úr Jézus személyesen adta nekünk az egymás iránti szeretet parancsát, amivel
megkönnyíthetjük – e kölcsönös szeretettel vigasztalva egymást - a mennyei haza
felé vezető utazásunk siralmas és szűk ösvényét. Miért ereszkedett volna akkor
le a mennyből, ha nem azért, hogy silányságunkat magára vegye, s hogy végtelen
jóságával és kimondhatatlan nagylelkűségével gazdaggá tegyen bennünket. Nem azért
jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő maga szolgáljon és soka üdvösségéért
adja oda életét. Te ugyanaz teszed, Gyermekem. S miután láttad Isten irgalmát,
mely nyilvánvalóan megmutatkozott neked, meséld el mindenkinek, aki csak üdvözülni
kíván! „És azt mondta nékik: az aratnivaló sok, de a munkás kevés" (Lk 10,2).
Az Úristen vezet minket ebben a munkában. Kegyelmének ajándékait adta nekünk azért,
hogy embertársaink üdvözülésén munkálkodjunk. A kalászokat learassuk és Isten
országába gyűjtsük, amennyit csak lehet. Gyümölcsözzünk neki – ki harmincszorosát,
ki hatvanszorosát és ki százszorosát! Fiam, legyünk éberek, hogy ne kárhozzunk
el ama bűnös szolgával együtt, aki a földbe ásta talentumát! Hanem igenis próbájuk
meg utánozni az Úrnak azokat a jó és hű szolgáit, akik uruknak kettő helyett négyet,
s öt helyett tizet hoztak! (vö Mt 25,14-30)
-
Semmi kétség sem fér az Úr könyörületességéhez. Magad láttad, Barátocskám, hogy
az Úr szavai, melyeket a próféták mondottak, bennünk most valósultak meg: „nem
olyan Isten vagyok én, aki távol van, hanem olyan isten, aki közelben van” (Jer
23,23) Meg „ üdvözülésed a szádban van” (vö Deut 30,11-14, Róm 10,8-10, Mt 15,8-11).
Még arra sem volt időm, hogy keresztet vessek, csak szívemmel kívántam, hogy az
Úr adja meg neked, hogy megláthasd jóságát - annak teljességében, s Ő örömmel
sietett kívánságomat megvalósítani. Egyáltalán nem dicsekszem, mikor ezeket mondom.
S nem is azért mondom, hogy fontosságom neked megmutassam és féltékenységbe vezesselek
vagy netán arra a gondolatra indítsalak, hogy én szerzetes vagyok, te pedig csak
világi hívő. Nem, nem, Barátocskám! „Közel van az Úr mindazokhoz, kik Őt hívják
segítségül hívják, mindazokhoz, kik segítségül hívják igazságban „ (Zsolt 114,18)
„és személyválogatás nincs Őnála” (Ef 6,9), mivel az Atya szereti a Fiát „és mindent
a kezébe adott” (vö Jn 3,35). Bárcsak mi magunk is szeretnénk Őt, Mennyei Atyánkat,
igaz gyermek módján! Az Úr egyformán figyel szerzetesre és világi hívőre, feltéve,
hogy mindkettő igaz keresztény és mindkettő teljes szívéből szereti Istent és
beléveti hitét, mégha csak mustármagnyit is, s akkor hegyeket fog megmozgatni
mind a kettő. „Egy ezreket s kettő tízezreket” (Deut 32,30). Maga az Úr mondja:
„minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23) és hangosan kiált föl Pál apostol:
„mindent megtehetek Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13). S nem maga Urunk
Jézus Krisztus mondja még csodálatosabban azokról, aki hisznek benne: „Aki hisz
bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még
nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek; s én kérem az Atyát” (Jn 14,12.16).
„Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes
legyen!” (Jn 16,24)
-
Úgy bizony, Gyermekem, bármit is kérsz az Úristentől, megkapod, ha az Isten dicsőségére
vagy embertársaid javára való, mert amit mi embertársaink javára teszünk, azt
saját dicsőségének valónak tekinti. S ezért mondja: „amit e legkisebbek közül
egynek tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Ennélfogva kétségtelen, hogy az Úristen
teljesíti kéréseidet, ha azok Isten dicsőségét illetik vagy embertársaid hasznára
és épülésére szolgálnak. De még valami netán a te saját szükségedre, hasznodra
vagy előnyödre szolgál is, éppen olyan gyorsan és szívesen fogja neked megadni
azt az Úristen, feltéve, hogy legvégső szükség vagy kényszerűség követeli. Mert
szereti az Úr azokat, aki Őt szeretik. Az Úr minden emberhez jó. Bőségesen ad
azoknak, kik nevét szólítják és minden cselekedetében benn van nagylelkűsége.
Teljesíteni fogja minden kérésed (vö Zsolt 144,19 és Zsolt 19,4-5), csak attól
tartózkodj, Gyermekem, hogy olynat kérj az Úrtól, amire nincs égető szükséged,
mert az Úr még azt is teljesíteni fogja Üdvözítőnkbe, Jézus Krisztusba vetett
hited miatt, mivel „az Úr nem adja fel az igazak vesszejét a bűnösök részéért”
(vö Zsolt 124,3). Hiszen Ő oly gyorsan teljesíti szolgája, Dávid kérését, de megkeresi
őt, hogy elszámoljon vele, amiért feleslegesen zavarta valamiféle különleges szükség
híján, és valami olyant kért az Úrtól, ami nélkül nagyon könnyen elboldogult volna.
-
És így, Barátocskám, elmondtam és gyakorlati példákkal be is mutattam neked mindazt,
amit az Úr és az Ő Anyja helyesnek tartott, hogy rajtam, méltatlan Szerafimon
keresztül elmondjon és megmutasson néked. Most menj békével! Az Úr és az Ő Anyja
legyen veled mindig, most és mindörökkön örökké! Ámen. Menj békével!
Egész
idő alatt, attól a pillanattól kezdve, hogy Szerafim atya arca ragyogni kezdett,
e ragyogás nem szűnt meg, és mindazt, amit a beszélgetés kezdetétől mondott, egészen
mostanáig, úgy mondta, hogy ugyanabban a testhelyzetben maradt. A fény kimondhatatlan
izzását, mely belőle áradt, saját szemmel láttam. A kész vagyok arra, hogy esküvel
tanúskodjak az elmondottakról.
.....................
Megjegyzések:
1.
Ebben a részben az imádságnak egy nagyon magas fokáról van szó, az extázisról,
amikor a lélek elragadtatik az Isteni Misztériumok szemlélésére. Ilyenkor a szavakkal
végzett imádság lerövidül, pl. „Uram, Jézus Krisztus, Istennek Fia, könyörülj
rajtam, bűnösön”-ből már csak „Uram, irgalmazz” vagy csak Jézus nevének az ismétlése
marad, és ez is megszűnik és kezdődik a szemlélődés. Semmiképpen sem az imádságnak
az alacsonyabb szintjéről beszél, amint azt az utána következő példával is illusztrálja,
Ugyanis ha az imádság alacsonyabb fokán megállunk és befejezzük az imádságot,
megszűnik az Isten jelenlétében való időzés. Míg amikor erről az extatikus állapotról
van szó, nem szűnik meg, sőt még jobban elmerül a lélek a szemlélődésben, Isten
jelenlétében. Amíg az ember saját életében nem tapasztalta meg ezt, nagyon könnyen
áldozatul eshet annak a kísértésnek, amely azt súgja neki, hogy az az elragadtatás,
az a rendkívül magas foka az imádságnak, amiről hallott vagy olvasott, noha még
az imádság alacsonyabb fokán imádkozik, de már megízlelte az imádság örömét, Isten
jelenlétében, vigasztalásában van része. Amikor valóban elragadtatásban van, semmiféle
kétsége ezzel kapcsolatban nem merül fel, és csak akkor tudja meg, hogy ez az.
Mindaddig kétséges lehet, hogy vajon ez az állapot vagy sem. Amint Jézus mondta:
„gyümölcseikről ismeritek meg a fát, …minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott
fa pedig rossz gyümölcsöt terem”. Ha valakiben az elragadtatás után alázat, a
szeretet és a többi erények növekednek, Istentől volt az elragadtatás, míg ellenkező
esetben csak illuzió volt, az ördög csapdájába esett.
Mindazonáltal
jó tudni, hogy milyen a lelki élet útja, s hogyan vezet az út a csúcsokra. Bővebben
erről lásd: The Ascetical Homilies of Saint Isaac the Syrian, 23. fejezet
2.
„Kegyelmet kegyelemre”: az evangéliumi szövegkörnyezetből és Szent Szerafim magyarázataiból
egyértelműen a „kegyelmet kegyelemre” alak a helyes, hiszen az előzőleg adott
kegyelemre még rátesz végtelenül sokat.
3.
A görög szónak (katalambanó ) két értelme is van, ezért a mondat (Jn 1,5) kétféleképpen
fordítható: „ a sötétség nem fogadta be” és „ a sötétség nem tudta erőszakkal
legyőzni”. A szövegkörnyezet miatt jobb az utóbbit használni.
......................
Forrás:
Szárovi
Szent Szerafim: A Szentlélek megszerzése, A Szent beszélgetése N. A. Motovilovval
a keresztény élet céljáról
