Szabadság harcos papok...

Bogdan Zimonjić 1813 – 1909. január 21. szerb ortodox pap és vajda (katonai parancsnok) az Oszmán Birodalom elleni két jelentős felkelésben a 19. század és 7–521. A levéltári források más szerb szabadságharcos papokkal együtt említik, köztük Jovica Ilić és társai, Pavle Tvrtković, Mile Vitković és Stevan Avramović, akik fellázadtak a török megszállók ellen, valamint egy másik pap, Petko Jagodić Šamaci, , és egy másik pap, Petko Jagodić Šamaciból, aki a következő lázadást vezette, míg a történelem további fegyveres összecsapásokat jegyez fel Mile Čulibrk, Marko Popović, Vaso Kovačević és Gaćina papok vezetésével.

Boldog Szpiridont!

 

 Ónaptáras anekdota: "Boldog Szpiridont!", Az igaz ortodoxok így üdvözlik egymást december 25-én (Új naptár), és azt mondják, hogy ez a szokás Áldott emlékű Averky (Taushev) érseknek (ROCOR) és Áldott emlékű Petros (Astyfides) görög ónaptáras metropolitának, a New York-i Astoria vasútállomáson történt első találkozásukra vezethető vissza. Amikor a két hierarcha találkozott és szemkontaktusra került sor, a nyelvi akadályok miatt nem tudtak kommunikálni, Averky érsek, hogy megtudja nem e egy újnaptáras eretnekkel van dolga, megkérdezte tőle: "Boldog Szpiridont?", szójátékot csinálva a nyugatiak "boldog karácsonyából", amelyhez a jelenlegi új naptáras "ortodoxok" ragaszkodnak, és az igaz ortodoxok által december 25.-én (új naptár) tartott Szent Szpiridon ünnepéből, majd Petros metropolita azt válaszolta, hogy "igen, boldog Szpiridont!!!" Attól a naptól kezdve nagy barátság alakult ki köztük, és néhányan, akik ismerik ezt az anekdotát a mai napig, továbbra is így köszöntik egymást. Sok évvel ezelőtt hallottam ezt az anekdotát egy orosz apácától, és csak meg akartam osztani veletek. Boldog Szpiridont!!!
(Megjelent a „Tradicionális ortodoxia” c. Részben, 2015. december 25.)

Aegínai Szent Jeromos - A jó török bíró

Nemsokkal az első világháború előtt egy török látogatta meg Jeromos atya szerény remetelakját. A török elmondta az öregnek, hogy a gazdája, egy bíró, kűldte, hogy meghívja őt a házába. Az öreg kicsit aggódni kezdett. Nem volt hozzászokva, hogy társasági eseményekre hívják meg, és azt kezdte gyanítani, hogy ez egy gonosz kísértés lehet. De mégis elmondott egy imát Istenhez és követte a török szolgát. Amikor megérkeztek a bíró házához, a bíró maga fogadta őket - nagy szeretettel, ami azt illeti. Egy nagy díványon foglaltak helyet és a bíró elkezdte a társalgást:
"Efendi atya, én török vagyok, egy muszlim. A fizetésemből, ami szükséges megtartom a családomnak, a többit alamizsnára költöm. Segítem az özvegyeket, az árvákat, a szegényeket; hozományt adok a szegény fiatal asszonyoknak, hogy férjhez mehessenek, segítem a betegeket. Pontosan betartom a böjtöt, imádkozom, és próbálok a hitem szerint élni. Amikor ítélkezek próbálok igazságos lenni és nem számba venni a személy pozícióját. Mit mondasz, mindezek a dolgok, amiket cselekszem, elegek ahhoz, hogy örököljem a Mennyországot, amiről ti keresztények beszéltek?
Az öreg le volt nyűgözve attól, amit a török bíró mondott neki és egyből Kornéliusz, a római légiós, jutott az eszébe, akit az Apostolok Cselekedeteiben említenek. A török bíróban és a római légiósban két hasonló életet látott. Megértette, hogy a bíró igazságos, nemes lelkű ember volt. "Talán", gondolta az öreg, "hasonló a küldetésem Szent Péteréhez, aki tanácsot adott a légiósnak." Így az öreg elhatározta, hogy megvallja hitét.
"Mond hát efendi, vannak gyerekeid?"
"Igen vannak."
"Vannak szolgáid?"
"Igen vannak szolgáim is."
"Melyik hajtja végre jobban az utasításaidat, a szolgáid vagy a gyerekeid?"
"Bizonyára a szolgáim, mert a gyermekeim - azzal a bizalmassággal, amit felém éreznek - gyakran engedetlenkednek engem, és bármit megtesznek, amit akarnak, míg a szolgáim mindig azt teszik, amit mondok nekik.
"Mond meg kérlek efendi, amikor meghalsz ki örökli majd a vagyonod, a szolgáid, akik minden kérésedet teljesítettek, vagy a gyerekeid, akik engedetlenek voltak?"
"Természetesen a gyermekeim, csak nekik van joguk az örökléshez és nem a szolgáknak."
"Tehát akkor, efendi, amit teszel az jó, de a jócselekedeteid csak arra elegek, hogy a jó szolgák közé soroltass. De ha a Mennyországot akarod örökölni, akkor gyermekké kell válnod. És ez csak a Keresztség lévén lehetséges."
A török bírót nagyon lenyűgözte az öreg példabeszéde. Ez után sokáig beszélgettek, és a végén megkérte az öreget, hogy tegye őt katekumenné és keresztelje meg. Így nemsokkal ezután a jó bírót megkeresztelték és kereszténnyé vállt.

Isten ítélete egy főpásztorral szemben, aki kárhozatba akarta vezetni a nyáját

 

Dorotheos prousai metropolita, 1918 októberétől 1921. március 6-ig volt a konstantinápolyi trón helytartója. Londonban halt meg, szó szerint Canterbury érseke, Randall Thomas Davidson kezében, abban a pillanatban, amikor egy Panagiát* helyezett az eretnek anglikán érsek nyakába, ezzel is elismerve annak papságát.

* Az ortodox egyházban a püspökök nem keresztet vagy pecsét gyűrűt, hanem Panagiát viselnek a mellükön, ami a Legszentebb Istenszülőt ábrázolja.

Egy hasznos videó (angol) az ökumenikus mozgalom megalakulásáról és arról, hogy kik áltak annak hátterében:

Maximovics Szent János Halloween estéjén

 

 

Szent János (Maximovics) Sanghaj és San Francisco érseke leginkább szelídségéről emlékezetes, de amikor egy bizonyos esemény felkeltette szigorát, készen állt a kihívásra.

 "Október végén a Római Katolikusok mindenszentek ünnepét ünneplik. A hagyomány szerint az előző éjszaka a sötét szellemek saját rendetlenségük napját ünnepelték. Amerikában ez a Halloween nevű "ünnep", olyan alkalommá vált, amelyeken a gyerekek boszorkányok, ördögök, kísértetek jelmezébe öltözve huncutságot követnek el, mintha a sötét hatalmakat hívnák segítségül – ez a kereszténység ördögi megcsúfolása.”

 Az oroszok egy csoportja ezen az estén Halloween-bált szervezett. A San Francisco-i katedrálisban ebben az időben az egész éjszakás virrasztást ünnepelték, és Szent János püspök nagy bánatára sok ember nem volt jelen. A virrasztás után a püspök odament, ahol még a bál zajlott. Felment a lépcsőn, és belépett a terembe, a résztvevők teljes megdöbbenésére.

 A zene elhallgatott, és Szent János teljes csendben meredt a megdöbbent emberekre, lassan és szándékosan körbejárta az egész termet, püspöki bottjával a kezében. Egy szót sem szólt, és nem is volt szükség rá; Szent János puszta látványa mindenki lelkiismeretét szúrta, amint az az általános megdöbbenésből is kiderült.

 A szent püspök csendben távozott. Másnap a templomban mennydörgött szent felháborodásával és lángoló buzgalmával, amely mindenkit az ájtatos keresztény életre hívott."

Ugyanazokért a bűnökért, valakit tömeggyilkosnak neveznek, valakit meg orvosnak...

 

Kasszián Szent János – A Cenobita monostorok szabályai

 

IV. Könyv - Akik lemondtak a világról

 
34. A világról való lemondásunk nem más, mint önmagunk megtagadása: a Megfeszített kbvetése „A vílágról való lemondás nem más, mint a kereszt és őnmegtagadás jele, Ezért tudd meg, hogy a mai nappal meghal tál ennek a világnak, e világ cselekedeteinek és vágyainak, s az Apostol szavai szerint meg vagy feszítve e világ számára, s a világ a te számodra (Gal 6,14). Fontold meg tehát, milyen a kereszt élete, melyre felesküdtél, s melynek zászlaja alatt ezután élned kell e földi életben: mert nem te élsz már, hanem Az él benned, Akit keresztre feszítettek érted (uo. 2,20). Úgy kell tehát élnünk és viselkednünk, ahogyan Ő, amikor a kereszten függött értünk. Nekünk is e földi életet kell élnünk, de mint Dávid mondja, át kell szögeznünk testünket az Úr félelmével (Zsolt 118,120.), hogy akaratunk és vágyunk ne búnös kívánságainkat, hanem ezek megtagadását szolgálja. Igy teljesítjük az Úr parancsát: ,Aki föl nem veszi keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám" (Mt 10,38). De azt mondhatnád erre: Hogyan hordozhatná valaki mindig a keresztet, vagy miképpen élhetne keresztre feszítve? Halld röviden ennek magyarázatát!"

35. A mi keresztünk: az Úr félelme „A mi keresztünk az Úr félelme. Ha valaki keresztre van feszítve, nem mozgathatja vagy forgathatja tagjait tetszése szerint. Éppen úgy mi sem elégíthetjük ki akaratunkat és vágyainkat aszerint, ami kellemes és pillanatnyilag gyönyörködtet, hanem az Úr törvényeihez kell szabnunk őket, amelyek mindenkor köteleznek bennünket. Hasonlóképpen az, akit keresztre szegeztek, már nem a jelenvalókra tekint, és nem a saját érzelmeire gondol; nem aggasztja a holnap gondja, nem vágyódik semminek a bírására, nem zaklatja gőg, viszálykodás, versengés; nem bánkódik a jelen méltatlansága miatt, nem emlékezik a régiekre, s amíg e halandó testben él, azt tartja, hogy meghalt mindannak, ami földi, és csak előre tekint a szíve, ahová kétségtelenül mihamar megérkezik. Így nekünk is, akiket szintén keresztre feszített az Úr félelme, meg kell halnunk mindezeknek: tehát nem csupán a test búneinek, hanem mindennek, ami földi, s oda kell szegeznünk lelki szemeinket, ahová reméljük, hogy minden pillanatban átköltözhetünk. Így tagadhatjuk meg minden bűnös vágyunkat és testi vonzalmunkat."

36. A világról való lemondásunk mit sem ér, ha újra behálóz bennünket az, amiről lemondtunk „Őrizkedjél tehát valaha is visszavenni valamit abból, amit lemondásoddal elvetettél, s az Úr tilalma ellenére vissza ne fordulj az evangéliumi szántóföldre, hogy megkeresd köntösödet, és újra abba öltözzél, amit egyszer már levetettél (Mt 24,18). E világ alantas földi vágyaihoz és törekvéseihez se térj vissza, és Krisztus parancsa ellenére le ne szállj a tökéletesség tetőfokáról, hogy visszavégy valamit abból, amiről lemondtál (Mk 13,15). Örizkedjél attól, hogy visszagondolj szüleidre és régebbi vonzalmaidra: mert ha visszacsábítanak e világ gondjai és bajai, rád is vonatkoznak majd az Üdvözítő szavai: „Senki, aki kezét az eke szarvára téve hátratekint, nem alkalmas az Isten országára" (Lk 9,62). Most kezdetben, hited buzgóságával és teljes alázatossággal megvetetted a gógöt; de őrizkedjél attól, hogy amikor kissé jobban megismered majd a zsoltárokat és a szerzetesi életet, lassanként felfuvalkodva, újra kevélységet ne táplálj magadban, s így az Apostol szavai szerint ,,újra felépítve azt, amit leromboltál, önmagadat tedd törvényszegővé" (Gal 2,18). Hanem inkább ragaszkodjál mindvégig ahhoz a mezítelenséghez, melyet Isten és angyalai előtt fogadtál. Hasonlóképpen tarts ki abban az alázatosságban és türelemben is, mellyel tíz napon át oly állhatatosan s oly sok könnyhullatással kérted a kolostor kapuja előtt felvételedet, sőt ezekben az erényekben még növekedjél és előbbre haladjál. Bizony szomorú látvány, amikor az ember előbbre akar jutni az elemektől, a kezdettől, s el akar érni a tökéletességre, de még amazoknál is alacsonyabbra süllyed vissza! Mert nem az, aki kezd, hanem aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül" (Mt 10,22; 24,13).

37. A sátán mindig áskálódik végső célunk ellen, azért állandóan szemmel kell őt tartanunk „A ravasz kígyó ugyanis mindig sarkunk után leselkedik: vagyis végső célunk ellen áskálódik, és életünk végéig romlásunkra tör. Ezért a dicséretes kezdet és a nagy buzgóság, mellyel valaki lemond a világról, semmit sem ér, ha ezt a lemondást nem ajánlja s nem kíséri megfelelő befejezés is, s ha Krisztus alázatosságát, melyre az Ő színe előtt fogadalmat tettél, nem őrzöd meg életed végéig úgy, ahogy most magadévá tetted. Hogy ezt elérhessed, mindig tartsd szemmel a kígyó fejét, vagyis első sugallatait, s mielőbb valld meg őket elöljáródnak. Úgy zúzhatod szét már csírájukban veszedelmes csábításait, ha nem szégyenled feltárni őket elöljáród előtt."

38. Aki lemondott a világról, annak fel kell készülnie a kísértésre Ezért a Szentírás szavai szerint, «ha Istennek kívánsz szolgálni, légy állhatatos az istenfélelemben, és készülj el – ne a nyugalomra, ne a békés életre, ne az élvezetekre, hanem – a megpróbáltatásra», a szorongatásra (Sir 2,1). „Mert sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába" (ApCsel 14, 21). „Szűk a kapu és keskeny az ösvény, mely az életre visz, s bizony kevesen találják meg azt" (Mt 7,14). Fontold meg tehát, hogy te e néhány kiválasztott közé tartozol, s ne veszítsd el buzgóságodat a sokaság példája és lanyhasága miatt: hanem úgy élj, mint e néhány kiválasztott, hogy e kevesekkel együtt kiérdemeld az Isten országát. «Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak» (Mt 20,16), és kisded az a nyáj, melynek az Atya odaígérte az országot (Lk 12,32). Azért tudd meg, hogy nem csekély bűn az, ha valaki, aki a tökéletességre tett fogadalmat, olyasmik után törekszik, amik tökéletlenek. A tökéletességre pedig ezeken a fokokon át és ily módon lehet eljutni:"

39. Hogyan kell eljutni a tökéletességre? ,Üdvösségünk forrása s ennek megőrzése, mint mondtam, az Úr félelme. Aki a tökéletesség útján akar járni, ezáltal jut el az őszinte megtéréshez, a búneitól való megtisztulss hoz s erényeinek megórzéséhez. Ha ez átmeg áthatja az em. ber lelkét, ettől majd megvet minden teremtményt, elfeledkezik szüleiről és visszaborzad a világtól. Ha pedig megveti és eldobja összes javait, ezzel megszerzi az alázatosságot. Az alázatosságnak viszont ezek az ismertetőjelei: Aki alázatos, 1. mindenben megtagadja önakaratát. 2. Nemcsak cselekedeteit, de még gondolatait sem rejti el elöljárója előtt. 3. Semmit sem bíz saját belátására, hanem mindent elöljárójának ítéletére hagy, s annak intéseit mohón és szívesen hallgatja. 4. Mindenben megtartja az engedelmességet, szelídséget s az állhatatos türelmet. 5. Senkit sem illet méltatlansággal, de amiatt sem kesereg és nem szomorkodik, ha más bánt vele méltatlanul. 6. Semmit sem tesz és nem merészel, amit a közös regula vagy az ősök példája nem javasol. 7. Megelégszik minden hitványsággal, és mindenre nézve, amit parancsolnak neki, mintegy rossz és méltatlan munkásnak tartja magát. 8. Nemcsak szájával, külsőleg, hanem szíve mélyén is vallja és átérzi, hogy mindenkinél alábbvaló. 9. Nyelvét megfékezi és nem lármás a hangja. 10. Nem könnyen hajlik és kész nevetésre. Ilyen és hasonló jelekből ismerhető fel az igazi alázatosság. Ha ezt igazán elsajátítod, akkor nyomban elvezet a tökéletesség magasabb fokára: arra a szeretetre, amely nem ismeri a félelmet. Ennek segítségével, amit azelőtt nem minden félelem nélkül tartottál meg, azt most minden fáradság nélkül, szinte magától értetődően kezded teljesíteni, s nem a büntetés miatt vagy bármilyen félelemból, hanem magának a jónak szeretetéből s az erényekben való gyönyörködésből teszed."

40. A szerzetes a tökéletesség példáját ne sokakban, hanem csak egy testvérben, vagy legfeljebb néhányban keresse „Hogy erre minél könnyebben eljuthass, a közösségből csak néhány, sốt inkább csak egy-két testvérben, semmint sokakban keresd a példát a tökéletes élet utánzására. Mert nem tekintve azt, hogy kifogástalan, tiszta életet csak keveseknél találsz, ebből még más haszon is származik: e szerzetesi, vagyis a kolostori élet tökéletességére jobban oktat és alakít egy ember példája."

41. Aki szerzetesi közösségben él, annak sok mindent el kell tűrnie s viselnie „Mindezt akkor tudod csak elérni, s a lelki élet e szabályai szerint akkor tudsz mindvégig kitartani, ha a közösségben megtartod ezt a három elvet: A Zsoltáros szavai szerint: «Én pedig, mint a süket, nem hallok, s mint a néma, aki nem nyitja ki száját, olyan vagyok; olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és nincs ellentmondás a szájában» (Zsolt 37,14-15), te is úgy élj, mint a süket, néma és vak. Azon kívül, akit kiválasztottál magadnak, hogy tökéletessége érdeménél fogva kövesd: mint a vak, ne láss meg semmit, ami kevésbé szolgál épülésedre; különben azok, akik ezt teszik, tekintélyükkel vagy példájukkal a rosszabbnak a követésére csábítanának, amit azelőtt kárhoztattál. Ha azt hallod, hogy valaki engedetlen, makacs vagy rágalmazó, vagy másképpen viselkedik, mint ahogy te tanultad, ne botránkozzál meg rajta, és példája ne indítson követésére: hanem mint a süket, aki mindezt nem is hallja, bocsásd el a füled mellett. Ha téged vagy más valakit gyaláznak, ha sértegetnek, fel ne indulj, s az ilyen beszédre ne hallgass, mint a süket. Szívedben énekeld mindig a Zsoltáros szavait: «Elhatároztam: Vigyázok utaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel. Féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem. Elnémultam, megalázkodtam, s még a jóról is hallgattam» (Zsolt 38,2-3). De negyedszer azt is tartsd szem előtt, ami a fentebb említett hármat még jobban ékesíti és ajánlja: hogy az Apostol szavai szerint légy oktalanná ezen a világon, hogy bölccsé lehess (1Kor 3,18). Ne fontolgasd, ne bírálgasd, amit parancsolnak, hanem teljes egyszerűséggel és föltétlen hittel mindenben engedelmeskedjél. Csak azt tartsd szentnek, azt hasznosnak, azt bölcsnek, amit Isten törvénye vagy elöljáród ítélete annak jelent ki. Ha erre a tanításra alapítod az életedet, mindenkor megmaradhatsz a kolostor fegyelmében, s a kolostorból sem az ellenség kísértései, sem pártoskodások ki nem kergetnek."

42. A szerzetes a türelem erényét ne mások erényétől várja, hanem a maga béketűréséből „Tehát türelmedet ne reméld mások erényéből, vagyis hogy csak akkor legyen meg benned, ha senki sem ingerel: mert azt kikerülni nem áll hatalmadban. Várd inkább saját alázatosságodtól és béketűrésedtől, mert ez saját akaratodtól függ."

43. A mondottak összefoglalása: Hogyan juthat el a szerzetes a tökéletességre? „S hogy mindaz, amit itt most hosszasabban kifejtettem, minél könnyebben szívedbe vésódjék s elmédben minél mélyebben meggyökerezzék: röviden összegezem, hogy parancsaimat e rövid foglalatuknál fogva mind emlékezetben tarthasd. Halld tehát néhány szóval, mi módon juthatsz el különösebb fáradság és nehézség nélkül a legnagyobb tökéletességre: Üdvösségünknek és a bölcsességnek kezdete a Szentírás szerint az Úr félelme (Péld 1,7). A szív töredelme a világról való lemondásra késztet, vagyis hogy mondjunk le mindenről s vessük meg összes javainkat. E lemondásból alázatosság születik. Az alázatosság akaratunk megtagadására vezet. Akaratunk megtagadása gyökerestül kiirtja minden vétkünket. Ha pedig kiúztük vétkeinket, megerősödnek és virulnak az erények. Az erények növekedésével megszerezhetjük a szív tisztaságát. A szív tisztaságával elnyerjük az apostoli szeretet tökéletességét."

Optina Szent Barszanophiosz felfedi egy lelki gyermeke rejtett bűneit

 

 Íme a sztarec lelki leányának meghökkentő emlékei gyónásáról:
 - Elértük a szkítit, az Ördög minden szempontból elvonta a figyelmemet, és javasolta, hogy távozzam, de miután keresztet vetettem, határozottan beléptem a kunyhóba... A Mennyek Királynője ikon előtt ismét kereszt vetettem, és megdermedtem.
 Az atya belépett, én a cellája közepén álltam ... Az atya feljött az Istenszülő Tikhvin-ikonjához és leült...
 - Gyere közelebb.
 Félénken közeledtem hozzá.
 - Térdelj le, gyermekem ... Itt elfogadott, hogy ülünk és gyónók térdelnek a közelünkben az alázat miatt.
 Leborultam, nem csak letérdeltem... Az Atya mindkét vállamon megfogott, végtelenül kedvesen nézett rám, ahogy még senki sem nézett, és így szólt:
 - Kedves gyermekem, édes gyermekem, drága gyermekem!  Huszonhat éves vagy?
 - Igen, atyám.
 - Huszonhat éves vagy, hány éves voltál tizennégy évvel ezelőtt?
 Gondolkodtam egy pillanatot, és válaszoltam:
 - Tizenkettő.
 - Igaz, és ettől az évtől kezdte kezdted leplezni a bűnöket gyónáskor.
 Akarod, hogy elmondjam neked melyeket?

 - Mondd, atyám - válaszoltam félénken.
 És akkor elkezdte megnevezni az előző évek, sőt hónapok bűneimet, mintha egy nyitott könyvből olvasta volna őket ...

 A vallomás tehát huszonöt percig tartott.  Teljesen összetörtem a bűnösségem felismerése és amiatt, hogy milyen nagy ember áll előttem.
 Milyen óvatosan árulta el bűneimet, mennyire óvatos volt, nyilvánvalóan azért, hogy ne bántson engem, és ugyanakkor milyen intenzíven és szigorúan tárta fel az igazságtalanságokat, és amikor látta, hogy súlyosan szenvedek, közelebb hajolt hozzám, ezért csak suttognom kellett:
 - Igen...
 És én, tele önteltséggel, azt hittem, hogy keresztény életem miatt kiemelkedem az emberek közül.  Uram, micsoda vakság, micsoda lelki vakság!
 - Állj fel, gyermekem!
 Felkeltem és felkerestem a felolvasó állványt.
 - Ismételd meg utánam: "Tiszta szívet teremts bennem Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben"  [1]
 Honnan származnak ezek a szavak?
 - A ötvenedik zsoltárból.
 - Ezt a zsoltárt naponta olvasd reggel és este.
 - Mi az az ikon előtted?
 - A Mennyek Királynője.
 - És melyik Mennyek Királynője? A tikhvint. Ismételd utánam ezt az imát...
 Amikor lehajtottam a fejem, és az atya letakarta azt az epitrachilionnal, elkezdte olvasni a feloldozás imáját, úgy éreztem, hogy egy hatalmas nehézség esett le rólam, olyan könnyűnek és olyan szokatlannak éreztem magam...
 - Mindezek után, az Úr kinyilatkoztatta nekem rólad, hogy szentként akarsz majd dícsérni, de ezt nem szabad tenned - hallod?  Bűnös ember vagyok, ne mondod el senkinek...
 Kedvesem..., az Úr segítsen és ments meg téged!
 Az atya sokszor megáldott és elengedett ...

Source: https://oprelesti.blogspot.com/2012/01/elder-reveals-concealed-sins.html

Egy több, mint 75 éves éves történet a thesszaloniki háláról, amely vonatkozik Isten és ember iránti hozzáállásunkra.

 

Köztudott, hogy az észak-görögországi Thesszaloniki városának befolyásos zsidó közössége volt.  Az egyik ilyen családnak háziszolgai állománya volt, amelybe görögök és egy szegény zsidó lány is beletartozott. A ház asszonya vajúdott, hogy megszülje utolsó gyermeküket. Otthon szült a saját szobájában, ami akkor még általános volt. A nőnek nehézségei támadtak a szülés előtt. Fiatal zsidó szolgáját megijesztette hölgyének fájdalma és kellemetlensége. A zsidó szolga ekkor hatalmas „gyere ide” gesztusokat kezdett el mondani: „Gyere be ide Panagia” (Panagia = szó szerint „Legszentebb”, a görög mindennapi életben leggyakrabban használt szó az Istenszülő megszólítására).
 A ház asszonya azonnal megszült. Amint a szülés befejeződött, a fiatal zsidó szolga lány felkapott egy törülközőt, és elkezdett suhogni, mondván: „Most menj innen Panagia”.

 Ez jellemző mind Istenhez, mind embertársainkhoz való hozzáállásunkra. Amikor kétségbe vagyunk esve vagy rászorulunk, meghívjuk Istent az életünkbe, de megpróbáljuk kiszorítani őt választásunkból, amikor már nincs rá szükségünk.

Forrás: https://trueorthodox.eu/inside-panagia-outside-panagia-a-75-year-old-story-about-gratitude-from-thessalonica-applicable-to-our-attitude-to-both-god-and-men/

A Katakomba Igaz-Ortodox Egyház tagjai elleni példaértékű kollektív büntetőügy

 

 

A forrás szerint: Ez a fotó-kollázs és egy vallási hálózat vázlata a Katakomba Igaz-Ortodox Egyház tagjai elleni példaértékű kollektív büntetőügy részeként készült.  A fotó-kollázson hívők egy csoportja látható, akiket bíróság elé állítottak - harmincnyolc ortodox hívő, élükön Alexíj Bui, a voronyezsi egyházmegye püspöke (a legfelső sorban balról a negyedik). A hálózati séma a mozgalmat mint egy központosított szervezet mutatja be, amely egyesíti a leningrádi és moszkvai vallási központokat számos „cellával” (ahogy az OGPU nevezte őket) Oroszország déli régióiban (Voronež, Belgorod, Kurszk stb.).  Megmutatja az elnyomott és megfigyelés alatt álló közösségeket, a letartóztatott személyek számát és a helyi vezetők nevét.

 A vádiratot 1931-ben szigorúan titkos dokumentumként jelentette meg az oroszországi Voronyezsben működő szovjet titkosrendőrség (OGPU).  A dokumentumot ezután elküldték az ukrán OGPU-nak, mert Ukrajnában számos vallási hálózathoz tartozó közösség található.  Ennek a titkos kiadványnak egyfajta tankönyvnek kellett volna lennie az OGPU Buevtsy-k elleni kampányában (ahogy a titkosrendőrség Alexíj Bui híveire utalt).  A példaértékű vádirat olyan struktúrát, nyelvi képleteket és terhelő politikai bűncselekményeket biztosított a hívők ellen, amelyek felhasználhatók az ukrajnai Igazi Ortodox Egyház további elnyomásához.

 Alexíj püspök (születési neve Szemion Bui volt) az Orosz Igaz Ortodox Egyház egyik vezetője volt. Vezetése alatt egyesítette az ortodox keresztények közösségeit Oroszország déli tartományaiban és Ukrajnának mintegy negyven körzetében. Alexíj Buit 1929-ben tartóztatták le az „ellenforradalmi egyházi-monarchista szervezet” vezetőjeként (amint a szovjet titkosrendőrség a különvállt ortodox közösségekre utalt). Több tárgyalás után tíz évre munkatáborra ítélték, és végül az NKVD 1937. november 3-án agyonlőtte a karjali Szandarmokhban.

 A dokumentumok az Ukrajna Biztonsági Szolgálat Állami Levéltári Kirendeltségéből származnak, fond 13, spr.  390. Az iratok tartalmazzák az elítélt személyek teljes listáját, az Igaz Ortodox Egyház történelmi felépítését és társadalmi struktúráját a titkosrendőrség felfogásában, valamint annak politikailag felforgató, ellenforradalmi tevékenységének bizonyítékát, a letartóztatott személyek és tanúk jelentősen eltorzított és képletes kijelentései alapján.

Forrás: https://trueorthodox.eu/two-photos-teach-us-about-the-dossier-on-the-true-orthodox-of-russia/

A kevesek útja

 

 

Keresztényként Krisztus hív minket a nemzetek apostolának, Pál apostolnak harsogó hangján keresztül, mondván:
 „hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben.”  (Fil 2:15)

 Boldogságunk és örömünk oka, hogy bár küzdünk azért, hogy talpon maradjunk e „gonosz és romlott nemzedék között”, örömmel vagyunk szinte teljesen egyedül, de Krisztussal.
 Ma a legtöbb ember (és ez sokakra vonatkozik, akik valójában látják, hogy a világi "ortodoxia" egyáltalán nem ortodoxia, de nem tágítanak álláspontjuktól) a sokakkal akar lenni.  Rajongókat keresnek állítólagos isteni útjukon. Elfelejtették, hogy az örök élethez vezető út keskeny, sziklás és poros.
 „Mi mást tehetnénk, minthogy zokogunk? Mert aligha van a világ egy kis része az üdvösség útján, és azok, akik elvesznek, meghallják, és örülnek, hogy nem egyedül kell szenvedniük, hanem a sokak társaságban. De milyen ok ez az örömre? Pont ez az öröm fogja büntetésnek alávetni őket. Mert ne gondoljátok, hogy ott az van, mint itt, hogy vigaszt jelent az, ha vannak társaink a szenvedésben." 
- Aranyszájú Szent János, I. Timóteus - X. Homília

/

As Christians, Christ calls us through the blaring voice of the Apostle of the Nations Paul saying,
“That ye may be blameless and harmless, the sons of God, without rebuke, in the midst of a crooked and perverse nation, among whom ye shine as lights in the world.” (Philippians 2:15)

Our joy, our cause for jubilation, is that although we struggle to stand “in the midst of a crooked and perverse nation”, we are happy to be almost alone but with Christ.
Today, most people (and this goes for many who actually see that World “Orthodoxy” isn’t Orthodoxy at all but don’t budge from their stance) want to be with the many. They seek fans on their supposed journey to the divine. They have forgotten that the road to eternal life is narrow and rocky and dusty.
“What then can we do but weep? For hardly is a small portion of the world in the way of salvation, and they who are perishing hear it, and rejoice that they are not destined to suffer alone, but in company with numbers. But what cause is this for joy? That very joy will subject them to punishment. For do not think that it is there as here, that to have companions in suffering affords consolation.” –
St. John Chrysostom, I Timothy Homily X

Forrás: https://trueorthodox.eu/chirping-away-as-they-happily-perish/

Antimenzion (görögül 'asztalra való', 'asztal pótló')

 

 Ez a neve egy különleges négyszögletű kendőnek, amelyen a püspökök áldásukat adják az isteni liturgia szolgálatára. Mondhatjuk, hogy ez egy olyan dokumentum, amely jogot ad a liturgia szolgálatára. A fotó egy egyedi házi készítésű antimenziont mutat be, amelyet a szörnyű istentelen években adtak ki: az 1930-as években. Rajta a püspök írását látjuk, aki áldását adja a liturgia szolgálatára: "Azon a helyen, ahol a pap megfelelőnek találja". Év: 1936. Ez azt jelenti, hogy ezen az antimenzionon az erdőben, magánlakásban, vagy egy másik titkos helyen is szolgálhatják a liturgiát. A bolsevikok úgy gondolták, hogy ha elkapják a papokat, bezárják az templomokat, az Egyház megszűnik létezni. Az Egyház azonban a föld alá menekült (a katakombákba), titkossá vált... Bármely üldöztetés ellenére sem lehet megfosztani az embereket az isteni szolgálattól, és szolgálni fogják mindennek ellenére, bármilyen körülmények között.

Virrasztó istentisztelet a Katakomba Egyházban - I. M. Andrejev visszaemlékezései

 

 

 „Barátaimmal 1927 vége óta, vagyis már 10 éve abbahagytuk a szergianista templomok látogatását *, és ez volt a rutin. Titokban megérkezek egyik barátom petrográdi házához. Egy titkos apáca látogatja a házát, aki elvisz a Katakomba Egyház titkos istentiszteletére. Utazás közben nem teszek fel kérdéseket, és nem érdekel, hogy merre tartunk. Szándékosan nem akarom tudni, mert ha később - ne adj isten, letartóztatnak, még kínzások alatt sem tudnék információt elárulni arról, hogy hol voltam.

 Késő este van... sötét. Az egyik állomáson vonatra szállunk, és több mint egy órán át utazunk.  Megérkezünk egy kis alállomásra és 2-3 kilométert sétálunk a sötétben. Megérkezünk valami kis faluba. A falu szélén van egy kunyhó. Az éjszaka sötét és csendes. Halk kopogás az ajtón, mely kinyílik és belépünk a kunyhóba. Bemegyünk egy tiszta szobába, ahol az összes ablak erősen el van függönyözve. Az egyik sarokban több ikon világít lámpákkal. 15 ember van, főleg nők, akik sálat viselnek, 3 középkorú férfi és több 12-14 éves gyermek…

 Megkezdődik az éjszakai virrasztás. A felolvasást és az éneklést suttogva végzik. A meghatottság könnyei sok szemen láthatóak... az ima könnyen jön! Semmi sem vonja el a figyelmet vagy zavar meg minket. Soha és sehol nem tapasztaltam ilyen világosan és mélyen Létrás Szent János tanácsának legitimitását: „Zárd be elmédet az ima szavaiba!”

 Lehetetlen átadni azt, amit ezen az éjszakai virrasztáson tapasztaltam. Ennek végén egy csésze teát ittam egy kis kenyérrel, és mindenkit háromszor megpusziltam... közeledett a hajnal. Csendesen visszasétálok az apácával. A nyugalom és az összpontosítás a lelkemben lakozik. Felszállunk a vonatra és indulunk Petrográd felé. Odamegyek egy másik vágányra, és elindulok haza.”

* A kommunista rezsim által létrehozott Moszkvai Patriarchátus templomait.

Csak 25 másodpercbe tellett!

 

Oly sokmindent kell elmagyarázni annak, aki valóban elhiszi, hogy a világi "ortodoxia" valóban Krisztus Egyháza.
Oly sokmindent kell elmagyarázni annak, aki elutasítja az igaz ortodoxokat.
Anna egyszerűen azt gondolta, hogy túl sok a megmagyarázni való, bárkiről is legyen szó.  Kétségbeesett volt, és fel akarta adni.
Aztán megcsinálta!  25 másodperc alatt elmagyarázta az egészet. Nem sok forráshoz fordult... nem kellett.
Csak két idézetet adott nekik a Hetedik Egyetemes Zsinatról:

„Ne engedjen újításokat és kivonásokat a jámboran őrzött hagyományaidban. Azokhoz a dolgokhoz, amelyeket az Egyetemes és Apostoli Egyháznak adtak át, nem lehet sem hozzáadni, sem elvenni belőle. Átkozott, aki elmozdította atyáinak határvonalait”
"Bárkire, aki félretesz egy egyházi hagyományt, akár írottat, akár íratlant, háromszori Anathema!"

 Forrás: https://trueorthodox.eu/it-only-took-25-seconds/

Tényleg minden esetben bűn az ember élet kiontása?

 

 

Alább a szentatyák ezzel kapcsolatos vélekedéseit olvashatjuk, amelyek élesen eltérnek a mai "hippi keresztények" rózsaszín felfogásától.

Mit tilt a számunkra a hatodik parancsolat?

- Bármilyen emberölést vagy bármilyen más támadást embertársaink élete ellen.

Minden ember általi okozott halál, bűnös megszegése az isteni törvénynek, vagyis gyilkosság?

„Nem, nem gyilkosságról van szó, ha az egyént életét megfosztják a következő két okból: 1) Ha bűnöző, és az emberi igazságszolgáltatás bűntettért halállal bünteti.  2) Ha háborúban életét vesszük az Uralkodó* és az általunk védett haza ellenségének.”  - Moszkvai Szent Filaret (a Keleti Ortodox Egyetemes Egyház részletes katekizmusa)

*Itt természetesen az Isten kegyelméből uralkodó ortodox királyra kell gondolnunk, nem pedig a mai pszeudo-államfőkre. (a fordító megjegyzése)  

„Például nem fair ölni, de háború idején törvényszerű és dicséretes az ellenség megsemmisítése; ennek eredményeként ezeket az embereket, nemcsak azokat akik a helyszínen kitűntek, nagy becsületre érdemesnek tartják, emlékműveket is emelnek eredményeik hirdetése céljából. Tehát ugyanaz a cselekmény egyszerre, bizonyos körülmények között jogellenes, míg másoknak a megfelelő időben jogszerű és megengedett.” - Alexandriai Szent Athanáziosz (Levél Ammonhoz)

„Láthatjuk, ahogy Krisztus belekeveredik egy istentelen ember meggyilkolásába, és hogy megszentelődés kíséri és ez része az utálatos felszámolására tett kísérletednek.” - Milánói Szent Ambrus (Hexameron: paradicsom, Káin és Ábel)

 „A háborús harcok során elkövetett gyilkosságokat, atyáink nem tekintették gyilkosságnak, ezáltal felmentést adnak számomra azok, akik az igazságosságot és a vallást védelmezik. Azonban jó lenne azt tanácsolni nekik, hogy a  három évig ne részesüljenek a Szent Eucharisztiában, mert nincs tiszta kezük.” - Nagy Szent Bazil (XIII. kánon, Levél Amfilókéhoz)

„Ne ölj”, vagyis nem pusztítasz el olyan embert, mint te, mert feloldanád azt, ami jól sikerült.  Nem mintha minden gyilkosság rossz lenne, hanem csak az ártatlanoké; de az igazságos gyilkosságot csak a bíráknak tartják fenn.” - Róma Szent Kelemen (apostoli alkotmányok)

 „Emlékeztetni kell arra, hogy a hatalmat Isten adta, és hogy a bűncselekmény megtorlásához a kardot megengedték; aki ezt a bosszút gyakorolja, Isten szolgája (vö. Róm 13:1-4). Milyen indítékunk van egy olyan gyakorlat elítélésére, amelyet Isten magától értetődőnek vesz? Ezért fenntartjuk az eddig megfigyelteket, hogy ne változtassuk meg a fegyelmet, és ne tűnjünk úgy, mintha Isten tekintélye ellen cselekednénk.” - Római Szent Innocent (ad Exsuperium, Episcopum Tolosanum)

 „Ha valaki Isten akarata szerint gyilkol, akkor ez a gyilkosság jobb lesz, mint bármilyen együttérzés. Ha valaki együttérzést mutat, de Isten akarata ellenére, ez az együttérzés rosszabb, mint bármelyik gyilkosság. Ez nem a dolgok természete, hanem az Isten ítélete, mely a dolgokat jóvá vagy rosszá teszi.” - Aranyszájú Szent János (szentbeszéd a zsidók ellen)

 A hatodik parancsolatban használt ige görögül a "φονεύω / phoneuo", héberül pedig "רְצָח / ratsah", amelyek fordítása „gyilkosság” és jogszerűen bűncselekményekre utal. A "gyilkolni" ige, az áldozatok minden kategóriájának, bármely okból eredő halálára utal. Ezt az általánosítást egy másik ige fejezi ki görögül: "ἀποκτείνω / apokteino" és héberül: "הֲרֹג / harag".

 A pacifizmus alkalmazott gnoszticizmus, mert másokban Isten képének bűnös tagadásához vezet, és az Ószövetségtől idegen és ellenséges erkölcsi igényességhez vezet (marcionizmus).

Kaukázusi Szent Ignác (Briancsaninov) - A gazdag Földesúr, a pazar vacsora és a koldusok

 

A mai ember, amikor szembetalálja magát az ortodoxia hatalmas lelki kincsestárával és magasztos teológiájával, akaratlanul is elfeledkezik arról, hogy mely időket éljük. Elméje elhomályosodik és elkezd álmodozni olyan magasztos lelki állapotokról, mint a "szakadatlan ima", theória (istenszemlélés), theózis (Istennel való egyesülés) és rosszabb esetekben beképzeli magának, hogy ő bizony ezekben már részesült is. Az ilyen emberek, az ortopraxisban használt kifejezéssel, prelesztben, azaz lelki delúzióban vannak, ezt már eleve abból is sejthetjük, hogy nagyrészük még csak nem is tartozik az Igaz Egyházhoz. Az ő számukra ajánljuk Kaukázusi Szent Ignác (Brianchaninov) nagyszerű írását, a gazdag Földesúrról és a rongyos koldusokról. És, hogy ezeknek az eltévelyedett lelkeknek könnyebbé tegyük e történek megértését, elmondjuk, hogy ezek a koszos és rongyos koldusok bizony mi vagyunk, az utolsó idők keresztényei. Nekünk, gyarlóságunk miatt, már nem jutottak magasztos karizmatikus ajándékok úgy, mint a múltbéli nagy szenteknek, nekünk egyetlen dolgunk van ezekben az utolsó időkben, mégpedig az, hogy Szent Ortodox Hitünket változatlanul megőrízzük és megvédjük az eretnekek és a pogány ál-vallások támadásaitól és, hogy bűnbánatot tartsunk az örök élet reményében. Amennyire persze ez számunkra gyarló embereknek lehetséges, hisz ne feledjük, hogy még maga a nagy Szent Sziszoész is, aki elérte az emberi tökéletesség csúcsát, halálakor még időt kért az érte jövő angyaloktól, mert nem volt benne biztos, hogy vajon elkezdte e már a bűnbánatot.

Kaukázusi Szent Ignác:

 A gazdag Földesúr pazar vacsorát adott barátainak és ismerőseinek, valamint számos embernek, akiket meghívott a vacsorára, hogy bővítse barátainak és ismerőseinek körét.  Végtelen mennyiségű elképzelhetetlen és leírhatatlan minőségű lelki ételt biztosítottak a vendégek számára a lelki asztalon. A vacsora végén a vendégeknek nagylelkűen lelki ajándékokat adtak. Amikor a meghívott díszvendégek távoztak, a Földesúr kinézett az esküvői teremből, és az ajtóknál megpillantotta az éhes koldusok tömegét, akik örömmel élvezték volna a vacsora után megmaradt maradékot. A legkegyelmesebb Úr azt mondta a szolgáknak, hogy hagyják abba az asztal letakarítását. Meghívta a koldusokat, hogy jöjjenek be, annak ellenére, hogy mocskos és rongyos kinézetük nem voltak összhangban az esküvői terem csodálatával, és letette eléjük a lakoma maradványait. Félénken és csodálkozva a koldusok beléptek a tágas terembe, odamentek az asztalhoz és ott álltak ott, ahol történetesen a vacsora volt, és mindegyik koldus elkezdte venni és enni, amit csak talált előtte. Felszedték az összes maradékot. Természetesen egyikőjük sem kóstolt egyetlen egész tál ételt, sem a szolgák rendes jelenlétét, sem a vendégek által használt értékes tányért és evőeszközöket nem élvezték, és nem hallották az énekesek hatalmas kórusát vagy az egész világegyetemben zengő és a mennyekbe szálló zenét. Éppen ezért a koldusok egyike sem tudott világos és pontos elképzelést alkotni a menyegzőről, noha voltak köztük természetes intelligenciájúak. Miután jóllaktak a maradékkal, meg kellett elégedniük a kitűnő és finom vacsora sejtelmes és hozzávetőleges elképzelésével, amelyet a tisztelt vendégek élvezhettek. Miután eltakarítottak mindent, ami ehető volt az asztalon, a koldusok a Földesúr lábai elé estek, megköszönve neki azokat az ételeket, amelyeket még soha nem ízleltek vagy láttak. Azt mondta nekik: "Testvéreim, a mennyegző előkészítése során nem gondoltam rátok. Tehát nem adtam nektek megfelelő vacsorát, és nem adtam neked azokat az ajándékokat, amelyeket mind egy korábban elvégzett számítás szerint adtam át, amelyet csak én értek." A koldusok egy hangon felkiáltottak: "Uram, kik vagyunk mi, hogy ajándékokat vagy egy nagy vacsorát kapjuk?! Kimondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy nem vetettél el minket. Beengedtél  az esküvői terembe minket, akiket mindenféle hiba kínoz, és megmentettél minket az éhhaláltól."  A koldusok szétszéledtek, megköszönve és megáldva a jószívű Gazdát. Majd a jóságos Földesúr szolgákhoz fordulva azt mondta: "Most szedjétek le az asztalt, és zárjátok be a termet. Nem lesz több vendég, és amit étel gyanánt felajánlhatnánk azt már felajánlottuk. Minden elfogyott."

 Ó, a bölcsesség és az Isten tudásának gazdagsága!  Mennyire kifürkészhetetlenek az ítéletei és az útjai! "Mert ki ismerte az Úr elméjét, vagy ki lett az Ő tanácsadója?" "Vagy ki adott Ő neki bármit is, hogy azt visszakeljen Neki fizetni?" Mert tőle, általa származik és övé minden dolog, kinek legyen dicsőség mindörökké! Ámin.

 

Aréna, A szabályok alkalmazása a mai szerzetességre, 211. oldal

A vérfolyásos asszony története

 

 

A mai evangéliumi olvasmányban Jairusról, a zsinagóga elöljárójáról, és a vérfolyásos asszony történetéről hallhattunk. Az előbbinek a lányát támasztotta fel a halálból Krisztus Urunk az utóbbi, pedig Urunk ruhájának szegélyét érintve azonnal kigyógyult azon betegségéből, amelyből a világi orvoslók nem tudták kigyógyítani tizenkét év alatt. Mit tanulhatunk mi ortodox keresztények ezekből a történetekből? Ha csak negyed annyi hitünk lenne, mint Jairusnak vagy a vérfolyásos asszonynak, akkor nem egyből világi gyógymódok után kutakodnánk lelki problémáink orvoslásának érdekében, hanem a legfőbb gyógyító és jótevő felé fordulva, a mi Urunk Jézus Krisztust kérnénk arra, hogy enyhítse betegségeinket. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell a világi gyógyászatot alkalmaznunk, de bizalmunkat először mindig Krisztusba és az Ő Szent Egyházába kell helyeznünk.
A mai világban egy másik téves felfogás is nehezíti a betegségek terhének viselését és megértését: a hitetlen ember úgy véli, hogy Isten ezt a világot úgy teremtette, ahogy azt jelen formájában láttuk és nem értik, hogy Ádám és Éva bukásával a világ is elbukott és romlandóvá vált. A keresztény ember földi életének nem az örömről és mulatozásról kell szólnia, hanem a folyamatos bűnbánatra való törekvésről és az eljövendő Királyságba vetett hitről. Gondoljunk csak az ószövetségi Jóbra, akinél többet nem sok ember szenvedett e földön és, aki mindvégig tűrte a megpróbáltatásokat, mert tudta, hogy nem áll jogában semmit felróni Istennek, Aki ellen az ember vétkezett és, akinek mindnyájan adósai vagyunk. Ezért hangoztatták oly sokszor a szentatyák, hogy mindenért hálát kell adnunk Istennek, jóért és rosszért egyaránt. Ez elsőre egyszerűnek tűnhet, de gondoljunk bele, hogyan is mondhatnánk köszönetet a minket ért rosszért, amikor még a jóért sem mondunk?

Honnan ered a húsvéti tojásfestés hagyománya?

A hagyomány szerint a nemesi rangú Szent Mária Magdolna, Krisztus keresztre feszítése és feltámadása után meghallgatást nyert a császárnál. Elítélte Pilátust Jézus tárgyalásának kezelése miatt, majd beszélni kezdett Cézárral Jézus feltámadásáról.  Felvett egy tyúktojást az ebédlőasztalról, hogy szemléltesse a feltámadással kapcsolatos állítását. Cézár nem volt meghatva és azt válaszolta, hogy az embernek annyi esélye van arra, hogy a halálból visszatérjen az életébe, mint ennek a tojásnak arra, hogy pirossá váljon. A tojás csodálatos módon azonnal pirossá változott Szent Mária Magdaléna kezében!  Az ortodox keresztények ennek a hagyománynak köszönhetően ajándékoznak piros tojásokat húsvétkor.

Sanghaji és San Franciscó-i Szent János életének rövid ismertetője

Sanghaji és San Franciscó-i Szent János (Június 19./ Július 2.) életének rövid ismertetője:

A boldogságos (Makszimovics) Szent János 1896-ban született a Harkovi Kormányzóság Adamovka falvában nemesi családban. A keresztségben a Mihály nevet kapta. A leendő főpap előbb a poltavai katonai középiskolában, majd a Harkovi Egyetem Jogi Karán tanult. A cári Orosz Birodalom összeomlása és a kommunista hatalomátvétel meggyőzte őt arról, hogy csak az Istenbe vetett hit óvhat meg minket a démoni erők csapdáitól. Mihály úgy döntött, hogy megtagadja evilág hiábavalóságát és teljesen Isten szolgálatának szenteli életét.

A vörös terror idején (1921) a Makszimovics család Belgrádba menekült. Mihály itt elvégezte a teológiai kart, majd a Milkovó monostorba ment, ahol addigra már húsz szerb és orosz szerzetesből álló, a szerzetesi életszabályzatot szigorúan követő közösség jött létre. 1926-ban Antonij Hrapovickij (1863-1936), az Oroszországon Kívüli Orosz Ortodox Egyház (ROCOR) vezető metropolitája, a forradalmi megrázkódtatások idején emigrált tekintélyes főpap, rokona Tobolszki (Makszimovics) Szent János (június 10.) tiszteletére János néven szerzetessé nyírta.

A fiatal szerzetes hamarosan a bitolai szerb egyházi szeminárium nevelője és tanára lett. Aszketikus élete és atyai gondoskodása mély hatással volt a tanulókra. Miután körbejárta a hálótermeket, Szent János egész éjszakát imádkozással töltötte, csupán egy vagy két órát aludt a székében vagy a földön. Később maga is elismerte, hogy szerzetessé nyírása után többé soha nem aludt ágyban. Naponta csak egyszer étkezett, nem sokkal éjfél előtt. A Nagy Böjt idején Szent János csupán megszentelt kenyeret fogyasztott, az első és az utolsó héten pedig teljesen tartózkodott az ételtől. Csütörtöktől kezdve készült a vasárnapi Szent Liturgiára, ezért alig evett valamit. Amikor imádkozott, úgy tűnt, hogy a mellette álló Krisztushoz vagy a szentekhez szól, amikor pedig kilépett az oltárból, arca tündökölt.

Az egyházmegyét vezető Velimirovics Miklós püspök gyakran kereste fel Szent Jánost és így beszélt róla: „Isten Angyala ő emberi képmásban”. Szent János a legszorosabb baráti kapcsolatot ápolt Jusztin Popovics atyával is, aki szemináriumi kollégája volt.

1934-ben Szent Jánost akarata ellenére püspökké szentelik és Sanghajba küldik, ahol teljesen a nagyszámú orosz emigráció támogatásának és vigasztalásának szenteli magát. Azzal kezdte, hogy megbékéltette a különféle joghatósági vitákba merülő különböző nemzetiségű megosztott ortodoxokat és megszervezte a legszegényebbek segítését. Rendszeresen járta a sanghaji utcákat és gyűjtötte a beteg és árva gyerekeket, nem téve különbséget az oroszok és a kínaiak között.

A püspök árvaházat alapított, amelynek védőszentjéül Zandoszki Szent Tyihont választotta. Kezdetben csupán nyolc gyermeket gondoztak, de végül a számuk háromezer ötszázra emelkedett.

Nagyszámú lelkipásztori elfoglaltsága ellenére Szent János nem hagyott fel az aszketikus küzdelemmel, hanem még fokozta azt: minden nap Szent Liturgiát tartott. A lábai kisebesedtek, de visszautasította az operációt. Amikor végül a hívők kérésére hagyta magát megoperálni, még aznap este visszatért a templomba és megtartotta a Virrasztó Istentiszteletet a Keresztfelmagasztalás ünnepének előestéjén.

A szent megelégedett a legszerényebb ruházattal és csupán egy könnyű szandált viselt. De nem egyszer előfordult, hogy még azt is odaadta a szegényeknek, és akkor mezítláb érkezett a templomba, amin sokan megütköztek. A régi atyák küzdelméhez hasonló küzdelemben és szigorúságban szolgálván az Urat, Szent János elnyerte a jövőbelátás adományát, amivel nagy bölcsességgel a hívők tanítása és a lelkek üdvözítése érdekében élt.

A nap nagy részét a betegek látogatásával töltötte. Elvitte nekik a Szent Adományokat, mivel tudta, nagy vigasztalást jelent a betegeknek. Szent János nem vetette meg sem a foglyokat, sem a lelkibetegeket, akik nyugodtan és derűvel fogadták a szent főpapot, figyelmesen hallgatták szavait.

A japán megszállás idején, amikor a sanghaji orosz kolónia léte állandó veszélyben volt, Szent János életét kockáztatva folytatta tevékenységét, látogatta lelki gyermekeit még éjszaka, a város legveszélyesebb negyedeiben is. A moszkvai patriarchátus híreszteléseivel ellentétben Szent János sohasem kommemorálta a szergianista gyülekezet „pátriárkáját”. A kommunisták 1949-es hatalomra jutása után ötezer orosz emigránst evakuáltak az egyik Fülöp-szigetekhez tartozó szigetre, ahol gyakori volt a tájfun-veszély. Az orosz menekültek huszonhét hónapos itt léte alatt táborukat Szent János imái által elkerülték az elemi csapások. Távozásuk után a tábort egy rettenetes tájfun söpörte el.

A fáradhatatlan lelkipásztor Washingtonban elnyerte az amerikai hatóságok engedélyét, hogy a sanghaji menekültek az USA-ba költözhessenek. Szent János továbbra is nagy szegénységben élt, de magára vállalta az orosz kolónia helyzetének elrendezését. Két évvel később a ROCOR Szent Szinódusa Szent Jánosnak érseki címet adományozott. Kezdetben székhelye Párizsban, majd Brüsszelben volt. Szent János nem korlátozta lelkipásztori gondoskodását csak az orosz emigránsokra, hanem szívén viselte az Ortodoxia nyugati újjászületésének kérdését is. Nagyon tisztelte az 1054 előtti nyugati keresztény szenteket és egyike volt azoknak, akik szorgalmazták liturgikus tiszteletük visszaállítását az Ortodox Egyházon belül.

A boldogságos szent mind Kínában, mind Európában, mind pedig később az USA-ban is cselekedetiben vezérlő elvének az isteni parancsolatokat tekintette, tekintet nélkül az uralkodó társadalmi elvárásokra és szabályokra. Sokan kritizálták őt, mások pedig lelkesen nevezték korunk Krisztusért balgájának. Egyszer egy katolikus pap, érzékeltetni kívánván, hogy a szentség nem csupán a múlt jelensége, hanem napjainkban is létezik, így kiáltott fel a misén: „Hiszen Párizs utcáin napjainkban is találkozhatunk Mezítlábas Szent Jánossal!”.

Szent János nem enyhített aszketikus életmódján, minden nap – akár még a vasúti pályaudvar peronján is – elolvasta a szertartásrend szerinti imaórákat, minden nap végzett Szent Liturgiát, amelyeken lelki gyermekei ezreiről emlékezett meg. A hívek nem egyszer látták, hogy tündökléssel övezve a föld fölé emelkedett. Az aszketikus élet és a lelkipásztori tevékenység összefonódására utalva Szent János gyakran mondogatta: „Túlságosan sok a munkám ahhoz, hogy ne imádkozzak”.

1962-ben San Francisco-ba küldték, hogy visszaállítsa az orosz közösségen belül a székesegyház építésével kapcsolatban kitört viszályok miatt megbomlott egyházi békét. Szent János zúgolódás nélkül viselte el a rágalmazásokat, soha nem ítélt el senkit és nem veszítette el a lelki egyensúlyát. Megvádolták, hogy egyházi pénzeket sikkasztott el. A szent főpap megjelent még az egyházi kánonokkal ellentétesen a polgári bíróságon ellene indított peren is, hogy válaszoljon a vádakra. Szent János rendkívül szigorúan viszonyult a hagyományos egyházi erkölcsök és egyházi hagyományok megtartása iránt, de bőséggel terjesztette maga körül az isteni szeretetet is mindazokra, akik eljöttek hozzá, és különösen derűs gondoskodással fordult a gyermekek felé. Itt San Franciscóban, az ő áldásával indult útjára a Seraphim Rose atya által alapított „Orthodox Word”, magyarul ortodox ige, című magazin is, mely az Igaz Ortodoxia (az ökumenizmus eretnekségét el nem fogadó ortodox egyházak) egyik fő orgánumaként működött egészen a kilencvenes évek elejéig.

Szent János isteni sugallatra előre értesült a földi életből való távozásának napjáról. 1966. június 19-én (a polgári naptár szerint július 2-án) Seattle-ben távozott el az Úrhoz, azután, hogy megtartotta a Szent Liturgiát és három órán keresztül imádkozott az oltárban és az Istenszülő Kurszki Gyökér Ikonja előtt tért meg az Úrhoz.