Ősi eretnekségek

 

 

Adopcianizmus – A lat. adoptio = „örökbefogadás” szóból. Krisztológiai eretnek­ség, amely tagadja a Krisztus emberi élete előtti létezését, így örök istenségét és fiúságát. Jézus csak ember volt, akit Isten akkor fogadott a Fiává, kent fel a Lelké­vel vagy istenített meg, amikor Keresztelő János megkeresztelte. Képviselői az ókorban az ebioniták*, a két Theodotosz, Szamoszatai Paulosz (ld. pavlinianiz­mus*), a 8-9. sz-i spanyol adopcionisták*, kései változata a 16. sz-i szocinianiz­mus*.

Apollinarizmus – Apollinari(o)sz 4. sz-i laodikeai püspök nevéből. Krisztológiai eretnekség, amely szerint Krisztusban az emberi értelem helyett az isteni Logosz volt. Elítélte 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Antitrinitarianizmus – A trinitástan, a három személyben (Atya, Fiú, Szentlélek) létező Egyetlen Istenről szóló tanítás tagadása, ld. pavlinianizmus* arianizmus*, modalizmus*, szervetizmus*, szocinianizmus*, unitarizmus*.

Arianizmus – Areiosz (latinosan Arius) 4. sz-i alexandriai presbiter nevéből. Teo­lógiai-krisztológiai eretnekség, amely szerint Isten csak egy személy, az Atya, a Fiú csak Isten első, félisteni teremtménye, a Szentlélek pedig csak Isten személy­telen ereje. Képviselői az ókori ariánusok, ma Jehova tanúi. Elítélte 325-ben az I. Egyetemes (Nicaeai/Nikaiai) Zsinat.

Doketizmus – A gör. dokeó = „látszani” szóból. Krisztológiai eretnekség, valószí­nű­leg gnosztikus* eredetű elképzelés, amely szerint Krisztus nem valóságos emberi testben élt közöttünk, hanem csak egy annak látszó fantomtestben jelent meg. Képviselői az ókori gnosztikusok* és dualisták, ma egyes neo-gnosztikus, rózsakeresztes iskolák.

Donatizmus – Donatus, 4. sz-i karthágói püspök nevéből. Nem eretnekség, hanem hitéleti szélsőség, amely a Diocletianus-féle észak-afrikai keresztényüldözések (304-305) után keletkezett az ún. traditorok („átadók”, ti. a Szentírást a pogány hatóságoknak kiszolgáltatók) visszafogadásának kérdésekor. Konkrétan egy új karthágói püspökkel szembeni ellenállásból indult ki, aki tradi­tor volt, és akinek a donatista felfogás szerint újra meg kellett volna keresztel­ked­nie. A donatista egyház tanításban ortodox, de skizmatikus volt, és a 7. száza­dig fennállt (az iszlám invázióig).

Ebionitizmus – A héb. evjónim = „szegények” szóból, az így nevezett „ebioniták” nevéből. Egy palesztinai zsidó-keresztény csoport krisztológiai eretneksége, amely szerint Jézus csak ember, József és Mária gyermeke, Mózeshez hasonló próféta volt. Valószínű a mózesi törvényeket is betartó adopcionisták* voltak, a 4. századra eltűntek.

Enkratizmus – A gör. enkhrateia = „önmegtartóztatás” szóból. Nem eretnekség, hanem hitéleti szélsőség, amely aszkéta ideálok túlzásaként megveti és tiltja a húsevést, a borivást és a házasságot. (Egyes gnosztikus irányzatok is enkratiták voltak.) 340 körül a Gangrai Zsinat kiközösítette azokat, akik a húsevést, borivást és a házasságot megvetik, vagy az üdvösség érdekében tiltják.

Eutükhianizmus – Eutükhész 5. sz-i konstantinápolyi presbiter és archimandrita nevéből. Ld. monofizitizmus*.

Filioque – A Szentlélek eredetének értelmezésére vonatkozik, "és a Fiútól (Filioque)" és nem csak az Atyától. Ez a felfogás, amelyet a római pápa a hitvallásba is bevezetett, teljes ellentétben áll az Úr bibliai szavaival, amelyek szerint: "Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik"(János 15:26). Teljesen ellentmond a második egyetemes zsinat döntéseinek, amely kihirdette a Hitvallás konkrét szövegét. Bővebb információért lásd: https://ortodoxhit.blogspot.com/2021/02/ii-jeremias-konstantinapolyi-patriarka_12.html?m=0

Gnoszticizmus – a gör. gnószisz = „ismeret, tudás” szóból. A ~ szinkretikus vallá­si irányzat, amely a görög filozófia és misztérium-kultuszok, egyiptomi és közel-keleti vallási hagyományok és – egyes változataiban – keresztény elemek keveré­séből jött létre. A ~ világképe, emberképe és istenképe szembeállítja a szellemet az anyaggal, a lelket a testtel, az anyagvilág teremtőjét az igazi, de ismeretlen Isten­nel. A ~ szerint az üdvösség a titkos ismeretben rejlik, ezért az üdvözítő csak tudást közöl, amelyre neki is szüksége volt a szabaduláshoz. A tudás csak a befogadására eleve alkalmas kevesek számára elérhető és érthető. Képviselői az ókorban Valentinosz, Szaturninosz, Karpokratész, Baszilidész, Máni (ld. maniche­izmus*), ma a neo-gnosztikus, rózsakeresztes, hermetikus szellemi iskolák és az antropozófia.

Ikonoklazmus – a gör. eikón = „kép” és klaszmosz = „rombolás” szóból. A keleti egyházban egyes császárok által elindított képromboló mozgalom (725 és 842 között), amely tagadta a Krisztusban emberré lett Isten ábrázolhatóságát, és a képek tiszteletét „bálványimádásnak” minősítette. Elítélte 787-ben a VII. Egyete­mes (II. Nicaeai/Nikaiai) Zsinat, a képimádással (ikonolátria) együtt.

Makedonianizmus – Makedoniosz, 4. sz-i konstantinápolyi pátriárka nevéből. Pneumatológiai eretnekség, amely az arianizmusból* fakad; eszerint a Szentlélek nem Isten, hanem a Fiú teremtménye, angyalszerű lény. Ld. pneumatomakhian­izmus*. Elítélte 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Manicheizmus – Máni, 3. sz-i perzsa gnosztikus filozófus nevéből. A ~ gnosztikus jellegű szinkretikus vallási irányzat volt, amely a perzsa zoroasztrizmus, az indiai buddhizmus és a kereszténység elemeit ötvözte. Máni mint utolsó és legnagyobb próféta új szentírásokkal is előállt. Világ-, isten- és emberképe tipiku­san gnosztikus, dualista volt, a szabadulás feltételének a titkos tudást és az aszketiz­must tartotta. Krisztus csak próféta volt, Máni azonban a megígért Pártfogó, aki a zsidó apostolok által megrontott krisztusi tanításokat helyreállította. Máni köve­tő­i a Távol-Keleten is, a középkorig is léteztek.

Markellianizmus – Markellosz, 4. sz-i ankürai püspök nevéből. Teológiai eretnek­ség, amely vallja Isten egyetlenségét, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egylényegű­ségét, de tagadja a Fiú és a Szentlélek örök létezését, akik csak ideiglenes üdv­rendi funkciót látnak el: a Logosz a teremtéskor, a Lélek pedig pünkösdkor lép elő, válik ki vagy tárul fel az Istenségből, és az Istenségbe fognak visszatérni, amely így megszűnik Háromságnak lenni. Markellosz „üdvrendi háromságtana” vele együtt eltűnt. Elítélte 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Markionizmus – Markión, 2. sz-i tanító nevéből. Antijudaista, dualista irányzat. Markion a tanait elsősorban Pál leveleiből próbálta levezetni, Lukács evangéliumá­nak és Pál leveleinek saját kiadásán kívül minden más Ósz-i és Úsz-i iratot elvetett. Szembeállította az Ósz-et az Úsz-gel, a zsidók anyagvilágot teremtő, haragvó istenét (demiurgosz) az igazi, szellemi, szerető Istennel, az ismeretlen „Atyával”. Krisztus nem a zsidók messiása volt, hanem az Isten fantomszerű megjelenése (ld. doketizmus*), aki az anyagvilágból és a zsidók haragvó istenétől szabadít meg. A markionita egyház néhány évszázadon belül eltűnt.

Messzalianizmus – A szír mcaljáná = „imádkozó” szó torzított ejtéséből, illetve ennek görög fordítása lett másik nevük: „euchiták” (eukhomai = imádkozni, ebből eukhitész = imádkozó). Mezopotámiai eredetű vallási irányzat, amelynek „keresz­tény” ága a 4-5. sz-ban jelent meg rajongó („enthuziaszta” = megszállott) laikus- majd szerzetesi mozgalomként. A szentségeket elvetették, és az intenzív imádsá­got tartották az egyetlen spirituális erőnek. Állandó vándorlás, szegénység, asz­ké­zis jellemezte őket. Céljuk a bűnös szenvedélyektől való tökéletes mentesség (apatheia) és a Szent Háromság meglátása, illetve önmagukban felismerése volt. Hitük szerint minden emberben van démon, aminek a helyét a Szentléleknek kell átvenni (szerintük Jézus is ezen ment át). Elítélték helyi zsinatok, majd 431-ben a III. Egyetemes (Efezusi/ Epheszoszi) zsinat, de a 9. sz-ig fennmaradt.

Modalizmus – A lat. modus = „mód” (megjelenési mód) szóból. Teológiai eretnek­ség, amely szerint Isten csak egy személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek az egyet­len személynek csak három egymás utáni megjelenési formája, nem külön sze­mé­lyek. Képviselői az ókorban Praxeasz, Noétosz, Epigonosz, Kleomenész, Sza­belliosz, ma a „Jesus Only” pünkösdiek és a branhamisták. Elítélte több helyi zsinat, és 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Monarchianizmus – A gör. moné = „egyetlen”, és arkhé = „első, alapelv, hatalom / uralkodó” szóból. Teológiai eretnekség, két fajtája a dinamikus ~ vagy szubor­di­na­cionizmus* és a modalizmus*.

Monofizitizmus – A gör. moné = „egyetlen”, és phüszisz = „természet” szóból. Krisz­tológiai eretnekség, amely szerint Krisztusnak csak egy természete volt, mert az isteni és az emberi természet teljesen összeolvadt benne: az isteni magába olvasztotta az emberit. Képviselői: az ókorban Eutükhész, Halikar­nasszo­szi Julianosz. Elítélte 451-ben a IV. Egyetemes (Kalcedoni/ Khalkédóni) Zsinat.

Monotheletizmus – A gör. monon = „egyetlen”, és theléma = „akarat” szóból. Krisz­tológiai eretnekség, amely a monofizitizmusból* fakad; eszerint Krisztusnak csak egy, isteni akarata volt, emberi nem. Képviselői az ókori monofiziták, Szergi­osz konstantinápolyi pátriárka, Honorius római pápa. Elítélte 680-ban a VI. Egye­te­mes (III. Konstantiápolyi) Zsinat.

Montanizmus – Montanus 2. sz. végi fríg próféta nevéből. Skizmatikus eretnek­mozgalom. Montanus női társaival (Maximilla, Priscilla) médiumszerű, eksztati­kus állapotban, egyes szám első személyben szólaltak meg mint „Ige” vagy mint „Szent­lélek”. Aszketizmust és közeli világvégét hirdettek. A mozgalom néhány évszázadon belül eltűnt.

Nesztorianizmus – Nesztoriosz 5. sz-i szír szerzetes, konstantinápolyi pátriárka nevéből. Krisztológiai eretnekség, amely szerint Krisztus isteni és emberi termé­szete külön maradt, és szinte két külön alanyként működött. Az „eretnekség” való­színűleg Nesztoriosz tanainak félreértése. Képviselői az ókorban Nesztori­osz (?), napjainkig a Nesztoriánus (Keleti Asszír/Káld) Egyház (?). Elítélte 431-ben a III. Egyetemes (Efezusi/Epheszoszi) Zsinat.

Novatianizmus – Novatius, 3. szi-i római presbiter nevéből. Nem eretnekség, hanem hitéleti szélsőség, amely a Decius alatti keresztényüldözések után okozott egyházszakadást azzal, hogy nem engedte vissza az egyházba azokat, akik az üldözések miatt pogány áldozatot mutattak be, vagy pénzért szereztek igazolást arról, hogy bemutattak ilyen áldozatot. A későbbi novatiánusok szerint már a keresztség utáni komolyabb bűnökre sem lehetett bocsánatot nyerni. Képviselői: a novatiánus egyház tanításában ortodox, de skizmatikus volt, és a 7. századig fennállt (az iszlám invázióig).

A pápa elsőbbsége – A pápizmus egyik eretnek hiedelme alkotja a pápa "elsőbbségét", mely szerint Róma püspöke feljebbvaló a többi helyi egyházat vezető hierarcháknál. A filioque mellett az volt a másik kiváltó ok, ami miatt 1054-ben a rómaiak elszakadtak Krisztus Urunk Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházától.

Patripasszionizmus – A lat. pater = „apa, atya”, és passio = „szenvedés” szóból. A modalista* teológiából fakadó krisztológiai eretnekség, amely az Atya és a Fiú személyét azonosítja (hüiopatria), ezért azt állítja: Krisztusban maga az Atya szen­ve­dett a kereszten. Képviselői az ókorban egyes modalisták*.

Pavlinianizmus – Szamoszatai Pál, 2. sz-i antiókhiai püspök nevéből. Teológiai-krisztológiai eretnekség, amely szerint Isten egyetlen személy, „Fia” a szava vagy bölcsessége, „Lelke” az ereje, Krisztus csak ihletett ember. Elítélte 286-ban az Antiókhiai és 325-ben az I. Egyetemes (Nicaeai/Nikaiai) Zsinat.

Pelagianizmus – Pelagius, 4-5. sz-i brit szerzetes nevéből. Szótériológiai (üdvtani) eretnekség, amely szerint Isten mindenkit külön teremt a születésekor, így mindenki ártatlannak születik, mint Ádám és Éva, az ember nem örökölt halandó, bűnre hajló természetet, szabadon és önerőből képes jó és rossz között választa­ni, Istenhez visszatérni, tökéletes életet élni és üdvözülni. Képviselői az ókorban Pelagius és tanítványai (Caelestius és Iulianus). Elítélte 418-ban a Karthágói, 431-ben a III. Egyetemes (Efezusi/Epheszoszi) Zsinat.

Pneumatomakhiánusok – A gör. pneuma = „lélek / szellem”, makhosz = „harcos” szóból. Pneumatológiai eretnekség, amely tagadja a Lélek istenségét, mert csak teremtménynek, angyalnak tartja. A „Lélek [istensége] ellen harcolók” egy része elfogadta a Nicaeai /Nikaiai hitvallást. Lásd makedonianizmus*

Priszcillianizmus – Priscillianus 4. sz-i hispániai gnosztikus tanító nevéből. Keresztény színezetű, de manicheus* jellegű vallási irányzat. Jellemzője a dualista világkép, az aszketizmus, az üdvösség átértelmezése a testi létből való kiszaba­du­lásként. A hispániai egyházba beszűrődött, de a 6. sz-ra eltűnt.

Szabellianizmus – Szabelliosz, 3. sz- líbiai tanító nevéből. Ld. modalizmus*.

Szervetizmus – Miguel Serveto 16. sz-i spanyol tanító nevéből. Teológiai-krisztológiai eretnekség, amely tagadja Isten háromságát; vallja, hogy Jézusban Isten lett emberré, ezért imádandó, de tagadja, hogy születése előtt létezett volna. Serveto-t Svájcban, Kálvin idején kivégezték.

Szocinianizmus – Lelio és Fausto Sozzini 16. sz-i olasz tanítók nevéből. Teoló­giai-krisztológiai eretnekség, amely tagadja Isten háromságát; Jézus csak ember volt, aki csodásan született, tökéletes életet élt, Isten Igéje volt (akaratának tolmácsolója), megdicsőült és imádható, de születése előtt nem létezett. Képviselői a reformáció után olasz és lengyel unitáriusok.

Szubordinacionizmus – A lat. sub = „alá”, és ordinatio = „rendelés” szóból. Teo­ló­giai eretnekség, amely szerint csak az Atya mondható Istennek, a Fiú minden dicső­sége ellenére is csak teremtett, alacsonyabb rendű, alárendelt (félisteni, angyali) lény. Ld. pavlinianizus*, arianizmus*.

Triteizmus – a gör. tri = „három”, és theosz = „isten” szóból. Teológiai eretnekség vádja az ariánusok és a modalisták részéről a Nicaeai/Nikaiai háromságtan ellen, amely az ő értelmezésükben három külön istenről szól.

Unitarizmus – A lat. unus = egy szóból. Teológiai-krisztológiai eretnekség, amely tagadja Isten hármasságát, Jézusban csak különösen ihletett embert lát, tagadja engesztelő áldozatát és feltámadását. Képvise­lői: a 16. sz. (Dávid Ferenc) óta erdélyi és hazai unitáriusok.

Univerzalizmus – A lat. universalis = egyetemes szóból. Szótériológiai (üdvtani) eretnekség, amely szerint kivétel nélkül mindenki üdvözül.