Az ökumenizmus eretnekségének hiedelme

 

 

Az ökumenizmus eretnekségének jellemző hiedelme az: hogy az ortodox egyház nem Krisztus egyetlen igaz egyháza;  hogy Isten kegyelme jelen van más "keresztény" felekezetekben is, sőt a nem keresztény vallásokban is;  hogy az ortodox egyház szentatyáinak tanítása szerint az üdvösség szűkös útja csak "egy út a sok közül" az üdvösséghez; és hogy Krisztusba vetett hitünk részletei csak csekély jelentőséggel bírnak, csakúgy, mint egy adott egyházban való tagságunk. Az ökumenikus mozgalom nem minden ortodox résztvevője hiszi ezt teljes mértékben (bár a protestánsok és a római katolikusok egészen biztosan ezt hiszik); de ebben a mozgalomban való részvételük révén, beleértve a Krisztusról és Egyházáról tévesen hívőkkel folytatott közös imádságot, azt mondják az eretnekeknek, akik látják őket: "Talán helyes, amit mondotok", még Szent Paisziosz (Velicskovszkíj) nyomorult tanítványa is ezt tette. Ennél többre nincs szükség ahhoz, hogy egy ortodox keresztény elveszítse Isten kegyelmét;  de milyen munkába kerül neki, hogy visszaszerezze!

Mennyit kell tehát járniuk az ortodox keresztényeknek Isten félelmében, remegve, hogy ne veszítsék el kegyelmét, amelyet semmiképpen sem mindenkinek adatott meg, hanem csak azoknak, akiknek igaz hitük van, megélik a keresztény küzdelmet és kincsként őrzik Isten kegyelmét, amely a mennybe vezeti őket. És mennyivel óvatosabban kell manapság járniuk az ortodox keresztényeknek, amikor egy hamis kereszténység veszi körül őket, amely saját tapasztalatait adja a "kegyelemről" és a "Szentlélekről", és bőségesen tudja idézni a Szentírást és a Szentatyákat, hogy ezt "bebizonyítsa". Bizonyára közel vannak az utolsó idők, amikor eljön a lelki megtévesztés egy olyan meggyőző formája, hogy "megtéveszti majd, ha lehetséges, még a kiválasztottakat is" (S. Matt. 24:24). Ortodox keresztények!  Kapaszkodjatok erősen a kegyelmedben; soha ne hagyjátok, hogy egy szokássá váljon;  soha ne mérjetek pusztán emberi mércével, és ne várjátok el, hogy logikus vagy érthető legyen azok számára, akik semmi mást nem értenek, mint ami emberi, vagy akik úgy gondolják, hogy a Szentlélek kegyelmét más módon szerzik meg, mint azt, amelyet Krisztus egyetlen Egyháza reánk hagyott.

A igaz ortodoxiának természeténél fogva teljesen nem ideillőnek kell tűnnie ezekben a démoni időkben, a megvetettek és az "ostobák" fogyatkozó kisebbségének, egy másfajta szellem által ihletett vallási "újjászületés" közepette. Vigasztaljódjunk azonban Urunk, Jézus Krisztus biztos szavaiban: "Ne félj, kicsi nyáj, mert úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja a Királyságot" (Lk 12:32).  Minden igazi ortodox keresztény erősítse meg magát az előttünk álló csatában, sose feledkezzen meg arról, hogy Krisztusban a győzelem már a miénk. Megígérte, hogy a pokol kapui nem fognak győzedelmeskedni egyházával szemben (vö. Mt 16:18), és hogy a kiválasztottak érdekében rövidre fogja szabni az utolsó nagy nyomorúság napjait (Mt 24:  22.)  És igazság szerint: "Ha Isten velünk, ki ellenünk?" (Róm 8:31). Még a legkegyetlenebb kísértések közepette is azt a parancsot kapjuk, hogy jókedvűek legyünk; Legyőztem a világot (Jn 16:33). Éljünk úgy, ahogyan minden idők igazi keresztényei éltek, a mindenek végére és kedves Megváltónk eljövetelére várva; mert "Aki tanúságot tesz mindezekről, így szól: Bizony, hamarosan eljövök. Ámen. Jöjj el, Uram Jézus" (Jel 22:20).

Seraphim Rose szerzetespap

/

The characteristic belief of the heresy of ecumenism is this: that the Orthodox Church is not the one true Church of Christ; that the grace of God is present also in other "Christian" denominations, and even in non- Christian religions; that the narrow path of salvation according to the teaching of the Holy Fathers of the Orthodox Church is only "one path among many" to salvation; and that the details of one's belief in Christ are of little importance, as is one's membership in any particular church. Not all the Orthodox participants in the ecumenical movement believe this entirely (although Protestants and Roman Catholics most certainly do); but by their very participation in this movement, including invariably common prayer with those who believe wrongly about Christ and His Church, they tell the heretics who behold them: "Perhaps what you say is correct," even as the wretched disciple of St. Paisius did. No more than this is required for an Orthodox Christian to lose the grace of God; and what labor it will cost for him to gain it back!

How much, then, must Orthodox Christians walk in the fear of God, trembling lest they lose His grace, which by no means is given to everyone, but only to those who hold the true Faith, lead a life of Christian struggle, and treasure the grace of God which leads them heavenward. And how much more cautiously must Orthodox Christians walk today above all, when they are surrounded by a counterfeit Christianity that gives its own experiences of "grace" and the "Holy Spirit" and can abundantly quote the Scriptures and the Holy Fathers to "prove" it! Surely the last times are near, when there will come spiritual deception so persuasive as to "deceive, if it were possible, even the very elect" (S. Matt. 24:24). Orthodox Christians! Hold fast to the grace which you have; never let it become a matter of habit; never measure it by merely human standards or expect it to be logical or comprehensible to those who understand nothing higher than what is human or who think to obtain the grace of the Holy Spirit in some other way than that which the one Church of Christ has handed down to us.

True Orthodoxy by its very nature must seem totally out of place in these demonic times, a dwindling minority of the despised and "foolish," in the midst of a religious "revival" inspired by another kind of spirit. But let us take comfort from the certain words of our Lord Jesus Christ: "Fear not, little flock, for it is your Fathers good pleasure to give you the Kingdom" (St. Luke 12:32). Let all true Orthodox Christians strengthen themselves for the battle ahead, never forgetting that in Christ the victory is already ours. He has promised that the gates of hell will not prevail against His Church (S. Matt. 16:18), and that for the sake of the elect He will cut short the days of the last great tribulation (S. Matt. 24:22). And in truth, "If God be for us, who can be against us?" (Rom. 8:31). Even in the midst of the cruelest temptations, we are commanded to be of good cheer; I have overcome the world (S. John 16:33). Let us live, even as true Christians of all times have lived, in expectation of the end of all things and the coming of our dear Saviour; for "He that giveth testimony of these things saith: Surely I come quickly. Amen. Come, Lord Jesus" (Apoc. 22:20).

Hieromonk Seraphim Rose