Az egyházi hierarchia - Michael Pomazansky atya

 

Krisztus Egyházának minden tagja Isten egyetlen nyáját alkotja. Isten ítélete előtt mindenki egyenlő, de ahogyan a testrészek is más-más funkciót töltenek be a szervezet életében, és mint egy házépítésben, mindegyik résznek saját dolga van, így az Egyházban is léteznek különféle szolgálatok. Az Egyházban mint szervezetben a legmagasabb szolgálatot a hierarchia viseli, amely különbözik az átlag hívőktől. A hierarchiát az Úr Jézus Krisztus állította fel. Ő „küldött néhányat, apostoloknak; néhányat prófétáknak; néhányat evangélistáknak; és néhányat pásztornak és tanítónak; a szentek tökéletesítésére, a szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére; amíg mindannyian el nem jutunk a hit és az Isten Fiának ismeretének egységében a tökéletes emberhez, Krisztus teljességének mértékéhez” (Ef. 4:11-13). Az Egyházban senki sem vállalhatja magára a hierarchikus szolgálatot, csak az, akit a felszentelés misztériuma elhívott és törvényesen elhelyezett. „Senki sem veszi magára ezt a tiszteletet, csak az, akit Isten elhívott, mint Áron” (Zsid 5:4).

Bármilyen magas erkölcsi életet is él egy ember, nem tudja ellátni a hierarchikus szolgálatot különös felszentelés nélkül. Ezért nem lehet párhuzamot vonni az ember erkölcsi szintjének foka és a hierarchiában elfoglalt szintje között.  Itt a tökéletes megfelelés kívánatos, de nem mindig érhető el. Apostolok, Az Úr Jézus Krisztus földi szolgálata során tizenkét tanítványt – az apostolokat (az „elküldötteket”) – választott ki követői közül, akik különleges lelki ajándékokat és különleges felhatalmazást kaptak.  Feltámadása után megjelent nekik, és így szólt hozzájuk: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.« 22S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: »Vegyétek a Szentlelket! 23Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak” (János 20:21-23).  Ezek a szavak azt jelentik, hogy az apostoli szolgálat, valamint az azt követő lelkipásztori szolgálat teljesítéséhez elengedhetetlen a felülről jövő küldetés. E szolgálatok terjedelmét az Úr utolsó szavai fejezik ki tanítványaihoz mennybemenetele előtt: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, ²⁰és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig! Ámin” (Mt 28:19-20).  Ezekkel az utolsó szavakkal a Megváltó az apostolok hármas szolgálatát jelzi küldetésükben:

1) tanítani,

2) szakramentális funkciók ellátására (keresztelés), és

3) kormányozni („minden dolog megfigyelésére tanítva őket”).

És a „mindig veletek vagyok a világ végezetéig” szavakkal megáldotta utódaik lelkipásztori munkáját minden időkig a korok végezetéig, amíg a földi Egyház létének vége el nem érkezik. Az Úr korábban idézett szavai: „Vegyétek a Szentlelket” (János 20:21) arról tanúskodnak, hogy ez a lelkipásztori tekintély elválaszthatatlanul összekapcsolódik a Szentlélek különleges kegyelmi ajándékaival.

A három hierarchikus szolgálat egyetlen lelkipásztori koncepcióban egyesül, összhangban magának az Úrnak a kifejezésével. „Legeltesd bárányaimat… legeltesd juhaimat” (Péter apostol szavai a János 21:15, 17-ben), és az apostolok: „Legeltesd Isten nyáját” (1Péter 5:2).  Az apostolok mindig a hierarchia isteni intézményének gondolatára hivatkoztak. Máté apostol különleges szertartással került a tizenkettő közé az elbukott Júdás helyére (ApCsel 1).  Ez a szertartás az arra érdemes személyek kiválasztása, majd az imádság és a sorshúzás követett. Az apostolok maguk választották ki maguknak az utódokat a felszentelés útján. Ezek az utódok a püspökök voltak. Püspökök, Pál apostol ezt írja Timóteusnak: „Ne hanyagold el azt az ajándékot, amelyet a prófécia által kaptál a presbitérium kézrátételével” (1Tim. 4:13).  Egy másik helyen pedig ezt írja neki az apostol: „Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van” (2Tim. 1:6). Timóteusnak és Titusznak, Efezus és Kréta püspökeinek adják a jogot arra, hogy papokat állítsanak: „Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy a hiányzó dolgokat elvégezd, és városról városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked” (Titusz 1:5). Hasonlóképpen jogot kapnak arra, hogy kitüntetéseket adjanak a presbitereknek: „A tisztüket jól végző presbitereket kétszeres tiszteletre tartsák méltóknak, főképpen azokat, akik az igehirdetést és a tanítást végzik, mert azt mondja az Írás: »A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját«, és: »Méltó a munkás a maga bérére«.” (1Tim. 5:17-18).

Ugyanígy jogukban áll megvizsgálni a presbiterek elleni vádakat: „Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanúval” (1Tim. 5:19).  Így azok az apostolok, akiket maga az Úr hívott el az Egyház legmagasabb szolgálatára  a püspököket közvetlen utódaiknak és jogfolytonosaiknak, a presbitereket pedig saját segítőiknek és a püspökök segítőinek, a püspökök „kezeinek” rendelték el, a presbiterszentelés további ügyét a püspökök elé helyezve.  Presbiterek (papok)  A presbiterek (szó szerint „vének”) mind az apostoli időkben, mind az azt követő időkben – és ma is – a hierarchia második fokát alkották.  Pál és Barnabás apostolok, amint az Apostolok Cselekedeteinek könyve meséli, Lisztrán, Antiókhián és Ikóniumon átmenve presbitereket rendeltek el minden egyházban (ApCsel 14:23).  A körülmetélés kérdésének megoldására követséget küldtek Jeruzsálembe, az apostolokhoz és a jeruzsálemi presbiterekhez.  (ApCsel 15:2).  Az Apostolok Tanácsán a presbiterek az apostolokkal együtt foglalnak helyet (ApCsel 15:6).  Továbbá Jakab apostol ezt tanítja: „Beteg van köztetek?  Hívja magához a gyülekezet véneit (presbitereit), és imádkozzanak érte, olajjal megkenve őt az Úr nevében” (Jakab 5:14).  Jakab apostol utasításából azt látjuk, hogy 1) a presbiterek végzik az egyház szent szertartásait, és 2) a korai egyházban több presbiter lehetett minden közösségben, míg egy városra és a környező régióra csak egy püspököt neveztek ki. A Cselekedetek könyvének huszonegyedik fejezete arról szól, hogy amikor Pál apostol harmadik apostoli útja után visszatért Jeruzsálembe, és meglátogatta Jakab apostolt, minden presbiter eljött, jelezve, hogy különleges egyházi rangot alkotnak...

...Pál apostol tehát az Apostolok Cselekedeteinek könyve szerint Milétoszban magához hívta az efezusi „egyház presbitereit” (ApCsel 20:17), és oktatva őket így szólt: „28Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett.” (ApCsel 20:28).  Ezekből és a hasonló kifejezésekből azonban nem lehet arra következtetni, hogy az apostolok korában a kettő rang, püspök és presbiter, egyet jelentett volna. Ez csak azt mutatja, hogy az első században az egyházi terminológia még nem volt annyira egységes, mint később, és a „püspök” szót kétféle értelemben használták: hol a legmagasabb hierarchikus fokozat különleges jelentésében, hol pedig a szokásos "felügyelő" és általános értelemben az akkori görög szóhasználatnak megfelelően...

...Az Apostoli Atya, Szent Ignác... Ezt írja: „Lényeges, hogy amikor cselekedtek semmit se tegyetek a püspök nélkül. Hasonlóképpen engedelmeskedjetek a presbitériumnak, mint Jézus Krisztus apostolainak – a mi reménységünknek, akiben Isten adja, hogy éljünk. És mindenkinek minden módon együtt kell működnie azokkal a diakónusokkal, akik Jézus Krisztus misztériumainak szolgáit szolgálják, mert ők nem étel-ital szolgálók, hanem Isten Egyházának szolgái.”  „Mindannyian tiszteljétek a diakónusokat, mint Jézus Krisztus parancsát, a püspököt pedig mint magát Jézus Krisztust, az Atyaisten Fiát, a presbitereket pedig úgy tiszteljétek, mint Isten gyülekezetét, mint az apostolok karát. Őnélkülük nincs Egyház!” (Ignác istenhordozó, levél a trallianshoz, 2. bek.; Szmirnaiakhoz, 8. par.).

A püspökök alkotják a hierarchia legmagasabb rangját.  Általában az életben mindenhol érvényesül a vezetés elve, és a presbiterek és diakónusok felett uralkodó hierarchia legmagasabb fokát maga az élet logikája szabja meg.  Ugyanez világos az ókori egyházi irodalomból is.  Ugyanez a Szent Ignác ezt írja: „Ahol a püspök van, ott kell lennie a népnek is, ahogyan ott, ahol Jézus Krisztus van, ott az egyetemes egyház” (Smirneusokhoz írt levél, 8. bekezdés). Tertullianus kifejezésében: „Püspökök nélkül nincs egyház” (Tertullianus, „Marcianus ellen”, 4. rész, 5. fejezet).  A püspökök között vannak olyanok, akik pozíciójukból adódóan vezetők, de hierarchikus, kegyelemből fakadó méltóságuk szerint nem. Így volt ez maguknál az apostoloknál is.  Bár az apostolok között voltak olyanok, akiket különösen tiszteltek és elismertek, vagyis oszlopként tiszteltek (vö. Gal. 2:2, 9), apostoli fokozatukban mégis lényegében mindenki egyenlő volt...

10. A püspöki jogfolytonosság szakadatlansága.  Az apostolok utódlása és a püspökség szakadatlansága az Egyház egyik lényeges oldala. És éppen ellenkezőleg: a püspökség egymásutániságának hiánya egyik vagy másik keresztény felekezetben megfosztja az igaz Egyház attribútumaitól, még akkor is, ha benne van egy torzítatlan dogmatikai tanítás. Ez a megértés kezdettől fogva jelen volt az Egyházban. Caesareai Eusebius egyháztörténetéből tudjuk, hogy az összes helyi ókori keresztény egyház megszakítás nélkül megőrizte püspökeinek névsorát. Lyoni Szent Ireneusz ezt írja: „Felsorolhatjuk azokat, akiket az apostolok neveztek ki püspököknek az egyházakban, és utódaikat, még korunkig is.”  Valójában a római egyház püspökeinek utódlását szinte a második század végéig sorolja fel (Az eretnekségek ellen, 3. p. 3. fej.).

Az utódlás fontosságáról ugyanezt a nézetet fejezi ki Tertullianus is.  Korának eretnekeiről ezt írta: „Mutassák meg egyházaik kezdetét, és tárják fel püspökeik névsorát, akik egymás után folytathatják, hogy első püspökük ügye vagy elődje legyen valamelyik apostol vagy egy apostoli atya, aki sokáig az apostolokkal volt.  Az apostoli egyházak ugyanis pontosan így vezetik a (püspöki) névsorokat.  A szmirnai templom például bemutatja Polycarpot, akit János nevez ki;  a római egyház bemutatja Kelement, akit Péter szentelt fel;  és hasonlóképpen a többi egyház is rámutat azokra az emberekre, akiket maguk az apostolok neveltek fel a püspökségre, akiket az apostoli magból származó saját hajtásaikként kaptak” (Tertullianus, „Concerning the Prescriptions” az eretnekek ellen).

11. A lelkipásztorság az Egyházban

Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire. 2Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen. 3Nekem azonban az a legkisebb gondom, hogy ti mondjatok rólam ítéletet, vagy más emberi fórum, sőt magam sem ítélem meg magamat. 4Semmiben sem érzem ugyan magamat bűnösnek, de ez még nem tesz engem igazzá. Az Úr az, aki megítél engem. (Kor 4:1-4)

A presbitereket, akik köztetek vannak, kérem – mint elöljárótársuk és Krisztus szenvedésének tanúja és az ő dicsőségének is részese, amely a jövőben ki fog nyilvánulni...

Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették, nézzétek életük végét, és kövessétek hitüket! Zsid 13:7

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra. Zsid 13:17