Vidovdan, vagyis az első rigómezei csata emléknapja (más forrásokban rigóföldi csata vagy koszovói csata) a Balkán középkori történelmének sorsdöntő eseménye volt. A ma Koszovónak nevezett Rigómező területén több csata is zajlott, ezek közül az elsőre 1389. június 15-én, újnaptár szerint 28., (Szent Vitus napján) került sor a szerb erők vezette keresztény szövetségesek és az Oszmán Birodalom hadai között.
A szerb hagyományokban ma is élő legenda a jó és a rossz közötti harccá stilizálta a keletről jövő hadak előnyomulását. A legenda szerint Lázárnak két választása volt: a földi vagy a mennyei birodalom. Ő mártírhalálával az utóbbit, az örök életet választotta, a szerb ortodox egyház szentje is lett. Az ő és lovagjainak példája védte meg a szerbeket az iszlamizálástól is. Ereklyéit szerb menekültek az akkori Magyarországra, a Szerémségbe menekítették a törökök elől. Ez volt a magyarországi szerb betelepülés kezdete is.
Lázár mellett, akit a legbölcsebb szerb fejedelemként emlegetnek, akadt több más személyiség is a rigómezei legendakörben, mint Ivan Kosančić és Toplica Milan. Az első olyan hatalmas volt, a második pedig olyan szép, mint senki más. Ők szerepelnek például az egyik szerb eposzban, A rigómezei lányban, ahol egy fiatal lány a vőlegényét (Toplica Milant) keresi az elesettek között. A rigómezei lány a csatatéren megitatja a sebesült szerb katonát – ez a jelenet Szerbiában a kegyelem egyik szimbólumává vált. Valamint Lázár zászlósa, Pavle Orlović, Stefan Mušić aki halált megvető hűséggel lovagol Lázárral a halálba.[pontosabban?] A vén Jug Bogdán a kilenc fiával. Az egyik legmeghatóbb eposz "Kilenc Bogadanovics anyjának halála" és mindenekelőtt Banović Strahinja, aki egyedül küzdött a törökökkel, amikor a feleségét elrabolták és legyőzte őket. Amikor pedig a felesége megcsalta, megbocsátott neki, ráhagyta minden vagyonát és ő vonult vissza. Mivel Miloš Obilić neves hősnek számított, sok irigye is akadt, például Vuk Branković herceg, aki meggyanúsította, hogy áruló lett. Erre ő megesküdött, hogy mindjárt a második napon megöli a szultánt, hogy ártatlanságát bebizonyítsa, még akkor is, ha az életébe kerül. Így hát beszökött a török táborba, mondván, hogy át akar állni és titkos információi vannak a szerbek terveiről. A szultán megörülvén a jó hírben levő árulónak, a sátrába hívatta. Ő a porba vetette magát, és úgy tett, mintha meg akarná csókolni a szultán cipőjét. Ekkor előrántotta a tőrét, és szíven szúrta a szultánt (a tőr mérgezett volt). Miloš végül a testőrség kardcsapásainak áldozatává vált...
Forrás: Wikipédia
