1917-ben véget ért a „konstantini korszak”, megdöntötték az ortodox birodalmat – és a világ, kezdve Moszkvával, a törvénytelenség és az ateizmus (a keresztény életben a hitehagyás) olyan korszakába sodródott, amilyet addig még nem láttak.
II. Miklós cár volt az utolsó képviselője a törvényes keresztény tekintély eszményének, és a törvénytelenség kora megfelelően kezdődött meggyilkolásával. Az ortodox keresztények számára azonban az új korszak egy mártírral kezdődik: az ortodox egyház tanúja, aki mindvégig hűséges egyházához és szent elhívásához... Maga a cár-mártír jelensége ihletforrás az ortodoxok keresztények számára. De ez csak egy része II. Miklós ortodox jelentőségének. Személyes jámborsága és keresztény jelleme, valamint aktív cári szerepe a valódi ortodox reneszánsz előmozdításában az ortodox monarchia hagyományának utolsó és egyik legnagyobb képviselőjévé teszi.
Hieromonk Seraphim (akkor Eugene) Rose, II. Miklós cár-mártír”
The Orthodox Word, 21. szám (1968), p. 150.
