Az Istenfélelem és az Isten iránti szeretet

 

Kaukázusi Szent Ignác - A menedék, 4. Fejezet

 Az ember Isten iránti szolgálata, amelyet Isten parancsolt, egyszerű és világos. Mi azonban olyan bonyolultak és furfangosak lettünk, annyira híján vagyunk a lelki bölcsességnek, hogy a legszigorúbb útmutatásra és utasításra van szükségünk ahhoz, hogy helyesen és tetszetős módon szolgálhassuk Istent. Nagyon gyakran valamilyen módszer közvetítésével közelítjük meg Isten szolgálatát, ami valójában ellenkezik Isten természetével, sőt, Isten tiltja, mert árt a lelkünknek. Így néhány ember, amikor olvassa a Szentírást, megtanulja, hogy a szeretet a legnagyobb erény (1Kor 13:13), hogy ez maga Isten (1János 4:8). Így kezdik megerősíteni és fejleszteni szívükben a szeretet érzelmét, és imájuk, Istenről való elmélkedésük, minden cselekedetük feloldódik ebben az érzelemben.

 De Isten irtózik az ilyen tisztátalan áldozattól.  Szeretetet kíván az embertől, de csak igaz, lelki, szent szeretetet, nem képzeletbeli, testi szeretetet, amelyet a büszkeség és az érzékiség szennyezett be. Istent nem lehet szeretni, csak az isteni kegyelem által megtisztított és megszentelt szívvel. Az Isten iránti szeretet pedig Isten ajándéka;  Isten igaz szolgáinak lelkébe árad a Szentlélek közvetlen tevékenysége által (Róm 5,5).  Ezzel szemben a természetes, emberi szeretetet megsérti az a bűn, amely az egész emberi fajt, az egyes egyének természetét és tulajdonságait átfogta.  Hiábavaló ilyen szeretet által Isten imádása, az Istennel való egyesülés felé rohanni!  Ő szent, és csak a szentekben lakik.  Ő önellátó; hiábavalóak az emberek azon erőfeszítései, hogy elfogadják Istent magukban, amikor maga Isten még nem akar bennük lakni, jóllehet minden ember Isten temploma, amelyet Isten azért teremtett, hogy Isten benne lakhasson (1Kor 3:16). Ez a templom a pusztaság szánalmas állapotában van;  mielőtt szentesülhetne, meg kell újítani.

 Idő előtt arra törekedni, hogy az Isten iránti szeretet érzését kifejlesszük magunkban, már önámítás.  Azonnal elidegeníti az embert Isten helyes imádatától;  azonnal mindenféle téveszméhez vezet;  a lélek károsodásával és halálával végződik.