 |
| Michael Pomazansky atya (1888. 11. 7. – 1988. 11. 4.) |
A nyugati
protestantizmusnak, széttöredezve száz és száz szektára és
felekezetre, természetesen fel kellett tennie a kérdést: Hol van
az igazi egyház e sok megosztottság között? És nem talált más
módot, mint a „láthatatlan
egyház” tanítását, mely misztikusan létezik az emberek
különbözőségei, hibái és bűnei közepette – egy egyház,
mely szent, kinek tagjait egyedül Isten ismeri, és mely azokból
áll akik méltók arra, hogy tagjai legyenek.
Azonban nem hiába van az,
hogy a mi Isteni Megváltónk példabeszédeket hagyott meg nekünk:
a háló példabeszédje, mely nem csak a jó, de a rossz halakat is
a partra húzza; a példabeszéd a termőföldről, melyben a gazda
hagyja hogy a konkoly együtt teremjen a jó búzával az aratásig.
Az Apostolok a keresztelés látható misztériumán keresztül
megalapították az Egyházat mindazok számára, akik
kinyilvánították feléjük Krisztusba vetett hitüket, így az
egyház egy háló illetve termőföld volt, ahogy marad is, „azok
számára, akik üdvözülni kívánnak és meg akarják ismerni az
igazságot”, akik az örök életet keresik, de egyelőre
„reményben” élnek, és még nem léptek be a mennyei
megnyugvásba.
Az Apostolok
külsőleg „látható” közösségeket alapítottak egy
meghatározott tagsággal, lélekben egy bár külsőleg
elválasztott, és ezek a közösségek alkották Krisztus egyedüli
Egyházát. Az Egyház örökre ilyen marad. A Célja az, hogy hívja
és felkészítse az embereket a Krisztusban való örök életre.
Ezért az Apostoli Ortodox
Egyház így válaszol: Ilyen „láthatatlan egyház”, mely a sok
felekezeti elkülönülés közepette vagy azok fölött, kiválasztja
közülük a méltó embereket, és azokat mind egyesíti – NEM
LÉTEZIK.
De ez egyáltalán
nem jelenti azt, hogy mi orthodox keresztények nem hiszünk egy
Láthatatlan Egyházban. Ha nem hinnénk, nem mondanánk naponta, sőt
naponta többször is mind az istentiszteleteken mind az otthoni
imákban, az Egyházra vonatkozóan a Hitvallásban azt a szót hogy
„hiszek”; a hit, az Apostolok meghatározásában, „bizonyítéka
annak, amit nem látunk” (Zsid. 11:1). A Hitvallás
következő három és egyben végső témájához a „vallom” és
a „várom” szót alkalmazzuk... Ez azt jelenti, hogy az Egyházról
szóló tanításunkban, annak láthatatlan szféráját is
elismerjük. Hol van, és mi ez?
Ez a szféra a Mennyei
Egyház.
Amikor az Egyházról
beszélünk, illetve írásos elbeszéléseink során, gyakran úgy
ahogy van elfelejtettük ezt a szférát, és ezzel a ténnyel
csökkentjük a szellemi erőt; elveszítjük a kegyelemet adó
magot, mely az Egyház létezésének és esszenciájának orthodox
megértésében található. És ezért az Egyházról, a földi
Egyházról, szóló társalgásunk, a jelen korban mely oly
nehéz a hit számára, gyakran bánatot okoz és nem pedig
vigasztalást. A hitünkre vonatkozó elképzeléseinket kizárólag
a földi szférára korlátozzuk, ezért elszegényítjük magunkat.
Ez különösen most érezhető, amikor egyrészt a helyi ortodox
egyházak elszigetelődnek (egymástól) földi kapcsolataikban, és
valószínűleg mélyebb megosztottságok vannak kilátásban;
másrészt megpróbálnak „egy egyházat” alkotni a földön,
olyan elveken melyek teljesen idegenek az ortodox öntudattól. Nem a
láthatatlan Mennyei Egyház hideg, absztrakt felismerése az amire
szükségünk van; hanem inkább egész lelkünkkel a tagjának kell
gondolnunk és éreznünk magunkat a „Meghívottak Egyházának”,
élő és aktív közösségben a „Választottak Egyházával”.
Mert részben ebben is megtalálható a mi Választottságunk –
nem a személyes, egyéni választottságunk, hanem az orthodoxia
választottsága a keresztény felekezetek között.
