Előszó
Minden eretnekségnek megvan a
maga „szellemisége”, a maga karakterisztikus hozzáállása a gyakorlati vallásos
élethez. Ennélfogva a római katolikusoknak, egészen a közelmúltig, volt egy
tisztán megkülönböztethető vallásossága, a „szent szív”, a pápaság, purgatórium
és búcsú, különböző misztikusok kinyilatkoztatásai, és hasonlók; és egy óvatos ortodox
megfigyelő, a Latin szellemiség ezen aspektusaiban, észrevehette Róma teológiai
tévedéseinek gyakorlati következményeit. A fundamentalista protestantizmusnak
is van egy saját megközelítése az imára, tipikus himnuszai, a szellemi
„megújulás” vonatkozó megközelítése, és ezekben mind kimutathatóak a vallási
életre alkalmazott alapvető tévedéseik a keresztény doktrínában. A jelen könyv
az ökumenizmus „szellemiségéről”, a 20. század fő eretnekségéről szól.
Egészen a közelmúltig úgy tűnt,
hogy az ökumenizmus valami annyira mesterséges, annyira szinkretikus dolog
volt, hogy nem volt saját szellemisége; mind a kis és nagy ökumenikus
összejövetelek „Liturgikus” menetrendje nem tűnt többnek, egy kifinomult
protestáns vasárnapi misénél.
De az ökumenikus eretnekség
természete – az a hit, hogy Krisztusnak nincsen egyetlen látható egyháza, csak
most van kialakulóban – olyan, hogy befolyása alatt hajlamossá teszi a lelket
bizonyos szellemi attitűdökre, melyek idővel egy tipikus ökumenikus
„vallásosságot” és „szellemiséget” eredményeznek. Napjainkban ez úgy tűnik
végül be is következik, ahogy a vallásos „elvárás” és „keresés” ökumenikus hozzáállása
egy bizonyos „szellem” tevékenységével jutalmazódik, amely vallási megelégedést
biztosít az ökumenikus szemétdomb meddő lelkeinek és egy olyan jellegzetes
„vallásosságot” eredményez, amely hangvételében már nem pusztán protestáns.
Ennek a könyvnek a megírása 1971 -ben kezdődött az legújabb „ökumenikus” divat
vizsgálatával – nyitás a „nem keresztény vallásokkal folytatott párbeszédre”.
Erről a témáról négy fejezet bekerült a The Orthodox Word[1]-be
1971 és 1972-ben, tájékoztatva főként az 1960-as eseményekről egészen 1972-ig.
Az utolsó ezen fejezetek közül egy részletes értekezés volt a „karizmatikus megújulásról”,
melyet mostanában több ortodox pap is követni kezdett Amerikában, és ezt a
mozgalmat egyfajta „ökumenikus szellemiségként” definiálta, beleértve vallási
tapasztalatokat, melyek jellegzetesen nem keresztények. Különösen ez az utolsó
fejezet nagy érdeklődést váltott ki az ortodox emberek körében, és segített
meggyőzni néhányukat, hogy ne vegyenek részt a „karizmatikus” mozgalomban.
Mások, akik már részt vettek „karizmatikus” találkozókon, elhagyták a mozgalmat,
és megerősítették e cikk számos következtetését. Azóta az amerikai „ortodox”
plébániákban a „karizmatikus megújulás”, Eusebius Stephanou Atya a The Logos
című folyóirata alapján ítélve, teljes mértékben átvette a protestáns
megújulási láz nyelvét és technikáit, és annak unortodox karaktere minden
komoly megfigyelő számára egyértelművé vált. Támogatóinak protestáns
mentalitása ellenére azonban a „karizmatikus megújulás”, mint „szellemi” mozgalom
határozottan más, mint a protestantizmus. Annak e cikkben, mint egyfajta
„keresztény” médiumizmusként, amelyet több megfigyelő is megerősített,
történő jellemzése összekapcsolja azt az új „ökumenikus szellemiséggel”, amelyből
egy új, nem keresztény vallás születik.
1974 nyarán az Oroszországon Kívüli Orosz
Ortodox Egyház egyik amerikai monostorába látogatott egy fiatalember, akit az
egyik ott élő szerzeteshez irányított egy „szellem”, amely állandóan megjelent
számára. Rövid látogatása során kibontakozott ennek a fiatalembernek a
története. Konzervatív protestáns családból származott, melyet szellemileg
sivárnak talált, és a pünkösdi „egyház”-hoz tartozó nagymamája által, megnyílt
a „szellemi” tapasztalatoknak: abban a pillanatban, amikor megérintette a
nagymamájától kapott bibliáját, „szellemi ajándékokban” részesült – leginkább
egy láthatatlan „szellem” látogatta, aki pontos utasításokat adott neki arról,
hogy merre járjon és vezessen; és képes volt mások hipnotizálására és
lebegtetésére is (egy képesség, melyet játékosan használt az ateistaismerősei
terrorizálására). Időnként megkérdőjelezte, hogy „ajándékai” Istentől
származnak, de ezek a kétségek leküzdésre kerültek, amikor arra a tényre
gondolt, hogy szellemi „sivársága” eltűnt, hogy ez a „szellemi megújulás” a Bibliával való érintkezésből ered,
és úgy tűnt nagyon gazdag imádságos és „szellemi” életet él. Amikor ebben a
monostorban megismerkedett az ortodoxiával, és különösen a „karizmatikus
megújulásról” szóló cikk elolvasása után, elismerte, hogy itt találta meg az
első alapos és egyértelmű magyarázatot „szellemi” tapasztalataira; bevallotta,
hogy valószínűleg, a „szelleme” egy gonosz szellem volt. Ez a felismerés
azonban úgy tűnt, hogy nem érintette meg a szívét, és elment anélkül, hogy
áttért volna az ortodox hitre. Két évvel későbbi következő látogatásakor ez az
ember felfedte, hogy feladta a „karizmatikus” tevékenységeket, mint túlságosan
ijesztőeket, és hogy most szellemileg elégedett a Zen meditáció gyakorlásával.
Ez a szoros kapcsolat a „keresztény” és „keleti”
szellemi tapasztalatok között jellemző napjaink „ökumenikus” szellemiségére. Ez
a második kiadás sok mindennel bővült a keleti vallásos kultuszok, és azok
napjainkban gyakorolt hatását illetően, továbbá egy olyan nagy „világi”
jelenséget illetően, amely segíti az „új vallási tudatosság” kialakítását, még
a nem vallásos emberek között is. Ezek közül önmagában egyiknek sincs döntő
jelentősége a kortárs ember szellemi felépítésében; de mindegyik a maga módján
jelzi a mai emberek törekvését arra, hogy egy új szellemi utat találjanak,
amely különbözik a tegnap kereszténységtől, és ezek összessége egy cél
félelmetes egységét mutatja, melynek végterméke csak most kezd a horizont felé
emelkedni.
Röviddel a „karizmatikus megújulásról” szóló cikk megjelenése
után, a The Ortodox
Word
kapott egy levelet egy köztiszteletben álló orosz ortodox egyházi írótól, aki
jártas a teológiai és szellemi irodalomban, mondván: „Amit ön itt leírt az a
jövő vallása, az Antikrisztus vallása”. Egyre több ilyen és ehhez hasonló hamis
szellemiség ragadja el, még a névlegesen ortodox keresztényeket is, elborzadunk
látván azt a megtévesztést, amelybe a szellemileg fel nem készült keresztények
eshetnek. Ez a könyv egy figyelmeztetés számukra és mindenki számára, aki
tudatos ortodox keresztény életet akar élni, egy tisztátalan szellemek uralta
világ-ban. Ez nem egy kimerítő leírása ennek a vallásnak, amely még nem érte el
végső formáját, hanem inkább azoknak a szellemi tendenciáknak az előzetes
feltárása, amelyek tényleg úgy tűnik, hogy előkészítik az utat egy valóban
kereszténység ellenes vallás számára, egy vallás mely kifelé „keresztény”,
viszont egy pogány „beavatási” tapasztalatra összpontosul. Reméljük, hogy a
sátán, a sötétség fejedelmének, a „keresztények” között egyre nyilvánvalóbbá és
szörnyűbbé váló tevékenységének ezen körülírása, az Isteni kegyelem
elveszítésének félelmével ösztönzi majd a valódi ortodox keresztényeket, és
visszafordítja őket a keresztény élet tiszta forrásaihoz: a Szentíráshoz és az ortodoxia
szentatyáinak szellemi doktrínájához!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.