Orthodoxia és a Jövő Vallása - I. A „Monoteista” Vallások

I. A „monoteista” vallások.

Ugyan az az Istenünk, mint a nem-keresztényeké?

„A zsidó és muszlim emberek, és keresztények... az egyforma monoteizmusnak ez a három kifejeződése, a leghitelesebb, ősi, és ráadásul legnyíltabb és legmagabiztosabb hangon szólal meg. Miért is ne lehetne, hogy az egyazon Isten neve, ahelyett, hogy kibékíthetetlen ellentéteket hozna létre, a kölcsönös tisztelet, a megértés és a békés együttélés felé vezessen? Nem kellene, hogy az egyazon Istenre, egy-azon Atyára, való hivatkozás, a teológiai vitákra vonatkozó előítéletek nélkül, egy nap elvezessen minket annak felfedezésére, ami olyannyira nyilvánvaló, mégis oly nehéz – hogy mindnyájan egyazon Atyától származunk, és hogy ebből következően mindnyájan testvérek vagyunk?”

6. Pál Pápa, La Croix, 1970, Aug.11.

1970, április 2-án, csütörtökön egy nagy vallási összejövetelt rendeztek Genfben. Az „Egyesült Vallások Szövetségének” második konferenciájának keretében tíz nagy vallás képviselőit hívták meg a Szent Péter székesegyházába. Ez a „közös ima” a következő motiváción alapult: „Meghívták mindezen vallások híveit, hogy közösen vegyenek részt az egyazon Isten tiszteletében”! Nézzük meg, vajon ez az állítás érvényes-e a Szentírás fényében.

Annak érdekében, hogy pontosabban elmagyarázzuk a dolgot, korlátozzuk magunkat arra a három vallásra, amelyek történelmileg ebben a sorrendben követték egymást: judaizmus, kereszténység, iszlám. Ez a három vallás, valójában közös eredetre hivatkozik: mint Ábrahám Istenének imádói. Így igen széles körben elterjedt vélemény, hogy mivel mindannyian Ábrahám (a zsidók és muszlimok vér szerint, a keresztények pedig szellemileg) utódainak tekintjük magunkat, mindannyiunknak Ábrahám Istene az Istene, és mindhárman (mindegyik saját útján, természetesen) ugyan azt az Istent imádjuk! És ez a közös Isten alkotja, valamely módon, az egységünket és „kölcsönös megértésünket”, és ez hív minket „testvéri kapcsolatra”, ahogyan azt Dr. Safran főrabbi hangsúlyozta, átfogalmazva a zsoltárt: „Ó milyen jó együtt látni a testvéreket…”[1]

Ebből a szempontból nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus, Isten és ember, az Atyával egyképpen örökkévaló kezdet nélküli Fiú, az Ő megtestesülése, az Ő keresztje, az Ő dicsőséges feltámadása és félelmetes második eljövetele – másodlagos részletekké válnak, amelyek nem akadályozhatnak meg minket az olyanokkal való „bratyizásban”, akik „egyszerű prófétának” (a korán szerint) vagy „egy prostituált fiának” (bizonyos talmudi hagyományok szerint) tekintik Őt! Így ugyanarra a szintre helyeznénk a Názáreti Jézust és Mohamedet. Nem tudom melyik nevéhez méltó keresztény, tudná ezt elismerni lelkiismeret furdalás nélkül.

Mondhatnánk, hogy ez a három vallás, túllépve a múlton, egyet érthet abban, hogy Jézus Krisztus egy rendkívüli és kivételes teremtény, valamint, hogy Isten küldöttje. De mi keresztények, ha Jézus Krisztus nem Isten, nem tarthatjuk Őt sem „prófétának” sem valakinek, akit „Isten küldött”, hanem csak egy páratlanul nagy csalónak, mivel „Isten Fiának” hirdette magát, ezzel egyenlővé téve magát Istennel! (Mk. 14:61-62). Eszerint a felekezeteken felüli ökumenikus megoldás szerint, a keresztények Trinitárius Istene ugyanaz, mint a judaizmus, az iszlám, az ősi eretnek Sabellius, a modern anti-trinitaristák és bizonyos illuminista szekták monoteizmusa. Nem lenne Három Személy az Egyetlen Istenségben, hanem egyetlen Személy lenne, egyesek számára változatlan, vagy rendre változó „maszkok” (Atya–Fiú–Szentlélek) mások számára! Ennek ellenére úgy tennénk, mintha ez „egyazon Isten” lenne!

Itt néhányan naiv módon javasolhatják: „Mégis a három vallásnak van egy közös pontja: mindhárom megvallja Istent az Atyát!” De ez, a szent ortodox hit szerint abszurd. Mi mindenkor valljuk: Dicsőség a Szent, Egylényegű, Életet adó és Oszthatatlan Háromságnak. Hogyan választhatnánk el az Atyát a Fiútól, amikor Jézus Krisztus megerősíti, hogy Én és az Atya egy vagyunk (Jn. 10:30); és Szent János apostol, az evangélista és teológus, a szeretet apostola egyértelműen megerősíti: Ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé (1Ján. 2:23).

De még ha mindhármunk is Atyának szólítja Istent: valójában kinek az Atyja ő? A zsidók és muszlimok számára Ő az emberek Atyja a teremtés síkján; miközben nekünk keresztényeknek, Ő az Atya, aki fiaivá fogadott minket Jézus Krisztus által (Ef. 1:4-5) a megváltás síkján. Mi hasonlóság van akkor a kereszténységben lévő Isteni Atyaság, és a többi vallás között?

Mások mondhatják: „hogy mind ugyanaz, Ábrahám az igaz Istent imádta; és a zsidók Izsákon, a muszlimok pedig Hágáron keresztül, ennek az Isten igaz imádójának a leszármazottjai.” Itt néhány dolgot tisztáznunk kell: Ábrahám semmiképp sem az egyetemes monoteizmus formájában imádta Istent, hanem a Szentháromságéban. A Szentírásban olvassuk: Az Úr megjelent neki Mamre tölgyesében... Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi... és ő a földig borult előttük (Ter. 18:1-2). Milyen formában imádta Istent Ábrahám? Az egyetemes formában, vagy az Isteni Háromság formájában? Mi ortodox keresztények a Szentháromságnak ezen ószövetségi megnyilvánulását pünkösd napján ünnepeljük, amikor templomainkat az ősi tölgyeket ábrázoló faágakkal díszítjük, és az azok között elhelyezett Három Angyal ikonját tiszteljük, mint ahogy Ábrahám atyánk tisztelte azt! Az Ábrahámtól való vér szerinti származás nem lehet hasznunkra, ha a keresztség vize által nem újulunk meg Ábrahám hitében. Ábrahám hite pedig a Jézus Krisztusban való hit volt, ahogy azt az Úr maga mondta: Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. (Jn. 8:56) Ez volt Dávid király próféta hite is, aki hallotta a mennyei Atyát az Ő egylényegű Fiához beszélni: Szólt az Úr az én Uramnak (Zsolt. 109:1; Csel. 2:34). Ez volt a hite a három ifjúnak is a tüzes kemencében, amikor Isten Fia megmentette őket (Dán. 3:25); és szent Dániel prófétáé, akinek látomása volt Jézus Krisztus kettős természetéről a megtestesülés misztériumában, amikor az Ember Fia eljött az Ősöreghez (Dán. 7:13). Ezért mondta az Úr, Ábrahám (biológiailag vitathatatlan) leszármazottjainak: Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek (Jn. 8:39), és ezek a „tettek” azt jelentik, hogy higgyetek abban, akit ő küldött (Jn. 6:29).

Kik akkor Ábrahám leszármazottjai? Izsák vér szerinti fiai, vagy az egyiptomi Hágár fiai? Izsák vagy Izmael a leszármazottja Ábrahámnak? Mit tanít a Szentírás az isteni Apostol által? Nos, az ígéretek Ábrahámnak és utódjának szóltak. Nem azt mondja az Írás: »és utódainak«, mint soknak, hanem mint egynek: »és a te utódodnak«, aki a Krisztus (Gal. 3:16). És ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök (Gal. 3:29). Ezért Jézus Krisztus az, akiben Ábrahám sok nemzet atyjává vált (Ter. 17:5; Róm. 4:17). Ilyen ígéretek és bizonyságok után mit jelent az Ábrahámtól való vér szerinti származás? A Szentírás szerint, Izsák magnak vagy utódnak tekinthető, de csak, mint Jézus Krisztus képmása. Ellentétben Izmaellel (Hágár fia; Ter. 16: 1), Izsák egy meddő anya csodálatos „szabadságában” született, öreg korban és a természet törvényével szemben, hasonlóan Üdvözítőnkhöz, aki csodálatos módon egy Szűztől született. Felment a Mória hegyére, csakúgy, mint ahogy Jézus felment a kálváriára, vállain viselve az áldozat keresztjét. Egy angyal megmentette Izsákot a haláltól csakúgy, mint ahogy egy angyal odébb görgette a követ, hogy megmutassa nekünk azt, hogy a sír üres volt, és hogy a Feltámadott már nem volt benne. Az ima órájában Izsák találkozott Rebekkával a síkságon, és bevitte őt anyjának, Sárának sátrába, csakúgy, mint ahogy Jézus is találkozik majd egyházával a fellegekben, hogy bevigye őt a mennyei palotába, az Új Jeruzsálembe, az olyannyira áhított otthonába.

Nem! A legkevésbé sem azonos a mi Istenünk, a nemkeresztényekével! Az Atya megismerésének a sine qua non-ja, az a Fiú: Senki sem jut az Atyához, csak általam; Aki engem látott, az Atyát látta (Jn. 14:6,9). A mi Istenünk egy Megtestesült Isten, akit szemünkkel láttunk és kezünk tapintott (1Jn. 1:1). Az anyagtalan anyagivá vált a mi üdvösségünkért, ahogy azt Damaszkuszi Szent János mondja, és kinyilatkoztatta magát bennünk. De mikor nyilatkoztatta ki magát a mai zsidók és a muszlimok között, hogy azt feltételezhessük, hogy ők ismerik Istent? Ha Jézus Krisztuson kívül ismerik Istent, akkor Krisztus hiába testesül meg, halt meg, és támadott fel!

Nem, nem ismerik az Atyát. Elképzeléseik vannak az Atyával kapcsolatban; de az Istenről alkotott minden elképzelés egy bálvány, mert az elképzelés a képzeletünk szüleménye, Isten saját képünkre és hasonlóságunkra való megteremtése. Nekünk keresztényeknek Isten elképzelhetetlen, érthetetlen, leírhatatlan és anyagtalan, ahogy azt a Nagy Szent Vazul mondja. Ő (olyan mértékben, hogy mi vele egyesüljünk) megfogant a mi üdvösségünkért, körülírtan és testileg, a Fia megtestesülésének misztériumában való kinyilatkoztatás révén. Neki legyen dicsőség mindörökkön örökké. Ámin. És ez az, amiért Karthágói Szent Ciprián megerősíti, hogy akinek nem az egyház az anyja, annak nem Istene az Atya!

Isten őrizzen meg bennünket a hithagyástól és az Antikrisztus eljövetelétől, amelynek előjelei napról napra szaporodnak. Őrizzen meg minket attól a nagy szenvedéstől, amelyet még a kiválasztottak sem tudnának elviselni az Ő kegyelme nélkül, aki rövidre szabja majd ezeket a napokat. És őrizzen meg minket a „kis nyájban”, a „kegyelmi kiválasztás szerinti maradékban”, annak érdekében, hogy mi is mint Ábrahám az Ő arcának fényénél örvendezzünk, az Istennek Legszentebb Szülője és Örökké Szűz Mária, a mennyei seregek, a bizonyságtevők fellege, a próféták, a mártírok, az érsekek, az evangélisták és azon hitvallók imái által, akik mindhalálig hűek voltak, akik vérüket adták Krisztusért, akik Jézus Krisztus evangéliumával életet adtak nekünk a keresztség vizében. Mi az ő fiaik vagyunk – gyengék, bűnösök és méltatlanok; de nem fogunk kezet nyújtani egy idegen istennek! Ámin.

 Basile Sakkas Atya

La Foi Transmise,1970, Április, 5.

---

[1]    133. Zsoltár