Létrás Szent János Mennyekbe vezető létrájából
Rosszat az Isten sem nem okozott, sem nem teremtett. Tévedtek hát azok, akik azt mondták, hogy lelkük bizonyos szenvedélyei termé- szetesek. Nem értették meg, hogy mi változtattuk át természetünk elemi tulajdonságait szenvedélyekké. Például: természettől fogva van bennünk mag gyermekek nemzésére, mi azonban paráználkodásra fordítjuk. Természettől fogva van bennünk indulat a kígyó ellen, mi meg embertársunk ellen használjuk. Természettől fogva van bennünk igyekezet, hogy az erényekre törekedjünk, ám mi a rosszra törekszünk vele. Természetes, hogy a lélek dicsőségre vágyik, ám csak a mennyeire! Természetes az önérzet, de csak a démonokkal szemben. Ugyancsak természetes dolog örülni, mégpedig az Urnak és embertársunk sikerének. Kaptunk némi haragtartást is, de lelkünk ellenségei ellen. Kaptunk étvágyat, de nem kéjvágyat.
Homályt elviselő alázat útján aztán ismét fölkel a napunk. A vadak erre összegyűlnek és tanyájukba, azaz gyönyörhajhászó szívekbe térnek nyugodni és már nem bennünk. Akkor azt mondják majd a démonok egymás között: „Az Úr irgalmában megint nagy dolgot művelt velük" mi meg nekik: „Nagy dolgot művelt az Úr velünk: minket öröm töltött el, titeket pedig kiúztek." „Lám, az Úr könnyű felhőre száll", bizonynyal a minden vágyon felülemelkedett lélekre, és „Egyiptomba érkezik", mármint az imént még elsötétült lélekbe, „és megrendülnek az ember alkotta bálványok", vagyis az elme okoskodása.
Ha Krisztus mindenható létére testileg menekül Heródestől, tanulják meg a vakmerők, hogy ne vessék magukat kísértésekbe. Hiszen így szól az Írás: „Ne ingadozzék a lábad, és nem szunnyadozik, ki téged őriz. "
Összefonódik a góg a bátorsággal, mint a közmondásos kúszónövény a ciprusfával. Egyre azon legyünk, hogy még csak eszünkbe se jusson bármi erényt magunknak tulajdonítani, hanem kikutatva mindegyiknek sajátos jellegét, vegyük fontolóra, vajon valóban megvan-e bennünk, és akkor biztosan belátjuk fogyatékos voltunkat.
Homályt elviselő alázat útján aztán ismét fölkel a napunk. A vadak erre összegyűlnek és tanyájukba, azaz gyönyörhajhászó szívekbe térnek nyugodni és már nem bennünk. Akkor azt mondják majd a démonok egymás között: „Az Úr irgalmában megint nagy dolgot művelt velük" mi meg nekik: „Nagy dolgot művelt az Úr velünk: minket öröm töltött el, titeket pedig kiúztek." „Lám, az Úr könnyű felhőre száll", bizonynyal a minden vágyon felülemelkedett lélekre, és „Egyiptomba érkezik", mármint az imént még elsötétült lélekbe, „és megrendülnek az ember alkotta bálványok", vagyis az elme okoskodása.
Ha Krisztus mindenható létére testileg menekül Heródestől, tanulják meg a vakmerők, hogy ne vessék magukat kísértésekbe. Hiszen így szól az Írás: „Ne ingadozzék a lábad, és nem szunnyadozik, ki téged őriz. "
Összefonódik a góg a bátorsággal, mint a közmondásos kúszónövény a ciprusfával. Egyre azon legyünk, hogy még csak eszünkbe se jusson bármi erényt magunknak tulajdonítani, hanem kikutatva mindegyiknek sajátos jellegét, vegyük fontolóra, vajon valóban megvan-e bennünk, és akkor biztosan belátjuk fogyatékos voltunkat.
