Nemsokkal az első világháború előtt egy török látogatta meg Jeromos atya szerény remetelakját. A török elmondta az öregnek, hogy a gazdája, egy bíró, kűldte, hogy meghívja őt a házába. Az öreg kicsit aggódni kezdett. Nem volt hozzászokva, hogy társasági eseményekre hívják meg, és azt kezdte gyanítani, hogy ez egy gonosz kísértés lehet. De mégis elmondott egy imát Istenhez és követte a török szolgát. Amikor megérkeztek a bíró házához, a bíró maga fogadta őket - nagy szeretettel, ami azt illeti. Egy nagy díványon foglaltak helyet és a bíró elkezdte a társalgást:
"Efendi atya, én török vagyok, egy muszlim. A fizetésemből, ami szükséges megtartom a családomnak, a többit alamizsnára költöm. Segítem az özvegyeket, az árvákat, a szegényeket; hozományt adok a szegény fiatal asszonyoknak, hogy férjhez mehessenek, segítem a betegeket. Pontosan betartom a böjtöt, imádkozom, és próbálok a hitem szerint élni. Amikor ítélkezek próbálok igazságos lenni és nem számba venni a személy pozícióját. Mit mondasz, mindezek a dolgok, amiket cselekszem, elegek ahhoz, hogy örököljem a Mennyországot, amiről ti keresztények beszéltek?
Az öreg le volt nyűgözve attól, amit a török bíró mondott neki és egyből Kornéliusz, a római légiós, jutott az eszébe, akit az Apostolok Cselekedeteiben említenek. A török bíróban és a római légiósban két hasonló életet látott. Megértette, hogy a bíró igazságos, nemes lelkű ember volt. "Talán", gondolta az öreg, "hasonló a küldetésem Szent Péteréhez, aki tanácsot adott a légiósnak." Így az öreg elhatározta, hogy megvallja hitét.
"Mond hát efendi, vannak gyerekeid?"
"Igen vannak."
"Vannak szolgáid?"
"Igen vannak szolgáim is."
"Melyik hajtja végre jobban az utasításaidat, a szolgáid vagy a gyerekeid?"
"Bizonyára a szolgáim, mert a gyermekeim - azzal a bizalmassággal, amit felém éreznek - gyakran engedetlenkednek engem, és bármit megtesznek, amit akarnak, míg a szolgáim mindig azt teszik, amit mondok nekik.
"Mond meg kérlek efendi, amikor meghalsz ki örökli majd a vagyonod, a szolgáid, akik minden kérésedet teljesítettek, vagy a gyerekeid, akik engedetlenek voltak?"
"Természetesen a gyermekeim, csak nekik van joguk az örökléshez és nem a szolgáknak."
"Tehát akkor, efendi, amit teszel az jó, de a jócselekedeteid csak arra elegek, hogy a jó szolgák közé soroltass. De ha a Mennyországot akarod örökölni, akkor gyermekké kell válnod. És ez csak a Keresztség lévén lehetséges."
A török bírót nagyon lenyűgözte az öreg példabeszéde. Ez után sokáig beszélgettek, és a végén megkérte az öreget, hogy tegye őt katekumenné és keresztelje meg. Így nemsokkal ezután a jó bírót megkeresztelték és kereszténnyé vállt.
