Szent Sebestyén
"Éljen akár száz évig is egy ember, mégis amikor eljön életének utolsó napja, nem tűnnek majd úgy az elmúlt évek és az élet örömei, mintha soha sem léteztek volna? Csak csekély nyomok maradnak fenn, emlékek, mint például egy utazó emléke, aki csak egyetlen napot töltött velünk. Valójában őrült az, aki nem szereti a fenséges örök életet, vadidegen számára az igaz öröm és boldogság. Valóban esztelen az, aki fél elveszíteni ezt a röpke létezést azon életért cserébe, amely valóban élet, ahol a gyönyör, a gazdagság és az öröm, oly módon kezdődnek, hogy soha sem érnek véget, hanem végtelenek maradnak az örökkévalóságig. Azok, akik nem akarnak ennek az örök életnek a szerelmesei lenni, hiába töltik átmeneti életüket, örök halálba zuhannak, és a pokolba láncolva maradnak elolthatatlan tűzben, örök nyomorúságban, szüntelen kínokban; ahol kegyetlen szellemek élnek, akiknek szemei lángoló dárdákként villognak, akiknek fogai akkorák, mint az elefántok agyarai, akiknek a farkai úgy kínoznak, mint a skorpióké, akiknek a szeme olyan, mint az ordító oroszlánoké, akiknek a látványa hatalmas félelmet kelt, kegyetlen fájdalom és keserű halál. Ó, bárcsak meglehetne halni e szörnyűségek és gyötrelmek közepette! De a legfélelmetesebb dolog az az, hogy soha nem szűnnek meg ott élni, vagyis folyamatosan halnak meg. Soha nem pusztulnak el, és így kínzásuknak sincs vége. Egészek maradnak, így örökké elnyelik őket a harapdáló kígyók; rágott végtagjaik folyamatosan megújulnak, hogy ismételten táplálékként szolgáljanak a mérgező kígyók és a halhatatlan féreg számára."
Menologion, december 18.
"Éljen akár száz évig is egy ember, mégis amikor eljön életének utolsó napja, nem tűnnek majd úgy az elmúlt évek és az élet örömei, mintha soha sem léteztek volna? Csak csekély nyomok maradnak fenn, emlékek, mint például egy utazó emléke, aki csak egyetlen napot töltött velünk. Valójában őrült az, aki nem szereti a fenséges örök életet, vadidegen számára az igaz öröm és boldogság. Valóban esztelen az, aki fél elveszíteni ezt a röpke létezést azon életért cserébe, amely valóban élet, ahol a gyönyör, a gazdagság és az öröm, oly módon kezdődnek, hogy soha sem érnek véget, hanem végtelenek maradnak az örökkévalóságig. Azok, akik nem akarnak ennek az örök életnek a szerelmesei lenni, hiába töltik átmeneti életüket, örök halálba zuhannak, és a pokolba láncolva maradnak elolthatatlan tűzben, örök nyomorúságban, szüntelen kínokban; ahol kegyetlen szellemek élnek, akiknek szemei lángoló dárdákként villognak, akiknek fogai akkorák, mint az elefántok agyarai, akiknek a farkai úgy kínoznak, mint a skorpióké, akiknek a szeme olyan, mint az ordító oroszlánoké, akiknek a látványa hatalmas félelmet kelt, kegyetlen fájdalom és keserű halál. Ó, bárcsak meglehetne halni e szörnyűségek és gyötrelmek közepette! De a legfélelmetesebb dolog az az, hogy soha nem szűnnek meg ott élni, vagyis folyamatosan halnak meg. Soha nem pusztulnak el, és így kínzásuknak sincs vége. Egészek maradnak, így örökké elnyelik őket a harapdáló kígyók; rágott végtagjaik folyamatosan megújulnak, hogy ismételten táplálékként szolgáljanak a mérgező kígyók és a halhatatlan féreg számára."
Menologion, december 18.
