 |
| A hét egyetemes zsinat atyáinak ikonja |
I. Egyetemes (Nikaiai / Nicaeai) Zsinat (325) – összehívta:
Constantinus császár, résztvevők: 318 püspök; elítélt eretnekség:
arianizmus, modalizmus, novatianizmus; hitvallás: az apostoli
hitvallás kiegészítése, homoúsziosz formula; 20 kánon.
Az első egyetemes zsinat 325-ben volt. Előtte 12 évvel adta ki Nagy Konstantin császár híres milánói ediktumát, amelyben véget vetett a római birodalomban a keresztények 250 éven át tartó üldözésének, és a kereszténységet államvallássá tette. De alig hogy kitört a nagy „szabadság”, újabb probléma ütötte fel a fejét, amely ezúttal nem kívülről, hanem belülről igyekezett tönkretenni Jézus művét. Egy Áriusz nevű alexandriai pap azt tanította Jézusról, hogy az Isten legkiválóbb teremtménye, akit még a világ teremtése előtt teremtett, de nem Isten, hanem csak Istenhez hasonlóvá lett ember. Sok követője akadt Áriusznak, és a császár a birodalom egységét féltette, ezért összehívta a püspököket a birodalomnak általa alapított és saját nevéről elnevezett új fővárosa, Konstantinápoly közelében fekvő saját nyaralójába, Nikaiába, hogy döntsék el, mi az igazság. 250 püspök jött össze, akik közül sokan még a testükön viselték az üldöztetés idején elszenvedett kínzások nyomait. Az öreg pápa, I. Szilveszter nem tudott elmenni, de elküldte megbízottját, így lett a zsinat egyetemessé. Az alexandriai pátriárka magával hozta diakónusát, Atanázt. Ő lett a zsinat lelke. Tüzes beszéde és érvelése nyomán a püspökök egyöntetűen a mellett foglaltak állást, hogy Áriusz téved: a Fiú nem hasonló az Atyához, hanem egylényegű vele. Az irat, amelyben e döntésüket megfogalmazták, mindmáig megvan. 248 püspök aláírása olvasható rajta, köztük az akkori myrai püspöké, Miklósé is.
II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat (381) – összehívta: I.
Theodosziosz császár, résztvevők: 150 püspök; elítélt eretnekség:
apollinarizmus, makedonianizmus, modalizmus, markellianizmus;
hitvallás: a nikaiai kiegészítése (Szentlélek istensége); 4 kánon.
Az arianizmus a zsinat döntése ellenére tovább terjedt. Később maga a császár is melléjük állt, és a katolikusokkal fordult szembe. Atanáznak, aki időközben alexandriai pátriárka lett, élete nagy részét száműzetésben kellett eltöltenie. Nemhogy csökkentek volna a belső bajok és széthúzások az egyházban, inkább növekedtek. Miután a Fiú Isten-voltát a nikaiai zsinat tisztázta, a század második felében egy Makedoniosz nevű konstantinápolyi püspök a Szentlélek istenségét vonta kétségbe, mondván, hogy ő a legkiválóbb angyal, de nem Isten. Természetesen neki is lettek bőségesen követői. Nagy Theodosius volt ekkor a császár, aki úgy gondolta, hogy elődjéhez, Konstantinhoz hasonlóan neki kell rendet teremtenie, és ezért zsinatot hívott össze, ezúttal Konstantinápolyba, 381-ben. Sajnos erre a zsinatra a nyugati püspökök nem mentek el, arra hivatkozva, hogy ők a Szentlélekkel kapcsolatban felmerült problémákat a közelmúltban a rimini zsinaton már megtárgyalták. Ez nem volt ugyan egyetemes zsinat, de ők úgy gondolták, hogy ebből is világos az állásfoglalásuk. A pápa is – nyugati püspök lévén – hiányzott a konstantinápolyi zsinatról, ezért ennek a zsinatnak egyetemes voltát sokáig kétségbe vonták. Csak 70 évvel később a kalkedoni zsinaton döntött úgy az akkori pápa, Nagy Szent Leó, hogy visszamenőleg megadja ennek a zsinatnak is a pápai jóváhagyást, és ennek következtében egyetemesnek minősül. Így tehát ez a 381-es konstantinápolyi a második egyetemes zsinat. Ez is kb. két hónapig ülésezett. Ez a zsinat Makedoniosz tévedését ítélte el, és tulajdonképpen ezzel lett teljessé hivatalosan az egyházban a Szentháromság tana, amit egyébként kezdettől fogva vallottak és hittek a keresztények. Ennek megfelelően bővítették ki ezen a zsinaton a nikaiai hitvallást, amely eddig ezekkel a szavakkal végződött: „És a Szentlélekben”. Mindent, ami utána következik, a konstantinápolyi zsinat fűzött hozzá, ezért nevezzük ezt a hitvallást „nikaiai-konstantinápolyi hitvallásnak”.
III. Egyetemes (Epheszoszi / Efezusi) Zsinat (431) – összehívta:
II. Theodosziosz császár, résztvevők: 200 püspök; elítélt eretnekség:
nesztorianizmus, pelagianizmus; hitvallás: theotokosz cím; 9 kánon.
Jézus személyével kapcsolatban nagyon sok, egymásnak ellentmondó vélemény forgott ekkoriban a keresztények között. A fogalmak sem voltak még igazán tisztázva, ennek következtében sokszor teljesen másképpen értelmeztek egyes kijelentéseket, mint ahogyan azt a másik gondolta. Az V. század elején egy Nesztóriosz nevű püspök állt a konstantinápolyi egyház élén. A legújabb történelmi kutatások szerint az imént vázolt körülmények miatt értették őt félre. Mert a kijelentéseiből úgy tűnt, hogy szerinte Krisztusban az istenség és az emberség elválasztva létezik, csak a szeretet erkölcsi kapcsolata egyesíti a kettőt. Vagyis hogy nem csak isteni, hanem külön emberi személyisége is van. Az ember Jézus olyan, mint egy templom, akiben a tőle független Második isteni Személy lakik. Ebből pedig az következik, hogy akit Mária szült, az csak ember, aki egyesült ugyan az istenséggel, de Mária nem mondható Istenszülőnek. Cirill alexandriai pátriárka figyelt föl először ezekre a félreérthető véleményekre, és a pápához fordult. A pápa igazat adott neki, és felszólította Nesztórioszt, hogy vonja vissza tanítását. Nesztóriosz e helyett válaszlevelet írt. Megint csak a császár, II. Theodosius volt az, aki felfigyelt erre a huzavonára, és elődei példájára összehívta a harmadik egyetemes zsinatot, ezúttal Efezusba, 431 pünkösdjére. A pápát Cirill képviselte. A kitűzött napon megnyitotta a zsinatot, jóllehet a Nesztórioszt pártoló püspökök nem érkeztek még meg. Maga Nesztóriosz a városban tartózkodott, de nem volt hajlandó részt venni a zsinaton. A jelenlévő 198 püspök mind Cirill álláspontját fogadta el, és elítélték Nesztórioszt. Az éjszakába nyúló ülés végén a nép hálából fáklyás ünnepi menetben kísérte szállásukra a püspököket, mert jóváhagyták, hogy Mária Istenszülőnek nevezhető. III. Szixtusz pápa ennek a zsinatnak emlékére építtette fel Rómában Szűz Máriának azt a templomát, amelyhez a Havas Boldogasszony legendája fűződik, és amely ma Róma 4 főtemplomának egyike, a „Santa Maria Maggiore”. Itt őriznek egy ereklyét, amely a hagyomány szerint annak a jászolnak egy darabja, amelybe Mária az újszülött Istenembert fektette. Ünnepet ugyan nem rendelt el a pápa, de számos részegyházban kezdték az esztendő különböző napjain megünnepelni a nagy eseményt. A zsinatnak 1500. évfordulóján, 1931-ben, XI. Piusz pápa az egész egyházra kötelezően elrendelte az ünnepet arra a napra, amelyiken Szűz Mária római főtemplomában ünnepelték: október 11-ére. Nem sikerült kinyomoznom, hogy miért pont erre a napra, hiszen a zsinat tavasszal volt. 31 évvel később azután ezen a napon nyitotta meg XXIII. János pápa a korszakváltó II. vatikáni zsinatot, de erről majd a maga helyén ejtek szót. Azt azért érdekességként itt említem meg, hogy éppen annak a zsinatnak a reformjai szüntették meg ezt az ünnepet, amely zsinatnak ez az ünnep volt a kiindulópontja. Pontosabban nem az ünnepet szüntették meg, csupán a dátumát. A naptárreform egyik alapelve volt ugyanis, hogy minden ünnep kerüljön a maga helyére, és ne legyenek duplikálások. Márpedig Mária akkor lett Istenszülővé, amikor Jézust a világra hozta, így ünnepének a karácsonyhoz, Jézus születése ünnepéhez kell kapcsolódnia. Karácsony nyolcadik napján, január 1-jén eddig is erről szóltak a liturgikus szövegek, most hivatalosan is ez a nap lett Mária Istenanyaságának ünnepe. Azt még tudni kell, hogy az efezusi zsinat nem ért véget azzal az ünnepi fáklyásmenettel. Megérkeztek időközben a Nesztóriosz-párti antióchiai püspökök, akik „ellenzsinatot” tartottak, ezt aztán követte sok egyéb bonyodalom is, amelyeket itt most nem akarok részletezni. Mindenestre a zsinatnak 3 hét múlva újból össze kellett ülnie és még három hétig tanácskoznia, de a végeredmény mégis csak a pünkösdnapi győzelem maradt.
IV. Egyetemes (Khalkedóni / Kalcedoni) Zsinat (451) – összehívta: Markianosz császár, résztvevők: 630 püspök; elítélt eretnekség: monofizitizmus; hitvallás: diofizita formula; 28 kánon.
Mégsem élvezhetett az egyház hosszú ideig nyugalmat. 20 év múlva újból egyetemes zsinatot kellett összehívni, immár a negyediket. Az történt ugyanis, hogy egyesek – ahogy mondani szokás – „átestek a ló túlsó oldalára”. Az efezusi zsinat megállapította, hogy Jézus egyetlen személy, az Isten második Személye. Egy Konstantinápoly közelében álló kolostor elöljárója, Eutükhész, és vele együtt sokan mások oly hévvel védték ezt a tanítást, hogy így fogalmaztak: Az isteni természet Jézusban úgy felszívja az emberit, mint a tenger a vízcseppet. Értsd: nemcsak egy személy van Jézusban, de egyetlen természet is, az isteni. Monofizitáknak nevezzük őket a görög monosz (=egy) és füszisz (=természet) szavak összefűzésével. Ezzel a tanítással kapcsolatban kellett tehát hivatalosan állást foglalni, ezért hívta össze – a kialakult hagyománynak megfelelően a császár – Markianosz, az új zsinatot. Ezúttal azonban nem saját kezdeményezésre, hanem a pápának, Nagy Szent Leónak a kérésére. Ez volt tehát az első olyan egyetemes zsinat, amit nem utólag hagyott jóvá a pápa. A zsinat helyéül Nagy Konstantinhoz hasonlóan Markianosz is a császári nyaralót, Nikaiát ajánlotta fel, de végül is a fővároshoz közelebb eső Kalkedon város mellett döntöttek. Igen sok püspök jött össze (egyesek szerint talán 600-an is): az I. Vatikáni előtt ez volt a legnépesebb egyetemes zsinat. Felolvasták a pápa levelét, amelyben kifejtette, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Isteni személye tejesen birtokolja mindkét természetet, vagyis egy személy, de két természet. A levél hallatán a püspökök így kiáltottak fel: „Mi is ezt hisszük. Leó által Péter szólt.” – Még néhány apróbb ügyről tárgyaltak, többek között arról, hogy a konstantinápolyi püspök, mint a birodalom második fővárosának püspöke pátriárkai rangot viselhessen, és rangban rögtön a római püspök után következzék, megelőzve az ősi pátriárkai székhelyeket: Jeruzsálemet, Alexandriát és Antióchiát. Ezen kívül egyetemesnek nyilvánították a 381-i konstantinápolyi zsinatot, amelynek a jóváhagyásával a korabeli pápa – amint arról szó volt – nem törődött. Rövid zsinat volt 451-ben a kalkedoni, egy hónapig sem tartott, de a krisztológiai kérdésekben hozott döntései nem mindenkit elégítettek ki.
V. Egyetemes (II. Konstantinápolyi) Zsinat (553) – összehívta:
Justinianus császár, résztvevők: 150 püspök; elítélt eretnekség: az
antiókhiai iskola nesztoriánusnak bélyegzett három tanítója („három
fejezet”), az órigenizmus (Evagriosz); hitvallás: theopaszkita formula; - kánon.
Egy teljes évszázadig tartott a zsinatot követően az e kérdéssel foglalkozó ún. „három fejezet” vitája, amelynek részletezése azt hiszem külön tanulmányt igényelne. Mindenesetre ennek tisztázására hívta össze Jusztiniánosz császár 553-ban a II. konstantinápolyi zsinatot. Néhány hét leforgása alatt aláírták a püspökök ennek az iratnak az elítélését, amit aztán utólag Vigíliusz pápa is jóváhagyott, így lett ez az ötödik egyetemes zsinat. Nem hiszem, hogy ezzel érdemes lenne többet foglalkozni.
VI. Egyetemes (III. Konstantinápolyi) Zsinat (680-681) – Összehívta: III. Constantinus császár, résztvevők: 174 püspök; elítélt eretnekség: monotheletizmus; - kánon.
A következő egyetemes zsinatra most már egy évszázadnál is többet kellett várni: 680-ban hívta öszsze IV. Konstantin császár ismét Konstantinápolyba a saját palotájának kupolatermébe, ezúttal Agathosz pápa egyetértésével. Ezen csak 174-en vettek részt, mert ekkorra Észak-Afrikát már elárasztották az arabok, és tönkretették az ott addig virágzó kereszténységet. A zsinat témája újból a monfizitizmus volt, amelynek hívei még mindig nem nyugodtak. A zsinat ismételten elítélte a tanításukat, sőt egy enyhébb irányzatot, az ún. monotheletizmust is. A monotheléták úgy gondolták, hogy Jézusban valóban létezik külön az isteni és az emberi természet, de csak isteni akarata van, embersége nem rendelkezik külön akarattal. Ez a zsinat használta első ízben azt a kifejezést, amely azóta teológiai szakkifejezéssé vált: „unio hypostatica”. Magyarra nehéz lefordítani, mert a szószerinti fordítása, hogy „lényegben való egység” nem sokat mond, főleg azok számára nem, akik nem ismerik az arisztoteleszi filozófiának a fogalmait. Végső soron azt jelenti ez a szakkifejezés, hogy Jézusban a két természet az egyetlen személyben, mint lényegben egyesül. – Egy szűk esztendeig tartott a hatodik egyetemes zsinat. Alig ért véget, a keletiek újból összejöttek Konstantinápolyban, hogy fegyelmi kérdésekről tárgyaljanak. Többek között elutasították a pápa primátusát, és sok nyugati szokást elítéltek. Ezzel előkészítették a keleti egyház elszakadását, ami negyedfél századdal később sajnos véglegesen be is következett. Ezt a zsinatot a pápa természetesen nem hagyta jóvá, a keletiek viszont ezt tekinti a 7. egyetemes zsinatnak, és többet nem is fogadnak el.
VII. Egyetemes (II. Nikaiai / Nicaeai) Zsinat (787) – összehívta:
Eiréné császárnő és VI. Constantinus, résztvevők: 300/367 püspök;
elítélt eretnekség: ikonoklazmus (képrombolás), ikonolátria (képimádat);
hitvallás: képtisztelet értelmezése és szabadsága; 22 kánon.
A VIII. század szomorú mozgalma a képrombolás. A keletrómai császárok Iszauri Leótól kezdve egymás után adták ki a szentképek tisztelete ellen a rendeleteiket, és a meglévő képeket, feszületeket elpusztították. Az első parancsolatra hivatkoztak, amely eredeti szövegében tartalmazza azt, hogy „ne készíts magadnak faragott képet!” Valójában a zsidóknak és a muzulmánoknak akartak ezzel kedvezni, akik tiltják az ábrázolásokat: azt remélték, hogy így majd megnyerhetik őket. Amikor 780-ban meghalt IV. Leó császár, 10 éves fia, VI. Konstantin vette át a kormányzást. Mivel kiskorú volt, azért édesanyja, Eiréné császárnő kormányzott helyette, akinek első dolga volt rendet teremteni a képtisztelet ügyében. Konstantinápolyba új pátriárkát nevezett ki, majd 786-ban végre zsinatra tudta összehívni a püspököket, de a császári testőrök, akiket képrombolásra neveltek, fegyverrel avatkoztak be, és szétzavarták a gyülekezetet. Erre a császárnő a következő évben nem Konstantinápolyba, hanem Nikaiába hívta őket a pápa tudtával és jóváhagyásával. Így hát a II. nikaiai zsinat, amely 787-ben kerek egy hónapig tartott, a hetedik egyetemes zsinat. Több mint 300 püspök írta alá a helyes képtiszteletről szóló okmányt.
