Aranyszájú Szent János: Jób a türelmes szenvedés példaképe (Ádám paradicsomi állapotáról beszél, majd Jób szenvedéseirôl. Utána így folytatja): Kedvesem, mindkettôbôl nagy hasznot húzhatsz. Ne utánozd Ádám példáját, mert jól tudod, hogy könnyelműsége mennyi bajt okozott. Lelkesedj Jób istenszeretetéért és lásd meg, hogy buzgósága mennyi jót fakasztott. Gondold meg nagy jutalmát és minden szenvedésed, állapotod megnyugvást kelt. A boldog és nemeslelkű Jób úgy ül otthon, mintha az egész világ szeme rajta volna és bajainak elviselésével azt hirdeti, hogy mindent lelki megnyugvással kell eltűrnünk és nem szabad engednünk a ránk törô csapásoknak. Nincsen, újra mondom, nincsen olyan emberi baj, melybôl ne tudnánk lelki hasznot kamatoztatni. Pedig az egész világon található szenvedés mind megrohanja az emberi testet. Milyen irgalmat vár az, aki a rátörô bajok egy részét sem tudja elviselni Isten kegyelmével. Ne hidd, hogy csak a levegôbe beszélek. Vegyük sorra az emberi csapásokat, melyek ránk támadhatnak és fogadjuk el híven a hallottakat. Ha akarjátok, kezdjük azzal, amit általában legkevésbé tűrnek el: a szegénységgel és ami ebbôl fakad: a siránkozással. Mindenütt e miatt panaszkodnak az emberek. Hát ki volt szegényebb Jóbnál? Azok is, akiket a tóba vittek, akik a kemence hamujában aludtak. Egyáltalán minden ember gazdagabb volt nála. Ezeknek legalább rongyos ruhájuk volt, ô ruhátlanul üldögélt. És a természettôl kapott egyetlen ruháját -- a testét -- mindenütt rothadó fekélyekkel pusztította a kísértô. A szegények legalább tetô alatt vannak a fürdôk elôcsarnokában, vagy valami kalibában húzódnak meg. Jób pedig a szabad ég alatt van éjjel-nappal. Egyetlen deszka nem nyújt neki védelmet. Ami még nagyobb: azok tudják, hogy szenvedéseiknek ôk az okai. Jób nem tudja, miért kell neki ennyit szenvednie? Minden esetben figyelembe kell venni: ha nem tudom a történtek okát, mindig nagyobb siralmat okoz és erôsebb nyugtalanságot eredményez. Ezek sorban önmagukat okolhatják. A csapásokban megnyugvást ad, ha tudom, hogy méltán bűnhôdöm. Neki még ez az enyhülés sem jutott. Ámbár nagyon erényes életet élt, mégis elszenvedte a legnagyobb büntetéseket. A mi szegényeink már kezdettôl benn éltek ebben az állapotban. Ôrá váratlanul zúdult a nincstelenség és egyszerre ébredt vagyontalan állapotára. Mint említettem, nagy megnyugvás, ha ismerem a szenvedés okát. Ugyanezt eredményezi, ha már eleve törôdnek velem a szegénységben és így élek benne. Ez az igaz ember egyiket sem érezhette és egyik sem juthatott lelkébe. Láttad ôt olyan nagy szegénységbe jutni, amilyenbe még más nem került. Ki lenne nála szegényebb, mikor nincs ruhája, nincs hajléka? Nem is a földön, hanem a szemétdombon ült. Ha a magad szegénységét tekinted, gondolj ennek az igaz embernek a szenvedésére és rögtön erôre kapsz, a csapás miatt pedig minden bánatod erejét veszti. Az ilyen csapás legtöbb ember számára minden baj alapja és csak második (vagy talán mégis elsô?) a testi szenvedés. Ki szenvedett már ilyent? Ki volt ilyen betegségben? Ki részesült ilyen testi csapásban, vagy ki látott már ilyent másnál? Senki. A test lassankint elsorvad, tagjait mindenütt férgek vájják. Állandóan bizsereg mindene. Rettenetes szaga van. Így a teste lassan pusztulni kezd. Ebben a gennyes állapotban semmi étvágya sincs, szomja pedig állandó és hihetetlenül erôs. Már az ételt el sem tudja fogyasztani: ,,Amit azelôtt illetni sem akartam, Nyomorúságomban az lett most életem'' (Jób 16,7). Ha tehát beteg vagy, emlékezzél meg, ember, Jób szent testérôl. Mert szent volt, ámbár tele volt sebekkel. -- Ha valaki katonáskodik és igazságtalanul vagy elégséges ok nélkül kiköttetésre ítélik és megkínozzák, ne mondja ezt gyalázatnak és ne keseregjen miatta: hôsnek tartom az ilyent. Elég megnyugvás és vigasz volt Jóbnak az, hogy minden Isten akaratából történt. Legjobban az zavarta és zaklatta, hogy az igaz Isten, akit ô mindig szívvel-lélekkel szolgált, látszólag vele ellentétben áll. Az események igazi okát nem tudta felismerni. Mikor késôbb megismerte, nézd csak, milyen jámboran viselkedett. Istennek következô szavaira: ,,Rejtsd ôket mind a porba, Süllyeszd orcájukat a verembe'' (Jób 40,8). Összetörten így válaszolt: ,,Eddig szóbeszédbôl hallottam felôled, Most pedig saját szememmel látlak! Korholom tehát önmagamat, Bánom bűneimet porban és hamuban'' (Jób 42,5--6). Ha azt hiszed, hogy ez elég vigaszul szolgál, magad is részesülhetsz benne. Nem Isten az oka a csapásoknak, hanem az emberek gonoszsága. Adj hálát és ne káromold ôt, mert próbára tett és nem akadályozta meg a bajt, noha megtehette volna. Akik Istenért szenvednek, koronát nyernek. Te is ugyanazt a jutalmat kapod, mert az emberi gonoszság miatt neked jutott csapásokat lelki nyugalommal tűrted és hálát adtál Annak, aki megakadályozhatta volna, de nem akarta. Nézd a szegénységet és a betegséget: Mind a kettô milyen mértéken felül jutott részül az igaz Jóbnak.
Szeretnéd, ha kimutatnám, hogy a háború is milyen óriási szerepet vitt az igazak életében? Tíz gyermekét elvesztette: mind a tizet hirtelen, egymás után. Mind a tizet virágzó ifjúkorban. Valamennyi kiváló erényű gyermek volt. Nem a természet közös törvénye miatt haltak meg, hanem erôszakos é s szörnyű halállal. Ki élt át már ekkora szenvedést? Senki! Ha elveszted fiadat, lányodat, fuss ehhez az igaz emberhez: teljesen megvigasztal. Talán csak ezeket a csapásokat szenvedte? Barátai is elhagyták, cserbenhagyták; gúnyolták, szidalmazták, csúfo lták és kinevették. Mindenki csak szidalmazta. Milyen elviselhetetlen volt! A csapáshoz nem tartozik hozzá az, hogy magán a bajon kívül még szidalmat is kapjunk. Ha még ez is hozzájárul, rendesen nagy lelki szenvedést szokott okozni. Jóbnak semmi vigasza nem volt, sôt mindenki mindenünnen talált gáncsolni valót benne. Figyeld, hogyan panaszkodik: ,,Ti azonban hivalkodtok velem szemben, és szememre vetitek gyalázatomat'' (Jób 19,5). Irgalmatlanoknak mondja ôket: ,,Rokonaim elhagytak, és ismerôseim elfelejte ttek; Jöttment vagyok szemükben. Nôm undorodik a leheletemtôl. Házam zsellérei és szolgálóim idegennek néznek. Bűzhödt vagyok tulajdon gyermekeim elôtt'' (Jób 19,14.17). ,,Jóhírembôl kivetkôztetett engem, És fejemrôl levette a koronát. Megrontott engem kö röskörül és odavagyok'' (Jób 19,9-10). ,,Mosakodnám bár a hó levében, És még oly tisztán ragyogna is kezem, Akkor is szennybe mártanál. Úgy, hogy ruháim undorodnának tôlem'' (Jób 9,30-31). Ezeket még másról se jó hallani, nemhogy valójában ilyenek részes évé lenni. Nagy szegénységbe jutott, elviselhetetlen betegség lepte meg, egészen újfajta és rettenetes. Elvesztette fiait és hányat és milyeneket és hogyan?! Gyalázták, gúnyolták, kinevették az emberek. Nemcsak az ellenségei csúfolták, hanem a barátai is. Nemcsak a barátai, de családja is. Nemcsak gyalázták, szidták, de undorodtak is tôle. Nem két, három vagy tíz napig, hanem több hónapon át. Mikor pedig egyedül maradt éjszaka, ez sem vigasztalta. A nappal gyötrelmeihez ráadásul megnagyobbodtak az éjszaka félelmetes képzelôdései. Hallgassátok meg, mit mond álmainak súlyosságáról: ,,Akkor álmokkal rettegtetsz És rémlátással rémítesz'' (Jób 7,14). Legyen bár kemény vasból vagy gyémántból valaki, elbíre ilyen szörnyűségeket? Hiszen ezek mindegyike önmagában is elviselhetô. Gondold meg, ha valamennyi együtt van, milyen gyötrelmet okoz? alig Jób mindezt elszenvedte és a csapások alatt nem követett el bűnt. Ajkát sosem hagyta el jajszó. Az ô szenvedései gyógyítják a mi gonoszságunkat. Jób nehéz lelki á llapota legyen szenvedésünk kikötôje. Minden bajunkban emlegessük e szentet. Ha látjuk, hogy egyetlen test elviselte a világ szenvedését, méltón tudjuk tűrni e bajok kis töredékét. Az édesanya mindenhonnan segítségére siet megrettent gyermekeinek; magához öleli ôket és erôt kelt bennük. Így meneküljünk mi is ehhez a könyvhöz. Ha a legszánandóbb bajok támadnak is ránk, elégséges vigaszt nyerünk. Ha az mondod: Ô Jób volt és ezért tudott így tűrni, én azonban nem vagyok hozzá hasonló, nagy váddal illeted m-agadat és nagy dicsérettel az igaz embert. Hozzád inkább illenék tűrni, mint ôhozzá. Miért? Ô még a kegyelem bôsége és a törvény elôtt élt, amikor csekély volt az egyéni érték, nem volt olyan bôséges a Szentlélek kegyelemáradata. A vétket nehezen lehetett leküzdeni. Akkor az átok volt az úr, a halál pedig félelmes. Most könnyebb lett a küzdelem. Krisztus megjelenése után minden eltűnt. Semmi kifogást sem mondhatunk, ha ennyi idô után, ennyi fejlôdéssel, Istentôl kapott ennyi ajándékkal nem tudunk vele egy magasságra emelkedni. Ha mindazt meggondoljuk, hogy neki szörnyűbb volt a csapása, és súlyosabb a küzdelme, mégis ellenállt és gyôzött; keményen kell elviselnünk mindent. Nagyon hálásnak kell lennünk, hogy vele hasonló koronát nyerhetünk a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével és jóságával, akinek az Atyával és a Szentlélekkel legyen dicsôség most és mindörökkön örökké. Amen.
