„Barátaimmal 1927 vége óta, vagyis már 10 éve abbahagytuk a
szergianista templomok látogatását *, és ez volt a rutin. Titokban
megérkezek egyik barátom petrográdi házához. Egy titkos apáca látogatja a
házát, aki elvisz a Katakomba Egyház titkos istentiszteletére. Utazás
közben nem teszek fel kérdéseket, és nem érdekel, hogy merre tartunk.
Szándékosan nem akarom tudni, mert ha később - ne adj isten,
letartóztatnak, még kínzások alatt sem tudnék információt elárulni
arról, hogy hol voltam.
Késő este van... sötét. Az egyik
állomáson vonatra szállunk, és több mint egy órán át utazunk.
Megérkezünk egy kis alállomásra és 2-3 kilométert sétálunk a sötétben.
Megérkezünk valami kis faluba. A falu szélén van egy kunyhó. Az éjszaka
sötét és csendes. Halk kopogás az ajtón, mely kinyílik és belépünk a
kunyhóba. Bemegyünk egy tiszta szobába, ahol az összes ablak erősen el
van függönyözve. Az egyik sarokban több ikon világít lámpákkal. 15 ember
van, főleg nők, akik sálat viselnek, 3 középkorú férfi és több 12-14
éves gyermek…
Megkezdődik az éjszakai virrasztás. A felolvasást
és az éneklést suttogva végzik. A meghatottság könnyei sok szemen
láthatóak... az ima könnyen jön! Semmi sem vonja el a figyelmet vagy
zavar meg minket. Soha és sehol nem tapasztaltam ilyen világosan és
mélyen Létrás Szent János tanácsának legitimitását: „Zárd be elmédet az
ima szavaiba!”
Lehetetlen átadni azt, amit ezen az éjszakai
virrasztáson tapasztaltam. Ennek végén egy csésze teát ittam egy kis
kenyérrel, és mindenkit háromszor megpusziltam... közeledett a hajnal.
Csendesen visszasétálok az apácával. A nyugalom és az összpontosítás a
lelkemben lakozik. Felszállunk a vonatra és indulunk Petrográd felé.
Odamegyek egy másik vágányra, és elindulok haza.”
* A kommunista rezsim által létrehozott Moszkvai Patriarchátus templomait.
