Igaz Ortodoxia
Ma már kevesen tudják, hogy az ortodox egyház nem kevesebb, mint az az Egyház, amely megőrizte Jézus Krisztus valódi tanításait, éppen azokat a tanításokat, amelyeket a hívők minden későbbi generációjának eljuttattak. Ezek a tanítások az évszázadok során tovább öröklődtek a Szent Apostoloktól, amiket törvényes utódaik (tanítványaik és a szent atyák) kifejtettek és gondosan értelmeztek, Tradícionálva és változatlanul konzerválva keleti egyházunk által, amely egyedül képes bizonyítani jogát arra, hogy az „ortodox egyháznak” hívják.
Az Egyház isteni alapítója, a mi Urunk, Jézus Krisztus világosan kijelentette: „felépítem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mát 16:18). Az Egyházhoz elküldte a Szentlelket. A Lélek leszállt az apostolokra, az Igazság Lelke (Jn 15:16), aki „mindent kinyilvánít” (az Egyház) számára és irányítja őt (Jn 16:13), megvédve a tévedéstől. Valójában ennek az Igazságnak az embereknek való kinyilvánításával jött az Úr a kozmoszba, saját szavai szerint (Jn 18:31). Szent Pál pedig megerősíti ezt a tényt tanítványának, Timóteus püspöknek írt levelében, mondván, hogy „ az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és szilárd alapja” (ITim 3:15).
Mivel Ő „az igazság oszlopa és alapja”, „a Pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. Ebből az következik, hogy az igazi keresztény Egyház - érezhetően egyedülálló, mióta Krisztus megalapította az egy Egyházat - mindig is létezett a földön, és az idők végezetéig létezni fog. Megkapta Krisztus ígéretét: „Veletek leszek az idők végezetéig”. Lehet-e akár a legkisebb kétségünk is, hogy az Úr itt az egyházra utal? Bármely őszinte és józan ítéletnek, jó lelkiismereti cselekedetnek, aki ismeri a keresztény Egyház történetét, a keresztény vallás tiszta és változatlan erkölcsi és teológiai tanításait, be kell látnia, hogy egyetlen igaz Egyház létezett, amelyet Urunk, Jézus Krisztus alapított, és mely megőrizte az Ő igazságát szentként és változatlan. A történelem ráadásul a kegyelem nyomon követhető kapcsolatát tárja fel a szent apostoloktól utódaikig és a szent atyákig. Szemben azzal, amit mások tettek, az ortodox egyház soha nem vezetett be újdonságokat tanításaiba annak érdekében, hogy „lépést tudjon tartani az idővel”, „haladjon előre”, „ne hagyják az út szélén”, vagy hogy befogadja a jelenlegi szükségleteket és divatokat, amelyeket mindig eláraszt a gonoszság. Az egyház soha nem felel meg a világnak.
Valóban nem, mert az Úr azt mondta tanítványainak az utolsó vacsorán: „Nem vagytok ebből a világból.” Meg kell tartanunk ezeket a szavakat, ha hűek akarunk maradni az igazi kereszténységhez - Krisztus igaz Egyháza mindig is idegen volt, és mindig is idegen lesz e világ előtt. Ettől elkülönítve képes változatlanul továbbadni az Úr isteni tanításait, mert ez az elválasztás változatlanul megtartotta, vagyis olyan, mint maga a megváltoztathatatlan Isten. Az, amit a tanult ember „konzervativizmusnak” hív, az igaz Egyház egyik legfontosabb és talán legjellemzőbb mutatója.
Mivel az IGAZSÁG egyszer és mindenkorra megadatott számunkra, feladatunk az, hogy asszimiláljuk, nem pedig az, hogy felfedezzük. Parancsot kaptunk, hogy erősítsük meg önmagunkat és másokat az Igazságban, és ezáltal mindenkit eljuttassunk az igaz hithez, az ortodoxiához.
Sajnos az egyház kebelében, még a hierarchia körében is, megjelentek olyan vélemények, amelyeket közismert személyek fejeztek ki, amelyek károsak számára. Az a vágyakozás, hogy „meneteljünk a korral” félelmet kelt bennük, hogy nem ismerik majd el őket „kulturáltnak”, „liberálisnak” és „haladónak”. Ezek a modern ortodox hitehagyottak „szégyellik” bevallani, hogy ortodox egyházunk pontosan az az Egyház, amelyet Jézus Krisztus Urunk alapított, az az Egyház, amely teljesíti azt a nagy ígéretet, miszerint „az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”, és amire Ő az isteni Igazság plénumát bízta. Csalárdságukkal és hamis alázatukkal, az Úrral szembeni istenkáromlásukkal ezek a hamis pásztorok és a velük levők elidegenedtek az igaz Egyháztól. Hallgatólagosan kifejezték azt az elképzelést, hogy „az alvilág kapui” erőt vettek az Egyházzal szemben. Más szavakkal, ezek a hitehagyottak azt mondják, hogy szent ortodox egyházunk ugyanúgy „hibás” az „egyházak megosztottságában”, és most meg kell engednie bűnbánatát, és bizonyos engedmények révén egyesülni kell más “keresztény egyházakkal”, ennek eredményeként Krisztus új, oszthatatlan egyháza jön majd létre.
Ez a vallási mozgalom ideológiája, amely napjainkban annyira divatossá vált: „Az ökumenikus mozgalom”, amelynek tagjai között ortodoxokat is találunk, még papságunkból is. Hosszú ideje hallottuk, hogy azért tartoznak ebbe a mozgalomba, hogy „tanúbizonyságot tegyenek más vallások népeinek a szent ortodoxia igazságáról”, de nehéz elhinni, hogy ez a kijelentés nem más, mint „por hintés a mi szemünkbe.” Gyakori teológiai kijelentéseik a nemzetközi sajtóban nem vezethetnek más következtetésre, mint arra, hogy ők a Szent Igazság árulói.
Történelmi tényként az „ökumenikus mozgalom” - amelynek a WCC a legfőbb szerve - egy tisztán protestáns eredetű szervezet. Szinte az összes ortodox egyház csatlakozott, a legjelentősebb kivétel az Oroszországon Kívüli Orosz Ortodox Egyház (itt meg kell jegyezni, hohy sajnos 2007-ben a ROCOR nagyrésze csatlakozott a világi ortodoxiához – a magyar fordító megjegyzése). Még a „vasfüggöny” mögötti egyházak is csatlakoztak. A Moszkvai Patriarchátus egy ideig ellenállt, hízelgett ortodoxiájának tisztaságával, és természetes módon ezt a mozgalmat ellenségesnek tekintette az ortodoxiával szemben azóta, viszont tagja lett.
A ROCOR szinódusa szinte egyedül áll szemben az „ökumenikus mozgalommal”. Hogyan magyarázhatjuk a „világi ortodoxia” többi részétől való elszigeteltségét? Meg kell értenünk a helyzetet azokkal a szavakkal, amelyek szerint „ennek be kell teljesednie” (Lk 21:9), vagyis az Úr által egyértelműen megjósolt „nagy hitehagyás” (1Kir 11: 3–12). „Isten megengedi”, ahogy [Szent] Ignác Brianchaninov mondta majdnem egy évszázaddal ezelőtt. (Egy másik lelki atya, Remete Szent Teofán, bejelentette bánatában, hogy Oroszországban megindul a borzalmas hitehagyás.) [Szent] Ignác ezt írta:
„E hitehagyottságot képtelenek vagyunk feltartóztatni. A tehetetlen kezeknek nem lesz hatalma ellene, és semmi más elvárás nem lesz, minthogy ellen álljunk annak. A kor szelleme felfedi majd a hitehagyottságot. Tanulányozzátok, ha elakarjátok kerülni, ha megakartok menekülni ettől a kortól és szellemének kísértésétől. Azt is feltételezhetjük, hogy az Egyház oly régóta támolygó intézménye hirtelen és rettenetesen fog összedőlni. Valójában senki sem tudja ezt megállítani vagy megakadályozni. Az intézményi Egyház fenntartásának jelenlegi eszközeit a világ elemeiből kölcsönzik, az Egyház számára ártalmas dolgokból, és ennek csak az lehet a következménye, hogy felgyorsítják annak bukását. Ennek ellenére az Úr megvédi a választottakat, és korlátozott létszámuk megtelik.”
Az emberiség ellensége minden erőfeszítést megtesz, és minden eszközt felhasznál arra, hogy összezavarjon. A segítséget a titkos és láthatatlan heterodoxok teljes együttműködésén keresztül kapja, különösen azoktól a papoktól és püspököktől, akik elárulják magas hivatásukat és esküjüket, az igaz hitet és az igaz Egyházat.
A hitehagyás visszautasítása és az attól való tartózkodás, amely olyan óriási haladást ért el, megköveteli, hogy elkülönüljünk a kor szellemétől (amely a maga pusztulásának magvait hordozza). Ha ellen akarunk állni a világnak, akkor először meg kell értenünk és érzékenyen szem előtt kell tartanunk, hogy ebben a mai korban mindaz, ami az ortodoxia legszentebb és legkedvesebb nevét viseli, valójában nem ortodox. Sokkal inkább „csaló és bitorolt ortodoxia”, amitől tartanunk kell, és kerülnünk kell, mint a tűzet. Ezzel a hamis hittel ellentétben az igaz ortodoxiát újszerűség nélkül adták, és azt be kell fogadni, és semmit sem szabad elfogadni az Eyház tanításaként vagy gyakorlataként, amely ellentétes a Szentírással és az Egyetemes Egyház dogmájával. Az igaz ortodoxia csak Istennek szolgál és a lelkek megmentésében gondolkodik, és nem foglalkoztatja az emberek világi és mulandó jóléte. Az igaz ortodoxia lelki, és nem fizikai, pszichológiai vagy földi. Annak érdekében, hogy megvédjük magunkat a „kor szellemétől” és megőrizzük az igaz ortodoxiához való hűségünket, először is és minden erőnkkel feddhetetlenül kell élnünk: Krisztus iránti teljes és szigorú elkötelezettség, anélkül, hogy eltérnénk Isten parancsolataitól és szent Egyházának törvényeitől. Ugyanakkor nem lehet közös imádságunk vagy lelki kapcsolatunk a modern hitehagyással, vagy bármivel, ami „bepiszkítja” szent Hitünket, még azokkal a másként gondolkodókkal sem, akik önmagukat „ortodoxoknak” nevezik. Mennek a maguk útján, mi pedig a miénk. Tiszteletreméltónak és kitartónak kell lennünk, a helyes utat követve, melytől soha nem térhetünk el annak érdekében, hogy az emberek kedvében járjunk, vagy attól tartsunk, hogy elveszíthetünk valamilyen személyes előnyt.
A pusztuláshoz vezető biztos út a közöny és az elvek hiánya, amelyet eufemisztikusan „nagyobb képnek” neveznek. Ezzel a „nagyobb képpel” szemben az „ideák szigorát” helyezzük, amelyet a modernitásban divatosan „beszűkültnek” és „fanatikusnak” kell címkézni. Az biztos, hogy ha valaki átveszi a „modern mentalitást”, akkor a szent vértanúkat - akiknek vére „az Egyház cementje” - és az egyházatyákat - akik egész életükben az eretnekek ellen küzdöttek - nem kevesebb, mint „beszűkültnek” és „fanatikusnak” kell hívnia. Valójában alig van különbség a „tágas út”, melyre az Úr figyelmeztetett, és a modern „nagyobb kép” között. Ő elítélte a „széles utat”, mint a „gyehenna” útját.
Természetesen a „gyehenna” gondolatától nem félnak a „liberálisok” és az avantgárd teológusok. Lehet, hogy önelégülten „teologizálnak” róla, de az „ortodox teológia új módszereinek” átgondolatlanul és önkényes megvitatásával és számos tanítvány megszerzésével bizonyítják, hogy már nem hisznek a Pokol létezésében. Ezek az újfajta „ortodoxok” valójában nem többek, mint a modern „skolasztikusok”.
Más szóval, ezeknek a „progresszivistáknak” az útja nem a mi utunk. Útjuk megtévesztő, és sajnálatos, hogy ez nem mindenki számára nyilvánvaló. A „tágabb” vagy „nagyobb kép” elidegenít minket az Úrtól és az Ő igazi Egyházától. Ez az út elvezet az ortodoxiától. Ez a nézet baljós, az ördög rosszindulatúan találta ki annak érdekében, hogy megfosszon minket az üdvösségtől. Mi azonban nem fogadunk el újításokat, hanem az ősi, bevált utat választjuk, azt az utat, ahogyan az igaz keresztények 2000 évig Istent szolgálták.
Az igaz hithez való hűség útját választjuk, nem pedig a "modern utat". Az Igaz Egyház iránti hűséget választjuk, annak minden kánonjával és dogmájával, amelyeket a helyi és egyetemes zsinatok elfogadtak és megerősítettek. Mi a szent szokásokat és hagyományokat választjuk, ennek a hitnek a lelki gazdagságát, amelyet a szent apostolok, az egyház szent atyái és a tiszteletre méltó őseink keresztény öröksége továbbított számunkra tökéletesen és teljes egészében. Egyedül ez az igaz ortodoxok hite, különbő az ellenség által kitalált hamis "ortodoxiától". Csak az apostoli hitet fogadjuk el, az atyák hitét, az ortodox hitet.
Írta: Áldott emlékű Averky érsek
