1. Minden szót megelőz a fogalom. A halálra és a vétkeinkre gondolás pedig a sírást és bánkódást elózi meg. Ezért került a hozzá illő helyre ebben a fejezetben.
2. A halálra gondolás mindennapi halál; a kimúlás gondolata pedig óránként ismétlődó sóhajtozás.
3. A halálfélelem engedetlenségünkből folyó természetes tulajdonság; a haláltól való rettegés azonban meg nem bánt bűnök bizonyítéka.
4. Krisztus félt, nem pedig rettegett a haláltól, mégpedig azért, hogy két természete tulajdonságait világosan kimutassa.
5. Ahogy minden tápláléknál szükségesebb a kenyér, úgy minden munkavégzésnél fontosabb a halál észben tartása.
6. A (szerzetes)-közösségben élőknél a halál gondolata igyekezetet szül, megédesíti az elmélkedést s még inkább a megaláztatások elviselését. Azoknak pedig, akik minden háborgatástól távol élnek, meghozza a gondok elvetését, a folytonos imát, elméjük tisztán tartását. Ezek az erények a halál gondolatának a forrásai, de egyúttal a szülöttei is.
7. Jól megismerni ezüst mellett az ónt, még ha első pillantásra hason- lítanak is. Ugyanígy ha van belátásunk, kristálytiszta előttünk, melyik a természetes és melyik a természetellenes halálfélelem.
8. A halálra gondolás szívbeli meggyőződéssel való fölelevenítésének biztos ismérve ez: tudatos közöny minden teremtmény iránt, illetve teljes lemondás önakaratunkról. Bizony derék ember, aki nap mint nap várja a halált; aki azonban azt óráról órára óhajtja, az egyenesen szent.
9. Nem minden halálvágy jó. Mert vannak, akik a megszokás miatt Szinte kénytelenek folyton vétkezni, és alázatból kívánják a halált; ám vannak, akik nem hajlandók bünbánatot tartani, és kétségbeesésból sürgetik azt; vannak továbbá, akik önhittségből már a szenvedélyektől függetleneknek tartják magukat, és azért nem félnek tôle, végül vannak - ha ugyan most is vannak még -, akik a Szentlélek működése folytán inditva készek a kimúlásra.
10. Akadnak vallásos emberek, akik nehezen értik meg, hogy ha a halál emléke annyira hasznos nekünk, akkor Isten ugyan miért titkolta el előlünk annak előzetes ismereté. Nem tudják ugyanis, hogy Isten ezzel csodálatos módon üdvösségünket tette megvalósíthatóvá. Hiszen senki sem keresztelkedne meg rögtön vagy választaná a szerzetesi életmódot, ha előre tudná a halála idejét. Épp ellenkezőleg, az ember minden napját törvénytelen tettek elkövetésével töltené, és éppen csak kimúlása előtt igyekezne megkeresztelkedni, illetve folyamodna a búnbánathoz. De minthogy akkorra már szokásból is megrögződne benne a rossz, teljesen javíthatatlan maradna.
11. Vezeklés közben sohase engedd magadhoz azt a kutyát, mely azzal bíztat, hogy emberszerető az Isten. Ennek a célja ugyanis az, hogy kihajtsa belőled a bánatot és a féleleműző félelmet - kivéve ha valaha tényleg azt nem látod, hogy már a kétségbeesés mélye felé sodródsz,
12. Aki a halál és az isteni ítélet gondolatát mindig eszében kívánja tartani, de világi gondokkal meg anyagi ügyletekkel vesződik, az hasonlít az olyan emberhez, aki úszás közben akar tapsolni.
13. Aki világosan szem előtt tartja a halált, az mértéket szab az evés- nek; az evés alázatos mérséklésével pedig együtt mérséklódnek a szenvedélyek.
14. A szív érzéketlensége elvakitja az elmét; az ételek bősége meg kiszárítja a könnyek forrását. A szomjúság, a virrasztás szorongást okoz a szívben; az pedig aztán könnyeket fakaszt.
15. Kemény szavak ezek a falánkoknak, sőt hihetetlenek a hanyagoknak; az erényeket gyakorló ember azonban készséggel próbálkozik, és aki tapasztalatot szerzett, az már mosolyog rajtuk; aki viszont még mindig kétségeskedik, az egyre búskomorabb lesz.
16. Az atyák azt állítják, hogy a tökéletes szeretet mentes a bűntől; én pedig azt is kijelentem, hogy a halál teljes átérzése mentes a félelemtól.
17. Az erényre törekvők elméjének sok dolga van; például Isten iránti szeretetét mérlegelni, Istent, az országot, a szent vértanúk buzgóságát, magának Istennek a jelenlétét észben tartani, mint az tette, aki így szólt: Szemem előtt az Úr", ezenkívül pedig gondolni a szent szellemi erők- re, a kimúlásra, a bíró előtti megjelenésre, ítéletre, büntetésre. Nagy dolgokon kezdtük, s a búntől visszatartókkal végeztük.
18. Egyszer egy egyiptomi szerzetes beszélte el nekem: „Miután a halál gondolata már megszilárdult a szívemben, alkalomadtán egy kicsit fel akartam üdíteni a sárból alkotott porhüvely-testemet;163 ez a gondolat mégis, mint egy ítélőbíró, megakadályozott; és a különös az volt, hogy még akarva sem bírtam elhárítani."
19. Valaki más, aki itt lakott az úgynevezett Tholászban, gyakran önkívületbe esett ettől a gondolattól, és a testvérek, akik rátaláltak, csaknem eszméletlenül hozták el, mintha elájult volna, vagy mintha epilepsziában szenvedne.
20. Nem hallgatom el tőled a hórebi Hészükhiosz történetét sem. O mindig egészen hanyagul élt, és egyáltalán nem törődött a lelkével. Egyszer aztán végzetes testi betegségbe esett, úgyhogy egy órára igazán el is költözött az élők sorából, majd ismét magához tért. Ekkor megkért mindnyájunkat, hogy azonnal távozzunk tőle. Aztán befalazta a kunyhója ajtaját, és tíizenkét évig bent maradt, anélkül, hogy egyáltalán bárkivel is szót váltott volna. Kenyéren és vízen kívül mást nem evett, hanem csak ott ült, és azon elmélkedett, amit önkívületi állapotában látott. Úgy magába merült, hogy még a testtartását sem változtatta soha, mert állandó kábulatban volt, és csöndben egyre csak forró könnyeket ontott. Mikor aztán a végét járta, kibontottuk az ajtót, bementünk, de hoszszas rimánkodásunkra is csupán ezt hallottuk tóle: „Bocsássatok meg, a halál gondolatának tudatában soha sem lehet vétkezni." Mi meg álmélkodva láttuk, hogy az, aki előbb annyira hanyag volt, olyan hirtelen ekkora üdvös változáson vagyis átalakuláson ment át. Miután eltemettük az Erőddel szomszédos temetőben, és napokkal később kerestük, nem találtuk szent maradványait, mert az búnbánatát igazolta mindazok előtt, akik - noha sokáig nagyon hanyagok voltak – meg akarnak javulni. ezzel is alapos, dicséretre méltó
21. Ahogy némelyek azt állítják, hogy a tenger mélye végtelen - hiszen feneketlen mélységnek hívják -, úgy a halál megfontolása is mind a usztaság, mind az erények gyakorlásának végtelen sok lehetőségével jár együtt. A fent említett szent is bizonyítja ezt az állítást. Az ilyenek folyton további félelemmel gyarapítják a félelmet, és nem is hagyják azt abba, amíg ereje a velőkig nem hat.
22. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a gondolat is, mint minden jó, Isten ajándéka; mert különben hogy is magyaráznánk azt, hogy noha sokszor a sírok láttán érzéketlenek is maradunk - vagyis nem konnyezünk -, nemegyszer ezek látványa híján mégiscsak megrendülünk.
23. Az emlékezik igazán a halálra, aki már mindennek meghalt; akiben viszont még él a ragaszkodás, az nem szűnik meg önmaga ellen áskálódni.
24. Ne akarj mindenkit szóval biztosítani iránta érzett szeretetedről, inkább Istent kérd, hogy nyilvánítsa ki nekik szó nélkül! Másként nem lesz időd egyszerre kapcsolatok meg bűnbánat tartására!
25. Ne ámítsd magad azzal, oktalan munkás, hogy idővel pótolhatod az időt, hiszen a nap még arra sem elég, hogy a maga adósságát hiánytalanul törlessze az Úrnak!
26. Nem lehetséges, teljesen képtelenség – mondja valaki -, hogy a jelen napot áhítattal töltsük el, hacsak egész életünk végső napjának nem tekintjük azt. S valóban csodálatra méltó, hogy a pogányok is hasonlót hangoztattak, mert azt állítják, hogy a bölcselet, a „filozófia" éppen a halál gyakorlása.
Hatodik lépcsőfok. Aki rálép, már soha többé nem vétkezik, amenynyiben igaz a mondás: „Gondolj halálodra, akkor sohasem fogsz bűnt elkövetni!"
