Nikiphor Szlavónia és Herszon érsekének levele, 1754
A szerkesztő megjegyzése: Bár ez a levél kétszáz évvel ezelőtt íródott, napjainkban sem veszített jelentőségéből saját egyházközségeink számára. A keresztelés világossága és megalapozott magyarázata mellett röviden megemlíti a kanonikus és történelmi bizonyítékok egész listáját az ilyen típusú keresztség (háromszori teljes alámerítés) fontosságáról és szükségességéről.
A rangom miatt köteles vagyok mindent megfigyelni, és látni, hogy minden maradéktalanul megmaradjon és ne változzon. Először is felhívom a figyelmeteket a Szent Keresztségre, amely minden rejtély kapuja, az üdvösségünk kezdete, a bűnök feloldása és az Istennel való megbékélés. Az örökbefogadás ajándéka, mivel a keresztségben Isten fiaivá és Krisztus örököseivé válunk, felöltve Krisztust, a mi Urunkat, Szent Pál Apostol szavával: „Hiszen mindannyian, akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek.” Enélkül az üdvösség nem lehetséges. „Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten Királyságába.” (Jn 3:5)
A szent misztérium megvitatásakor ki kell emelnem, hogy:
1) Ennek a misztériumnak az igéje vagy neve, azon nyelven, amelyet a megvilágosult apostolok eredetileg az evangélium örömhírének közlésére használtak, valójában alámerítést jelent, nem pedig öntést vagy szórást.
2) A keresztség első megalapítója – az Úr és Megváltó Jézus Krisztus – belépett a Jordán folyóba, és miután elmerült, megkeresztelkedett.
3) Fülöp apostol lement az eunuchhal a vízhez, hogy megkeresztelje. „...Mindketten lementek a vízbe, Fülöp és az eunuch tiszt, és megkeresztelte őt.” (ApCsel 8,38).
4) Az ortodox egyház az apostoli hagyományok szerint mindig alámerítéssel keresztelt. Ez látható a 2. Egyetemes Zsinat 7. kánonjában, amely az alámerítésről beszél; Jeruzsálemi Szent Cirill a misztériumok végrehajtásáról szóló második homíliában egyértelműen kimondja: „Megvallottátok az üdvözítő hitvallást, és háromszor vízbe merülve kijöttetek belőle”, és Szent Nagy Bazil szavai szerint: „Három merítés és ugyanannyi invokáció révén történik a keresztelés nagy misztériuma.”
5) A vízbe merülés, és különösen a hármas alámerülés, valamint a vízből való háromszoros kiemelkedés nem önkényesen vagy véletlenül lett megalapítva, hanem az Krisztus harmadik napon való feltámadásának képmása. „A víz” – mondja áldott Bazil – „szimbolikusan a halált jelképezi, és a testet, mint egy koporsó magába fogadja.” Hogyan hasonlítsuk akkor magunkat ahhoz, aki leereszkedett a pokolba, a keresztség révén utánozzuk eltemettetését. A vízben megkereszteltek testét bizonyos értelemben eltemetik. Következésképpen a keresztség misztikusan a testi gondok félretételét jelenti, az apostol szavával: „Benne körül is metélkedtetek, nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem az érzéki test levetésével, a Krisztus szerinti körülmetéléssel,” (Kol 2: 11). Szent Cirill a fenti szavakhoz fűzött kommentárjában azt mondja: „Így ezen jelek segítségével Krisztus háromnapos temetését ábrázoltátok, mert amint Megváltónk a föld szívében volt három nap és három éjszaka, úgy a vízből való első feljövetelkor az Ő föld alatti tartózkodásának első napját ábrázoltátok, a merüléseteken keresztül pedig az éjszakát. Mert, mint aki éjszaka jár, semmit sem lát, de aki nappal jár, fényben teszi azt, így ti, miután elmerültetek a vízben, semmit sem láttatok, mintha semmit nem látnátok az éjszakában, és miután kiemelkedtetek a vízből, mindent úgy láttatok, mint a napfényben. Mindketten meghaltatok, majd újjászülettetek. Tehát az üdítő víz koporsó és anya volt egyaránt. Bár valójában nem is halunk meg, nem is temetnek el, és nem is szegeznek a keresztre, hanem csak szimbolikusan ábrázoljuk ezt, mégis elérjük az üdvösséget. Krisztust valóban megfeszítették, valóban eltemették és valóban feltámadt. Mindezt megadta nekünk, hogy mi az ő szenvedéseit utánozva részeseivé váljunk és valóban elérjük az üdvösséget.
6) Az ortodox egyház a világban mindenütt, egészen napjainkig háromszoros alámerítéssel és a vízből való háromszoros kiemelkedéssel keresztel. A görög, az arab, a bolgár és a szerb egyház egyaránt ilyen módon keresztel. Így történik ez az orosz egyházban.* Ezen egyházak mindegyikének van egy edénye, amelybe ruhátlan csecsemőket merített a Szentháromság nevének megidézésével. Kétségtelen, hogy ezen csecsemők megkeresztelésének gyakorlata ugyanilyan volt egész Kis-Oroszországban (a mai Ukrajna). Szent Vlagyimir Herceg, aki Kijevben élt és uralkodott, elfogadta a hitet és annak minden egyházi rituáléját a görögöktől, akik akkor és most is merítéssel kereszteltek. Nem tűnik furcsának, hogy azok, akiknek görögök voltak a tanáraik, és akiket a görögök megkereszteltek, most nem alámerítéssel keresztelnek?
* Itt sajnos meg kell jegyeznünk, hogy az ökumenista világi „ortodox” felekezeteknél már egy jó ideje öntözéssel vagy nem teljes alámerítéssel keresztelnek, az eretnek gyülekezetekből áttérőket meg van, hogy már meg sem bérmálják. (A magyar fordító megjegyzése)
Összességében úgy gondolom, hogy van alapja annak a feltételezésnek, hogy az öntözéssel történő keresztelés gyakorlata Kijevben kezdődött, majd egész Kis-Oroszországban elterjedt. Ilyen eltávolodás abból az időből következett be, amikor az uniátusok (görög-katolikusok, akik egykoron ortodoxok voltak de behódoltak a római pápának) hatalmat szereztek a kijevi metropólia felett. A római egyházban a 12. századig, vagy jobban mondva, a 13. század végéig az alámerítés révén gyakorolták a keresztséget. De aztán nemcsak öntözéssel kezdtek keresztelni, hanem szórással is. Ennek eredményeként (jelenleg) a kisoroszok az egyetlen olyan ortodox emberek, akik félretették az alámerítést az öntözés javára. Ez okot adott a szakadároknak arra, hogy az apostoli hagyomány elhanyagolásával vádoljanak bennünket, amelyet az ortodox egyház egésze változatlanul megőrzött. Azzal vádolnak minket, hogy követtük a pápisták példáját, akik a különféle helytelen törlésekkel együtt merészkedtek a Szent Keresztelés megváltoztatására is. Az isteni Pál apostol a következő szavakkal dicsérte a Korintusiakat a hagyományőrzésért: „Dicsérlek titeket, hogy mindenben megemlékeztek rólam, és megtartjátok a hagyományokat, úgy, ahogy átadtam nektek.” (I. Kor. 11:2). Arra kéri a Thesszalonikaiakat, hogy tartsák magukat a hagyományokhoz: „Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” (2Tessz 2:15).
A hármas alámerítéssel történő megkeresztelés módszere valóban apostoli hagyomány, amelyet az ortodox egyház az apostoli időktől a mai napig határozottan és rendületlenül betart. Szent Bazil inkább egyértelműen rámutat arra a veszélyre, amely abban rejlik, hogy bármit kizártak a Szent Keresztelés misztériumából: „Nyomorúság van akkor, ha valaki keresztség nélkül hal meg, vagy amikor valami a keresztség misztériumából, ahogy az átadatott nekünk, kihagyatik.”
Miért hagyunk ki ily nagy jelentőségű dolgokat? Miért nem tartjuk meg ezt a szent és apostoli hagyományt (vagyis az alámerítés útján való keresztelést), ahogy azt az egész ortodox egyház őrzi? Milyen okot, mentséget adhatunk arra, hogy megmagyarázzuk, miért hajtjuk végre ezt a misztériumot másképp? Miért nem úgy hajtjuk végre, ahogyan a szent apostolok átadták, ahogy a szent atyák tanították, ahogyan azt az egész ortodox egyház mindig is végre hajtotta és hajtja végre most is? Talán valaki azt mondja, hogy veszélyes a csecsemőket vízbe meríteni? De ez a kifogás ahhoz hasonlítható, amelyért a királyi próféta így imádkozott: „Ne engedd, hogy szívem gonosz szavakra hajoljon, bűnös mesterkedésekre” Birodalmi Fensége, Petrovich Pál császár és nagyfejedelem, valamint királyi gyermekei élete nagyon értékes. Őket azonban minden habozás nélkül és Isten kegyelméből háromszoros merítéssel keresztelték meg egy egészen mély edénybe, amelyet saját szememmel láttam a császári templomban. Ha egy ilyen példa nem elegendő, akkor elegendőnek kell lennie az egész világon található számtalan csecsemő példájának, amelyet az egyház naponta, vagy jobban mondva, óránként keresztel meg, hármas merítéssel, életüket nem veszélyeztetve. Végül, ha valaki azt állítja, hogy a hideg víz a téli időszakban veszélyes lehet a csecsemő egészségére, akkor tudnia kell, hogy nincs olyan szabály, amely kimondja, hogy a keresztségben használt víznek hidegnek vagy fagyosnak kell lennie. Szobahőmérsékletü vizet is lehet használni, amely nem olyan hideg, mint a kinti.
Eleget beszéltem, szeretett gyermekeim a Krisztusban, és tisztelt papok. Eleget beszéltem nektek arról, hogy ne kereszteljetek öntözéssel, hanem alámerítéssel. Így lesztek Kis-Oroszországban az elsők között, akik szent példát mutatnak, és dicsőséget érnek el az apostoli hagyományok megőrzésével. Hasonlóképpen, ha az egyház ősi hagyományait szolgáljátok és megtartjátok, akkor megérdemlitek az Istentől kapott jutalmat. Mindezt elmondva, hogy senki ne hagyja figyelmen kívül ezt az utasítást azzal az ürüggyel, hogy nem voltak tömör irányelvek, főpásztori hatóságunk által úgy határozunk, hogy mindazok, akik lelki fennhatóságunk alatt állnak:
1) Törekedjenek arra, hogy minden templomban legyen egy ezüst vagy réz edény (vagy valamilyen más megfelelő fémből készült edény), amely harang vagy kád alakú lenne: alul keskeny, és olyan mély, amennyire széles, praktikus használatra.
2) Mindenhol utasítjuk a papokat, hogy az említett vizet tartalmazó edény felett mondják el a megfelelő imákat, és a csecsemőket ebben a szent vízben kereszteljék meg háromszoros alámerítéssel, minden egyes merüléskor a Szentháromság egyik személyének invokálásával. Egyszóval, mindezt ugyanúgy kell elvégezni, mint a Nagy-Oroszországban zajló kereszteléseket.
3) Szigorúan ragaszkodjatok ahhoz, hogy a keresztség utáni szent vizet ne öntsék ki valamilyen tisztátalan helyre, hanem gondosan, kellő tisztelettel öntsék ki oda, ahova a pap kézmosó vizét. A keresztelő edényt nem szabad más célra felhasználni, és a templomban kell tartani a szent edények között.
Emellett úgy határozunk, hogy minden templomban legyen két kisebb ezüstből, bronzból vagy rézből készült edény – az egyik a szent krizma tárolására, amelyet mindig a templomban kell tárolni megfelelő helyen, a másik pedig a jelöltek olajának a tárolására, amelyet a keresztség során használnak. Ezt az edényt egy ollóval együtt tiszta dobozban kell tartani, amelyet megfelelően fel kell díszíteni, hogy a hiten kívülieknek ne legyen okuk vádaskodni.
Azoknak, akik engedelmesek és hajlandóak megfelelni ennek a rendeletnek, ígérjük Isten áldásait, örök dicsőségét és lelkipásztori áldásunkat.
Maria Naumendco fordítása a Church life-ból, 1959. 1-2. Szám. Újranyomás az Orthodox life, 1990. január-február, 16–19.
