Amikor én, bűnös, ránézek erre az ikonra, ami előttünk van, akkor az „Apokalipszis” szó jut az eszembe. Ahogyan Teológus Szent János látta az Úr trónján a huszonnégy igaz vént, és ezen kívül, ahogy ő mondja, emberek nagy sokaságát, akiket senki sem tudott megszámlálni, fehér csillogó ruhában, pálmaágakkal a kezükben, a győzelem jeleként. Az egyik vén megkérdezte János teológustól: „Kik ők ezek, fehér ruhában? És honnan jöttek? Az evangélista alázatosan válaszolt: "Tudod, uram." És az idősebb ezt mondja: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek. Kimosták ruháikat, kifehérítették az Isteni Bárány vérével, és most örökké Istennel lesznek, és Isten velük lesz.” Ez jut eszembe, amikor itt, ezen az ikonon látunk egy sereg új mártírt és hitvallót, akiknek számát valójában nem is tudjuk.
Ki tudja elfelejteni, ami történt? Ki tudja akár gondolattal is felfogni, hány testvérünk áldozta fel életét Krisztus hitéért és igazságáért? És valóban, ahogy tegnap elhangzott, szülőföldünkön egyetlen szeglet sincs, amelyet ne öntöztek volna meg Krisztus vértanúinak vérével. Szülőföldünk először mutatott meg a világnak egy ilyen szörnyű istenkáromlást, szörnyű istenkáromlást és a nép őrült lázadását, amit a hatalmat megragadó rablók helyeseltek, bár a földet beszennyezte ez a szörnyű istenkáromlás, amire a történelemben nem volt példa, de a szent vértanúk és gyóntatók vére bőségesen öntözte az orosz földet és megtisztította szülőföldünket ettől a szennytől. És most az ő megdicsőülésüket ünnepeljük. Még egyszer megismétlem: természetesen nem mi dicsőítjük (kanonizáljuk) őket. Istennél szentek, Isten megkoronázta őket, és az Egyház a maga dicsőítésével csak jelzi, hogy ők Isten új szentjei, akikhez immár az Egyház hagyománya szerint imával fordulhatunk. Emlékezzünk hát még egy dologra: egyszer Remete Szent Teofán ezt írta valakinek: „A szentek igazi dicsőítése és igazi megemlékezésük nemcsak az, hogy imádkozunk hozzájuk vagy dicsérjük őket, hanem az életüket, tetteiket is utánozzuk." Testvéreink, akik ezen az ünnepen átmentek a túlvilágra, és most megdicsőültek, olyan emberek voltak, hogy éppen akkor, amikor elérkezett egy nehéz és szörnyű próba ideje, hűségesnek bizonyultak Istenhez és Isten igazságához.
Eddig még nem szenvedtünk el itt ilyen megpróbáltatásokat, de tudjuk, hogy most milyen zavaros, milyen bonyolult az élet, hogy naponta a legváratlanabb és legkellemetlenebb híreket tárja elénk; mi vár minket - nem tudjuk, és nagyon könnyen lehet, hogy valami ilyesmi eshet a sorsunkra. Ezért imádkozunk hozzájuk és dicsérjük őket, mindig azért kell imádkoznunk, hogy erősítsék gyengeségünket és hitetlenségünket, ha valaha is szembe kell állnunk a gonosszal, ahogy ők egykoron tették.
Tegnap arról beszéltünk, hogy az emberiség történelmében még soha nem esett a gonosz olyan dühvel Krisztus Egyházára, mint Oroszországban. De Megváltónk szava valóra vált! Azt mondta: Megalapítom Egyházamat, és a pokol kapui, vagyis minden pokoli erőfeszítés sem vesz erőt rajta. És így nem is nyerhettek. A Krisztushoz hűséges vértanúk serege az Egyház győzelmére mutat rá e gonosz támadás, a gonoszság e kiömlése felett. Tudjátok, mi történik az óceánon, ha vihar tör ki: hatalmas hullámok, egész vízhegyek zúdulnak a sziklákra, a sziklák pedig szilárdan, megingathatatlanul állnak, és ez a felcsapktt hatalmas hullám tehetetlenül megtörik és visszagördül. Így törtek meg és törnek össze, mert ismétlem, Krisztus szava igaz. Krisztus Egyházát semmiféle sötét erő nem fogja legyőzni, és nektek és nekem csak arra kell törekednünk, hogy tanuljunk mártírjaink és hitvallóink példájából, és hűségesek maradjunk az Úrhoz mindig, mindenhol és mindenben, ahogyan ők tették.
Ámin.
