2. Mózes apát kérdése: Mi a szerzetes hivatása és végső célja?
Minden mesterségnek, minden tudománynak van valamilyen rendeltetése és sajátos célja. Aki valamilyen foglalkozási ágban ki akar tunni, az türelmesen, sőt szívesen elvisel minden fáradalmat és veszedelmet, s vállal minden költséget.
Így például a földműves elviseli a nap forró sugarait és nem fél dértől, fagytól. Fáradhatatlanul szántja a földet, és a töretlen rögöt újra meg újra az eke alá kényszeríti, hogy alkalmassá tegye rendeltetésére: megtisztítsa minden tövistől, kiirtson belőle minden gazt és művelése által porhanyóvá tegye, mint a homokot. Tudja ugyanis, hogy másként nem éri el munkájának és fáradságának célját: nem terem rajta bő termés és gazdag kalász, hogy abból a jövőben gond nélkül élhessen vagy vagyonát gyarapíthassa. Ezért szívesen üríti ki gabonájával teli csûreit is s bízza a magot szorgos munkával a nedves barázdákra: mert az eljövendő aratás reményében nem érzi a jelen veszteséget.
Akik kereskedéssel foglalkoznak, azok sem félnek a tenger veszélyeitől és nem riadnak vissza semmiféle veszedelemtől, míg a mohó reménység céljuk felé, a nyereségre ösztönzi őket. Hasonlóképpen akikben a katonáskodás nagy- ravágyása ég, azok is érzéketlenek a hosszú vándorlások fáradalmaival és veszedelmeivel szemben, míg céljukra, a becsületre és hatalomra tekintenek, és nem törik meg a jelen viszontagságok és harcok, mivel el akarják érni kitűzött céljukat: az evilági méltóságot.
Így a mi hivatásunknak is megvan a maga rendeltetése és sajátos célja. Ennek elérésére mi is fáradhatatlanul, sőt szívesen vállalunk minden áldozatot. Ezért nem fáraszt ki bennünket a böjt éhsége; ezért találjuk örömünket a virrasztásban; ezért nem fáradunk bele a szent olvasmányokba és a Szentírásról való elmélkedésbe; nem riaszt vissza bennünket sem a folytonos munka, sem a teljes szegénység és lemondás, sem pedig ennek a végeláthatatlan pusztaságnak a borzalma.
Bizonyára ti is ezért vetettétek meg a szüleitek iránti vonzalmat, ezért hagytátok el hazátok földjét és e világ élvezeteit; ezért jártatok be annyi országot: hogy végül eljussatok hozzánk, e műveletlen, tudatlan emberekhez, akik e vad puszta- ságban élünk. Mondjátok meg tehát nekem: mi a ti szándékotok és célotok, amely arra ösztönöz benneteket, hogy mind- ezt oly szívesen elviseljétek?
3. A mi válaszunk
Mivel állhatatosan sürgetett bennünket, hogy mondjuk meg, mi erről a kérdésről a véleményünk, azt válaszoltuk, hogy mindezt a mennyek országáért viseljük el.
4. Mózes újabb kérdése a mi válaszunkkal kapcsolatban
Erre ő így felelt: Helyesen és világosan szóltatok a végső célról. De mi legyen a mi közvetlen hivatásunk, hogy ahhoz mindvégig ragaszkodva elérhessük ezt a célt? Mert elsősorban ezt kell megismernetek.
Mikor mi őszintén bevallottuk, hogy ezt nem tudjuk, így folytatta:
Mint mondottam: minden mesterségnek és tudománynak van bizonyos rendeltetése. Ez nem más, mint a lélek akarata, a szellem folytonos célratörése. Ha valaki nem ragaszkodik ehhez teljes buzgósággal és állhatatossággal, nem érheti el a végső célt, az óhajtott eredményt sem.
Az említett példában a földművesnek az a végső célja, hogy gond nélkül és bőségben éljen. Ezt biztosítja számára a vetés termékeny növekedése. Van azonban közvetlen célja is: alkalmassá kell tennie a földet, hogy rendeltetésének megfeleljen. Evégből megtisztítja minden tövistől, kiirtja belőle az összes terméketlen füveket: mert meg van győződve arról, hogy másképp nem éri el az óhajtott célt, a nyugalmat és bőséget, csak ha munkájával és reménységével már csírájában előre megvalósítja azt, amit egykor valóban élvezni akar.
Ugyanígy a kereskedő sem mond le soha arról a vágyáról, hogy felhalmozza az áruit, mert általuk akarja növelni nyereségét és vagyonát. Hiába is kívánná ugyanis a nyereséget, ha nem választaná azt az utat, amely elvezet hozzá. Hasonló- képpen akik e világ különböző méltóságainak elnyerésére törekszenek, azok is előre kitűzik maguk elé, milyen foglalko- zásnak vagy hivatásnak szenteljék magukat: hogy a megfelelő úton, melyen a reménység vezeti őket, el is érjék céljukat, az óhajtott méltóságot.
Így a mi utunk végső célja is az Isten országa ugyan, de előbb azt kell szorgosan kutatnunk, mi a közvetlen feladatunk. Ha ugyanis ezt nem ismerjük fel világosan, hiábavaló erölködésünkkel csak kifárasztjuk magunkat: mert akik nem járnak a helyes úton, csak az út fáradalmait érzik, anélkül, hogy előrehaladnának.
Mikor mindezt bámulva hallgattuk, az aggastyán hozzátette:
Hivatásunk végső célja tehát, mint mondottuk, az Isten országa vagy a mennyek országa: közvetlen feladatunk azonban, vagyis közvetlen célunk a szív tisztaságának elnyerése. Enélkül senki sem juthat a főcélra. Azért erre a feladatunkra szegezzük a tekintetünket, hogy ez szabja ki számunkra az igényt, és ez vezesse pályánkat zsinóregyenesen. Ha akár gondolatban, csak egy kissé is eltérünk tőle, tüstént térjünk vissza szemlélésére, és ez örök szabály szerint gondosan javítgassuk hibáinkat. Ez minden igyekezetünket erre az egy pontra irányítja majd, és nyomban figyelmeztet bennünket, ha a lelkünk csak egy kissé is eltért a kiszabott iránytól
