A képmutatás akkor kezdődik, amikor nem az a szándékunk, hogy jót tegyünk, hanem csak az, hogy jótevőnek mutassuk magunkat.
[Első levél a tesszalonikieknek 5:1-8; Lukács 11:47-12:1] Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. A képmutatás ismertetőjele, hogy mindent csak a látszatért teszünk. Ha mások előtt cselekszünk, az még nem képmutatás, mert a tőlünk elvárt tettek nagy részét emberekért kell tenni, ennélfogva emberek között és láthatóan. Akik mindig titkon tudnak cselekedni, azok helyesebben tesznek, azonban ez nem mindig lehetséges, ezért nem szabad azonnal ítélkezni azok fölött, akkor mások szeme láttára cselekszenek hivalkodás és magamutogatás vágyával. Lehet, hogy őszintén szeretnének jót tenni és hogy másoknak is szeretnék ezt felmutatni, az természetes velejárója a kifelé végzett tetteknek. A képmutatás akkor kezdődik, amikor nem az a szándékunk, hogy jót tegyünk, hanem csak az, hogy jótevőnek mutassuk magunkat. És ez önmagában még megint csak nem feltétlenül vétek, hiszen az ördögi gondolatok pillanatnyi támadása lehet, amit azonnal észlelünk és elűzünk. Azonban amikor valakinek az a szándéka, hogy jótevőként hírnevet szerezzen magának, akkor az már képmutatás, ami mélyen beívódik a szívbe. Amikor még az a rejtett cél is társul ehhez, hogy előny származzon az ilyen hírnévből, a képmutatás teljes életerejében jelen van. Mindenki tartsa azt szem előtt, hogy mit kér az Úr Jézus amikor a farizeusok kovászának elhagyását parancsolja. Tegyél jót azért, hogy másokkal jót tegyél, azzal a tudattal, hogy ez Isten akarata és cselekedj Isten dicsőségére. Azonban ne aggódj az emberek miatt, akik látják a tetteidet – és akkor elkerülöd a képmutatást.
