...Urunknak, Jézus Krisztusnak, tekintettel az általa véghezvitt természetfeletti jelekre és csodákra, nem kellett úgynevezett tudományos és filozófiai bizonyítékokhoz folyamodnia, hogy tanításait megerősítse. Akkoriban elég volt a hit. A hit egy szívből jövő fogadtatásban foglalta össze azt, amiről a rendkívüli Tanító beszélt. Mi lehet Krisztus válasza Pilátus kérdésére: Mi az igazság? Amikor Ő maga – a megtestesült igazság – (Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet) a kérdező elé állt? Az apostolok és a korai keresztények valóságos tényként hirdették a keresztre feszített és feltámadt Krisztust, és nem volt szükségük semmilyen tudományos és filozófiai szerkezetre és dialektikus finomságra. Maguk a prédikátorok pedig Krisztus nevében csodákat tettek hitük által. A kereszténységet eleinte csak a hit által fogadták el, és csak később vált maga a hit a reflexió tárgyává. A zsidó-pogány világban megjelent kereszténység, amikor megvédte magát a támadásoktól, kénytelen volt felfedni a pogányok és a héberek téveszméit. Be kellett bizonyítani a pogányoknak, hogy a keresztény Isten az igaz Isten; és a héberek számára, hogy Krisztus a próféták által megígért Messiás. A kormányzó hatalmak üldöztetésére válaszul a keresztényeknek meg kellett cáfolniuk a rágalmazást, és be kellett bizonyítaniuk, hogy az új tanítás magas erkölcsi alapja miatt nemcsak hogy nem ártottak a kormánynak, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon hasznosak. Ez magyarázza a korai keresztény apologetika jellegét...
...Minden értelmes, normális és kritikusan gondolkodó, lelkileg fejlődő ember előbb-utóbb kérdések egész sorát állítja maga elé az élet természetéről, értelméről és céljáról, személyesen, valamint az egész emberiség és az egész világegyetem számára. Mi az élet? Mi az eredete minden létező dolognak? Van-e Isten, minden dolgok Teremtője, vagy létezik a világ Teremtő nélkül? Ha van Isten, lehet-e közösségünk Vele? Létezik-e más világ a láthatón kívül? Mi a probléma? Mi a lelkiismeret? Mi a lélek? Mi az „én”? Mi a halál? Létezik-e a lélek, és rendelkezik-e halhatatlansággal? Miben áll a világ és az ember létezésének értelme és célja? Mi lesz a világtörténelem és általában a teremtés vége? Mi a jó és a rossz? Megtudható-e az abszolút Igazság? Hogyan kell élni, és mire kell törekednie? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok minden világnézet vallási alapját képezik. Ennek az alapnak az építésében az ember összes szellemi ereje részt vesz: mindenekelőtt az akarat (az Igazság akarása), majd az érzékek és az elme.
A legfontosabb kérdés, amelyet meg kell válaszolni ennek az alapnak az építésekor: Van-e abszolút Igazság (vagyis Isten), és felfogható-e? Mert ha nincs abszolút Igazság, akkor az életnek nincs értelme és nincs célja. Ennek a vallási problémának a megoldása sokoldalú lehet:
1. A szkepticizmus kétség mindenben; ebbe beletartozik az Isten létezésének kétsége. Az Isten (az abszolút Igazság) kérdésére a következő válasza: „Nem tudom.”
2. A kriticizmus (Kant) annak kijelentése, hogy az abszolút Igazság (Isten) nem érzékelhető. Válasza: „Nem tudhatom” azt mutatja, hogy lehetetlen tudományosan pontosan bizonyítani.
3. A pozitivizmus (Comte) annak deklarációja, hogy az emberiség növekedése során három szakaszon megy keresztül: teológiai, amikor a hit dominál, metafizikai, amikor a spekulatív filozófia dominál, és pozitív, amikor a tudomány dominál. A pozitivizmus válaszai Isten létezésére és az abszolút igazságra a következők: „Ezt nem akarom tudni.”
4. Az ateizmus az az állítás, hogy nincs Isten. Az ateizmus maga is hit, hiszen lehetetlen tudni, hogy nincs Isten. Az ateizmus a hit abban, hogy nincs Isten, egy nem-istenbe vetett hit.
5. A panteizmus az a hit, hogy Isten és a természet egy és ugyanaz. Ezt nem lehet tudni, de el lehet hinni, és ezért egyfajta hit is.
6. A deizmus az Istenbe vetett hit, amely csak a világ és törvényei létrehozója és Teremtője, de tagadja, hogy Isten gondviselésszerűen gondoskodik teremtményéről.
7. A teizmus Istenbe vetett hit nemcsak a Teremtőben és az eredeti okban, hanem mint a világegyetem Értelmében is: az ember a Szentségek és az imádság által közösségben lehet Istennel. A teizmus legteljesebb aspektusát az ortodox kereszténység képviseli. Elemezzük röviden ezeket a nézeteket.
A szkepticizmus eredménytelen. Megnyugszik az ő „nem tudomjában”, és nem tesz erkölcsi vagy spirituális erőfeszítést az abszolút Igazság (Isten) észlelésére. A következetes szkepticizmusnak meg kell kérdőjeleznie saját személyes kétségeit; vagyis teljesen impotenssé válik a világ és az ember bármiféle felfogásának kérdéseiben. A kriticizmus végső soron csak a tudományos tudás és a racionális módszer korlátainak felismerése.
A pozitivizmus önmagában a sajátos (teológiai és filozófiai) szkepticizmus és a tudományba vetett naiv hit kombinációja. Az emberszellem legfontosabb és legsürgetőbb kérdéseitől elzárva a pozitivizmus világszemléletté válik, és a tudományos ismeretek halmazává változik, amely csak az élet sekélyes gyakorlati kérdéseinek kielégítésére alkalmas. A pozitivizmus az Igazság iránti akarat hiánya miatt szenved.
Az ateizmus, lévén az Isten és az abszolút Igazság hiányába vetett hit, ellentmondások tömegébe bonyolódik, és nem képes nemcsak teljes világnézetet felépíteni, hanem még többé-kevésbé kielégítő anyagelméletet sem, amelyet bálványozni próbál, abszolút erényeket tulajdonítva neki.
Az Istent és a természetet egyként azonosító panteizmus szintén feloldhatatlan ellentmondásokba keveredik, hiszen nem képes megmagyarázni a világ és az ember eredetét, célját vagy értelmét, sem a világegyetem célszerűségét, a rossz eredetét vagy az erkölcsi törvényt.
A deizmus, amely tagadja Isten Gondviselését és Kinyilatkoztatását, nem tud választ adni az ember szellemének legsürgetőbb kérdéseire.
Csak a teizmus, és különösen a legteljesebb formában – az igaz (ortodox) keresztény vallás – adja a legrendezettebb, legteljesebb, legmélyebb, legátfogóbb, legindokoktabb, legbizonyítottabb, legmeggyőzőbb, és egyben a legfényesebb, legörömtelibb és legélettelibb világképet. A keresztény vallás alapja az Igazság iránti szomjúság és az Igazság iránti akarat. Kell lennie egy abszolút Igazságnak, és megakarom ismerni azt, bármi történjék is! Ebből az akarattételből (az Igazság akarásából) kezdődik a keresztény világnézet felépítése!
Az akarat ezen etikai erőfeszítése után a kereső őszinte kritikus elméje azonnal és kategorikusan kijelenti: De az ember, aki az egész világ része, nem Teremtő, hanem e világ teremtménye, és korlátozva van a születési és halál idejétől és élete hosszától, nem képes önállóan megismerni az egész, teljes, határtalan világot, felfogni Teremtőjének gondolatait, elképzeléseit és céljait, és megérteni a világ és saját életének okát és célját. Egy jelentéktelen rész ugyanis nem érzékeli az abszolút egészet!
Az abszolút Igazság felfoghatatlan az ember számára! Ennek az Igazságnak a felismerése azonban egyetlen feltétellel lehetséges! Ha létezik egy Abszolút, Teljesen Tökéletes, Magasabb Lény (Isten), Aki az Egyén, mindennek Kezdeményezője, a Teremtő, a világ Elgondolója, és ha ez az abszolút lény (Isten), fel kívánja tárni az abszolút Igazságot az ember számára, akkor és csak akkor válhat tudatunk számára hozzáférhetővé ez az Igazság. Más szóval, az abszolút igazság vagy megismerhetetlen (ebben az esetben az élet értelmetlen), vagy csak Isten kinyilatkoztatása révén ismerhető meg! Az abszolút Igazságot Isten nyilatkoztatta ki! De létezik-e Isten ilyen kinyilatkoztatása? Igen, létezik, és pontosan ez az ortodox hit alapja!
Krisztus világosan és határozottan beszélt erről: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet (János 14:6). Vagyis én vagyok az Igazság észlelésének Módszere (Útja); Én magam vagyok a megtestesült Igazság (minden, amit mondok, az Igazság, mert feltárom az embereknek Isten, az én Atyám akaratát), és én vagyok az Élet (Nélkülem nem lehet élet). Hogyan tekintsük Krisztus e szavait? Hihetünk nekik, vagy nem hiszünk nekik! Az embernek szabad akarata van, és az ő szabad akaratától függ a választás, hogy mit higgyen! Ha úgy döntünk, hogy nem hiszünk, akkor ez azt jelenti, hogy úgy döntöttünk, hogy a „semmiben hiszünk"…
...Rendkívül fontos tehát világosan és határozottan megérteni, hogy semmi sem akadályozza meg az Istenbe, Krisztusba és Isten kinyilatkoztatásaiba vetett hit elfogadásának lehetőségét!
Aki Istenbe vetett hittel halad, annak nincsenek ellentmondásai vagy akadályai a teljes világkép kialakításának folyamatában; éppen ellenkezőleg, pontosan itt tárul fel az abszolút Igazság megismerésének egyetlen lehetősége, amelyet az ember annyira szomjazik!
