Fussunk hát, kedves testvéreim, a világ elől, és „a világban lévő dolgok elől” (1János 2:15). Mert mi a közös bennünk a világgal és az emberekkel, akik a világban vannak? Fussunk, törekedjünk, amíg meg nem ragadunk valamit, ami állandó és nem folyik el, mert minden elvész és elmúlik, mint az álom, és semmi sem maradandó vagy biztos a látható dolgok között. A nap, a csillagok, az ég és a föld, minden elmúlik; mindenből egyedül az ember marad meg. Mi válik tehát hasznunkra a látható dolgok közül, amikor meg kell halnunk, amikor innen a túlvilágba indulunk, amikor mindezeket magunk mögött hagyjuk? Ha a látható dolgok elmúlnak, mit használnak nekünk, amikor eltávozunk és halottként elhagyjuk ezt a testet? Amikor a lélek elhagyja saját testét, nem láthat azon keresztül, és őt sem láthatja más. Ettől kezdve csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek láthatatlanok, és nem törődik az itt lévőkkel. Előtte két élet és végzet áll, vagy a mennyországé és az örök dicsőségé, vagy pedig az ellenkezője, a pokolé és a tüzes büntetésé. Ezek egyikét kapja Istentől örök örökségéül, ahogy megérdemli ezen életbeni tetteiért.
Újteológus Szent Szimeon, Szónoklatok
