 |
| Ünnepe: augusztus 28 |
Fekete Szent Mózes (Murin) szerzetes a IV. században Egyiptomban élt. Etióp volt, fekete bőrű, ezért "Murin"-nak hívták (jelentése "mint egy etióp"). Fiatalkorában egy fontos ember rabszolgája volt, de miután gyilkosságot követett el, ura száműzte, és csatlakozott egy rablóbandához. Aljassága és nagy fizikai ereje miatt őt választották vezetőjüknek. Mózes a rablócsapatával sok gonosz cselekedetet követett el – gyilkosságokat és rablásokat egyaránt, olyannyira, hogy az emberek már a nevének puszta említésétől is megijedtek. Mózes, a rabszolga, több évet élt ilyen bűnös életet, de Isten nagy irgalmából megbánta, elhagyta rablócsapatát, és elment az egyik pusztai monostorba. És itt sokáig sírt, könyörögve, hogy engedjék be őt a testvérek közé. A szerzetesek nem voltak meggyőződve bűnbánatának őszinteségéről; de az egykori rablót nem tudták elűzni, sem elhallgattatni, követelte, hogy fogadják be. A monostorban Mózes szerzetes teljes mértékben engedelmeskedett a hegumennek és a testvéreknek, és sok könnycseppet ontott, siratva bűnös életét. Egy bizonyos idő elteltével Mózes szerzetes visszavonult egy magányos cellába, ahol imával és a legszigorúbb böjttel töltötte az időt, nagyon szigorú életmóddal. Egyszer egykori bandájának 4 rablója leereszkedett Mózes szerzetes cellájára, aki nem veszített nagy fizikai erejéből, mindet megkötözte és a vállán átvéve bevitte a kolostorba, ahol megkérdezte a véneket, hogy mit csináljanak velük. A vének elrendelték, hogy engedjék szabadon őket. A rablók, megtudva, hogy véletlenül rátaláltak egykori vezérükre, és az kedvesen bánt velük, – maguk is követték példáját: megtértek és szerzetesek lettek. És később, amikor a rablóbanda többi tagja meghallotta Mózes szerzetes megtérését, akkor ők is feladták bűnös életüket, és buzgó szerzetesek lettek.
Mózes szerzetes nem szabadult meg gyorsan a szenvedélyektől. Gyakran járt a monostor hegumenjéhez, Abba Isidorhoz, tanácsot kérve, hogyan szabaduljon meg a kicsapongás szenvedélyeitől. A lelki küzdelemben tapasztalt vén megtanította arra, hogy soha ne egyen túl sokat, legyen részben éhes, miközben a legszigorúbb mértéket is betartja. De a szenvedélyek nem szűntek meg Mózes szerzetes számára álmaiban. Aztán Iszidor abba megtanította neki az egész éjszakai virrasztást. A szerzetes egész éjjel imádkozva állt, nem térdelve, nehogy elaludjon. Hosszan tartó küzdelmei miatt Mózes szerzetes kétségbeesett, és amikor zavaró gondolatok (logiszmosz) támadtak rá magányos cellájának elhagyásáról, Iszidor abba megerősítette tanítványa elszántságát. Egy látomásban sok démont mutatott neki nyugaton, harcra készen, keleten pedig még nagyobb mennyiségű szent angyalt, szintén harcra készen. Iszidor abba elmagyarázta Mózes szerzetesnek, hogy az angyalok ereje győzedelmeskedik a démonok hatalmán, és a szenvedélyekkel való hosszú küzdelem során teljesen meg kellett tisztulnia korábbi bűneitől.
Mózes szerzetes új erőfeszítést tett. Éjszaka körbejárva a pusztai cellákat, vizet hordott a kútból minden testvérnek. Ezt különösen a vénekért tette, akik messze laktak a kúttól, és nem tudták könnyen hordani a vizet. Egyszer a kút fölött térdelve Mózes szerzetes erős ütést érzett a hátán, és úgy esett a kúthoz, mint egy halott, és hajnalig feküdt ebben a helyzetben. Így álltak bosszút az ördögök a szerzetesen a felettük aratott győzelméért. Reggel a testvérek a cellájába vitték, és ott feküdt egy egész évig rokkantan. A szerzetes, miután felépült, szilárd elszántsággal bevallotta a hegumennek, hogy folytatja az aszkézist. De maga az Úr szabott határt ennek a sokéves küzdelemnek: Iszidor Abba megáldotta tanítványát, és azt mondta neki, hogy a kicsapongás szenvedélye már elhagyta őt. Az idősebb megparancsolta neki, hogy részesüljön a szent misztériumokban, és békében menjen a saját cellájába. És attól kezdve Mózes szerzetes megkapta az Úrtól a hatalmat a démonok felett.
Hőstetteiről szóló beszámolók elterjedtek a szerzetesek körében, sőt a vadon határain túl is. A föld kormányzója látni akarta a szentet. Mózes szerzetes, miután tudomást szerzett erről, úgy döntött, hogy elbújik minden látogató elől, és elhagyta saját celláját. Útközben találkozott a helytartó szolgáival, akik megkérdezték tőle, hogyan juthat el a pusztai Mózes cellájába. A szerzetes így válaszolt nekik: "Ne menjetek tovább ehhez a hamis és méltatlan szerzeteshez." A szolgák visszatértek a kolostorba, ahol a kormányzó várt, és átadták neki a vén szavait, amelyekre véletlenül jutottak. A testvérek, hallva a vén megjelenésének leírását, mindannyian elismerték, hogy magára Mózes szerzetesre bukkantak.
Mózes szerzetest, miután sok évet monostori aszketizmussal töltött, diakónussá szentelték. A püspök fehér ruhába öltöztette, és azt mondta: "Abba Mózes most már teljesen fehér". A szent így válaszolt: "Uram, mi tesz tisztán fehérré – a külső vagy a belső?" Az alázatosság révén a szent méltatlannak tartotta magát a diakónus méltóságának elfogadására. Egyszer a püspök úgy döntött, hogy próbára teszi, és felszólította a papságot, hogy űzzék ki az oltárból, miközben szidalmazta, mert méltatlan fekete-etióp. A szerzetes teljes alázattal elfogadta a bántalmazást. Miután próbára tette, a püspök pappá szentelte a szerzetest. És ebben a méltóságban Mózes szerzetes 15 évig aszketizált, és 75 tanítványt gyűjtött maga köré.
Amikor a szerzetes elérte a 75. életévét, előre figyelmeztette szerzeteseit, hogy hamarosan rablók szállnak le a szkítire, és megölnek minden ott lévőt. A szent megáldotta szerzeteseit, hogy időben távozzanak, hogy elkerüljék az erőszakos halált, tanítványai könyörögni kezdtek a szerzetesnek, hogy menjen el velük együtt, de ő így válaszolt: Már sok éve várom azt az időt, amikor beteljesednek rajtam azok a szavak, amelyeket Mesterem, az Úr Jézus Krisztus mondott: „Mindenki, aki kardot ragad, kard által vész el” (Mt. 26: 52). Ezt követően a testvérek közül hét a szerzetesnél maradt, és ezek közül egy nem messze bújt el a rablók érkezése idején. A rablók megölték Mózes szerzetest és a vele maradt hat szerzetest. Haláluk a 400. év körül következett be.
