Mivel sokan megkísérelték - hogy Szent Lukács evangélistával szóljak - , hogy összefoglaló tanítást adjanak az igaz hitrôl és az Egyház szent hagyományáról, amit Krisztus Jézus, igaz Istenünk szenvedésével szerzett, ezért Szeretteim, szükségesnek tartom , hogy ne rejtsem el elôletek, hanem megmutassam az igazság útját, amelyet a katolikus, apostoli egyház kezdettôl fogva, fennállásának elsô napjaitól kezdve a szentképek tiszteletének kérdésében tartott. Miért nevezel engem istentelen eretnek módon bálván yimádónak? Mondd, bálványképet tisztelek én? Talán Appollóét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus képét, amely engem arra figyelmeztet, hogy Krisztus testben jött el? Mondd nekem te, aki zsidó módon gondolkodol, kinek a szobrát övezem tisztelettel, Dianáét, a gonosz szellemek anyjáét -amint a görögök ezt mesélik -vagy a legszentebb úrnônk, az Istenszülô és mindig Szűz Mária, a mi Urunk Jézus Krisztus anyjáét? Kinek a képét tisztelem? Zeusét vagy Szent Jánosét, Krisztus elôfutáráét, a Keresztelôét? Zeusét vagy a szent apostolok, vértanúk és minden szent képeit, akik kezdettôl fogva tetszettek az Úrnak? Ki merészeli ezt bálványimádásnak nevezni? Ki merészeli Krisztust szentjeinek szenvedésével és mindazokat, akik Isten szent egyházának tanait reánk hagyták ezzel az igaztalan váddal illetni? Így kaptuk mi ezt a tanítást szent atyáinktól és a Szentírás is erre oktat bennünket. A Szentírásban leírva találjuk, hogy Krisztus testben eljött, érettünk földre szállt. Olvasunk Gábriel fôangyal híradásáról, a csodálatos s zületésrôl, a betlehemi barlangról, a jászolról, a pólyákról, csillagról, bölcsekrôl stb., megkeresztelkedésérôl, Jordánról, a Keresztelôrôl, aki szent fejét érintette, a galamb képében leszálló Szentlélekrôl. Kísérjük el szenvedéséig, lássuk a pálmát leng etô gyermekeket, a mosdótálat, a törlôkendôt, Júdás csókját, elfogatását, Pilátus állhatatlanságát; hasonlóképpen a keresztrefeszítést, a szögeket, a szivacsot, a lándzsát, a keresztre helyezett felírást: Íme a zsidók királya. Olvasunk a világnak örömöt hozó föltámadásról, amint Krisztus megjárja a poklokat, fölébreszti Ádámot, továbbá a mennybemenetelrôl. Áttérve csodáira, látjuk, mint adja vissza a vak szemének látását, mint gyógyítja meg a bénán születettet, a ruhája szegélyét érintô vérfolyásos asszonyt , aki mindenkit megelôzve elôször készítette el Krisztus képmását ércbôl. A szentek testét is tiszteljük Krisztusért elszenvedett fájdalmaik és küzdelmeik miatt. Ezt a fenséges leírást, ezt a gyönyörű képet hogy meritek bálványimádásnak nevezni? Rövid és szép leírás. Amirôl Aranyszájú atyánk is mondotta: ,,Szeretem a viasztáblákra írt szöveget is, amely leheli az áhítatot''. Nagy Szent Vazul atyánk a negyven vértanúról mondott dicsôítô beszédében így szól: ,,A történetíró és a festô megörökítik az eseményeket. Az elôbbiek szépen megírt szövegekkel, az utóbbiak festményeikkel''. Már pedig történetíró írta az evangéliumot. És mit írt le benne? Krisztus egész életét, földi működését, mindazt, mit egyházára bízott. A festôk is hasonlót tesznek. Elénk tárják az üdvrend szépségeit Ádámtól Krisztus születéséig, megváltói tevékenységét, a szentek hitvallását és művüket átadják az egyháznak. Így mindketten ugyanazt írják le, mindkettô tanít bennünket. Miért tisztelik egyesek a Szentírást és miért vetik meg a szentkép eket? Mondjátok meg nekem ti, akik eretnek módon gondolkodtok, mi a különbség a kettô között, mikor mindkettô ugyanazt fejezi ki? Miért tisztelitek az egyiket, miért köpdösitek le a másikat? Ki tartja komolynak az ilyen gondolkodást? Ki nem fordul el attól a tanítástól, amelyben két elbeszélô közül, akik ugyanazt mondják el, az egyik tiszteletet kap, a másikat megvetik? Ha valaki figyelembe veszi, hogy a képek milyen szép és helyes kifejezései és megelevenítései az evangéliumban elmondottaknak; amit az Evangélium szóval mond el, a festmény vonalakkal és színekkel, akkor nem értem, miért vetik meg egyesek az egyiket és miért tisztelik a másikat? Mondd nekem, mit tisztelsz az Evangéliumban? Talán az írást, az elbeszélést? Úgye, tiltakozol ez ellen és azt mondod, hogy Krisztus megváltói működésének történetét? Én is ezt teszem! Nem a festmény anyagát tisztelem én, nem a fát, nem a falat, nem a színeket, hanem imádom Krisztus emberségét és megtestesülését. Aranyszájú atyánk egyik homiliájában mondotta (Homilia in pelvim.): ,,Mikor az uralkodó képét vagy szobrát behozzák a városba, eléje megy a város vezetôsége és a nép jókívánságokat hangoztatva és tisztelettel eltelve, nem a képet tisztelve, nem a színes vonalakat, hanem a földi király arcképét''. Ha ilyen tisztelet illeti meg a földi uralkodót, még távollétében is, ha a képe jelen van, mennyivel inkább kell tisztelnünk és imádnunk égi Uralkodónk, Krisztus Istenünk képmását? Nyomorúságos helyzet! Földi uralkodó képe elôtt hódolnak és ekkora tisztelete van. Krisztus képét megvetik. Hol van ez az atyák tanításától! Ki nem neveti ki az ilyen következetlenséget, ki nem veti el ezt az istentelen tanítást? Milyen büntetést kap az, akit elfognak, mert esztelenül a földi uralkodó képére köp? Úgye, halállal bűnhôdik? Mert meggyalázva a császár képét, magát a császárt illette tiszteletlenséggel. Nagy Szent Vazul mondja: ,,A kép iránt tanúsított tisztelet áthárul arra, akit ábrázol''. (A Szentlélekrôl, 27. fej.) Így kell gondolkodnunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az égi Királynak képérôl is, aki azt gyalázattal illeti, Krisztussal szemben követ el tiszteletlenséget. Aki a képet meggyalázza, azt gyalázza meg, akit a kép ábrázol. Ez mindenki elôtt világos. És ki nem óvakodik Krisztus megbántásától? Azt akarod mondani, hogy Krisztus nem mondotta, hogy képeket készítsünk és tiszteljünk. Felhívom a figyelmedet más dolgokra is, amit az apostoloktól és az atyáktól hallottunk, melyekrôl Krisztus nem beszélt. Hol mondotta Krisztus, hogy kelet felé fordulva imádkozzunk? Vagy hogy a keresztet, vagy az evangéliumot tiszteletben tartsuk, hogy szent testét és vérét éhgyomorral vegyük magunkhoz, hogy az új házasokat megkoronázzuk? Számtalant tudnék még felsorolni, melyekrôl Krisztus nem beszélt, de miért van rájuk szükség? Mi azt hisszük, amit az atyáink reánk hagytak, akiket Isten oktatott ezekre. Krisztus nem rejtett el semmit sem szentjei elôl, sem azt, ami az emberek javára és üdvösségére, sem azt, ami kárára van. Akkor ez hogy maradt rejtve, ha bálványimádás folyik, ha elkárhozik, aki így sok bálványt imád? Szörnyűség! Krisztus idejétôl kezdve Germanus patriarcháig elkárhozott a szentképet tisztelô keresztény nép! Isten ments, hogy ez bálványimádás legyen! Ha ez bálványimádás lett volna, valamelyik zsinat elvetette volna és kárhoztatta volna a bálványimádókat. Ha az elsô zsinat nem vetette el, a második biztosan szót emelt volna, vagy a harmadik, vagy a negyedik vagy ötödik, sôt nem vetette el a hatodik sem, sôt világosan körvonalazta. Ha nem hiszed, keresd meg a hatodik zsinat elôírásait, azok közül is a nyolcvankettediket, ott megtalálod a cáfolatot. Így mondották ugyanis a hatodik zsinat atyái: ,,Több szentképen a kegyelmet jelképezô bárány van, amelyre a Keresztelô rámutat, mint a törvény által igaz Bárányra, Krisztus Istenünkre. Az igazságot jelképezô és az egyháznak átadott régi képeket együttesen kegyelemnek tartjuk és igazságnak, mit a törvény teljességeként fogadunk. Tehát elôírjuk, hogy ezentúl azt, aki elveszi a világ bűneit, Krisztus Istenünket emberi alakban ábrázolják a régi bárány helyett, hogy ami tökéletes, ami a színek összhatásából felismerhetô, mindenki elôtt nyilvánvaló legyen, hogy általa az Igének mérhetetlen alázatosságát megfontolva gondoljunk arra, hogy testünket megdicsôítette, gondoljunk szenvedésére és üdvösséget hozó halálára, amibôl a világ megváltása fakadt''. Egykor az atyák így határoztak. Mi szükség van arra, hogy áthágjuk rendelkezéseiket és szakadást hozzunk az egyházba? Nem tudod, hogy átkot von magára, aki az ôsök határozatait átlépi? (MTörv 27,17) Lássátok át, mit írtak elô és hagyjatok fel a gonoszsággal! Emlékezz csak vissza, tévelygô embertestvérem, mikor az izraeliták Krisztus elé vitték a pénzt, amin a császár arcképe volt és kísértve ôt megkérdezték, meg kell e adni a császárnak a tisztelet adóját? Az Úr azt mondta nekik: ,,Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené'' (Mt 22,21). Látod, hogyan lecsillapította Krisztus szeplôtelen ajka a gonoszok nyelvét? Mondd nekem, ha pogány fordul hozzád, mutasd meg nekem hitedet, hogy én is hívô legyek; mit mutatsz neki? Úgye, a tapasztalhatókról kell ôt magasabbra emelned, hogy ezt megértse? Mert ha azt mondod, az, akiben én hiszek, láthatatlan, minek alapján hiszi a te bizonyítékaidat és hitedet? Elôször tapasztalat alá esô dolgokkal tanítod ôt és lassanként átvezeted a magasabbakra. És hogyan történik ez? Elvezeted a templomba, megmutatod annak szépségét, díszeit, felhívod figyelmét a szentképekre. A hitetlen ezeket látva megkérdezi: Ki az a keresztre feszített férfi; ki ez a feltámadó, aki annak az öregnek fejét tapossa? A képek segítségével felvilágosítod ôt. Ez a keresztre feszített az Isten Fia, aki a világ bűnei miatt szenvedett a kereszten. Fel is támadott és a bűn miatt elbukott, meghalt ôsatyánkat, Ádámot felébresztette. Így vezeted lassan Isten ismeretére. Majd elkíséred a keresztelômedencéhez, ahol ô csak vizet lát, te azonban, a hívô, vizet, világosságot és lelket. Mikor ô is megkeresztelkedik, a vízbôl, az anyagból láthatatlan újjászületésre kap erôt. Mikor látja Krisztus szent testének és vérének titokzatos ünneplését, ô csak kenyeret és bort lát, te testét és szent oldalából kifolyó vérét látod Krisztusnak. Ha méltó lesz arra, hogy ô is részesüljön e titkos vacsorából, lassanként hívô lesz, mint te és megismer mindent, amit te ismersz. Látod most már, hogyan vezeted ôt a szemlélhetôkrôl láthatatlan igazságokra? Így gondolkodj a képekrôl! Ha a templomban látod Isten vagy a legszentebb Istenszülô vagy Szent János, vagy bármelyik szentnek képét, akiét a templomban megtalálod, emeld fel lelkedet a színekrôl arra, akit ábrázol! Kérdezem tôled, a képek ellenségétôl, láttad Pétert? Láttad Pált? Vagy valamelyik apostolt? Szent István elsô vértanút vagy bármelyik más szentet? E képek szemléleténél szíved és lelked nem gyullade szeretetre és vágyra azok iránt, akiket testben nem láthattál? Kérlek benneteket, Szeretteim, hogy mindaz, akit elvakított hasonló tévely, térjen magához végre és tisztítsa meg lelkét! Mikor a gonoszlélek valakit el akar veszíteni, eszét és lelkét elvakítja, hogy ne ismerje fel a jót. Mélyedjünk bele a Szentírás tanításába és az atyák hagyományaiba, azt tegyük, amit az Egyházban találtunk, amióta Krisztus közénk jött. Így megôrizzük azt, így nem szakadunk el az atyák hagyományától, másképp olvasva és értelm ezve azokat. Könyörögve kérem Istent, mint égre és földre méltatlan bűnös, hogy engedje meg, hogy azokkal az atyákkal, akik hétszáz év alatt éltek s a hat egyetemes zsinaton jelen voltak, legyen részem. Ne csak addig, míg gazdagok vagyunk, míg jól megy sor sunk, amíg dicsôség vesz körül bennünket, hanem vérünk hullásáig megingathatatlanul szilárdan valljuk hitünk alaptételeit, hogy mi is méltók legyünk hallani: A ti hitetek megszabadított benneteket, menjetek békével. (Lk 7,50) Amit bárcsak mindnyájan elnyernénk a mi Krisztus Istenünk kegyelmével és emberszeretetével, akivel az Atyának és Szentléleknek dicsôség, tisztelet és imádás, most és mindig és örökkön örökké. Amin.
