A katolicizmus "szentjeinek" másik illusztrációja Lisieux-i Teréz ("A kis virág", vagy "A gyermek Jézustól"), akit 1997-ben, halálának századik évfordulóján, II. János Pál "tévedhetetlen" döntése révén az "egyház doktorává nyilvánítottak". Íme néhány idézet Teréz lelki életrajzából, aki csak huszonkét éves koráig élt, és amelyek beszédesen tanúskodnak lelki állapotáról (A lélek története [Párizs, 1996]).
„A felnyírásom előtti beszélgetés során beszámoltam azokról a tevékenységekről, amelyeket Carmelben kívánok elvégezni. A lelkek üdvözítéséért jöttem, és mindenekelőtt a papokért imádkozni.” Saját magát még nem mentette meg, de eljött, hogy üdvözítsen másokat!
Látszólag ír méltatlanságáról, de aztán hozzáteszi: „Mindig azt a reményt hordozom magamban, hogy nagy szent leszek... Azt hittem, hogy dicsőségre születtem, és utat kerestem ennek megvalósításához. És az Úr Isten... feltárta előttem, hogy dicsőségem nem lesz látható a halandó tekintet előtt, és ennek lényege abban áll, hogy nagy szent leszek!” (Ezt vesd össze Nagy Szent Makariosszal, akit aszketikusai „földi istennek” neveztek, aki csak így imádkozott: „Isten tisztíts meg engem bűnöst, mert soha nem cselekedtem semmi jót a te előtted.”) Később Teréz ír valami még őszintébbet: „Anyám, az egyház, szívében szerelem leszek... akkor minden leszek... és ezen keresztül megvalósul az álmom!”
Tereza spirituális szeretetről szóló tanítása a végsőkig beszédes. „Ez a szerelem csókja volt. szerelemnek éreztem magam, és azt mondtam:” Szeretlek és örökre rád bízom magam.” Nem volt sem megbocsátás, sem küzdelem, sem áldozat; már régen Jézus és a kis, szegény Teréz egymásra néztek és mindent megértettek... Ez a nap nem eszmecserét, hanem keveredést hozott, amikor már nincsenek ketten és Tereza eltűnt, mint egy vízcsepp az óceán mélyén. Nem szükséges kommentálni egy szegény lány álmodozó romantikáját, aki a katolikus "egyház" a "doktorának" nevez – sajnos!
A képzelet módszeres fejlesztése a katolikus misztika egyik oszlopának, a jezsuiták rendjének megalapítójának, Loyolai Ignácnak (nagy katolikus "szent" a tizenhatodik századból) a tapasztalatain alapszik.
A spirituális gyakorlatok című könyve a katolikus kolostorok támasza, és ragaszkodva felszólítja a keresztényeket, hogy képzeljék el a Szentháromságot és a Három Személy beszélgetését, Krisztust, az Istenszülőt, az Angyalokat stb. Mindezt kategorikusan tiltják az Egyetemes Egyház szentjei. Bizonyságot tesznek arról, hogy amikor egy aszkéta elkezd fantáziáiban élni, saját "filmjeiben" szemlélni önmagát és hinni azoknak, ahelyett, hogy teljesítené Krisztus parancsolatait és küzdene szenvedélyeivel, teljes lelki és érzelmi zavarba süllyed.
Az ősi egyház aszketikus írásainak mérvadó gyűjteménye, a Filokália, határozottan tiltja az ilyen "lelkigyakorlatokat".
* Mi ortodoxok jól tudjuk,
hogy a katolikusoknak nincsenek valódi, üdvözítő szentségei, hiszen már 1054-ben
elszakadtak az Igaz Egyháztól, de a fenti képet elnézven, melyen Teréz bátran tapogatja az eucharisztiát, úgy látszik ezzel a ténnyel már ők is tisztában vannak.
