S higgyétek el, jól tudom, milyen is volt az, amikor valaki a testvérek közül a kórháztól egészen a templomig jött utánam szidalmakat szórva rám, én pedig mentem előtte, s nem mondtam neki semmit. S amikor az apát megtudta az esetet - nem tudom, ki mondhatta el neki – és meg akarta büntetni, én a lábait átkulcsolva kérleltem: „Az Úr szerelmére kérlek, ne tedd! Az én hibám a dolog, mit vétett ez a testvér?". Egy másik testvér pedig - Isten tudja, azért-e, hogy próbára tegyen, vagy csak balgaságában - huzamosabb ideig éjszakánként a fejemre vizelt, úgy, hogy a fekvőhelyem egészen elázott. Más testvérek pedig naponta jöttek, és a cellám elé rázták ki a gyékényeiket, úgy, hogy a poloskáknak akkora seregét találtam a cellámban, hogy nem győztem őket irtani, mert a nagy melegben még el is szaporodtak. Ettől kezdve amikor csak nyugovóra tértem, az összes poloska odagyűlt, s én kimerültségemben elaludtam ugyan, de arra ébredtem, hogy a testemet teljesen összeharapdálták. Mégse mondtam soha egynek sem a testvérek közül, hogy „ne tedd ezt velem!", vagy, hogy „miért csinálod ezt?". S amint már mondtam, nem emlékszem, hogy valaha is olyasmit mondtam volna, amivel valakit megbántottam vagy megszomorítottam.
Tanuljátok meg tehát ti is hordozni egymás terheit (Gal 6,2) és elfogadni egymást. Ha pedig valaki közületek azt hallja, hogy valaki más nemtetszését fejezi ki vele kapcsolatban, vagy pedig el kell szenvednie valamit akarata ellenére, akkor se keseredjen el, s ne is lobbanjon azonnal haragra, nehogy olyankor, amikor küzdeni kell, és amikor lehetőség nyílik a fejlődésre, a szíve csapongónak, hanyagnak, s erőtlennek bizonyuljon, mint ami a legkisebb támadást sem tudja elviselni. Az ilyen szív hasonlít a dinnyéhez, amihez elég, ha egy kis kavics hozzáér, máris sérülés keletkezik rajta, és teljesen megrohad. A ti szívetek ezzel szemben legyen szilárd, hogy hosszantűrők legyetek, s hogy egymás iránti szeretetetek győzedelmeskedjen minden körülményben.
