A bölcselők írásain való csalfa megokosodás

 

1. A Platón-féle bölcsészeti iskola könyveinek hatása alatt később már az anyagi világon felül kerestem az igazságot s értelmem teremtményeidben meg is találta rejtett mivoltod nyomait, de itt megakadva csak sejteni tudtam, mi mindennek látásától rekeszt el engem lelkem sötétsége.

Abban bizonyos voltam, hogy Isten van s hogy végtelen; de nincs kiterjedése a véges vagy végtelen űrben; hogy az ő létezése a legigazibb valóság, mert örökugyanaz s nem változik sem rész, sem mozgás szerint, s mert minden őbelőle van, aminek legerősebb bizonysága az, hogy a mindenség van.

Mondom, bizonyos voltam ezekben, de jaj igen gyarló voltam még s nem tudtalak élvezni. Járt a szám, mintha a dolgok mélyire láttam volna, pedig ha meg nem keresem a hozzád vezető utat Megváltó Krisztusunkban, bizony tönkrementem volna. Mert tele voltam még bűneim nyomorúságával, de azért kiütközött rajtam az igyekezet, hogy tudóst lássanak bennem; nem bűneimet gyászoltam, hanem a tudás gőgje feszegetett.

2. Hol volt bennem az a szeretet, amely az alázatosság fundamentomára, az Úr Jézus Krisztusra épít? Hogyan taníthattak volna rá engem a bölcselők írásai?

Azt hiszem, azért botlottam bele akaratod szerint ezekbe még Szentírásod tanulmányozása előtt, hogy emlékezetemben maradjon, milyen nagy hatást tettek rám, s később, Szentírásodtól immár lehiggadtan s gyógyító kezed nyomán beheggedt sebekkel, világos különbséget tehessek, mennyire más sejteni az irányt, de nem tudni az utat, - mint maga az ösvény, amely nemcsak mutatja a hazát, hanem el is vezet bele örök lakásra.

Ha úgy történt volna, hogy először Szent Könyveidből megokosodom, s hozzájuk szokván édességedet megízlelem, s csak azután akadok amaz írásokra, meglehet, hogy leingatnak a jámborság alapjáról, vagy, ha esetleg meg is maradok szerzett üdvös meggyőződésemben, talán az a gyanúm marad, hogy ugyanazt egyedül ama könyvek tanulmányozása révén is meg lehetne szerezni!

Áldott Ágoston - Vallomásaim, 20. Fejezet