A SZENT ÉS BOLDOG BARLANGMONOSTORI ATYÁKRÓL, AKIK A TISZTASÁGOS ISTENSZÜLŐ HÁZÁBAN, A SZENT BARLANGMONOSTORBAN ISTENI ERÉNYEKKEL, BÖJTTEL, VIRRASZTÁSSAL ÉS A PRÓFÉTASÁG ADOTTSÁGÁVAL RAGYOGTAK FEL
Testvérek, valóban rendkívüli csoda, hogy az Úr ilyen szerzeteseket gyűjtött egybe az Istenszülő monostorában. Fényességes csillagként ragyogtak ők az orosz földön; némelyek böjtölők voltak, mások virrasztóitok, ismét mások földighajolással sanyargatták magukat, voltak, akik egy vagy két napig is böjtöltek, többen kenyéren és vízen éltek, és akadtak, akik fött, egyesek pedig nyers növényeket ettek, és mind szeretetben éltek; a fiatalabbak engedelmeskedtek az öregebbeknek, és nem mertek előttük beszélni, és mindezt alázattal és nagy engedelmességgel tették; az öregek is szerették a fiatalabbakat, oktatván és vigasztalván őket, mint szeretett gyermekeiket. És ha valamelyik barát valamiféle bûnbe esett, a többiek vigasztalták őt, és nagy szeretetükben az egyikükre kirótt büntetést hárman vagy négyen egymás közt felosztották. Ilyen isteni szeretet uralkodott e szent közösség tagjai között, és ilyen önmegtartóztatás és alázat. És ha valamelyik testvér eltávozott a monostorból, az egész közösség szomorkodott emiatt, és utána küldtek, hogy jöjjön a monostorba és térjen vissza; és ha az ilyen barát visszatért, akkor az igumenhez mentek, meghajoltak előtte és kérlelték őt a barátért, és az ilyen barátot örömmel fogadták vissza a monostorba. Íme, ilyenek voltak akkor a szerzetesek, a böjtölök, az önmegtartóztatók. Közülük néhány csodálatos férfiút említek. A legelső közülük - Damian pap volt. O olyan böjtölő volt, hogy kenyéren és vízen kívül haláláig mást nem is evett. És amikor valaki a monostorba, a szentéletű Feodoszijhoz beteg gyermeket hozott, akit valamilyen baj ért, akkor ő el- rendelte, hogy Damian imádkozzon érte. És nyomban, ahogy 6 imáját elmondta és a beteget szent olajjal megkente, akkor azonnal meggyógyult a jövevény.
Amikor megbetegedett a boldog Damian, és a halálát várta, tehetetlenül feküdvén, angyal érkezett hozzá Feodoszij képében, és fáradozásaiért a mennyek országát ígérte neki. Nem sokkal ezután azonban maga a nagy Feodoszij is megérkezett hozzá a közösséggel, és mindenki a beteg ágyához ült. Damian pedig az igumenre nézve azt mondta: „Ne feledd, atyám, hogy mit ígértél nekem ma éjjel." És megértette a nagy Feodoszij, hogy az látomást látott, és így szólt hozzá: „Damian testvér! Amit neked ígértem, az meg is fog történni." Az lecsukta szemeit és átadta lelkét az Isten kezébe. Az igumen és az egész közösség tisztelettel temette el a testét.
Volt egy másik barát is, név szerint Ijeremija, aki még emlékezett az orosz föld megkeresztelésére,* és az Istentől a jövendőmondás tehetségét kapta. Amikor ő előre látta valaki rosszindulatú gondolatait, azt titokban rajtakapta és kioktatta, miképpen menekedjen meg az ördögtől, ha pedig valamelyik testvér feltette magában, hogy eltávozik a monostorból, ő azonnal odament hozzá, szándékát leleplezte, és megvigasztalta a barátot, és amikor valakinek megjósolt valamit - jót, avagy rosszat, az atya szava mindig beteljesedett.
Egy másik barát is jövőbelátó volt, név szerint Matfej. Egyszer a templomban a saját helyén állva felnézett és a közösséget szemlélte, amint a kórus két oldalán felsorakozott és énekelt, és észrevette, hogy egy lengyel képében miként jár az ördög a templomban, a ruhája alatt rózsavirágot rejtegetve, és az ördög elővonta ruhája alól a virágot, és rádobta arra, akire akarta. Akire az álldogáló szerzetesek közül ráakadt ez a virág, kisvártatva elkezdett szenderegni, kitalált valamiféle ürügyet, és eltávozott a templomból, hogy kialudja magát, és már nem is tért vissza a szertartás végéig. És ha a felsorakozottak másikára dobott virágot, és az nem akadt fenn, az ilyen szerzetes szilárdan kitartott helyén a szertartáson, amíg el nem énekelték a reggeli éneket, és már csak ezután távozott a cellájába.
Ennek az öreg szerzetesnek az volt a szokása: megvárva a hajnali ének befejezését, amikor a szerzetesek már szétszé- ledtek celláikban, ez a boldog atya utolsónak ment ki a templomból. Egyszer ugyanígy kiment és leült pihenni a gong alá, mivel cellája távolt volt a templomtól - és lám látja, amint nagy tömeg jön a kapu felől. Feltekintett, és egy ördögöt látott, amelyik egy disznón lovagolt és dicsekedett, a többi hasonló meg nagy tömegben ment mellette. És megkérdezte tőlük az öreg szerzetes; „Hová mentek?" A disznón lovagoló ördög azt válaszolta: „Mihal Tobolkovicsért." Az öreg szerzetes keresztet vetett és a cellájába távozott. És mivel már beköszöntött a reg- gel, az öreg szerzetes megértette a látomást és azt mondta ta- nítványának: „Eredj, és kérdezd meg, cellájában van-e Mihal? A hajnali ének után az imént ment ki a monostor kerítésén kívülre." És említést tett erről az öreg szerzetes az igumennek és a közösség vénjeinek, az igumen pedig elhívatta Mihalt és szigorúan kioktatta.
Ennek a szentéletű Matfejnek az idején halt meg Feodoszij, a boldog igumen, az ő helyét Sztefan igumen foglalta el, azután következett Nikon, és az öreg szerzetes még mindig élt. Egyszer a hajnali éneken állva felnézett, és észrevette, hogy az ördög áll az igumen helyén - és megértette az öreg szerzetes, hogy az igumen még nem ébredt fel.
És más látomásai is voltak, és az öreg szerzetes hitének jó megvallásával nyugodott el az Úrban a szent barlangmonostorban.
* Ez 988-ban történt.
