NAGY SZENT BAZIL: BUZDÍTÁS A SZENT KERESZTSÉGRE
1. Amikor a bölcs Salamon meghatározta életünk minden cselekedetének idejét, s minden eseménynek, ami csak történik, értelmét, így szólt: „Mindennek megvan az órája, s minden tettnek a maga ideje: van ideje a szülésnek, s van ideje a halálnak" (Préd 3,1-2). Én azonban most, mikor az üdvösség szózatával fordulok hozzátok, ezt mondanám: „Van ideje a halálnak, s ideje a születésnek". Mi az értelme ennek a változtatásnak? Az, hogy amikor ő a keletkezés és az elmúlás körülményeivel foglalkozott, a testi természet szempontjából a halál elé sorolta a születést (hiszen sohasem halhat meg az, aki előbb meg nem született); jómagam viszont a szellemi újjászületés tárgyának kifejtésére készülődöm, s így a halált az élet elé helyezem. Számunkra ugyanis a lelki újjászületés épp a testi halál következménye, ahogy az Úr is mondotta: „Én pusztítok és alkotok életet" (MTörv 32,39).
Meg kell halnunk tehát ahhoz, hogy életre keljünk. El kell pusztítanunk a testies gondolkodásmódot, mely képtelen önmagát alávetni Isten törvényének (Róm 8,7): így lehet majd erős bennünk a szellem érzülete, melynek eredményeként élet és béke bontakozik ki. El kell temetkeznünk Krisztussal, ki érettünk meghalt, hogy föltámadhassunk ővele, aki nekünk is megszerezte a feltámadást.
Különböző idő felel meg minden egyes tevékenységnek: van saját ideje az álomnak, az ébrenlétnek, a háborúnak és a békének. A keresztségre kijelölt idő viszont maga a teljes emberi élet. Miként életképtelen az olyan test, mely nem lélegzik: ugyanígy képtelen fennmaradni az olyan lélek, mely nem ismeri Teremtőjét. Isten föl nem ismerése a Lélek számára maga a halál. Aki nem keresztelkedett meg, nem világosodhat meg (1). Fény híján a szem sem látja környezetét, a lélek sem szemlélheti Istent.
