1. Sok más szenttel együtt ezeknek a példás életű csodatevőknek és jeles ingyenes orvosoknak is a nagy Róma volt fényes hazájuk, lakóhelyük. Mert ez az a hely, ahol születtek, ahol fölcseperedtek, ahol megfelelő nevelést kaptak, ahol a keresztségben meghaltak, s ahol tekintélyt szereztek a Kozma és Damján névnek, melyet az isteni gondviselés juttatott nekik. Egyébként a névazonosság senkit ne tévesszen meg, és senki se tartsa őket Theodoté fiainak, hiszen azok mások voltak, mint ezek. Amint említettük, ők Rómából származtak, és ahogyan a további szövegből majd kiderül, ott is küzdötték végig a vértanúság futamát, mégpedig Carus császár uralma alatt; amazok viszont Kisázsiából származtak, és természetes halállal hunytak el. Sőt rajtuk kívül aztán vannak még mások is, akik ugyanezt a nevet viselték, s akiket velük azonos mesterségre és ajándékra méltatott az Úr: az Arábiából érkezett és Diocletianus idején fővesztésre ítélt jeles vértanúk, akik szintén ingyenes orvosok voltak, s Kozma és Damján nevet viseltek. Ma nem ezekről, s nem is Theodoté fiairól kell szólnunk, hanem kizárólag azokról, akik Rómában kezdték pályafutásukat, s ott fejezték be azt.
2. A két előkelő származású és bőséges vagyonú csoda tevő többet adott az erényre, mint a dicsőségre. Ennélfogva serényen vettek kézbe minden isteni sugalmazású iras vagyonukat pedig mindenestül átadták a szűkölködőknek. Az orvosi tudomány minden együttérzésével fordultak az élők felé, s időrel e tudás legmagasabb fokára jutottak el. Részben mesterségbeli jártassággal orvosolgatták az embereket (s ugyanakkor jószágaik betegségét is kezelték), mégis gyógyításaik sokkal inkabb az Isten iránti hódolatukból, életük tisztaságából és a Szentlélekben való részesedésükböl forrásozott, oly nagyfokú volt együttérzésük és szerénységük. Fizetésképpen pedig gyógyításaikért semmi mást nem kértek az emberektől, csak a Krisztusba vetett hitük megvallását. Ez volt elsődleges céljuk, hiszen alaposan szívükbe vésődött a mondás: ,,Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!" (Mt 10, 8).
3. Bármennyire jó orvos is volt Kozma és Damján, megannyi erényük ellenére is megvádolták őket Carus császárnál azzal, hogy a keresztény tanok híveiként mindenkit egyarint mágiával gyógyítanak, és az általuk hirdetett Krisztushoz térítenek; mert azt terjesztik, hogy a betegségekben csakis ő nyújthat segítséget, és mit sem ér a nagy Galénoszs és Hippokratész', hiszen ök úgysem nyújthatnak az embereknek semmilyen segitséget. Ilyen mondatokat duruzsolgattak ezek az ármánykodók Carus fülébe: „Ugyan kicsodâk ezek? Akik teljesen az orvostudományra adták a fejüket, azoknak most láthatólag kiürült a munkahelyük s tétlenül ülhetnek: hisz miért is jönnének hozzájuk betegek, mikor pénzt kérnek,s mégsem érnek el semmit...! Ezért folyton mindenki csak az ingyenesekhez Szalad, az ingyeneseket szereti, az ingyeneseket lesi, az ingyeneseknél gyógyul meg, s boldog örömmel bocsátja öket haza.”
4. Miután ezekkel a beszédekkel elkábították Caruszt, a császár megharagudott, s parancsba adta, hogy az ingyenes orvosok miatt gyűjtsék össze az összes Krisztushivőt, állitsák őket ítélöszéke elé, természetesen a Nemeslelküekkel együtt. Már sok-sok szentet fogtak el, és vetettek alá kegyetlen kínzásnak s akkor az ingyenesck úgy gondolkodtal hogy mindez őmiattuk történt, techát maguknak kell elehe menniük a kínzásoknak. Az uralkodó ítélőszéke elé járul bejelentették, hogy ők azok az orvosok, akiket Kozmának illetve Damjánnak hívnak. Erre aztán nyomban megfogtál s Krisztus megtagadására szólították fel őket. Mivel azonban semmiképp sem sikerült erre rávenni őket, kegyetlen kinvallatással, korbácsolással, perzseléssel és csonkitásokkal büntették őket.
5. Mivel azonban a kínzások mit sem fogtak a vértanúkon, ezért most Carus káromló beszédeket kezdett Krisztus ellen. Ám az esztelenséget tüstént követte a büntetés: hirtelen hátracsavarodott az arca, s mindenki szeme láttára kitekeredett a nyaka. Szörnyűséges és megindító látvány volt ez, minden emberséges lélekben szánalmat keltett. Sűrűn bánta már ő az iménti szenvedélyt, melytől elvakíttatva cselekedett és beszélt; s annyira esdeklett bocsánatukért és az eredeti testhelyzet visszaállításáért, hogy a szentek megkönyörültek rajta, s ugyanolyan egészségessé tették, mint annakelőtte volt.
6. Sokan járultak erre Krisztushoz, sőt alattvalóival együtt ő maga is Hozzá folyamodott. Istenüknek és Uruknak vallották őt, s méltónak találta őket az Úr az isteni keresztség ajándékára. Természetesen tüstént szabadon is bocsátották a szenteket, akik aztán páratlan tiszteletnek örvendhettek az övéik között. Később azonban, mikor már az irigység atyja képtelen volt továbbra is végignézni a szentek nagyszerű csodatetteit, az ő orvostársaik körében ébresztette föl a gonoszságot némely romlott és szégyentelen férfiban, a gonoszság föltalálóiban. Ezek gyógynövények szedésére hívták meg őket a hegyekbe, s ott kövekket támadtak nekik, majd pedig a kéznél levő vágószerszámokkal mészárolták le őket.
7. Ily módon történt hát vértanúságotok, Csodálatra méltók: ilyenek voltak küzdelmeitek, s így zajlottak le végső csatáitok. De vegyétek figyelembe jutalmatokat is! Mik is ezek? - Olyan dolgok, „amit szem nem látott, fül nem hallott, s emberi szív föl nem fogott." (1 Kor 2, 9). - Most tehát, hogy a mindenség Uralkodója, Krisztus előtt állotok, minden dicshimnuszra méltók, szerezzetek esedező imádságaitok révén istenszerető és vértanútisztelő császárunknak hosszú életet, mindenféle javakból bőséget, lelki erőt és testi egészséget; és övezze őt körül hatalommal a ti megdicsőült kezetek! Tegyétek őt részesévé a szüntelen dicsőségnek, s fiává az alkonyt nem ismerő napnak, hogy a tündöklő angyali kórussal együtt énekeljen az összes igaznak örömteli társaságában, s örökölje a mennyországot, az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, az oszthatatlan és egyetlen uralomnak dicsőségére, kit illet minden dicsőség, tisztelet és hatalom most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.
