El kell menekeülnünk az átmeneti világ elől

 

 Fussunk hát, kedves testvéreim, a világ elől, és „a világban lévő dolgok elől” (1János 2:15). Mert mi a közös bennünk a világgal és az emberekkel, akik a világban vannak? Fussunk, törekedjünk, amíg meg nem ragadunk valamit, ami állandó és nem folyik el, mert minden elvész és elmúlik, mint az álom, és semmi sem maradandó vagy biztos a látható dolgok között. A nap, a csillagok, az ég és a föld, minden elmúlik; mindenből egyedül az ember marad meg. Mi válik tehát hasznunkra a látható dolgok közül, amikor meg kell halnunk, amikor innen a túlvilágba indulunk, amikor mindezeket magunk mögött hagyjuk? Ha a látható dolgok elmúlnak, mit használnak nekünk, amikor eltávozunk és halottként elhagyjuk ezt a testet? Amikor a lélek elhagyja saját testét, nem láthat azon keresztül, és őt sem láthatja más. Ettől kezdve csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek láthatatlanok, és nem törődik az itt lévőkkel. Előtte két élet és végzet áll, vagy a mennyországé és az örök dicsőségé, vagy pedig az ellenkezője, a pokolé és a tüzes büntetésé. Ezek egyikét kapja Istentől örök örökségéül, ahogy megérdemli ezen életbeni tetteiért.

Újteológus Szent Szimeon, Szónoklatok

Krisztus pecsétjének jegyei

 

Testvéreim, akkor hát nézzük meg, hogy megvan-e bennünk ez a pecsét, alaposan vizsgáljuk meg magunkat, és alaposan figyeljük meg lelkünket.  A fent említett jelekből ismerjük fel, hogy bennünk van-e Krisztus.  Kérlek benneteket, keresztény testvérek, hallgassatok meg, térjetek észhez, és vizsgáljátok meg, vajon "felragyogott-e a szívetekben a világosság" (2Pét 1,19), vajon "láttátok-e a nagy világosságát" (Iz 9:2) a tudásnak, vajon "meglátogatott e minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára." (Lk. 1:78-79).  Adjunk folyamatosan hálát és köszönetet a jóságos Úrnak, aki ezt az ajándékot megadta, és törekedjünk arra, hogy a parancsolatok gyakorlásával tápláljuk és növeljük a bennünk lévő isteni tüzet, azt a tüzet, amely az isteni fényt még fényesebben és ragyogóbban ragyogtatja.  Ha azonban még nem kaptuk meg Krisztust vagy az Ő pecsétjét, és nem ismerjük fel magunkban ezeket a jeleket, hanem azt látjuk, hogy az álnok világ él bennünk, és olyan boldogtalanok vagyunk, hogy benne élünk, és nagy jelentőséget tulajdonítunk az átmeneti dolgoknak és engedünk a megpróbáltatásoknak;  ha bosszantanak bennünket a sérülések, és gyönyörködünk az élvezetekben és a gazdagságban, micsoda veszteség!  Micsoda tudatlanság, micsoda sötétség!  Micsoda nyomorúság és tompaság tántorít el bennünket, és sodor minket a földi dolgokba!  Valójában a szánalom tárgyai vagyunk, teljesen nyomorultak, idegenek magától az örök élettől és a mennyek királyságától!  Ilyenek vagyunk mi, amikor már nem birtokoljuk magunkban Krisztust, hanem úgy él bennünk a világ, ahogyan mi is élünk benne, és "gondolataink a földi dolgokra irányulnak" (Fil. 3:19; Kol. 3:2). Aki ebben az állapotban van, az Isten ellensége és ellenfele, mert a világhoz való ragaszkodás "ellenségességeskedés Istennel szemben" (Jak 4:4).  Ahogy Isten apostola mondja: „Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van” (1János 2:15).  Senki sem képes Istent szolgálni és az emberekkel összhangban élni, mivel a világ minden dolga akadályozza Isten szeretetét és [megakadályoz minket], hogy valóban kedvesek legyünk az Ő számára.

Újteológus Szent Szimeon, Szónoklatok, KRISZTUS PECSÉTJÉNEK JEGYEI, 54. Old.

Újteológus Szent Simeon - Az isteni szeretetről

 

Ó, isteni szeretet, hol tartod Krisztust? Hol rejtegeted Őt? Miért vetted el a világ Megváltóját, és miért távolodtál el tőlünk? Nyiss csak egy kis ajtót nekünk, méltatlanoknak is, hogy mi is lássuk Krisztust, aki értünk szenvedett, hogy irgalmasságából bízzunk abban, hogy nem halunk meg többé, ha egyszer láttuk Őt. Nyílj meg nekünk, mert az Ő ajtaja lettél, hogy Teste által megnyilvánuljon. Te, aki Mesterünk nagylelkű és szabad együttérzését arra kényszerítetted, hogy "Magára vegye minden ember bűneit" és "erőtlenségeit" (Jn. 1:29, Mt. 8:17), ne utasíts el minket azzal, hogy azt mondod: "Nem ismerlek titeket" (Mt. 25:12). Légy velünk, hogy megismerj minket, mert nem ismersz minket. Lakozz bennünk, hogy kedvedért a Mester meglátogasson minket, alantosakat is, amint előtte jársz, hogy találkozz Vele, mert mi teljesen méltatlanok vagyunk. Ő tehát rövid időre megáll az úton, hogy beszéljen veled, és így még nekünk, bűnösöknek is megengedi, hogy makulátlan lábai elé boruljunk. Közbenjársz érettünk, és könyörögsz, hogy bocsássák el a gonosz tetteink adósságát, hogy általad ismét méltóak legyünk arra, hogy Őt, a mi Mesterünket szolgáljuk, és Ő támogasson és tápláljon minket. Mert még ha nem is tartoznánk adósságokkal, hanem a nyomor éhségében pusztulnánk, az is majdnem olyan nagy büntetés és fenyítés lenne.

Így hát bocsáss meg nekünk, ó, szent szeretet, és így rajtad keresztül beléphetünk Mesterünk javainak élvezetébe. Édességüket senki sem fogja megkóstolni, csak rajtad keresztül! Aki nem szeret téged úgy, ahogy kellene, és nem az, amilyennek lennie kell, a te szereteted tárgya, az nyugodtan futhat, de nem éri el a díjat (1Kor 9:24), és aki fut, az kételkedik egészen addig, amíg nem teljesítette a versenyt. De aki megragadt téged vagy akit te megragadtál (Fil. 3:12), az biztos [a győzelemben], mivel te vagy a törvény vége (Róm. 10:4). Te vagy az, aki körülvesz és lángra lobbant, szívem fáradságával határtalan vágyat ébreszt bennem Isten és testvéreim és atyáim után. Te vagy a próféták tanítója, az apostolok társa, a vértanúk ereje, az atyák és tanítók ihletője, az összes szent tökéletessége, és most az én megbízatásom az előttem álló szolgálatra.