Remete Szent Theofán a külső és belső dolgok összetartozásáról

Az Úr nem külső rutinjaik és viselkedési szabályaik miatt feddte meg a farizeusokat, hanem a velük szembeni részrehajlásért – amiért Isten külső imádatára korlátozódnak, nem törődve azzal, ami a szívükben volt. Lehetetlen külsőségek nélkül lenni. A legértékesebb belső dolgoknak szükségük van a külsőre kifejezésükként és ruhájukként. A valóságban a belső dolgok soha nincsenek egyedül, hanem mindig egyesülnek a külsővel; csak hamis elméletekben válnak el egymástól. De ismét nyilvánvaló, hogy a külső önmagában semmi; értékük a bennük rejlő belső dolgok jelenlétéből származik. Így, ha a belső megszűnik létezni, a külső is eltűnhet. Mindeközben gyengénk a külső megjelenés, amelyekben a belső ábrázolódik és határozott formát ölt, oly mértékben, hogy megelégszünk azzal, hogy egyedül azt teljesítjük, anélkül, hogy gondolnánk arra, hogy lehetnek belső dolgok. És mivel a belsőt nehezebb elérni, mint a külsőt, teljesen természetes, hogy az utóbbinál megragadunk, és nem az előbbire törekszünk. Mit tehetünk? Kormányoznunk kell magunkat, és szem előtt kell tartanunk a belső dolgokat, a külsőn keresztül mindig feléjük tolva magunkat, csak akkor tekintsünk valóságosnak egy művet, ha a belső és a külső egyesül benne. Nincs más út. Az önmagunkra való odafigyelés, a józanság és az éberség (nepszisz - νῆψις) az egyetlen eszköz, amellyel felemelhetjük az alantas dolgokra hajlamos kövér természetünket. Vegyük észre, hogy azok, akik rendelkeznek a belsővel, soha nem hagyják el a külsőt, bár azt nem tartják különösebb értéknek. 

Az örök Közösség - Remete Szent Teofán

[Col. 2:1-7; Lukács 9:12-18] A sokaság sivatagban való csodálatos jól lakatása egy előképe a híveknek az Úr Szeplőtlen Testével és Legtisztább Vérével való eltelítődésének a Szent Közösségben (eucharisztiában). Az Úr külön ül; a sokaság csoportokban ül; az apostolok közvetítők – megkapják a kenyeret és kiszolgálják. Így van ez most is: a hívők mind csoportokra oszlanak – kis egyéni gyülekezetekre, amelyekben az Úr láthatatlanul jelen van, az apostoli utódokon keresztül kiszolgálva Testét és Vérét. Ahogy akkor az apostoloknak, úgy most az utódaiknak mondja: Adjatok nekik enni. Ahogyan akkor, úgy most is a hívő sokaság állhatatosan böjtöl az Úr előtt, hallja az igét, és imádságos vágya, hogy meggyógyuljon a bűnökből, miközben az isteni misztériumokhoz közeledik. Így az Úr megjelenése által megkezdett misztérium mindmáig tart és a világ végezetéig fog tartani. És az eljövendő világban is lesz a maga nemében Szent Közösség (Eucharisztia), mert az Úr megígéri, hogy enni ad az elrejtett mannából és az élet fájáról (Jel. 2:7,17). Elődeink saját misztikus közössége is a földi paradicsomban zajlott – az élet fájáról való evéssel. Ennek jelképe az ószövetségi egyházban a húsvéti bárány elfogyasztása. Így a misztikus közösség az emberiséggel kezdődött, volt és vele lesz örök időkig, különféle formákban, de az Úrral való legigazabb közösség egyetlen értelmében; mert "Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága." (János 1:4). Az Isten képmására teremtettek számára illendő ilyen közösségben lenni Azzal, Aki "az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása" (Zsid 1:3).

Az ön-szeretetről és egoizmusról - Remete Szent Teofán

Ekkor szívének hajlamai miatt nemessé válik az ember Isten szemében, még ha az emberek szemében külsőleg jelentéktelennek tűnik is. 

[Első levél a tesszalonikieknek 4:1-12; Lukács 11:42-46] Az Úr Jézus megfeddi kortársait, mert elhanyagolják az Isten ítéletet és szeretetét. Az egyéni és társadalmi diszharmónia gyökere az igazságosság és a szeretet kiapadása. Az ön-szeretet és egoizmus túltengése vezet ide. Amikor az egoizmus behelyeződik a szívbe, a szenvedélyek egész hordáját megsokasítja. Az egoizmus tiltakozik az igazságosság és szeretet ellen, amikhez önzetlenség szükséges; a frissen felszított szenvedélyek pedig elűznek minden más erényt. És az egyén a szíve hajlamánál fogva, alkalmatlan lesz mindenre, ami igazán jó. Tud tizedet adni a mentából, rutából és más veteményekből, de nincs bátorsága ahhoz, hogy bármi mélyrehatót tegyen. Ez nem jelenti azt, hogy a külvilág felé a viselkedése helytelen. Nem, minden módon tisztességgel ékesnek tűnik, csak a bensőjében olyan, mint a jelöletlen sír, amin az emberek keresztültaposnak, anélkül, hogy észrevennék. Önmagunk kiigazításának kezdete, hogy a szívben megjelenik az önzetlenség, majd az igazságosság és a szeretet is helyreáll. Ezután, egyik a másik után, minden más erény is életre kel. Ekkor szívének hajlamai miatt nemessé válik az ember Isten szemében, még ha külsőleg más emberek szemében jelentéktelennek is tűnik. Azonban az emberek ítélete nem hordoz nagy súlyt amíg Isten ítélete mellettünk van.  

A képmutatásról - Remete Szent Teofán

A képmutatás akkor kezdődik, amikor nem az a szándékunk, hogy jót tegyünk, hanem csak az, hogy jótevőnek mutassuk magunkat. 

[Első levél a tesszalonikieknek 5:1-8; Lukács 11:47-12:1] Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. A képmutatás ismertetőjele, hogy mindent csak a látszatért teszünk. Ha mások előtt cselekszünk, az még nem képmutatás, mert a tőlünk elvárt tettek nagy részét emberekért kell tenni, ennélfogva emberek között és láthatóan. Akik mindig titkon tudnak cselekedni, azok helyesebben tesznek, azonban ez nem mindig lehetséges, ezért nem szabad azonnal ítélkezni azok fölött, akkor mások szeme láttára cselekszenek hivalkodás és magamutogatás vágyával. Lehet, hogy őszintén szeretnének jót tenni és hogy másoknak is szeretnék ezt felmutatni, az természetes velejárója a kifelé végzett tetteknek. A képmutatás akkor kezdődik, amikor nem az a szándékunk, hogy jót tegyünk, hanem csak az, hogy jótevőnek mutassuk magunkat. És ez önmagában még megint csak nem feltétlenül vétek, hiszen az ördögi gondolatok pillanatnyi támadása lehet, amit azonnal észlelünk és elűzünk. Azonban amikor valakinek az a szándéka, hogy jótevőként hírnevet szerezzen magának, akkor az már képmutatás, ami mélyen beívódik a szívbe. Amikor még az a rejtett cél is társul ehhez, hogy előny származzon az ilyen hírnévből, a képmutatás teljes életerejében jelen van. Mindenki tartsa azt szem előtt, hogy mit kér az Úr Jézus amikor a farizeusok kovászának elhagyását parancsolja. Tegyél jót azért, hogy másokkal jót tegyél, azzal a tudattal, hogy ez Isten akarata és cselekedj Isten dicsőségére. Azonban ne aggódj az emberek miatt, akik látják a tetteidet – és akkor elkerülöd a képmutatást.

Csak a jó és az igazság a valódi javaink. Remete Szent Teofán

 

[Első levél a tesszalonikieknek 2:14-19; Lukács 11:23-26] Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Kiviláglik, hogy valaki egy életen át dolgozhat és azt gondolhatja, hogy mindenféle javakat összegyűjtött, de mindez hiábavaló, ha nem az Úrral együtt gyűjtötte. Mit jelent az Úrral gyűjteni? Dolgozni és cselekedni az Úrba vetett hittel, az Úr parancsolatai szerint, kegyelme segítségével, az ígéreteitől sarkallva – tehát úgy élni, hogy az élet szelleme Krisztus szelleme legyen. A világban két tartomány van – jó és gonosz, igaz és hamisság. Csak a jó és az igazság alkot valódi tulajdont, ami maradandó és értékes, de a jó és igazság csak az Úrtól származik és csakis az Ő segítségével érhető el. Világos, hogy aki nem az Úrral gyűjt, nem gyűjt igazságot és jóságot: eszerint nem gyűjt olyat, amit valódi javaknak lehet nevezni, ami maradandó és értékes lenne. Nem számít, mit gyűjt össze egy ilyen személy, mert egyáltalán nincs haszna, minden munkája hiábavaló, idő és energia pocsékolás.

Mi az a papiros, amire ez a számbavétel íródott? A lelkiismeretünk. Remete Szent Teofán

 

[Második levél a korintusiaknak 8:1-5; Lukács 8:16-21] Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Tehát akármennyire igyekszünk rejtegetni a rossz cselekedeteinket, a számbavételük tőlünk függetlenül is elkészül és a maga idejében a számvetés bemutatásra kerül. Mi az a papiros, amire ez a számbavétel íródott? A lelkiismeretünk. Néha elhallgattatjuk – és akkor néma is marad. Azonban annak ellenére, hogy néma, még munkálkodik és tetteink legpontosabb krónikáját készíti. Mit kell tenni, ha számos rossz dolog van ide felírva? Ki kell törölni azt, ami ide van feljegyezve. Mivel? A bűnbánat könnyeivel. Ezek a könnyek elmosnak mindent és nyoma sem marad ezeknek a feljegyzett rossz dolgoknak. Ha nem töröljük ki azokat, akkor az ítéletkor magunknak kell felolvasni mindent, ami lejegyzésre került. Mivel akkor az igazság fogja uralni a lelkiismeretünket, magunk fölött fogjuk kimondani az ítéletet, és az Úr fogja megerősíteni. Akkor feláll egy ítélet, ami ellen nem lehet fellebbezni, mert minden egyes személy magát kárhoztatja és semmi köze sem lesz másokhoz. Mindez egy szemvillanás alatt fog végbemenni: nézni fogsz és látni fogod, mi vagy. Azonnal hallani fogod az Úrtól, aki mindenütt jelen van, az ítélet megerősítését; és ez lesz a vége mindennek…

Amíg ez a lélek az Urat szolgálja, a démonok nem tudnak diadalmaskodni rajta. Remete Szent Teofán

 

[Első levél a tesszalonikieknek 2:9-14; Lukács 11:14-23] Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Ez az allegória szemlélteti, hogyan töri szét a lélek felett uralkodó démoni erőt az Úr Jézus. Amikor a lélek bűnben van, akkor a gonosz szellemé - még ha ez nem is mutatkozik meg egyértelműen. A gonosz szellem erősebb, mint a lélek; ezért nem fél a lélek lázadásától, hiszen uralja és zsarnokoskodik a lélek felett ellenállás nélkül. Azonban amikor a hit és bűnbánat vonzására Jézus eljön egy lélekhez, Ő széttépi a sátán összes kötelékét, kiűzi a démont és megfosztja a lélek feletti minden hatalmától. Ameddig ez a lélek az Urat szolgálja, addig a démonok nem tudnak diadalmaskodni felette, mert az Úr által a lélek erős, erősebb a démonoknál. Amikor a lélek megbotlik és eltávolodik az Úrtól, a démon újra támadva legyőzi, és a léleknek, a szegény párának, az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Ez egy univerzális érvényű, láthatatlan rendje a jelenségeknek a szellemi világban. Ha a lelki szemeink nyitva lennének, akkor látnánk szerte a földön végbemenni a csatákat a szellemek és a lelkek között: egyszer az egyik, másszor a másik oldal diadalmaskodik, attól függően, hogy a lélek kapcsolatban van-e az Úrral hit, bűnbánat, jócselekedetekben való szorgalom révén, vagy eltávolodik az Úrtól a hanyagság, figyelmetlenség és a jó iránti lagymatag hozzáállás miatt. 

Isten a megfelelő időben mindenkire gondot fordít. Remete Szent Teofán

 

[Levél a kolosszeieknek 4:2-9, Lukács 9:49-56] Hogyan viszonyuljunk a hitetlenekhez, akik nem vallják meg az Úr Jézust? Ugyanúgy, ahogy Jézus ahhoz a faluhoz viszonyult, amelyik nem fogadta be. Telve ifjonti buzgósággal, hévvel, a tanítványok tüzet akartak kérni az égből, de az Úr megfeddi őket. „Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek…” Az Úr és Megváltó nem akart semmilyen közösséget azokkal, akik nem fogadták be, bár a megváltás az Ő befogadásából áll; hanem elment mellettük és más faluba tért, magukra hagyva őket. Ez ma is érvényes: hagyjuk a hitetleneket a maguk útján menni és a híveket a magukén. Isten él, és a megfelelő időben mindenkire gondot fordít. Szükséges megszánni a hitetleneket és imádkozni értük; átéléssel kívánni, hogy tudják az igazat és keresni kell az alkalmat, hogy az igazság felé tereljük őket; de ha nyíltan támadják az igazságot, rójuk meg őket szeretetteljesen, ami észhez téríti őket – ennyi elég.

Legyen meg az Ő akarata - Remete Szent Teofán

 [I Tessz 2:1-8; Lk 11:9-13] Az Úr meggyőz bennünket, hogy az Ő meghallgatásának ígéretével imádkozzunk, és ezt az ígéretet a vérszerinti apa lágyszívűségeként magyarázza, aki jóindulatú gyermekei kérésére. De itt utal annak okára, hogy néha miért nem hallgattatnak meg imáink és kéréseink, vagy nem teljesülnek. Az apa nem ad követ gyermekeinek kenyér helyett, vagy kígyót hal helyett. Ha egy vérszerinti apa nem teszi ezt, mennyivel inkább nem teszi a Mennyei Atya? Pedig kéréseink nem ritkán hasonlóak a kígyóért és a kőért benyújtott kérvényekhez. Nekünk úgy tűnik, hogy kenyeret és halat kérünk; míg a Mennyei Atya látja, hogy amit kérünk, az számunkra kígyó és kő lesz – így nem adja meg, amit kérünk. Egy apa és anya szívből jövő imákat áraszt Isten elé fiukért, hogy intézze el neki azt, ami a legjobb, de emellett kifejezik azt is, hogy mit tartanak jobbnak fiuk számára, vagyis hogy éljen, egészségesen és boldogan. Az Úr meghallgatja imájukat, és úgy intézi fiuk számára, hogy mi a legjobb neki, de nem a kérők értelmezése szerint, hanem úgy, ahogy a fiuk számára a valóságban a legjobb: betegséget küld, amelybe a fiuk belehal. Azok, akik azt hiszik, hogy a jelen élettel minden véget ér, úgy érzik, hogy az Úr nem hallotta meg, hanem az ellenkezőjét tette annak, amit kértek, vagy a saját sorsára hagyta azt, akiért imádkoztak. De akik azt hiszik, hogy a jelenlegi élet csak felkészülés a másik életre, azoknak nincs kétsége afelől, hogy a fiú, akiért imádkoztak, éppen azért betegedett meg és halt meg, mert meghallgatták imájukat, és mert jobb volt elmennie innen, mint itt maradnia. Azt fogod mondani: akkor minek imádkozni? Nem, imádkoznod kell; de a konkrét dolgokért folytatott imáknál mindig szem előtt kell tartanod a feltételt: „Uram, ha Te magad ezt üdvözítőnek tartod.” Szír Szent Izsák azt tanácsolja, hogy minden imát rövidíts le erre: „Uram, te tudod, mire van szükségem: tégy velem akaratod szerint.”

A hit ajándéka. Remete Szent Teofán

 

[Második levél a korintusiaknak 5:1-10; Lukács 7:2-10] Milyen értelmes ember a százados! Hogyan jutott ilyen hitre, ami felülmúlta az izraelitákét, akiket pedig kinyilatkoztatások, próféciák és csodák között neveltek fel? Az evangéliumok nem szemléltetik, hogyan jutott a százados a hitre, csak leírják a hitét, amit az Úr Jézus dicsért. A hit útja titkos, rejtett ösvény. Ki tudná megmagyarázni, hogy hitbéli meggyőződései hogyan forrnak össze a szívében [Lukács 2:19]? Legjobban a szent apostolok válaszolták meg ezt, a hitet Isten ajándékának mondva. A hit igazán Isten ajándéka, de a hitetlenek nincsenek felelősség nélkül, azaz, ők maguk is hibásak, ha ez az ajándék nem adatik meg nekik. Ha nincs aki fogadja ezt a hitet, akkor nem adatik meg, mert nincs mivel befogadni: ilyen esetekben hiábavaló adni. Hogy hogyan válik a lélek alkalmassá a hit befogadására, azt nehéz megmondani. A százados kivételesen alázatos volt, nagy hatalma ellenére, emellett erényes és jó ítélőképességű. Általában nem az alázatosság vonzza a hitet hozó nagy kegyelmet? Ez egyáltalán nem meglepő. Köztudott, hogy a hitetlenek rendszerint büszke emberek, holott a hithez elsősorban az értelmet kell engedelmesen alárendelni a hitnek.

Helyesen megvallani Jézust - Remete Szent Teofán

 

[Levél a kolosszeieknek 3:17, 4:1, Lukács 9:44-50] Aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött, mondja az Úr Jézus, és aki Őt küldte, az Isten. Következésképpen, aki megvallja az Úr Jézust, megvallja Istent; míg aki nem vallja meg az Úr Jézust, nem vallja meg Istent. Ezt mondod: megvallom Krisztus hatalmasságát, Ő a legbölcsebb, egyetemes tanító. Nem. Úgy valld meg, ahogy Ő beszél magáról, miszerint Ő és az Atya egy, egy isteni természettel bíró személyek, különállóak, de egy a dicsőségük és királyságuk. Ha valaki nem így vallja meg Őt, nem számít, mennyire imádja az Úr Jézust, mert annyit tesz, mintha nem vallaná meg; és ha nem vallja meg Krisztust, nem vallja meg az Atyát sem, nem vallja meg Istent. Ezért ha az istenimádatod csak egy mutatvány, akkor nem ér sokat, és ha nem vallod meg Jézus Krisztust, mint az Isten egyszülött Fiát, aki értünk öltött testet, aki megmentett minket a kereszten a halálával, akkor nem imádod Őt. Nem úgy van, hogy mindegy az ember milyen Istent vall meg, csak istenhívő legyen: akik a napot és a csillagokat, vagy kitalált lényeket imádnak, azokat nem hívjuk Istent szeretőknek, mert nem Istent tartják Istennek. Tehát aki nem vallja meg Jézust, nem imádója Istennek, mert nem vallja meg Istent mint igaz Istent. Az igaz Isten nem létezik a Fiú nélkül, és a Fiú is örökké létezett és kezdet nélkül való. Ennélfogva ha felhagysz a Fiú megvallásával, nem vallod az igaz Istent. Csak Isten a tudója, mit ér az ilyen hitvallás; de mivelhogy Isten számunkra igaz Istenként felfedte magát, ezért a kinyilvánított Istenen kívül nem lehet igaz Isten.

Az ítélkezés szelleme. Remete Szent Teofán

 

[Második levél a korintusiaknak 3:12-18, Lukács 6:1-10] Az Úr Jézus tanítványai gabonakalászokat téptek le, kezeikkel kimorzsolták és megették a magvakat sabbatkor – egy tett, ami külsőleg és lényegében is rendkívül jelentéktelen, azonban a farizeusok nem tudták visszafogni magukat és korholták a tanítványokat. Mi zajlott le bennük, mi miatt hánytorgatták fel az ügyet? Látszólag az értelem nélküli buzgóság, de esszenciálisan az ítélkezés szelleme miatt. Ennek a szelleme rátapad mindenre és mindent egy komor törvénytelenség és pusztulás jelenségének mutat. Ez a gyengeség kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkire jellemző, aki nem figyeli magát. Nem mindenki önti szavakba ítélkező gondolatait, de ritka, hogy valaki tartózkodjon tőlük. Valaki a szív mellett ül és felszítja az ítélkezés szellemét, az pedig előretör. Ugyanakkor a bíráló maga is készen áll helytelen tetteket végbevinni, feltéve, ha senki sem látja, és folyamatosan olyan állapotban van, ami egy bizonyos értelemben nem jó. Úgy fest, mintha pont ezért bírálna és ítélne meg – azért, hogy helyrebillentse a belső sértett és elnyomott igazságérzetét azáltal, hogy másokat támad, még ha alaptalanul is. Aki szereti az igazságosságot és az igazságosság talapzatán áll, tudja, milyen nehéz a helyes cselekvést elérni és mennyivel nehezebb a jó érzelmeket fenntartani, és soha nem fog ítélkezni. Kész arra, hogy inkább engedékenyen palástolja mások nemcsak kis, de nagy bűneit is. Az Úr Jézus nem ítéli meg a farizeusokat, hanem elnézően elmagyarázza nekik, hogy a tanítványok olyat tettek, amit bárki megbocsátana, aki helyesen gondolkodik. És szinte mindig így van: gondolkozz ésszerűen felebarátod tetteiről és ráébredsz, hogy azok korántsem olyan súlyosak és rettenetesek, mint amilyennek elsőre láttad őket.

A sokaság jóllakatása és a mi ételünk. Remete Szent Teofán

 

[Levél a kolosszeieknek 2:1-7, Lukács 9:12-18] A sokaság jóllakatása a pusztaságban előképe annak, ahogy a hívek eltelnek a szent áldozásban az Úr Jézus Legtisztább Testével és Legtisztább Vérével. Az Úr Jézus külön ül, a sokaságot csoportokba rendeli, az apostolok közreműködnek – megkapják a kenyeret és szétosztják. Így van ez most is: a hívek csoportokra oszlanak – kis egyéni templomokra, ahol a láthatatlanul jelenlévő Úr szétosztja a testét és vérét az apostolok utódai által. Ahogy akkor az apostoloknak mondta, most az apostolok utódainak mondja: Ti adjatok nekik enni! És ahogy akkor is, ma is, a hívő sokaság állhatatosan áll az Úr előtt böjtölve, e szavakat hallva egy imádságos szándék tölti el, hogy meggyógyuljon a bűneiből amikor az isteni misztériumokhoz készül járulni. Tehát a misztérium, ami az Úr Jézus megjelenésével kezdődött, ma is tart és tartani fog az idők végezetéig. És az eljövendő világban is lesz egyfajta áldozás, mert az Úr megígérte, hogy az elrejtett mannából fog enni adni és az élet fájáról (János jelenései 2:7, 17). Ősapáink misztikus áldozása is a földi paradicsomban jött létre – ettek az élet fájáról. Az Ótestamentumi Egyházban az áldozás képe a pászka barány evése. Tehát a misztikus áldozás az emberi fajjal kezdődött, az emberiséggel volt és lesz az örök időkig, más formákban, de ugyanazzal az egy lényeggel: az Úrral való legőszintébb közösségre lépésként; mert Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága (János 1:4). Helyénvaló, hogy azok, akiket az Isten képmására teremtettek, ilyen közösségben legyenek Istennel és Jézussal, aki dicsőségének fénye és lényegének emberi képmása (Levél a zsidóknak 1:3).

Az evangéliumért szenvedni - Remete Szent Teofán

 

[Levél a kolosszeieknek 1:1-2, 7-11, Lukács 8:1-3] Az Úr Jézus igét hirdet, a nők a szubsztanciájukból (lényegükből) fakadva szolgálják, és így részt vesznek az igehirdetésben. Nem adatott meg mindenkinek, hogy az evangéliumokat hirdesse, de mindenki segíthet terjeszteni, és így részt vehet a legfontosabb történésben a Földön. Számos ilyen részt vállaló volt, férfiak és nők egyaránt: abban az időben, amikor a szent apostolok hirdették az Igét, később az apostolok utódainak idején és végül az Egyház teljes történetében. Ilyen részt vállalók a mai napig léteznek. A mi apostolaink a Kaukázus vidékén és szerte Szibériában elszántan munkálkodnak, minden alapvető megfosztottságot és szükséget elszenvedve. Folytatják az Úr Jézus munkáját és a szent apostolokét. Azok a férfiak és nők, akik segítséget küldenek nekik, csatlakoznak azoknak a nőknek a sorához, akik az Úr Jézust szolgálták és hasonló jutalomra lesznek méltóak. Az Úr Jézus ezt mondja: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem (János 13:20). Eszerint akiket igét hirdetni küldött, azokat Jézus magával teszi egyenlővé, és ebből következik, hogy küldöttei szolgálatát egyenlővé teszi az Ő szolgálatával. Jósága és igazsága törvényénél fogva, ahogy valaki az igazat fogadja, az meghatározza a jutalmat amiben részesülni fog (Máté 10:41). Ez elég buzdítás, hogy folytassuk az adományozást és segítsük az Evangélium hirdetésének rendkívüli munkáját.

Az élet vihara. Remete Szent Teofán

 

[Levél a kolosszeieknek 1:18-23, Lukács 8:22-25] Amikor hajóra szálltak, hogy a tó másik felére jussanak, gondolták az apostolok, hogy vihar éri utol őket és az életük veszélyben forog majd? Mindazonáltal, hirtelen vihar kerekedett és nem remélték, hogy életben maradnak. Ilyen az életünk útja! Nem tudod hogyan és honnan fog utolérni a sorscsapás, ami akár el is pusztíthat. Levegő, víz, tűz, vadállatok, emberek, madarak, ház, egyszóval – minden körülöttünk halálunk eszközévé válhat hirtelen. Ebből egy törvényszerűség is fakad: élj úgy, hogy életed minden pillanatában készen légy a halállal találkozni és félelem nélkül lépj a birodalmába. Tégy mindent úgy az életedben, ahogy a kötelesség előírja, de ne feledd el semmiképpen, hogy akár azonnal átköltözhetsz abba az országba, ahonnan nincs visszatérés. Ha erről megfeledkezel, attól nem fog távozásod eldöntött órája kitolódni. Ha a gondolataidból szándékosan elűzöd a halálra, erre a meghatározó megrázkódtatásra való emlékezést, attól nem fog csökkenni az örök érvénye a halálod utáni történéseknek. Kötelezd el életedet Istennek és helyezz mindent Isten kezébe; óráról órára úgy töltsd az idődet, hogy ez az óra az utolsó. Ettől az üres élvezetek száma csökkenni fog; míg a halál idején a lemondást mérhetetlenül felülmúlva kárpótolja egy olyan öröm, amihez nincs a földi életben fogható. 

Remete Szent Teofán

 

Ahogy nem lehetséges lábak nélkül sétálni, úgy a Mennyei Királyság elnyerése is lehetetlen a parancsolatok betartása nélkül.

https://trueorthodox.eu/hello-world/

Remete Szent Teofán - Az önsajnálatról

 

„Az önsajnálat a gyökere minden bűnbe esésünknek. Aki nem kényezteti magát, az mindig állhatatos a jóban.”

„Munkálkodjatok azon, hogy legalább egy napon keresztül megfigyeljétek magatokat, és látni fogja, hogy az önsajnálat tönkreteszi minden cselekvésünket, és eltántorít minket attól, hogy bármit is tegyünk. Munka nélkül… nem tudsz mit tenni, és túlságosan sajnálod magad, hogy erőt vegyél magadon. Ez az a pont, ahol megrekedsz.”

„Az Úr arra hívja az embereket, hogy hordozzák keresztjüket és kövessék Őt. Megmutatja az utat, elhárítva a főbb akadályokat az úton, amelyek belsőek, azaz az emberi szívben gyökereznek, nem pedig külsőek. Őt parafrazálva, ha követni akarsz, először is ne kíméld magad, mert aki magát kíméli, az elpusztítja magát. Másodszor, ne kösd meg a kezedet a javak szeretetével, mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? (Mk 8:36). Harmadszor, ne törődj azzal, hogy mások mit mondanak vagy gondolnak majd rólad, mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk 8:38)

„Az önsajnálat, a javak szeretete és a mások véleményére való odafigyelés a legerősebb lánc, amely az egyént az istentelen élethez, a szenvedélyek és a bűnök útjához köti. Ezek a fő akadályai a bűnös megtérésének. Ez a lelki harc elsődleges csatatere, amelyet az a bűnbánó vív, aki elkezdte teremni a bűnbánat gyümölcsét. Hacsak nem szakítjuk meg ezeket a láncokat, keresztény életünk nem lesz biztonságos. Fennáll a veszély, hogy újra megbotlunk és elesünk, ha nem is mindig láthatóan. Most mindegyikőtök nézzen a szívébe, és ha észreveszitek valamelyik fent említett tulajdonságot, mindenképpen szabaduljatok meg tőlük.  Ellenkező esetben nem várhatjátok el a tökéletességet Krisztusban, még akkor sem, ha jámbor kereszténynek tűntök.”

Az ember összetételében bekövetkezett zavar, az Istentől való elszakadás után

 

 

 Remete Szent Teofán rámutat, hogy "Az emberi alkotóelemek természetes hozzáállásának a kisebbeknek a nagyobbaknak, a gyengébbeknek az erősebbeknek való alárendeltségi törvényének kell megfelelnie; a testnek engedelmeskednie kell a léleknek, a léleknek a nousznak és annak természeténél fogva el kell merülnie Istenben. Az embernek egész lényével és tudatával Istenben kell lakoznia. Ebben a nousz lélekre gyakorolt ereje annak együttesen jelenlévő Istenségétől függ, a lélek testre gyakorolt ​​ereje pedig azt azt birtokló nousztól függ. Miután elszakadtunk Istentől, bekövetkezett a zavar, amely az ember egész összetételében be kellett, hogy következzen - miután elszakadt Istentől, a nousz elvesztette erejét és alávetette magát a léleknek, és a lélek, akit a nousz nem emelt fel, engedelmeskedett  a testnek."

Remete Szent Teofán - üdvözülhetnek-e a heterodoxok?

Egy érdeklődő Remete Szent Teofánt kérdezte azzal kapcsolatban, hogy üdvözülhetnek-e a heterodoxok. A szent többé-kevésbé így válaszolt:

"Azt kérdezed, hogy üdvözülnek-e a heterodoxok... Miért aggódsz miattuk?
Van egy Megváltó, aki minden ember megváltását kívánja.
Ő majd gondoskodik róluk. Neked és nekem nem kell ilyenen aggodalmaskodnunk. Vizsgáld magad és a saját bűneidet... De azért egy dolgot elmondok neked: ha te ortodox létedre, a teljes igazság birtokában, elárulod az ortodoxiát, és más hitre térsz, akkor örökre el veszíted a lelked."

Azt azért hozzá kell tenni, hogy Remete Szent Teofán idejében a heterodox szervezetek, bár elszakadtak az egyháztól és ebből kifolyólag nem szolgálhatták az emberek üdvözülését, még nem álltak nyíltan az Antikrisztus szolgálatában és nem hírdették annak szellemiségét.