II. Jeremiás Konstantinápolyi pátriárka harmadik, és egyben utolsó, válasza Tübingenbe, 1581.

 

 

Azok, akik olvasták ezen nagyszerű patriarchának a tübingeni luteránusoknak írt ezen válaszait, jól láthatják, hogy mi ortodox keresztények miért vagyunk úgymond "kényelmes" helyzetben az eretnekekkel szemben. Az Egyház szentatyái, már kristálytisztán kifejtették, hogy miért az ortodox egyház a mi Urunk Jézus Krisztus által alapított egyetlen Igaz Egyház, valamint már kellőképpen megvédték annak tanításait, dogmáit és kánonjait mindenféle eltévelyedett ember támadásával szemben, így nekünk nincs más dolgunk, mint szorgalmasan tanulmányozni az ő tanításaikat, nehogy tudatlanságunk miatt mi is eltévelyedjünk.

II. Jeremiás Konstantinápolyi pátriárka harmadik válasza Tübingenbe, 1581.
Jeremiás, Isten kegyelméből, Konstantinápoly, Új-Róma, érseke és egyetemes pátriárka...

[pp. 289-90] Ó legbölcsebb német férfiak, megérkezett az a könyv, amelyet elküldöttek nekünk. Ebben ismét állítólag elfogadható okokat és bizonyítékokat fejtettek ki, mondván, hogy nem kaptak teljesen kielégítő választ az előző leveleikre részünkről. Azt is mondják, hogy valahogy még a gondolkodásuk sem igazodott helyre nemcsak a Szentírástól, hanem az Egyház szent atyáitól sem, melyek mindegyike az igazabbat és jobbat tanította.

[A. A SZENT LÉLEK EREDETÉVEL KAPCSOLATBAN]

De miután ezt elmondták, behozzák Szent Ágostont a Szentháromságról szóló 2. könyvbe, és határozottan fenntartják, hogy a Szentlélek nemcsak az Atyától ered, hanem magától a Fiútól is. És úgy döntenek, hogy a Szent Görög Atyák egyetértenek Önökkel a Szentlélek Fiútól való eredésének kérdésében, annak ellenére, hogy szó szerinti kifejezésekben különböznek. Atanáz „Az Ige megtestesülése” című értekezésében; Cirill [az alexandriai] Palladiosz-nak szóló első értekezésében, Epifaniosz az Ancoratos homíliában; Nagy Bazil tizenötödik levelében Eunomiosz ellen, aki egyetért velük; Nazianzi [Gergely] a negyedik teológiai szónoklatban, amely a Fiút érintő második; Cirill [az alexandriai] ismét a tezauruszban, Atanáz pedig ismét a Szerafionhoz írt leveleiben. Csodálkozunk tehát, hogy valóban a Szentírás és az Atyák nyilvánvaló és egyértelmű szövegrészeinek elhagyásával, amelyek világosan kijelentik és azt állítják, hogy a Szentlélek egyedül az Atyától származik, amelyeknek más jelentése lehet, és ők [az Atyák] más módon értelmezték őket, önök változtatták meg őket a saját céljaik érdekében! Ennek megfelelően valóban az elküldés kérdése is, aminek Ágoston szerint, valamint a dolog igazsága szerint is, nincs semmi közös vonása az eredettel. És ugyanez vonatkozik arra a sok más szakaszra is, amelyeket ezek az Atyák szükségszerűen használtak, és megfelelően alkalmaztak, amikor azok ellen szóltak, akik el akarták idegeníteni a Lelket a Fiú lényegétől. Bizonyára nem azzal a szándékkal használták őket, hogy megmutassák, hogy a Szentlélek a Fiútól is ered. Ezért arra törekedtünk, hogy teljesen csendben maradjunk válaszaikkal kapcsolatban, és ne adjunk választ Önnek. Mert önök teljesen világosan megváltoztatták a Szentírást, valamint a fent említett szent emberek értelmezését, a maguk akarata szerint. Pálnak arra kell biztatnia minket: „Az eretnek embert egy-két intés után kerüld” [Tit 3:10]. Mivel azonban a hallgatás révén úgy tűnhet, hogy egyetértünk önökkel, és hogy önök talán helyesen tartják és értelmezik ezeket a dolgokat, azt veszélyeztetjük, hogy azt gondolhatnák, hogy a Szentírás és ezek a szent emberek [Atyák] egyetértenek önökkel ebben a témában. Azáltal, hogy megvédjük őket, újból megismételjük ezeket az ügyeket, bár leveleikből jól értesültünk arról, hogy soha nem fognak tudni megegyezni velünk, vagy inkább azt kell, hogy mondjuk, az Igazsággal...

[C. A SZENTSÉGEKRŐL, 305–6. O.]

De mivel egyetértenek a szentségek némelyikével, annak ellenére, hogy veszélyesen elferdítették és saját céljaikra változtatták az Ó- és az Újszövetség írott tanításait, továbbá azt mondják, hogy némelyik nem szentség, hanem csak hagyomány, melyek nem a szentírási szövegekre épültek. De maguk minden szempontból szembeszállnak velük, csakúgy, mint a bérmálással, amelyet még Aranyszájú Szent János is elfogadott. Néhány másikat, pedig magukkal húznak mint a zuhatag. És ezek után önök teológusnak hívják magukat!

[D. A SZENTEKHEZ VALÓ IMÁDKOZÁSRÓL]
(Gyónás és a szerzetesi élet)

Önök hiábavalónak tartják a szentekhez, azok ikonjaihoz és szent emlékeikhez való imádkozást. Elutasítják tiszteletüket, ürügyként véve a zsidó forrást. Sőt, elutasítják az egymásnak való gyónást is. Ezenkívül elutasítják az angyali, szerzetesi életet. És ezekről az ügyekről azt mondjuk, hogy a rájuk vonatkozó szent [Szentírás] részeket nem olyan teológusok értelmezték, mint maguk, mert sem Aranyszájó Szent János, sem más áldott és igaz teológusok nem értelmeztek úgy, mintha özönvíz rángatta volna őket. De valójában, ő [Aranyszájú] és az utána lévő szent emberek, telve voltak Szentlélekkel, akik természetfeletti csodákat tettek életük során és haláluk után is, ugyan úgy értelmezték a Szentírást; és akik megkapták ezen hagyományokat, egymás után átörökítették őket és nélkülözhetetlen és jámbor [szentségekként] adták tovább nekünk. Ezek közül néhányat még az Ó-Róma is megtartott és velünk együtt elfogad. Honnan számíthatnának jobbra, mint az Ó- és Új-Róma? Maguk valóban elhagyták az igazi teológusok értelmezéseit, és a sajátjaikat tartották előnyösebbnek? A zsidó hagyomány forrásaiból megtudhatjuk, hogy a történelem során a szent ikonok és szent ereklyék megvetése a zsidóktól ered. Az ottani lutheránusok sok és sokféle szakadását valóban zsidók okozták és terjesztették, ahogy azt kegyességet színlelve külföldön szóba hozták. És, amint látják, már gyökeret vertek és megnyitották az utat a gonoszság előtt, ahogy napról napra rosszabbá váltak. Mivel egyáltalán nem vagyunk közösségben velük [a zsidókkal], így áhítattal, sőt rendíthetetlenül tekintünk Egyházunk szentségeire. Szorosan ragaszkodunk azokhoz a tanításokhoz, amelyeket az Istent hirdető szent Apostolok utódai mondtak el. Értelmezéseiket drágábbnak tartjuk, mint az összes aranyat és drágakövet. Valójában a szenteket nem üdvözítőként és megváltóként hívjuk segítségül, ne adj Isten, mert csak egy Üdvözítő és Megváltó létezik, a Krisztus; de mi, akik bűnösök vagyunk, a gonoszságok közepette közvetítőnek tartjuk őket, akik szent és kielégítő módon teljesítették az életutat, és elmentek Istenhez, és akik gazdagon közbenjárnak értünk. És természetesen nem követünk el bűnt, ha folyamatosan erre törekszünk. Hiszen szent ikonjaik és ereklyéik tiszteletével, amelyek több ezer gyógyulást okoznak azoknak, akik alkalmanként hittel közelednek, rendkívüli haszonban részesülünk, és lélekben és testben egyaránt megvilágosodunk. Gyónunk is egymásnak a Szentírás szerint. Tiszteljük a szerzetesi és angyali életet. Imádkozunk, hogy azok, akik felemelik ezeket a terheket, egyáltalán ne forduljanak vissza, ha valóban úgy döntenek, hogy felkészültek a mennyek királyságára.

[E. BEFEJEZÉS]

Ezért azt kérjük, hogy ezentúl ne okozzanak nekünk több bánatot, és ne írjanak nekünk ugyanarról a témáról, ha más módon kívánják kezelni az Egyház tudósait és teológusait. Megtisztelik és szavakkal magasztalják azokat, de tettekkel elutasítják őket. Mert megpróbálják alkalmatlannak bizonyítani fegyvereinket, amelyek az ők szent és isteni beszédeik. És nekünk ezekkel a dokumentumokkal írnunk és ellentmondanunk önöknek. Így, ami Önöket illeti, kérjük, oldozzanak fel minket ezen aggodalmakból. Ezért, a maguk útját járva, ne írjanak többet a dogmákról; de ha mégis, csak a barátság kedvéért írjanak. Búcsúzunk.

Jeremiás, Konstantinápoly érseke
Kiadva 1581. június 6-án
Protonotarios Theodosios

II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka második levele Tübingenbe,

 

 

II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka második levele Tübingenbe, 1579, A legbölcsebb teológusoknak, Tübingen híres városának lakói számára [old. 151-4]

Jeremiás, Isten kegyelméből, Konstantinápoly, Új-Róma, érseke és egyetemes pátriárka.

Szerénységünk megkapta az önök második éles eszű levelét, amelyet a Szentlélek eredetével és egyéb teológiai kérdésekkel kapcsolatban küldtek. Lehet, hogy korábban válaszoltunk volna, ha nem Nyugaton és a Peloponnészoszon utaztunk volna. Mi ezért köszönjük Istennek, minden jó dolog adományozójának, és örülünk a sok más előnynek, nem utolsósorban annak, hogy Önök többnyire egyetértenek egyházunkkal. Legyen így azokban a kérdésekben is, amelyekben nem értünk egyet, hogy Isten akaratával jámboran megegyezhessünk, aki mindent a legelőnyösebbre tökéletesít.

A Szentlélek eredetével kapcsolatban

Az első kérdés tehát, amelyben nem értünk egyet, a Szentlélek eredete. Ezért szeretett [lelki] fiaim, bár ezt az ügyet már sokszor előtérbe hozták, és az Egyház minden idevonatkozó kánonja és minden lelki próbakő által pontosan megvizsgáltatott, nyilván annyira kielemezték és tisztázták, hogy nincs szükség további kutatásokra.

Mégis, bár sok és folyamatos felelősségekkel vagyunk elfoglalva, kegyeskedünk önöknek a [keresztény] szeretetben, nem kevésbé, mint ahogyan egy apa tenné, és bőségesen, mint a [fegyveres] Athéna mítoszában, aki önökkel még tovább fog tanakodni az önök okításáért, szent tanúságtételekkel támogatva álláspontunkat, ahogyan az Isteni ihletettségű Atyák megkapták azokat.

Ugyanis a szent és hatodik ökumenikus zsinat előírja, hogy a Szentírást úgy kell értelmezni, hogy az Egyház kipróbált és bevált tanítói értelmezték őket, és nem úgy, mint akik saját szofisztikájukkal feleslegesen akarják értelmezni az ilyen kérdéseket. Olvassuk el a 19. kánon kikötését is:

És ha bármilyen vita merül fel a Szentírással kapcsolatban, akkor ne értelmezzék másként, mint ahogyan az Egyház lelki nagyságai és orvosai kifejtették. Ezekben pedig dicsekedjenek, és ne a saját fejükből állítsanak össze dolgokat, nehogy a hozzáértés hiánya miatt eltérhessenek attól, ami illendő.

[1. Különbség az eredet és a küldés között]

Kérem önöket figyeljünk arra, amit jóakarattal és Isten félelmében fogunk mondani. A Szentlélek eredete egy dolog, míg a küldése egy másik. Mert egyrészt az eredet a Szentlélek természetes létezése, közvetlen egyedül az Atyától, aki az ok. Másrészről a küldés az egy küldetésre való küldés egy időben, amelyben a Fiú is elküldi a Lelket, ahogy ez itt történik, és a Lélek elküldi a Fiút is, ahogy mondják: „Az Úristen lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” [Iz 61,1; vö. Lk 4: 18]. Akkor hogyan és miért újítasz, és mondod azt, hogy a Szentlélek az Atyától és a fiútól ered? Ha a Lélek nem egyedül az Atyától ered, akkor az Úr azt mondta volna a Vigasztalóról, akit Én és az Atya küldtünk el, ahogyan gyakran mondta: „akit elküldök” [Jn 15:26]. Először is, Krisztus kijózanító szája kijelenti, hogy a Szentlélek az Atyától ered [vö. Jn 15:26]. Másodszor, még maga Pál is a Tituszhoz írt levelében megismétli: „nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által” [3: 5-6]. Mi ennél kifejezőbb? Az Úr azt mondta: „Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért.” [Lk 24:49; vö. Csel 2:14; Jn 14:26; 20: 21-23]. Ezt követően Pál azt állítja: „akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus” [Tit 3: 6]...

[4. Különbség az „Ek” (ἐκ) és a „Dia” (διὰ) között]

... Sőt, korábban már említettük, hogy itt van egy nagyon nagy különbség a teremtett világba történő elküldés és az időtlen és örök eredet között, amelyben Ő egyedül az Atyától ered, ahogy mondtuk, és ahogyan teljesebben el fogjuk magyarázni Isten segítségével, a kifejtésünk során. Következésképpen a nagy Atanáz, akit mint szószólójukat mutattak be, nem segít önökön. Ehelyett önök ellen érvel, mert szövetségre lép az Úrral és az Egyház istenhordozó és bölcs teológusaival. Ezért kigúnyolja az ellentétes véleményűeket, vagyis ezeket a makedoniánusokat [a Lélek ellenségeit], azzal hogy nekik szegezi ezt a tréfát: „Ha a Szentlélek nem teremtmény, akkor Ő egy fiú; így kiderül, hogy két fiú és testvér van, vagy inkább: a Logosz fiú lesz, a Lélek unoka és az Atya nagyapa.” Ezek az ők értelmetlen csacsogásaik, és ezért gúnyolja őket.

[5. Az „Ek” (ἐκ) és a „Dia”(διὰ) teológusok általi értelmezése helytelen]

Ezen dolgok ellenére szerénységünk nagyon meglepődik az önök okosságán. Amikor a második válaszában azt írják, és idézzük: „Ha van, aki úgy véli, hogy a Szentlélek egyedül az Atyától ered, és a Fiún keresztül, de nem a Fiútól ered, tudja meg, hogy a lehetetlent hiszi; mert ezek ellentmondanak egymásnak, és megszüntetik egymást.” Azok a dolgok azonban, amelyeket vallunk, nem lehetetlenek, és nem is mondanak ellent egymásnak, és nem törlik egymást, ahogy önök állítják. Az igazság ugyanis soha nem ütközik az igazsággal. És bár nincs teljes körűen kezelve, ennyi elegendő jelenleg ezekben az ügyekben. Szorgalmasan kutattam az ügyet, és két fő különbséget találtam közöttünk a témában. Először is, hogy a küldést és az eredetet egy és ugyanazon dolognak vélik. És ezért helytelenül mondják: „Ha a Lelket a Fiú küldte, akkor ebből az következik, hogy Tőle is származik.”...

[13. Irracionális eredmények a Filioque-ból, 162–4. O.]

Nézzék, hány abszurd következtetés követi minden oldalról azokat, akik azt mondják, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól is ered! Ne akarjanak helytelenül gondolkodni az Úrról. Mert ha a latinok, vagyis a római egyház és mások képesek elfogadható tanúkat előállítani, például Ágostont, Ambrust, Jeromost és még másokat, akkor mi még sokkal és még megbízhatóbb atyákat tudunk előállítani, hogy felszólaljanak az igazság mellett... Kik ők? Ők az istenhordozó atyák, akik kitűntek a szent zsinatokon, akik megistenítették a földet, és akik csodák és jó cselekedetek által a napnál fényesebben ragyogtak, és kijelentették, hogy a Szentlélek egyedül az Atyától származik. Súlyos büntetéseket rendeltek el azok ellen, akik másképp gondolkodnának, Pál apostol anatémája nyomán, aki kifejezetten kijelentette: „Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, kivetett legyen!” [Gal 1: 9].

[14. Az ökumenikus zsinatok nem maradnak csendben]

Ha a Fiú volt a Lélek kibocsátója és oka, hogyan hallgathattak az ökumenikus zsinatok egy ilyen legszükségesebb dogmáról? Ennélfogva nagyon világos, hogy egyesek utat engedtek saját akaratuknak, és ezt a kiegészítést a szent zsinatok meghatározása után helyezték el. Mert ha ez nem történt volna meg, nem lett volna konszenzus a jelenlévők közül, mivel a hét szent zsinaton Róma legtiszteletreméltóbb prímásai voltak jelen.

[15. Szentírásbeli bizonyítékok és nem emberi bölcsesség]

Annak ellenére, hogy az előttünk szólók kitaláltak egyfajta módszert, hogy megdöntsék a szofizmust, ennek ellenére nem rendezhetjük saját gondolkodásunkat az emberi bölcsesség meggyőzésével. Hanem inkább ragaszkodnánk a szentírás bizonyítékainak következetességéhez. Ugyanis Pál azt mondja: „Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és üres megtévesztéssel” [Kol 2,8]. Ebből az igazán isteni mondásból azt tanuljuk, hogy az igazi filozófia soha nem mond ellent a teológiának. Az igazság ugyanis soha nem mondhat ellent az igazságnak. Ez nyilvánvaló a következőkből: „és üres megtévesztéssel” [Kol 2: 8]. Következésképpen a bölcsesség, mely nem üres, inkább a teológiát szolgálja, mintsem ellenzi. És akkor, ó, szeretett gyermekeim Krisztusban, Isten kegyelméből, üres bölcsesség nélkül, kénytelenek egy olyan teológiát támogatni, amelynek vezetője nem angyal és nem is ember, hanem teljes mértékben maga az Úr. Ennek eredményeként a [prímások] az egyház isteni pásztorai és tanítói, akik egyetértenek Vele [az Úrral]. Ezen atyák közül, többek között a Szent Hetedik Ökumenikus Zsinat atyái ezt is kijelentették: „anatematizáljuk azokat, akik bármit hozzáadnak vagy elvesznek”.

Ismételten ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni, szeretetteink, hogy a hetedik ökumenikus zsinat idejétől hetvenöt év telt el, amikor Macedón Bazil szuverenitása alatt helyi zsinat gyűlt össze Konstantinápolyban. Annak az oka, hogy ezt a szent zsinatot abban a bizonyos időben hívták össze az volt, melynek érdekében mindent a pápa akarata és a császár sürgetése hajtott végre: [1] a legszentebb Fótiosz beiktatása a királyné város trónjára [Konstantinápoly], és [2] száműzni azokat, akik valamiféle álnokság alatt merik állítani, hogy a Szentlélek a Fiútól is ered. Legalábbis ebben a szinódusban a legszentebb János pápa egy Péter nevű püspök és bíboros, valamint Pál és Eugén, az ő püspökei és helytartói révén meghatalmazott képviselők kölcsönösen egyetértettek és anathémát mondtak ki azokra, akik a jövőben hozzáadni mernének tenni vagy elvenni bármit a hitvallásból. De tovább, ugyanez a János pápa, ezt követően, levelet küldött magának Fótiosznak, mondván:

Ismét tisztázom tiszteletreméltósága előtt ezt a cikket, amellyel kapcsolatban Krisztus egyházai között botrányok voltak; vegye észre, hogy nem egyszerűen ezt mondjuk, hanem azt is, hogy akik eredetileg saját bolondságaik révén vették a bátorságot erre, azt mi Krisztus Urunk és a szentatyák teológiájának az isteni szavainak megsértőinek és torzítóinak nyilvánítjuk ki, és Júdással együtt soroljuk őket.

Ezenkívül megnyugtat minket az a tény, hogy attól az időponttól kezdve Kristóf idejéig 130 év telt el, amely alatt Róma minden tiszteletreméltó prímása megállapodott velünk.

[16. Az ökumenikus zsinatok nyilatkozatai]

De miért ismételné meg valaki ezeket a dolgokat, ha az igazság fogalma, amelyet a Lélekre vonatkozóan keresnek, csodálatra méltóan világosabbá válik: [1] a szent hét ökumenikus zsinat nyilatkozatai által, amelyekben a mintegy kétezer szentatya küzdött, mely több mint elegendő bizonyíték; és [2] maga az Úr nyilatkozatai által. Valóban helyes tiszteletben tartani e szentek tanait és törvényeit, rácsodálkozni és ragaszkodni hozzájuk. Mert nem kevésbé voltak híresek [az atyák] jeles életükről vagy igehirdetésük erejéről, mint ragyogó csillagok, akik nemcsak egy nemzetnek az áhítatát váltották ki, hanem valóban annyi nemzetét, ahányat a látható nap teljesen megvilágít...

[37. A Filioquét nem rendelték el a zsinatok, 172–4. O.]

Ez azonban tény, amint mondottuk, hogy a hét [ökumenikus] zsinat kétezer résztvevője nem fogalmazta meg azt a véleményt, hogy a Szentlélek a Fiútól is eredne. Ezek között voltak valóban a római egyház prímásai és lelki nagyságai, akik ellentmondás nélkül a hit meghatározásának támogatására szavaztak [vagyis arra, hogy a Szentlélek egyedül az Atyától ered]. És úgy gondolom, hogy a fent említett három személy is valóban beleegyezett. De kölcsönös doktrínai megállapodást is elfogadtak, hogy a hit meghatározásából se el ne vegyenek, sem pedig hozzá ne adjanak. És ez a meghatározás, vagyis a Hitvallás azt hirdeti: [Hiszek] „és a Szentlélekben, Úrban és éltetőben, aki az Atyától ered” stb.

[38. Gergely pápa a dialógusok nagyszerű szerzője, mint pápa (Kr. u. 590-604)]

Továbbá, Nagy Szent Gergely, a Dialógus [Kr. u. 590-604], aki nem sokkal a hatodik [egyetemes] zsinat után élt, latin nyelven és írásokban teologizálta, hogy a Szentlélek egyedül az Atyától származik.

[39. Zakariás pápa (Kr. u. 741-752) hangsúlyozta az Atyától való eredetet]

Száz tizenöt évvel később, Zakariás pápa, Gergely ezen írásait görög nyelvre fordítva, azt mondja: „A Vigasztaló Lélek az Atyától ered, és a Fiúban lakozik”, ezt az Előhírnöktől [Jánostól] tanulta, aki [a mi Urunk keresztelésének idejekor] látta a Lelket galambként leereszkedni és megpihenni Rajta.

[40. III. Leó (Kr. u. 795-816) és III. Benedek (Kr. u. 855-858) pápák elrendelték, hogy ezt a hitvallást görögül kell elolvasni – a Filioque nélkül]

Sőt, Leó és Benedek, akik később Róma nagy hierarcháivá váltak, elrendelték, hogy a hitvallást görögül kell felolvasni a római isteni liturgián és a joghatóságuk alá tartozó más egyházakban, hogy a nyelvjárás korlátai, ahogy állítják, ne adjanak ürügyet a tévedésre. Valóban, ez a második egyetemes zsinat hitvallása volt [Kr. u. 381], amelyben a Szentatyák tisztázták ezt a hitet:

És [hiszek] a Szentlélekben, Úrban és éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki a próféták által szólott; hiszek Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházban;... Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.

Sőt, ugyanez a Leó [pápa] kinyitotta a rómaiak apostoli egyházának kincstárát, és két táblát vett elő, amelyeket a kincseskamrában tároltak a szent kincsekkel együtt. Ezekre a táblákra fel volt írva a hit szent kiadása [Hitvallás] görög betűkkel és szavakkal, Leó pápa szankcionálta, hogy felolvassák őket a római sokaság előtt.

[41. Az újonnan megválasztott pápák megerősítik a hitvallást a Filioque nélkül]

Sőt, I. jámbor Szergiosz, Konstantinápoly pátriárkája idejéig [Kr. u. 610-638], Róma hierarchái, amikor felvállalták hierarchai szolgálatukat, amikor trónra lépő bemutatkozó leveleket küldtek, amelyek a saját vallási meggyőződésüket fejezték ki az összes pátriárkának, magukban foglalták a hit szimbólumát is (hitvallás) anélkül, hogy az eredeti formán változtattak volna. Szükséges-e még többet mondani?

A Fiú és Mester, Krisztus uralkodik és misztikusan előírja, hogy a Szentlélek az Atyától ered, de biztosan nem önmagától [a Fiútól]. Érdemesnek tartom, hogy senki ne keressen akkor még egy kiválóbb tanárt, hacsak nem akar sértegetőzni és hasznos érv nélkül folytatni a vitát; mert soha nem fog határozott következtetésre jutni, még akkor sem, ha sok más finomságot kitalál, kiragadva talán ezeket és hasonló mondatokat a Szent Evangéliumokból: „Amikor pedig eljön a Vigasztaló” [Jn l, 26, 26], „mert az enyémből vesz” [Jn 16:14]; „S miután ezt mondta, rájuk lehelt” [Jn 20:22]; „Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe” [Gal 4,6]; és „Az Úr Lelke van rajtam” [Lk 4:18]. Mert messze nem érik el a céljukat, mivel a nagyszerű és isteni egyetemes tanítók másként értelmezték őket, amint tanúink vannak és értesültünk róla. És mindezek, röviden kifejezve, asszociációt és kapcsolatokat fejeznek ki, de nem az eredet megnyilvánulásai. Ezért következik, hogy a három hiposztázis egysége és egyenlősége bebizonyosodott.

[42. Felhívás a teológusokhoz, hogy a hitvallás Igazságait változatlanul megőrizzék.]

Ezért hát legyen, Isten kedvéért hagyják abba a szócséplést az igazságtól távol eső dolgokról, és fogadják el a szent tant, mivel világosan tisztáztuk, hogy a Lélek az Atyától ered. E témával kapcsolatban tehát legyünk továbbra is barátok és testvérek Krisztusban, együtt maradva az ortodoxiában, a hitvallást töredékmentesen, megingathatatlanul és rendületlenül megőrizve, tiszteletben tartva a Szentatyákat és tiszteletben tartva Krisztust, aki kifejezetten így dogmatizált a Szentlélekkel kapcsolatban, mint mondottuk. Az emberi dicsőség kedvéért, talán jámbor személyekként, ne árulják el a kegyességet és az üdvösségét, miután ilyen sok és nagy szent prédikációja tanította önöket e tan igazságának kérdésére. Nemcsak az érvelés szellemében és nem kétértelműen, hanem istenfélő módon, Isten segítségével emlékeztettük önöket ezekre a kérdésekre. Valóban maga a Vigasztaló, aki az Atyától eredő Lélek, erősítse meg gondolatainkat, akarata szerint, reményben és hitben, a Krisztusi parancsolatok teljesítése érdekében, és vezessen minket arra, hogy helyesen gondolkodjunk a Szentlélek eredetét és minden mást illetően. Szellem és minden más kérdés. Így, a Szentháromságnak, minden dolog eredetének, tetszően az egyenes gondolkodás és a jó cselekedetek révén elérhetik azt az áldást, amelyet az ortodox hívek számára tartanak fenn Krisztus kegyelme által, Akié minden dicsőség, hatalom és fenség, mindörökkön örökké, ámin.

[E, 14. Tartsák meg az Egyház hagyományait, 197-8. O.]

Ezért testvéreink, álljunk a hit szikláján és az Egyház hagyományain, és ne töröljük el azokat a határokat, amelyeket szentatyáink szabtak. Így nem adunk lehetőséget azoknak, akik újítani és megsemmisíteni kívánják Isten Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházának építményét. Ha ugyanis engedélyt adunk mindenkinek, aki akarja, akkor az Egyház egész teste apránként megsemmisül. Ne, atyámfiai, ne tegyék, ó Krisztust szerető gyermekei Isten Egyházának; inkább szolgáljuk és imádjuk az Alapítót és Teremtőt, Istent, Akit már csak pusztán a természete miatt is imádni kell. Tiszteljük a Szent Istenszülőt, nem Istenként, hanem mint Isten test szerinti Anyját. Tiszteljük a szenteket is, mint Isten kiválasztott barátait, akik közelebb állnak Hozzá [Istenhez]. Mert ha az emberek tisztelik a halandó embereket, akik gyakran istentelenek és bűnösök, az uralkodókat és másokat is, és ahogy az isteni Apostol mondja: „Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek” [Tit 3: 1]. „Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok ” stb. [Róm 13,7], mennyivel kell még jobban imádni a Királyok Királyát, Aki egyedül Ura a természetnek, valamint szolgái és királyai szenvedélyeinek? Dávid is a 44. zsoltárban azt mondja: „fejedelmekké teszed őket az egész földön” [vö. 17:43]. Ők [a szentek] hatalmat kaptak a démonok és a betegségek felett, és együtt fognak uralkodni Krisztussal. Már csak árnyékuk is elűzte a démonokat és betegségeket [vö. Csel 5: l5-16]. Ezért nem szabad az ikonokat gyengébbnek és kevésbé tiszteltnek tekinteni, mint az árnyékokat. Mert [az ikon] valólyában az eredeti vázlata. Testvéreim, a keresztény egy hívő ember. Aki hitben jön, az sokat nyer. De aki elválasztja magát [a hittől], olyan, mint egy dühöngő tenger, amelyet a szél kavargat és fúj, és aki nem kap semmit. Hit által az összes szent tetszett Istennek: akik megerősítik [a hitet] és jó cselekedetekkel bizonyítják mindenkinek.

[15. Őszinte szívvel fogadjátok el az Egyház hagyományait]

Fogadjuk el tehát az Egyház hagyományát őszinte szívvel és nem ésszerűsítések sokaságával. Mert Isten [erkölcsileg] egyenesnek teremtette az embert; ehelyett az emberek a racionalizálás különféle módjait keresték. Ne engedjük, hogy újfajta hitet tanuljunk, amelyet a Szentatyák hagyománya elítél. Mert az isteni apostol azt mondja: „Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, kivetett legyen!” [Gal 1,9].

[G. KÖVETKEZTETÉS: 1. Felhívás az ortodox hit innovációk nélküli elfogadására, p. 210]

Végül, miután a Szentírásokból megértettétek az ortodoxiát, lépjenek bele teljes lelkükkel, ó, bölcs és eszes emberek, és vessenek el maguktól minden irracionális újítást, amelyet az egyetemes tanítók és az Egyház sokasága el nem fogadott. Mert így önök és mi is méltók leszünk az áldásokra. Önök, miközben engedelmeskednek vezetőinek és alávetik magukat nekik [vö. Zsid 13:17], és nem „ne folytassanak haszontalan szóharcot” [2Tim 2:14]. És mi, mivel azok fülébe szóltunk volna, akik hallgattak és a jó talajba vetettek [vö. Lk 8,8]. És mivel a fő témakörök szinte mindegyikében megegyeztünk, nem szükséges, hogy a Szentírás egyes szövegrészleteit más módon értelmezzék, mint ahogyan az Egyház és az egyetemes nagy tanítók értelmezték. Ők Krisztus, a mi Istenünk szerint értelmezték a Szentírást, Aki maga az Igazság. És mi, vagyis Egyházunk, megtartjuk és fenntartjuk ezeket az igazságokat. Mert semmi más nem okozza a széthúzást, mint ez és csak is ez, amit ha kijavítanak, Isten kegyelmével egyetértésben leszünk; és eggyé válunk a Hitben, Isten dicsőségében. Mivel szorgalmasan kutattuk a Szentírás néhány részletét, amelyekre hivatkoztak a számunkra küldött első és második levelekben, világosan láttuk, hogy rosszul értelmezték őket, talán új tanáraik követésével. Ezért ismét arra kérjük önöket, hogy értsék meg a részleteket, ahogyan az Egyház egyetemes tanítói értelmezték őket, és mely értelmezéseket meg erősítette a hét egyetemes zsinat és a többi helyi zsinat. Mert mint már említettük, nem érdemes felemelkedni és eltörölni az Atyák által megállapított örök határokat, hogy ne sértsük meg a hatodik zsinat elején említett meghatározást, és hogy ne sújtsuk magunkat büntetésekkel. Ezért, ha valamit a jelen pillanatig megsértettek, azt körültekintően kijavíthatják mostantól kezdve, és méltóak lesznek Isten, valamint az emberek és a mi dicséretünkre. Mert a tévedés emberi dolog, de a korrekció angyali és üdvös. Vigyázzanak erre is, hogy önökkel legyen Isten kegyelme és irgalma.

1579. évi 7. közzététel, május havában.

Jeremiás [Konstantinápoly érseke]

 

Harmadik válaszlevél 

II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka első válasza a tübingeni lutheránusoknak

 Nagy örömünkre szolgál, hogy végre közzétehetjük, magyar nyelven először, II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka válaszait, a tübingeni lutheránus "teológusoknak". Ezen levelekből megtudhatjuk, hogy milyennek is kellene lennie egy valódi ökumenikus párbeszédnek az Igaz Egyház és az eretnekek között, valamint azt hogy hogyan kell kezelniük az ortodox hívőknek, azokat az eretnekeket, akik nem hallgatnak az Igazság szavaira (Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, - Titusz 3:10). Alább, Jeremiás pátriárka első válaszlevelét olvashatjuk:

II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka első válasza az augsburgi hitvallással kapcsolatban, amelyet 1576. május 15-én küldött Tübingenbe.

[p. 31] Megkaptuk azokat a leveleket, amelyeket az önök szeretete küldött nekünk, és egy füzetet, amely tartalmazza hitvallásukat. Elfogadjuk a szeretetüket, és kérésüknek megfelelően törekszünk tisztázni azokat a kérdéseket, amelyekben egyetértünk és amelyekben nem értünk egyet. A szeretet kifejezése a Törvény és a próféták beteljesülése [vö. Róm 13:10]. Mondhatjuk, hogy ez valóban teljesül, nemcsak puszta szavakkal, hanem maguk a tények és a tettek is bizonyítják. Még akkor is, mint a legdrágább kövek, amelyekhez nincs szükség dicsérő szavakra, mégis csodálattal tekintenek rájuk, saját értékük miatt azok, akik ismerik értéküket. Önök, legbölcsebb német férfiak, büszkeség nélkül ilyen szeretetet tanúsítottak azokban a kérdésekben, amelyeket velünk közöltetek.

Válaszként tehát nem mondunk semmit magunktól, hanem (ami releváns) a szent hét ökumenikus zsinatból, amelyekbe, amint önök is írják, beleegyeznek és elfogadnak. A továbbiakban az isteni ihletésű Szentírás isteni tanítóinak és exegétáinak a véleményével összhangban fogunk beszélni, akiket Krisztus Egyetemes Egyháza közös megegyezéssel fogadott, mert szavaik és csodáik, mint egy másik nap, megvilágították az univerzumot [vö. Mt 13:43]. Mert a Szentlélek lehelt rájuk és rajtuk keresztül beszélt. Nyilatkozataik örökké megingathatatlanok maradnak, mert az Úr szavára épülnek.

Krisztus Egyháza, Szent Pál szerint, az „igazság oszlopa és védőbástyája” [I. Tim 3:15]. És az Úr isteni ígérete szerint az alvilág kapui „nem vesznek erőt rajta” [Mt 16,18]. És bár némelyiket elragadják a baljóslatú gondolatok, ez az Egyház biztonságos és állhatatos, szilárdan áll a sziklán és azokon a többi tanításon, amelyeken az igazságot megalapozták [vö. Ef 2:20]. Azok, akik Krisztus Egyházához tartoznak, teljes mértékben az igazságból valóak; de akik nem teljes mértékben igazak, azok nem is Krisztus Egyházának tagjai. Ezért az igazság útján járunk, és felajánljuk az igaz hit felépítésének józan hangját. És ezzel könyörgünk azok imáiért, akik szeretik az Urat, hogy elménk az isteni kegyelmétől legyen vezérelve a béke útján [vö. Lk 1:79]...
[29. Felhívás a Szent Zsinatok követésére, 102-3. O.]

Szeretteink, mindezek amelyekről beszéltünk, amint azt önök is nagyon jól tudják, az ihletett Szentíráson alapulnak, bölcs és szent teológusaink [az egyházatyák] értelmezése, valamint alapos tanítása és magyarázata alapján. Hiszen nem támaszkodhatunk saját értelmezésünkre, és nem érthetjük és értelmezhetjük az ihletett Szentírás egyik szavát sem, kivéve a teológus atyákkal, akiket a Szent Zsinatok jóváhagytak, a Szentlélek által [ihletve] kegyes célból, nehogy gondolataink, akárcsak Próteuszé, ide-oda csapongjanak, eltérve a helyes evangéliumi tanítástól, az igaz bölcsességtől és a körültekintéstől. De valaki azt mondja, hogyan lehet ezeket a dolgokat korrigálni? Ily módon: Isten segítségével.

Senki ne vállaljon és ne gondoljon a Szent Apostolok és a Szent Zsinatok döntéseivel ellentétes dolgokat. Aki ezt az elvet egyenesen tartja, az velünk örömteli partner, közösségünk tagja és ugyanaz a hite. De milyen közössége lenne velünk annak, aki elutasítja az előbb említett kánonokat, ellenzi az apostolokat, és szégyentelenül a Szent Apostolok ellen fordul? Mi része lehet nálunk? Valahol az [Egyház] egyik tanítója azt mondja azoknak, akik jámborkodni igyekeznek: „Aki ellentmond az eldöntött dolgoknak – annak ellenére, hogy megbízható [vö. 1Kor 4: 2; 9: 1], szűzként él, csodákat tesz és jövendöl – bárányruhában lévő farkas, aki a juhok tönkremenetelét okozza.” Egy másik tanár azt mondja: „Leráz valamit, ami jónak tűnt az Istenhordozó Atyák számára, amit nem nevezhetünk igazgatásnak, hanem a dogma megsértésének és elárulásának.” Még egy tanár [Szent Bazil] azt mondja:

Akinek a szeme előtt van Krisztus ítélete, aki látta azt a nagy veszélyt, amely azokat fenyegeti, akik kivonni vagy hozzáadni merészelnek azokhoz a dolgokhoz, amelyeket a Lélek adott át, nem szabad, hogy ambiciózus legyen az újítások terén, hanem meg kell elégednie azokkal a dolgokkal, amelyeket a szentek hirdettek. [Eunomiusz 2 ellen, old. 29. 573-652]

Ezért, mivel fontos teológus Atyáink közül oly sokan megtiltják, hogy másképp gondolkodjunk, csak egyetlen helyesbítés létezik: hogy megfeleljünk a Szent Zsinatoknak és kövessük az apostolok kánonjait, és így mindenben Krisztust kövessük.
[30. Záró üdvözlet]

Ó, legbölcsebb német férfiak és a mi alázatosságunk szeretett gyermekei, mivel értelmes emberekként teljes szívvel kívánnak belépni legszentebb egyházunkba, mi, mint szeretetteljes atyák, készségesen elfogadjuk szeretetüket és barátságukat, ha velünk összhangban követni fogják az apostoli és a zsinati rendeletek, és alávetik magukat azoknak. Mert akkor valóban közösségben lesznek velünk, és miután nyíltan alávetették magukat Krisztus Szent és Egyetemes Egyházának, minden körültekintő ember dicséri majd önöket. Ily módon a két egyház Isten kegyelméből eggyé válik, a továbbiakban együtt fogunk élni, és Istennek tetsző módon együtt fogunk létezni, amíg el nem érjük a mennyei királyságot. Kívánom, hogy mindnyájan elérjük azt Krisztus Jézusban, Akié a dicsőség, mindörökkön örökké. Ámin

Isten segítségével írták, Konstantinápolyban, Jézus Krisztus Urunk megtestesülésének 1576. évében, május 15-én, a tiszteletre méltó Pammakaristos patriarchális monostorban.

Jeremiás, Isten kegyelméből, Konstantinápoly, Új-Róma, érseke és egyetemes pátriárka.

 

Második válaszlevél