A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent Gellért apostolokkal egyenlő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent Gellért apostolokkal egyenlő. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 4., szerda

Az angyalokról


Így az összes egyházatyákat, akik az igazság ügyét hirdetik a hívőknek, teljes joggal Isten angyalainak kell tartanunk. De eszerint az ördög sincs angyalok nélkül, amennyiben minden hitehagyott őt követi angyalaként. Ne kételkedj abban, hogy az összes eretnekek a sátán angyalai, akiknek a seregét eszméjük szerint tegnap már részben előszámláltam. Tehát mindenki, aki Isten egyházában másként gondolkodik, mint ahogyan gondolkodnia kell, az ördög angyala. Meg vannak tehát különböztetve az igazság angyalai a hamisság angyalaitól.


Szent Gellért püspök vértanú, a magyarok apostola, Deliberatio 53. Old.


/


Thus, all the Church Fathers who proclaim the cause of truth to the faithful must rightfully be regarded as angels of God. But by this reasoning, the devil is not without his angels either, since every apostate follows him as an angel. Do not doubt that all heretics are the angels of the devil, whose army—as I partly recounted yesterday—is assembled according to their own ideas. Therefore, everyone in the Church of God who thinks differently than they ought to think is an angel of the devil. Thus, the angels of truth are distinguished from the angels of falsehood.  


Saint Gerard the Bishop, Martyr, Apostle of the Hungarians, *Deliberatio* p. 53. 

2025. május 9., péntek

Ortodox Szentatyák vs. Eretnek tévelygők


Az Ortodox Egyház Szentatyáinak egységes tanításáról és az eretnekek megosztottságáról - Szent Gellért vértanú püspök, a magyarok apostola, "Deliberatio" Elmélkedés a három ifjú himnuszáról.

És amiképp összefoglalóan buzdítanak, éppúgy összefoglalóan jelképezik az öszszes egyháztanítókat, akik az Egyházban három lépcsőfokon járnak: érvelve, könyörögve és feddve, a Szentháromság misztériumára tanítva minden embert, hogy ők valamennyien tökéletesek legyenek Isten egyházán belül, és az egész földkerekség - az Ige szerint - a bűn szavának elnémítása után a világ tündöklő Istenének legyen alattvalója. Úr angyalai, áldjátok az Urat - mondja az Írás -, egek, áldjátok az Urat. Miután összefoglalóan buzdítottak és felhívtak mindeneket himnuszzengő áldásra, tüstént az angyalokat és az egeket hívják fel ugyanerre, szinte egy emberként szólván: Úr angyalai, áldjátok az Urat, egek, áldjátok az Urat. Mivel „szinte egy emberként cselekszik ezt a Szentírás szerint, ez egyszersmind azt is jelképezi, hogy a szent egyháztanítóknál megvan a tanítások egyezősége úgy, ahogyan ez Krisztus összehangoló kegyelméből fennáll. Nem fogsz eltérést találni Péter és Pál, Jakab és szent Júdás, sem János és a többiek között, kivévén azt az egyet, hogy János egy felfoghatatlan kincset nyilvánított ki mondván: Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ez kezdetben Istennél volt. Ezért nevezik a mennydörgés fiának. Tudniillik ha többet mondana, mint amennyit mondott, az egész föld megrendülne. Joggal nevezik tehát így.

De nemcsak őket fogod szavaikban egyezőknek találni, hanem mindazokat is, akik az isteni dolgokban felettébb bölcsen elmélkednek. Csak az eretnekek és a zsidók vannak más véleményen, ezért nem maradhattak meg az Egyházban, amely az isteni összhang miatt erős. Mert amennyire egyező hittartalmúak az eltérő megfogalmazás ellenére is a szentek tanításai, annyira különbözőek az eretnekek szektái, amelyek nem egyetlen, hanem többféle eltévelyedésből származnak. Hogy belásd állításom igazát, felsorolok közülük néhányat jelen munkámban, ha érdekel, még mielőtt időnk lejár.

Tehát: másként tévelyegnek a simoniánusok, másként a menandrianisták, a bazilidiánusok, a nikolaiták, a gnosztikusok, a karpokratiánusok, az ophiták, a valentiniánusok, a káiniták, Melkizedek követői, az angelikusok, az apostolikusok, Kerdón hívei, a markionisták, az artotüriták, az aquariánusok, Tatiánosz hívei, az alogusok, a kataphrügek, a katharok, a paulianisták, Hermogenész követői, a manicheusok, az antropomorphisták, Hérakleon hívei, a novatianusok, Órigenész követői, a szabelliánusok, az ariánusok, a makedoniánusok és így tovább, másként és másként tévelyeg megszámlálhatatlan seregük. A simoniánusok azt mondják, hogy a világot nem Isten, hanem valamiféle felső erő teremtette. A bazilidiánusok tagadják Jézus Krisztus kínhalálát; a nikolaiták a paráználkodást magasztalják, róluk mondja Jánosnak az Ige: Gyűlöld a nikolaiták cselekedeteit!

A gnósztikusok azt mondják, hogy Isten lényege a lélek. A karpokratiánusok azt, hogy Krisztus csak ember volt, apától és anyától született. Kérinthosz hívei megtartják a körülmetélést, azt hirdetik, hogy a feltámadás után még ezer év fog eltelni a testi élvezetben, miért is khiliasztáknak és millenaristáknak nevezik őket görögül, illetve latinul. Az ophiták a kígyót imádják mondván: a Paradicsomban ő vezetett rá a tökéletesség megismerésére. A valentiniánusok a világteremtő Istenség [démiurgosz] létrejöttében néhány világkorszakot [aión] szerepeltetnek, és azt mondják, hogy Krisztus nem kapott a Szűztől semmiféle testet, hanem csak áthaladt rajta, mint fuvolán a levegő. A káiniták Káint imádják, a szetiták amondók, hogy Szet a Krisztus. Melkizedek követői Melkizedeket nem embernek, hanem Isten erejének tartják. Az angelikusok az angyalokat s nem Istent tisztelik. Az apostolikusoknak nincs magántulajdonuk, és nem fogadják be azokat, akiknek van valamijük e világban. Kerdón hívei azt állítják, hogy két ellentétes princípium van. A markionisták azt tartják, hogy mintegy a teremtés és a jóság két princípiumaként - más a Jóisten és más a törvény Istene. Az artotüriták kenyérrel és sajttal áldoznak mondván: az első emberek idejében az áldozatot a föld gyümölcseiből és a juhok termékeiből mutatták be. Az aquariánusok az oltáriszentség kelyhében csak vízzel áldoznak. Szevérosz követői nem isznak bort, az Ószövetséget és a feltámadást elvetik. Tátiánosz hívei irtóznak a hústól, ezért enkratitáknak is nevezik őket. Az alogusok nem hiszik, hogy az Ige és Isten azonos, innen a nevük: Ige nélküliek; János jelenéseinek könyvét és evangéliumát elvetik. A kataphrügek azt állítják, hogy a Szentlélek nem az apostolokra szállt, hanem bennük jött el. A katharok a bűnbánóktól megtagadják a bűnbocsánatot saját érdemeikkel hetvenkedve. Az özvegyeket pedig, ha újra férjhez mennek, mint házasságtörőket elítélik.

A paulianisták azt mondják, hogy Krisztus nem örökkévaló, hanem Máriától megszületve kezdett létezni. Hermogenész követői az elemekben hisznek. A manicheusok két szubsztanciát és természetet vezetnek be, tudniillik, mint a fentiekben hallottad, egy jót és egy rosszat, és azt állítják, hogy a lelkek Istenből mint valami forrásból áradnak ki. Az Ószövetséget elvetik, az Újat részben elfogadják. Az antropomorphisták azon erősködnek, hogy Istennek emberi szervei vannak, holott testtelennek kell tartanunk, s megfeledkeznek Krisztus szaváról, aki ezt mondja: Isten lélek. Hérakleón hívei csak azokat fogadják be, akik nem házasodnak, és azt vallják, hogy a mennyek országa nem fogadja be a kisdedeket. A novatiánusok a már megkeresztelteket újra keresztelik ahogy ez többnyire nálunk is megesik, és az újra megtérő hitehagyottak befogadását megtagadják. Órigenész követői azt mondják, hogy a Fiú nem láthatja eredeti mivoltában az Atyát, sem a Szentlélek a Fiút; továbbá hogy a világ kezdetén a lelkek bűnbe estek, és bűneik különbözőségének megfelelően a mennyektől egészen a földig különböző testeket kaptak mintegy börtönként, és evégből teremtetett a világ. Noétosz hívei azt mondják, hogy Krisztus azonos az Atyával és a Szentlélekkel, s magát a Szentháromságot funkciók neveiként, nem pedig személyekként értelmezik; ezért patripasszionistáknak is hívják őket, mert azt állítják, hogy az Atya szenvedett kínhalált. A szabelliánusok azt bizonygatják, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy személy. Az ariánusok nem értvén meg, hogy a Fiú Istennel együtt öröktől fogva való, azt állítják, hogy a Szentháromságban különböző szubsztanciák vannak, ellentétben azzal, amit Isten felséges Egyszülöttje mond: Én és az Atya egyek va-gyunk. A makedóniánusok nem ismerik el, hogy a Szentlélek isten. Szerfölött fáradságos az efféle eretnekségek ostobaságait röviden felsorakoztatni, és igen veszélyes a hitben nem eléggé szilárd olvasóknak felsorolni. Ezt is csak azért mondtuk el róluk, mert ezzel igazoltuk, hogy a mi legszentebb egyháztanítóink az Ige felettébb kegyes magasztalását illetően éppoly teljes egyetértéssel egyesültek Krisztus egyházában, mint azok, akik az izzó, tüzes kemencébe vetve - mint a Szentírás elismerően mondja - egybehangzóan kiáltották szólván: Áldjátok, Úr minden teremtményei, az Urat, dicsőítsétek és fennen magasztaljátok Őt mindörökké.

Az eretnekek viszont elhajlásukban is szerfelett különbözőek, mint ez Krisztus segítsével Napnál világosabban igazolódott. Szent az a kemence, amelyben ekkora kellemetességek fényeskedtek. Begyújtották, de kizárólag csak a méltatlanokat égette meg. Ez a kemence tehát az igazhitűeket megkínozza, a szakadárokat viszont elemészti. Ez a kemence nem tiszteli Nabukodo-nozort, Babilónia királyát, sem az általa emelt arany bál-ványt, sem a király káldeus szolgáit, akik a kemencét begyújtották; ellenben elemészti mindazokat, akik az örök tüzet érdemlik. Ez a kemence tehát megszabadít a kemencé-től. Hogyan? Halljad miként. Teljes örömnek tartsátok -mondja az Írás -, testvéreim, ha különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek megpróbáltatása a béketűrést munkálja. Béketűréstek pedig azért legyen tökéletes, hogy ti is tökéletesek legyetek és hibátlanok minden fogyatékosság nélkül. Szent Péter is így szólt: Most egy kissé szomorkodnotok kell a különféle kísértések közepette, hogy hitetek próbája sokkal értékesebb legyen a tűzben próbált aranynál. Az apostolok nyelve pedig így szól: E mostani idők szenvedései nem érnek fel az elkövetkezendő dicsőséggel, amely bennünk fel fog tárulni. Ilyen és ehhez hasonló béketűrésnek bizonyul a szentek kemencéje. Ez ugyanis, mint mondottam, megszabadít a kemencétől. Kérded: melyiktől? Halljad, mit mond az Írás: Menjetek, átkozottak, az örök tűzbe, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett. Íme, most már tudod, hogy mitől szabadít meg. Többet is szeretnék mondani, de a kánoni óra vár minket, és a hőség állandóan zavar. Minthogy holnap a következőkre akarjuk kiterjeszteni figyelmünket, és képességünkhöz mérten vizsgálódni kívánunk arról, ami elmaradt, ezért szokás szerint a fejezetet zárjuk ezzel: Áldott legyen az Úr neve most és mindörökké! Ámin.

2025. május 6., kedd

A világ kemencéje...

 


...Manapság sokan, nemcsak a világiak, de az egyháziak közül is, hogy a szajhák tetszését elnyerhessék, e bűnökben leledzenek; Isten kérlelhetetlenül átdöfi őket tőrével, leginkább úgy, hogy dözsölhetnek gyomorpukkadásig és bujálkodásuk büntetéséig. Citera – mondja az Írás - és lant és dob és síp és bor van a ti lakomáitokon. És aztán? Ezért - mondja az Írás - kitágította a pokol gyomrát, és végtelen nagyra tátotta ki száját. Minthogy pedig Isten szolgái nem alkalmazkodtak az ilyenekhez, az izzó tüzű kemencébe vetették őket. Nabukonodozor, Babilónia királya, azaz a nyelvzavar országának királya tette ezt, aki egészen nyilvánvalóan az ördögöt jelenti, amint éjjel és nappal szüntelenül készíti az Isten szolgáinak az izzó tüzű kemencét, vagyis a hús és vér kísértéseit. Az egész világot, amely nem képes a Szentlelket befogadni, kemencének kell nevezni: mindennap begyújtják mindenféle gonosz cselekedetre, és nem szűnik meg dühöngeni Krisztus választottjai ellen. De Isten angyala, aki Anániással és társaival leszállt a kemencébe, nem hagyja el azokat, akiket Isten iránti szeretetük miatt kínoznak.


Szent Gellért püspök vértanú, a magyarok apostola - Deliberatio, Elmélkedés a három ifjú himnuszáról 17.old.

2025. április 28., hétfő

Szent Gellért apostolokkal egyenlő

Szent Gellért püspök vértanú, a magyarok apostola (977. ápr. 23. – 1046. szept. 24.)


Szent Gellért püspök (olaszul: Gerardo di Sagredo; latinul: Gerardus; Velence, 977. április 23. – Buda, Kelen-hegy, 1046. szeptember 24.) a velencei Morosini (egyes, elterjedtebb történészi nézetek szerint a Sagredo) család sarja, 1030-tól egészen haláláig az első csanádi püspök a Magyar Királyságban, akit Ortodox szentként tisztelünk, hiszen vértanúként halt meg, mégmielőtt a római pápa elszakadt volna az Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyháztól.


Atyja, Gerardo (Gellért) velencei patrícius volt és rokonságban állt a Centranigo családdal, amelyből Pietro Barbolano (1026–31) dózse született.


Öt évig tanult az Isola di San Giorgio Maggiore Benedek-rendi kolostorában, majd a szent könyvek tanulmányozásához fogott, s már korán felébredt benne a vágy, hogy Szent Jeromos iratait magában a betlehemi monostorban olvashassa. Atyja, Gellért, valamikor 990–995 között részt is vett abban a népes zarándoklatban, amelyet a velenceiek Jeruzsálembe indítottak; az arabok azonban megölték, mire fia, György, az ő nevét vette föl. 1005 táján szerzetestársai már valami kisebb tisztségre (valószínűleg perjelségre) választották meg a mintegy 25 éves ifjút, akit ekkortájban szenteltek pappá; apátja, Vilmos, a monostor iskolájának tanítójává szemelvén ki őt, a septem artes liberales elvégzésére, Bolognába küldte. Onnan öt év múlva hazatérvén, Vilmos halála után rendtársai apáttá választották. Csak vonakodva fogadta el a kitüntetést, s nemsokára le is mondott róla, hogy régi vágya szerint, a Szentföldön telepedjék le.


Magyarországra érkezése:

A zárai kereskedők egyik hajóján, többedmagával 1015. február közepe táján szállt tengerre. Parenzo mellett nagy vihar érte utol, s ekkor Szent András szigetén (Póla mellett) keresett menedéket. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy előbb látogassa meg I. István magyar királyt, akinek segítségével a Dunán folytathatja útját Konstantinápolyba, ahonnan könnyebben eljuthat Jeruzsálembe. Több időt töltött Anasztáz pécsváradi apátnál, aki pannonhalmi Mór pécsi püspökkel együtt azon volt, hogy Magyarország számára nyerje meg őt. Augusztus 15-én Székesfehérvárott be is mutatták István királynak, aki Gellért vonakodásának ellenére rábízta fiának, Imre hercegnek a nevelését, s időnként diplomáciai küldetésekkel is megbízta; Franciaországban kétségtelenül az ő követeként járt. Amikor azonban 16 éves lett Imre herceg, barátjának Szt. Günthernek példájára 1023-ban ő is remeteéletre szánta magát, s Bakonybélbe vonult vissza.


Csanádi püspökként:

1030-ban azonban István király marosvári, csanádi püspökké nevezte ki, s tőle várta az Ajtonytól visszafoglalt Tisza-Maros-Duna-közi terület megtérítését. Csanád ispán tíz (köztük hét magyarul tudó) szerzetessel vitte őt püspöksége székhelyére, Csanádra, ahol az Oroszlámosra áthelyezett keleti szerzetesek monostorában telepedtek le. A nép ezrével tódult oda, hogy fölvegye a keresztséget, s ajándékaival árasztotta el a püspököt, aki a vidékre is gyakran kirándult, hogy templomok építésére helyet jelöljön ki, s hogy megkeresztelje a népet. Egyházmegyéjét hét főesperességre osztotta. Valtert tanítóvá tette a magyar urak kérelmére Csanádon állított iskolában, s gondoskodott magyar ifjaknak papokká való neveléséről, székesegyházat épített, templomaiban meghonosította a menedékjogot. Magyarul sajnos sohasem tanult meg annyira, hogy a nép nyelvén szónokolhatott volna. A Legszentebb Istenszülő és Örökké Szűz Mária magyarországi tiszteletének ő volt az első és leghatásosabb terjesztője.


Szent Gellért komoly irodalmi munkásságot folytatott. Egyetlen fennmaradt értekezését csak az 1700-as években találták meg a freisingi káptalan könyvtárában,[13] (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790-ben gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki; ez a hazai tudományos irodalom legrégibb emléke. Újabb kiadása Deliberatio. Gerardi Moresanae aecclesiae episcopi Svpra Hymnum trium Pverorum – Elmélkedés. Gellért, a marosi egyház püspöke A három fiú himnuszáról címmel (Scriptum Kiadó, Szeged, 1999. 765 oldal ISBN 963-8335-71-8) jelent meg.


Szent István halála után a vallási és trónviszályok idején Gellért a lázadók kezére kerül. 1046 szeptemberében az egyik reggel, a Szent Szabina-templomban tartott isteni liturgia közben látomása volt közelgő vértanúságukról. Az úgynevezett pesti révhez közeledve Vata pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk, és a püspököt a később róla elnevezett Kelen-hegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Istenszülő Elszenderülése-Templomban (a mai belvárosi főplébánia-templom helyén álló templomban) temették el, majd később átszállították Csanádra.