Aranyszájú Szent János a ferdehajlamúakról

 

Nem vetted fel a nôi természetet, de a magadét sem ôrizted meg, hanem mindkét nemnek az árulója lettél és megérdemled, hogy a férfiak is, a nôk is elkergessenek, megkövezzenek, mivel mind a két nemet bemocskoltad. Hogy megértsd ennek szégyenletes voltát, mondd csak: Ha valaki hozzád jönne és azt az ajánlatot tenné, hogy belôled, az emberbôl kutyát csinál, nem futnál-e el elôle, mint valami megrontó elôl? És nézd, te nem kutyát csináltál magadból, hanem ennél sokkal nagyobb megvetésre méltó lényt. Mert a kutyának mégis csak hasznát vesszük, de az ilyen hímekkel paráználkodó semmire sem való. 

Aranyszájú Szent János véleménye a zsidókról:

 

"A zsidók a Sátánnak áldozzák gyermekeiket... Ők rosszabbak, mint a vadállatok. A zsinagóga egy bordélyház, gazemberek barlangja, a démonok temploma, a bálványimádó kultuszoknak szentelt bűnöző zsidó gyűlés helye, Krisztus gyilkosainak találkozóhelye, egy becstelen ház, a gonoszság lakhelye, a kárhozat örvénye és mélysége...

A zsinagóga átok. Makacs hibájában nem hajlandó látni vagy hallani; szándékosan meghamisította ítéleteit; kialudt magában a Szentlélek fénye...

[A zsidók] egy olyan állapotba zuhantak, amely alacsonyabb, mint a legellenszenvesebb állatoké. Kicsapongás és részegeskedés az őrjöngő kecske és a disznó szintjére hozta őket. Egyetlen dolgot ismernek: hogy kielégítsék gyomrukat, hogy lerészegedjenek, hogy öljenek és egymást megverjék, mint színpadi gazemberek és kocsisok...

Gyűlölöm a zsidókat, mert megsértik a Törvényt. Gyűlölöm a zsinagógát, mert gyűlöli a Törvényt és a Prófétákat. Minden keresztény kötelessége gyűlölni a zsidókat."

https://www.tertullian.org/fathers/chrysostom_adversus_judaeos_01_homily1.htm

Aranyszájú Szt. János

 A boldogságot csak úgy lehet elérni, ha befelé tekintünk, és megtanuljuk élvezni, amit az élet ad számunkra, és ehhez a gyászt hálává kell alakítani.  

Aranyszájú Szent jános - A szeretet megszentel

 

Honnan van tehát a megszentelôdés? A szeretetbôl. Mikor ugyanis azt mondja ,,szeretettjeinek'', hozzá teszi ,,a meghívott szenteknek'', jelezve ezzel, hogy innen fakad minden jónak a forrása. Szenteknek pedig nevezi az összes hívôket. ,,Kegyelem és békesség nektek.'' Micsoda bôséges javakkal járó üdvözlés! Az apostoloknak Krisztus meghagyása szerint ez volt a bevezetô mondatuk, ha beléptek valamely házba. Éppen e miatt Pálnak is mindenütt a kegyelem és békesség az elsô szava. Mert Krisztus nem csekély harcot fejezett be, hanem változatosat, sokfélét és hosszantartót, és ezt sem a mi munkánkkal, hanem a maga kegyelmével. Mivel tehát kegyelmet a szeretet, békességet pedig a kegyelem biztosított nekünk, e szavakat üdvözlésként használva azt kívánja az apostol, hogy kegyelem és békesség maradjon állandó és zavartalan birtokunk és ne éledjen fel számunkra újra egy másik harc. S hogy ezek örökre megmaradjanak, az adományozót kéri e szavakkal: ,,Kegyelem és békesség nektek az Istentôl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.'' (Róm 1,7) Figyeld csak meg a -tól rag használatát: közös az Atyával és Fiúval, ugyanaz a jelentése, mint a -ból-nak, mert nem azt mondta: kegyelem és békesség az Istentôl, az Atyától, a mi Urunk Jézus Krisztus által, hanem: az Istentôl, az Atyától és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól. Csodálatos, micsoda ereje van a szeretetnek! Az ellenségesek és elvetettek egyszerre szentek és fiúk lesznek. Mert azzal, hogy Atyát mond, fiúkat is megnevez, azzal pedig, hogy fiúkat említ, a javaknak egész kincstárát tárja fel. Tartsunk ki tehát amellett, hogy ehhez az ajándékhoz méltó életet éljünk és megôrizzük a békességet is és megszentelôdésünket is. Mert egyéb értékeink ideiglenesek és földi életünkkel megszűnnek és pénzzel megvásárolhatók. Éppen azért senkise nevezze ezeket igazi értékeknek, hanem csak névlegeseknek. Hiszen csak a ruházkodással vagy alattvalóink hízelgô szavai által van becsük. Ellenben a megszentelôdés és az örökbefogadás, éppen mivel Isten ajándéka, még a halállal sem szűnik meg, hanem még itt is ragyogókká tesz és velünk együtt megy át a jövendô életbe. Mert aki Isten gyermeke marad, és a megszentelôdést szorgosan megôrzi, sokkal dicsôbb és boldogabb annál, aki koronát visel és bíborba öltözik. Életében ugyanis hosszú békét élvez, a legszebb reménységgel van telve, és semmiféle nyugtalanságra oka nem lesz, hanem szüntelen gyönyörben van része. Mert vidámságot és örömöt nem szerez meg számunkra sem az uralom nagysága, sem a sok pénz, sem a hatalomban való büszkélkedés, sem testi erô, sem dúsan terített asztal, sem díszes ruha, sem egyéb emberi dolog, hanem csak a lelki egyensúly és a jó lelkiismeret. Aki ezt tisztán megôrzi, az, még ha rongyokba öltözik is és éhséggel küzd, a minden jóban dúskálóknál vidámabb; miként a rossz lelkiismeretű, ha még annyi vagyona van is, mindenkinél nyomorultabb. Éppen ezen oknál fogva Pál, bár folyton éhezett, és alig volt ruhája, örömteljesebb életet élt, mint az akkori királyok. Achab ellenben, bár király volt és válogatott élvezetekben volt része, miután azt a bűnt elkövette, jajveszékelt és elcsüggedt, arca pedig beesett volt a bűn elôtt is és utána is. Ha tehát örömet akarunk élvezni, mindenek elôtt kerüljük a bűnt, és kövessük az erényt abban a tudatban, hogy másképp semmiféle örömben nem lesz részünk, még ha királyi trónra lépnénk is. Ezért mondta Pál: ,,A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség''. (Gal 5,22) Gondozzuk tehát magunkban ezt a gyümölcsöt, hogy e földi örömet is élvezhessük és a jövendô élet királyságát is elnyerhessük a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának dicsôség a Szentlélekkel egyetemben most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen.

Aranyszájú Szt. János - A helyes böjtről

 

Böjtölsz? Bizonyítsd ezt cselekedeteiddel.

- Ha szegény embert látsz, szánd meg. - Ha ellenséget látsz, békülj ki vele.

- Ha azt látod, hogy egy barátot megtisztelnek, ne irigyeld őt.

- Ne csak a szád böjtöljön, hanem a szemed és a füled, a lábad, a kezed és a tested minden tagja.

Hadd böjtöljenek a kezek úgy, hogy mentesek a fösvénységtől és a kapzsiságtól.

Hadd böjtöljenek a lábak, abbahagyva a bűn utáni rohanást.

Hadd böjtöljenek a szemek, fegyelmezve őket, hogy ne nézzenek arra, ami bűnös.

Hadd böjtöljön a száj úgy, hogy ne figyeljen a gonosz beszédre és a pletykákra.

Nyugodjon meg a száj a trágár szavaktól és az igazságtalan kritikáktól (rágalom, rágalmazás, becsmérlés).

Mert mit ér, ha tartózkodunk az evéstől, de megharapjuk és felfaljuk testvéreinket?

Aranyszájú Szent János

Aranyszájú Szent János - Féljünk Isten ítéletétől: a kárhozattól

 

Figyeld csak meg, hogy Isten micsoda pontossággal bírálja el cselekedeteinket. Ezért másként büntette az embereket a vízözön idején, másként Szodoma lakóit; nem úgy az izraelitákat, mi nt Babilon lakóit és másként Antiochus embereit. Megmutatja ezzel, hogy nagyon mérlegeli a körülményeinket. Egyesek hetven évig raboskodtak, mások négyszáz évig, ismét mások gyerekeiket ették meg és rengeteg szenvedésen mentek keresztül és nem volt számukr a megváltás éppúgy, mint Szodoma lakói számára sem, akik elevenen égtek el. „Tűrhetőbb sorsa lesz Szodoma földjének, mint annak a városnak.” (Mt 10,15) Ha az Isten nem törődnék velünk, akár bűnözünk, akár jót cselekszünk, akkor volna értelme ennek a mondás nak, hogy nincs büntetés. De amikor annyira buzgólkodik, hogy ne vétkezzünk, és mindent elkövet, hogy a kegyelem állapotában legyünk, akkor nagyon világos, hogy a vétkeseket bünteti, a jókat pedig megjutalmazza. Most pedig figyelj ide, hogy sok ember menny ire következetlen. Mert éppen itt sokan szemrehányással illetik Istent, hogy gyakran nagy türelmű és engedi, hogy istentelen, kicsapongó és erőszakos egyének büntetés nélkül maradjanak; viszont, ha büntetéssel fenyegeti őket, akkor meg indulatosan, nehezte lve kifogást tesznek ez ellen. Pedig, ha ez utóbbi nem tetszik, akkor el kell fogadni és csodálni az előbbi eljárást. Micsoda ostoba, esztelen, szamár gondolat, hogy nincs büntetés! Ez csak olyan lélekből fakadhat, amely szereti a bűnt, a kicsapongást, és állandóan a gonoszság felé kancsalít, mert hiszen a kicsapongás vágyából erednek az ilyen tanítások. Csak akarnák az ilyenek, akik ezt mondogatják, az erényt felkarolni, hamarosan meggyőződnének róla, hogy van pokol és nem kételkednének benne. De azt kérde d, hol, micsoda helyen lesz az a pokol? Mi gondod van rá? Feladatunk azt bizonyítani, hogy van, nem pedig azt, hogy hol, milyen területen van. Némelyek azt mesélik, hogy a Jozafát völgyében van, de ezek olyasmit vonatkoztatnak a pokolra, amit egy régmúlt h áborúról mondtak. Az Írás nem szól erről semmit. De milyen helyen lesz? kérdezed mégis. Az én véleményem szerint az egész világmindenségen kívül. Miként ugyanis a királyok börtönhelyiségei és az ércbányák távolabb vannak, úgy lesz a pokol is a világon kívü l. Tehát nem azt kérdezzük, hogy a pokol hol van, hanem azt, hogy hogyan kerülhetjük el. Ne kételkedjék a túlvilági büntetésben azért, mivel nem büntet mindenkit itt a földön. Mert ő irgalmas és hosszútűrésű. Ezért fenyeget ugyan, de fenyegetését nem hajtj a végre azonnal: „Nem akarom, úgymond a bűnös halálát”. (Ez 18,32) Ha a bűnösre nem várna halál, akkor ez a mondás felesleges volna. Tudom, hogy ennek a megállapítása rátok nézve igen kellemetlen, de nekem mindennél kellemesebb. De jó volna, ha ebéd al att, vacsora alatt, fürdőzés közben és mindenütt a pokolról beszélhetnék! Nem fájnának az itteni csapások és nem örvendeznénk a földi javak miatt. Mert mit tudsz nekem borzasztót mondani? Szegénységet, betegséget, rabságot, testi megcsonkítást? De ez mind nevetséges csekélység a másvilági büntetéshez képest. Még ha olyanokat is emlegetnél, akik egész életükben éheztek, vagy akik gyermekkoruk óta vakságban szenvedve koldulnak, ez mind pazar jólét azokhoz a borzalmakhoz képest! Beszélgessünk tehát folyton err ől a tárgyról, mert a pokolra való gondolás megment bennünket attól, hogy oda jussunk. Nem hallod, hogy mit mond Pál: „Ezeket a kárhozatban örök büntetéssel sújtja az Úr színe”. (2Tesz 1,9) Nem hallottad, hogy milyen volt Néró, akit Pál az antikrisztus tit kának nevez? „A gonoszság titka már munkálkodik.” (uo. 2,7) Nos és Néró nem fog bűnhődni, az antikrisztus, az ördög nem úgymond fog szenvedni? De igenis! És mivel az antikrisztus és az ördög mindig lesz, az emberek nem fogják elhagyni a bűnt, ha nincs bűnhődés. No igen, mondod, hogy van büntetés és pokol, mindenki előtt világos, de ide csak a hitetlenek jutnak. De mondd csak, miért? Mivel a hívők, mondod te, megismerték az ő urukat. Tudod mi következik ebből? Az, hogy ha a hívők élete bűnnel van beszenn yezve, azok nagyobb büntetésben részesülnek, mint a hitetlenek: „Mindazok ugyanis, akik a törvény nélkül vannak, s vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazok pedig, kik a törvény alatt vétkeznek, elítéltetnek a törvény által” (Róm 2,12), és: „Az a szolga, aki tudta ura akaratát és nem cselekedett a szerint, sok verést kap”. (Lk 12,47) De ha nem kell számadást adni életünkről, és mindez csak olyan mondás, akkor az ördög sem részesül büntetésben, hiszen ő is ismeri Istent, sokkal jobban, mint sok embe r. Az összes gonosz szellemek ismerik őt, rettegnek is tőle, és elismerik őt bírájuknak. Ha tehát nem kell az életről számadást adni, sem gonosz tetteinkről, akkor ezek is megmenekülnek. De nem így van. Szó sincs róla! Ne ámítsátok magatokat kedveseim! Ha nincsen pokol, hogyan fognak az apostolok a 12 törzs fölött ítélkezni? Hogyan mondhatja akkor Pál: „Nem tudjátoke, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok felett!” (1Kor 6,3) Hogyan mondhatta volna Krisztus: „A ninivei embere k feltámadnak az ítéletkor, és kárhoztatni fogják ezt a nemzedéket” (Mt 12,41) És: „Szodoma földjének tűrhetőbb dolga leszen az ítélet napján”. (Uo. 11,24) Mit tréfálsz olyan dolgokkal, amelyek nem tréfának valók? Te ember, miért csalod meg magadat és ámít od a lelkedet? Mit küzködöl Istennek irántunk való szeretete ellen? Hiszen éppen azért készítette a poklot és fenyeget vele, hogy az attól való félelemtől megjavuljunk és ne jussunk oda. Aki tehát a poklot a beszédjéből kikapcsolja, az ezzel az ámítással ö nkéntelenül is beletaszítja, belelöki az embereket a pokolba. Ne erőtlenítsd el tehát azok kezét, akik az erényért fáradoznak, viszont ne növeld azok könnyelműségét, akik alusznak. Mert ha az emberek többsége azt a meggyőződést szerezné, hogy nincs pokol, ugyan mikor tartózkodnának a bűntől? Hol fog kiderülni az igazság? és itt nemcsak azt az igazságot keressük, amely bűnösök és igazak közt akar különbséget tenni, hanem azt is, amely a bűnösök és bűnösök közt van. Miért bűnhődik az egyik itt a földön, a más ik pedig nem, jóllehet ugyanolyan bűnöket követett el, vagy talán még súlyosabbakat? Ha nincs pokol, nem fogsz tudni feleletet adni erre a kérdésre. Éppen ezért hagyjatok fel ezzel a nevetséges dologgal és hallgattassátok el azokat akik ellentmondanak, mer t pontos, a legcsekélyebb részletekre kiterjedő számonkérés lesz, mind hibáinkról, mind érdemeinkről. Bűnhődni fogunk illetlen nézésünkért, meggondolatlan szavainkért, csipkelődő gúnyos megjegyzéseinkért, számot adunk gondolatainkról, részegeskedésünkről i s, viszont jutalmat úgymond kapunk jótetteinkért, egy pohár friss vízért is, amit adunk, egy jó szóért, sőt egy sóhajtásért is. „Jelöld meg ama férfiak homlokát, kik siránkoznak és bánkódnak”. (Ez 9,4) Hogy mered állítani, hogy az, aki ennyire pontosan vizsgálja meg a tetteinket, csak úgy minden komolyság nélkül fenyeget a pokollal? Nagyon kérlek ilyen hiábavaló reménységgel ne tedd tönkre magadat és azokat sem, akik neked hisznek. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg a zsidókat, a pogányokat, az összes ere tnekeket és mindnyájan egyhangúlag azt felelik, hogy lesz ítélet, lesz viszonzás. Vagy nem elégszel meg az emberek tanúságával? Kérdezd meg magukat a gonosz szellemeket és hallani fogod, amint kiáltják: „Mit jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” (Mt 8,29) Mindezeket összefoglalva, győzd meg a lelkedet, hogy ne fecsegjen hiábavalóságokat, nehogy saját magán tapasztalja, hogy van pokol, hanem jobb belátásra jutva, elkerülhesse a kínokat és meglelje a túlvilági javakat a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsőség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen.

Aranyszájú Szent János XIII. szentbeszédéből, az egyszerű életről

Várjunk-e a királyoktól és fejedelmektől a gazdagok és szegények közötti egyenlőtlenségek helyrehozását? Követeljük-e a katonáktól, hogy jöjjenek, ragadják meg a gazdag ember aranyát, és osszák szét szegény szomszédai között? Könyörögjünk a császárnak, hogy olyan nagy adót szabjon ki a gazdagokra, hogy az a szegények szintjére süllyessze őket, majd ennek az adónak a bevételét ossza szét mindenki között? Az erőszakkal előírt egyenlőség semmit sem érne el, és sokat is ártana. Azok, akiknek kegyetlen a szívekük és éles az elmélyük, hamarosan megtalálnák a módját, hogy újra meggazdagodjanak. Még rosszabb, hogy a gazdagok, akiknek aranyát elvitték, keserűek és neheztelőek lennének; míg a szegények, akik megkapták az aranyat a katonák kezéből, nem éreznének hálát, mert semmilyen nagylelkűség nem késztette az ajándékot. Ez messze nem hozna erkölcsi hasznot a társadalomnak, valójában erkölcsi kárt okozna. Az anyagi igazságosságot nem lehet kényszerből megvalósítani, a szív megváltozása így nem fog bekövetkezni. Az igazi igazságosság elérésének egyetlen módja az, ha először megváltoztatjuk az emberek szívét - és akkor örömmel osztják majd meg vagyonukat.

A zsidók már nem Isten népe, hanem az antikrisztusé

 

 "Nem hallottátok az előző beszédemben azt az érvet, amely egyértelműen bebizonyította számunkra, hogy démonok laknak a zsidók lelkében és azokon a helyeken, ahol összegyülnek? Akkor mondjátok meg, nektek zsidósítóknak hogy van merszetek, miután együtt táncoltatok démonokkal, hogy visszajöjjetek az apostolok gyülekezetébe? Miután elmentetek és megosztottátok azokkal, akik Krisztus vérét ontották, hogyan lehet az, hogy nem borzongotok meg, hogy visszatérjetek, és részt vegyetek az ő szent lakomáján és részesüljetek drága vérében?"  (Aranyszájú Sze t János +407, zsidók elleni szentbeszédek II.)

„A zsidók és a judaizálódó keresztények megígérik maguknak az utolsó napokban Jeruzsálem újjáépítését, a közepéből kifolyó vizekkel, amelyek mindkét tengerbe lefolynak, egy időt amikor újra körülmetélést kell majd végezni, és áldozatokat kell bemutatni és a törvény minden előírását be kell majd tartani, hogy ne a zsidók legyenek keresztények, hanem a keresztények legyenek zsidók.” Azon a napon, mondják, amikor Krisztus leül, hogy uralkodjon egy aranyból és ékszerekből készült Jeruzsálemben, nem lesznek bálványok, sem Isten különböző imádatai, hanem az Úr egy lesz, és az egész föld visszatér a sivatagba, vagyis ősi állapotába."  (Szent Jeromos +420 i.sz. – Zakariás kommentárja)

Mi ortodox keresztények természetesen tudjuk, hogy ez az "Úr", aki újjáépítteti a jeruzsálemi zsidó templomot és egy világvallásban egyesíti majd a népeket, nem Krisztus Urunk lesz, hanem az Antikrisztus...

A nagyböjt hasznáról - Aranyszájú Szent János

 

 
             Nagy örömmel látom, hogy a mai napon Isten háza a fiaknak sokaságától ékes, és ti mindnyájan szíves örömest jöttetek össze. Ha rátok nézek, arcotok ragyogása kitűnô tanúbizonyságot tesz lelki örömötökrôl, hiszen azt mondja a bölcs: A jókedv földeríti az arcot. (Péld 15,13) Ma tehát én is buzgóbban lépek föl a szószékre, egyrészt azért, hogy résztvegyek lelki örömetekben, másrészt pedig, hogy kihirdessem nektek lelkünk orvosságának, a szent nagyböjtnek elérkeztét. Mindannyiunk közös Ura, mint fiait szeretô atya, le akarja mosni a múltban elkövetett vétkeinket, ezért a szent böjtölés által gondolt ki nekünk gyógyulást. Senki se legyen tehát szomorú és ne mutatkozzék búbánatosnak! Inkább mindenki örültön-örüljön és dicsôítse lelkünk Gondozóját, aki megnyitotta elôttünk ezt a pompás utat és fogadja nagy örvendezve a Böjt elérkeztét. Szégyenkezzenek a pogányok, takarják el arcukat a zsidók annak láttán, hogy szeretetünk micsoda ujjongó buzgalommal üdvözli a Böjt eljövetelét; és tapasztalják meg mi a különbség köztük meg köztünk. Ôk csak nevezzék ünnep meg népünnep réven a részegeskedést, a tobzódás meg az ocsmányság különféle fajtáit, amiket ünnepeiken nyilván elkövetnek. Ám az Isten Egyházának azt kell ünnep néven hívnia, ami az elôbbieknek éppen fordítottja: a böjtölést, a test megvetését és minden velük kapcsolatos erényt. Mert az a valódi ünnep, amelyen megvan a lélek üdvössége, a béke s az egyetértés és amelyrôl teljesen száműztük e világnak vásárát; amelyen nem lábatlankodik a lárma, a zsivaj, a szakácsok futkosása s a barmok letaglózása, hanem helyettük mély nyugalom, csendesség, szeretet, öröm, béke, nyájasság és számtalan lelki jó uralkodik.

             E beszédek valódi célja és haszna. -- Nos, engedjétek meg, hogy errôl a böjtrôl mondjak kedvességteknek egyet és mást. De elôszór arra kérlek benneteket: beszédeimet áhítatosan hallgassátok, hogy így valami nemes haszonnal térhessetek innét otthonotokba. Nem ok nélkül jöttünk itt össze; vagyis nem azért, hogy egyikünk beszéljen, másikunk pedig megtapsolja a szónokot, aztán meg szétoszoljunk; hanem azért, hogy én valami olyat mondjak, ami hasznos és elômozdítja üdvösségteket, ti pedig gyarapodjatok szavaimból és nagy lelki nyereséggel távozhassatok innét. A templom valóban a lélek orvoslásának műhelye, s az idejötteknek nem szabad mindaddig hazatérniök, amíg megfelelô orvosságot nem kaptak és nem helyezték sebeikre. A merô hallgatás cselekedetek nélkül mit sem ér. Hallgasd csak Szent Pál szavát: Nem a törvény hallgatói igazak Isten elôtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. (Róm 2,13)

             Krisztus is azt mondta egy beszédében: Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki Atyám akaratát cselekszi, az megyen be mennyek országába. (Mt 1,21) Mivel tudjuk, szeretteim, hogy semmi hasznunk nem lesz a hallgatásból, ha valóraváltás nem követi, necsak hallgatók legyünk, hanem cselekvôk is: mert így a beszédekre következô cselekedetek nagy bizalommal tölthetnek el bennünket. Ezért szívetek minden redôjét nyissátok föl és úgy hallgassátok böjti beszédeimet. Amikor a tiszta, szende, nemes menyasszonyt szobájába akarják vezetni, elôbb szônyegekkel díszítik föl a lakás minden részét, kitakarítják az egész házat és minden hanyag cselédet kitiltanak belôle. Azt szeretném, ha ti is hasonlóképpen kitakarítanátok lelketeket, búcsút mondanátok a gyönyörnek meg a falánkságnak és befogadnátok szívétek rejtekébe minden jónak szülôanyját, a szemérmetességnek és minden más erénynek tanítóját: a böjtöt, mégpedig azért, hogy nagyobb legyen boldogságtok, s a böjt megfelelô orvosságot adjon nektek. Ha az orvosok gyógyszert akarnak beadni azoknak, akik szeretnék megtisztítani testük áporodott, romlott nedvét, elôírják a testi eledeltôl való tartózkodást, hogy az orvosság hatóerejét semmi se gátolja, hanem kifejthesse, megmutathassa hatását. Hozzánk, akik e böjt-adta hasznot akarjuk lelki gyógyszerül bevenni (azt a hasznot értem, amely a sovány eledelen való élésbôl származik), sokkal inkább illik megtisztítanunk és felüdítenünk lelkünket, hogy részegségbe ne merüljön, mert ez megsemmisíti a böjt hasznos hatását.

             Tudom, hogy mai mondanivalóm sok embert megdöbbent. De kérlek benneteket, ne szolgáljunk vaktában a megszokásnak, hanem ésszerűen rendezzük be életünket. Vagy talán van valami hasznunk a mindennapi lakmározásból s a nagy részegségbôl? De mit beszélek én haszonról? Hiszen ezekbôl csak nagy kár és elviselhetetlen veszteség származik. Mihelyt ugyanis borgôzös lesz az elme, már eleve és azon nyomban vége a böjtölés hasznának is. Mondd csak, mi kellemetlenebb, mi utálatosabb, mint amikor éjfélig szopogatják a színbort és hajnaltájt, a kelô nap sugarában, csak úgy dôl belôlük a nemrég fölkortyolt bor szaga. Kellemetlenkednek a járókelôknek, eljátsszák tekintélyüket rabszolgáik elôtt, mindenki nevet rajtuk, akinek egy garas ára illemtudása van és -- ami még fontosabb -- nagy kicsapongásukkal, idétlen és haszontalan mértéktelenségükkel még az Isten haragját is magukra vonják. Mert azt mondja Szent Pál: Iszákosak nem fogják bírni Isten országát. (1Kor 6,10) Lehet-e ezeknél valaki szerencsétlenebb? Hiszen röpke, de ártó élvezeteik miatt kivettetnek a menny pitvarából. Bár ne volna az itteni gyülekezetben senki olyan, aki efféle nyavalyával van megverve. Vajha teljes józansággal és mértéktartással lakomáznánk e napon is! Bárcsak megmenekedhetnénk ama dúló viharoktól, amelyeket a részegség természetszerűleg fölidéz! Ó csak kiköthetnénk a lelkek kikötôjében: a böjtben, hogy elnyerhessük bôséges javait. Mert amint a dorbézolás az emberi nemnek rengeteg bajt okoz, úgy a testiség megvetése s a böjt kimondhatatlan sok javunknak elômozdítója volt mindenkor. Az Isten ugyanis, ahogy megteremtette az embert, mindjárt kezdetben a következô parancsot adta az ôsszülônek (mert tudta, hogy lelke üdvössége végett erre az orvosságra különösen szüksége van): A Paradicsom minden fájáról ehetel, de a jó és rossz tudás fájáról ne egyél. (Ter 2,16--17) Már ez a kijelentés: ,,Ebbôl ehetel, amabból nem'' -- a böjt elôképe volt. Nos, ezt a parancsot meg kellett volna tartani, de Ádám nem tartotta meg; legyôzte ôt gyomra féktelensége, engedetlenséget követett el és halálra ítéltetett. Mikor ti. nemünk ellensége, a kaján ördög, látta az ôsszülô paradicsombeli, nyomorúság-nemismerô életét és látta, hogy angyalként él a földön, testhez kötött létére is; el akarta gáncsolni, el akarta ütni a még nagyobb ígéretek reményétôl és íme, még attól is megfosztotta, ami már az övé volt. Ilyen nagy baj az, ha nem tudunk megmaradni a magunk portáján, hanem nagyobbra sóvárgunk! Éppen errôl mondta a bölcs: A halál pedig a sátán irigységébôl jött a világra. (Bölcs 2,24) Látod, kedvesem: a mértéktelenséget már kezdetben nyomon követte a halál bevonulása. Vedd csak szemügyre, hogy a Szentírás késôbb is újra meg újra helyteleníti a kicsapongást és azt mondja egy helyen: Leüle a nép enni meg inni, majd nekiálla játszani. (Kiv 32,6); másutt pedig: Ám meghízott a kedvenc és -- kirúgott! Meghízott, kövér lett, meghájasodott. (MTörv 32,15) Sôt Szodoma népe egyebek közt ezzel a vétekkel idézte önfejére az Isten engesztelhetetlen haragját. Halld a próféta szavát: Íme, ez volt a gonoszsága Szodoma nôvérednek:... a kenyér bôsége... az ô és leányainak tétlensége. (Ez 16,49) Mert ez a gyökere és forrása minden bajnak.

             A böjtöt a szentek példája ajánlja. -- Láttad a falánkság ártó hatását? Lásd meg a böjt eredményeit is. A nagy Mózes negyven napi böjt után megkapta a törvénytáblákat és mivel a hegyrôl leszálltában szeme megakadt a nép gonoszságán, a hosszas kitartás árán szerzett táblákat elvetette, összetörte (Kiv 24,18; 31,18; 32,19), mert nem tartotta érdemesnek, hogy a részeg és hámból kirúgó nép megkapja az Úr-szerezte törvényeket. Ezért ismét negyvennapi böjtre volt szüksége e csodálatos prófétának, hogy a nép gonosz-volta miatt összetört táblákat újra megkaphassa onnan felülrôl és lehozhassa. (Kiv 34,28) Ugyanennyi napot töltött böjtben a nagy Illés is; jutalmul kikerülte a halál hatalmát, tüzes szekéren az égbe ragadtatott és mainapiglan nem tapasztalta meg a halált. (1Kir 19,8) A Vágyak Férfia szintén többnapi böjt után részesült ama csodálatos látomásban, fékezte meg az oroszlánok dühét és változtatta juhok szelídségéve. (Dán 10,3) Nem a természetet változtatta meg; a vadság megmaradt, csak az étvágy irányát terelte másfelé. Ilyen böjtöléssel hárították el magukról az Úr ítéletét Ninive lakói is. Megtartatták a böjtöt állatokkal, emberekkel egyaránt; következésképpen mindegyikük elhagyta vétkes üzelmeit és megbocsátásra indította a mindenség Urát. (Jón 3,7) És még nagyon sok olyant említhetnék, aki az Ó- vagy az Újszövetségben híres lett böjtölésérôl. De miért idôzzünk tovább a szolgáknál? Forduljunk inkább mindnyájunk közös Ura felé! A mi Urunk Krisztus jómaga is elôbb negyven napig böjtölt és csak azután vette föl az ördöggel a harcot. (Mt 4,2) Ezzel valamennyiünknek példát mutatott, hogy böjttel fegyverkezzünk fel, ebbôl merítsünk erôt és szerelkedjünk föl a sátán elleni küzdelemre. Azt kérdezheti most valamelyik élesszemű, elevenebb eszű hallgatóm: Miért böjtöl az Úr ugyanannyi napig, mint szolgái; miért nem több napig? Nem véletlenül történt ez, hanem bölcsességének és mondhatatlan jóságának következményeképpen. Nem akarta ugyanis, hogy azt higyjék róla: csak látszólag jelent meg, nem öltött testet és nincs emberi természete. Azért böjtölt ugyanannyi napig és azért nem toldott hozzá több napot, mert így akarta az akadékoskodók torkára fojtani a szót. Ha ti. Krisztus negyvennapi böjtje ellenére egyesek mégis így mernek beszélni, milyen állítások megkockáztatására nem vetemedtek volna, hogyha Krisztus bölcs elôrelátással ki nem üti kezükbôl ezt a fegyvert? Azért nem akart több napig böjtölni, hanem csak addig, ameddig szolgái, hogy kézzelfoghatóan megmutassa: teste ugyanaz, mint a miénk és természete sem üt el a miénktôl.

             4. Megmutattam, hogy nagy a böjtölés jelentôsége és belôle bôséges lelki haszon származik. A szolgák és az Úr példájával igazoltam ezt. Arra kérlek tehát benneteket, kedves hallgatóim, el ne utasítsátok tunya módon ama nyereséget, amely a böjtbôl származik, hiszen most már ismeritek hasznos voltát és ne essetek szomorúságba a böjti idô eljötte miatt, hanem örüljetek és ujjongjatok úgy, amint Szent Pál mondja: Bár a mi külsô emberünk romlásnak indul is; mindazonáltal a belsô ember napról-napra megújul. (2Kor 4,16) A böjt lelkünk tápláléka és amint a testi eledel hízlalja a testet, úgy a böjt is erôsíti a lelkünket, könnyű szárnyakkal látja el, hogy a magasba emelkedhessék a mennyei dolgok szemléletére; fölébe emeli a gyönyöröknek és evilág minden kellemetességének. És ahogy a könnyű hajók gyorsabban szelik át a tengert, viszont elsüllyednek, ha sok terhet raknak rájuk, úgy a böjt is könnyebbé teszi a lelket és elôsegíti azt, hogy a földi élet tengerén könnyűszerrel átkelhessen, az égre s az égiekre tekintsen, semmire se becsülje az itten-valókat, hanem kerülje el ôket, mint árnyéknál s álomnál semmirevalóbbakat. Ezzel szemben a falánkság meg a részegeskedés elnehezíti a lelket, meghízlalja a testet; a szellemet rabul ejti, minden oldalról kikezdi, nem engedi, hogy a józan ész megmaradjon erejében, hanem arra ösztökéli, hogy lejtôre jusson és mindent a saját üdve ellen cselekedjék. Ne hanyagoljuk el, szeretteim, üdvösségünk ügyét; hiszen tudjuk, hogy a renyheség mennyi rossznak szülôje; kerüljük tehát a belôle származó kárt. Mert a gyönyör nemcsak az Újszövetségben tilos, amelyben nagyobb az igazságra törekvés, keményebb a harc, nagy a verejtékezés, bôséges a jutalom és kimondhatatlan a koszorú; hanem az Ószövetségben is, amikor a zsidók homályban ültek, szövétnekre szorultak és mint a csecsemôk, csak lassan-lassan nevelôdtek; mondom: akkor sem volt megengedve a dorbézolás. Ne gondoljátok, hogy e szavakkal ok nélkül kifogásoljuk az élvezeteket; hallgassátok meg a próféta beszédét: Ti távolnak gondoljátok a veszedelem napját és a gonoszság trónusához közeledtek! Elefántcsontágyakban lustálkodtok és henyéltek kereveteiteken; lakmároztok a nyáj bárányaiból és a csorda borjúiból... Serlegekbôl isszátok a bort, a legfinomabb kenetekkel kenitek meg magatokat és állandóaknak tartjátok ezeket, nem pedig mulandóknak. (Ám 6,3-6). Láttátok, mily súlyos váddal illeti a próféta a kéjelgést; pedig szavait a tompaagyú, háládatlan, napról-napra a hasukat szolgáló zsidókhoz intézi. Figyeljétek csak meg a szavak pontos értelmét: amikor ugyanis a próféta kipellengérezte falánkságukat és szertelen borisszák mivoltukat, még hozzátette: És állandóaknak tartjátok ezeket, nem pedig mulandóknak. Majd hogy ki nem mondja: a gyönyörűség élvezése csak a torokig s az ajakig tart, tovább nem terjed.

             A földi élet mulandó volta. -- A gyönyör kérész-életű, ideiglenes; a fájdalom örök és végetnemérô. Ezt a zsidók tapasztalatból tudhatták volna. Amint a próféta mondja: állandónak és maradandónak tartottak mindent, nem pedig mulandónak, azaz elröpülônek s egyetlen szempillantásig meg nem maradónak. Minden emberi és testi dolog ilyen: még itt sincs és máris tovaszáll; ilyenek az élvezetek, ilyen az emberi dicsôség és hatalom, ilyen a gazdagság, ilyen az egész földi jólét; nincs benne egyetlen erôs, állandó, szilárd pont; megfordítva: sebesebben fut el, mint a folyó árja; csupasz-árván hagyja el azokat, akik rá áhítoznak. Bezzeg nem ilyenek a lelki javak; gyökeresen különböznek amazoktól: szilárdak, rendületlenek, viszontagságot nem ismernek, minden idôre kiterjeszkednek. Be nagy esztelenség tehát ingatag dolgokért elcserélni a biztosakat; az ideigtartókért az örökkévalókat; a röpkeéletűekért a maradandókat; súlyos bűnhôdésünk okozóiért ama dolgokat, amelyek az eljövendô életben végtelen boldogságot szereznek nekünk. Mindezt, kérlek benneteket, eszünkbe véve fordítsunk szeges gondot üdvösségünkre; vessük meg a haszontalan és ártalmas gyönyöröket, fogadjuk örömmel a böjtöt és minden más bölcs isteni intézkedést; egészen változtassuk meg életünket, nap nap után induljunk buzgón jócselekedeteink végzésére: hogy az egész nagyböjti szent idô folyamán lelki kincseket szerezhessünk és erényeinkbôl nagy gazdagságot halmozhassunk fel; így ugyanis méltán megérhetjük az Úrnak nagy napját is (a húsvétot); bizalommal járulhatunk a félve-tisztelt lelki asztalhoz, tiszta lelkiismerettel részesedhetünk a fönséges és halhatatlan javakban, töltekezhetünk a belôlük áradó kegyelemmel, azoknak közbenjáró imáira, akik tetszettek magának Krisztusnak, kegyes Istenünknek; Vele az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztesség most és mindig és örökön örökké. Ámin

Aranyszájú Szent János - Az ellenségeink szeretetéről

 

 

Engedelmeskedjünk tehát és fonódjék egybe a lelkünk, mert erre már nem a gyengéket serkenti, hanem mindenkit. Még ha akar is valaki elszakadni tôled, ne szakadj el te, és ne mondd ki ezt a szívtelen szót: ,,Ha szeret engem én is szeretem; ha nem szeret a jobb szemem, kivájom azt''. Mert ezek sátáni szavak, vámosok szájába valók és pogányok szűkkeblűségéhez illôk. Te ellenben, aki kiválóbb életközösségre vagy hivatva és a mennyei polgárokhoz tartozol, felségesebb törvényeknek hódolsz. Ne mondd tehát ezeket, hanem ha nem akar téged szeretni, annál inkább mutasd ki te a szeretetedet, hogy ezzel magadhoz vonjad ôt. Hiszen ô is tagunk. S ha valamely tag a test többi részétôl akármilyen kényszer folytán elválik, mindent elkövetünk, hogy ezt a testtel ismét egyesítsük és ilyenkor nagyobb gondot fordítunk rája. Nagyobb lesz a jutalmad, ha olyant vonsz magadhoz, aki nem akar szeretni. Mert ha azt is parancsolja az Úr, hogy reggelire hívjunk meg olyanokat, akik azt nem tudják viszonozni, csak azért, hogy gyarapodjék a mi érdemünk, sokkal nagyobb mértékben kell ezt cselekednünk akkor, ha baráti szeretetrôl van szó. Ha valakit szeretsz, az azzal, hogy viszont szeret, már megfizetett neked; aki pedig nem viszonozza a te szeretetedet, az maga helyett az Istent tette adósoddá. De különben is, ha valaki szeret, annak nincs szüksége a te nagy buzgóságodra, de ha nem szeret, akkor rászorul a segítségre. Ha van ok arra, hogy buzgólkodjál, az ne legyen ürügy a könnyelműségre és ne mondd: Mivel beteg, nem törôdöm vele; hiszen a szeretet elhidegülése is betegség. Te csak melegítsd fel, ami elhidegült. De mi lesz, ha nem melegszik fel? Te csak tedd meg a magad dolgát. És ha még jobban eltávolodik? Még nagyobb jutalmat közvetít számodra és még inkább leszel Krisztus követôje. Mert ha a tanítványok ismertetôjele, hogy egymást szeretik: ,,Arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymáshoz'' (Jn 13,35), gondold meg, hogy mennyivel nagyobb dolog azt szeretni, aki gyűlöl. A te urad is gyűlölôket szeretett és hívott meg, és minél gyengébbek voltak, annál inkább gondozta ôket és hangosan mondotta: ,,Nem szükséges az orvos az egészségeseknek, hanem a betegeknek''. (Mt 9,12) Sôt vámosokkal és bűnösökkel egy asztalhoz ül és amily mértékben gyalázta ôt a zsidók tömege, oly mértékben tisztelte ezeket és gondoskodott róluk, sôt még jobban is. Ôt utánozd te is. Nem csekély dolog ilyen nemes tett, mert az ilyen lelkület nélkül még a vértanúság sem tetszik nagyon az Istennek, ahogyan Pál mondja. Ne mondd tehát, hogy: gyűlölnek és ezért nem szeretek. Éppen emiatt kell leginkább szeretned. Egyébként aki szeret, nem lesz egykönnyen gyűlöletes senki elôtt. Még ha valaki olyan volna is, mint a vadállat, akkor is szereti azokat, akik ôt szeretik, mert -- úgymond -- ezt cselekszik a pogányok és vámosok is. Ha pedig mindenki szereti azokat, akik ôket szeretik, ki ne szeretné azokat, akik gyűlölettôl körülvéve is szeretnek? Ilyen erényt mutass fel és szüntelen mondogasd e szavakat: Ha még annyira is gyűlölsz, én szüntelen szeretni foglak. Ezzel minden gyűlölségnek elvágtad a gyökerét, a lelkeden pedig könnyítettél. Mert ez a betegség vagy a túlfűtött szenvedélytôl ered, vagy a közönybôl, de mind a kettôt a szeretet hatalma szokta kiegyenlíteni az ô melegségével. Nem látod, hogy akiket bűnös szerelem kerített hálójába, azok verést, köpködést, szidalmakat és rengeteg bántalmakat szenvednek el azoktól a nôktôl, akikkel vétkes viszonyban élnek? Ugyan mi vet véget az ilyen szerelemnek? A rossz bánásmód? Szó sincs róla, sôt még jobban összekapcsolja ôket. Pedig azok a nôk, akik ilyeneket tesznek, azonkívül, hogy paráznák, még alacsony és szegény származásúak is, akik pedig ilyeneket eltűrnek, nem egyszer fényes ôsöket tudnak felmutatni és egyéb kiválóságokat felsorolni. Mégis ez sem menti meg ôket, nem tudnak megszabadulni a szeretôjüktôl.

             Nem szégyelljük magunkat, hogy nem tudunk akkora erôt felmutatni, az Isten szerint való szeretetnél, mint amekkora ereje a sátáni és démoni szeretkezésnek van? Nem gondolod, hogy ez volna a legnagyobb fegyver az ördög ellen? Nem látod, hogy az a gonosz lélek kitartással vonja magához azt, akit mi gyűlölünk és meg akarja kaparintani? Te pedig egyszerűen elsietsz mellette és lemondasz a versenydíjról. Pedig hát a versenydíj a te testvéred, aki ott van elôttetek. Ha gyôztes lész, elnyerted a koszorút, de ha könnyelműen veszed a dolgot, koszorú nélkül távozol el. Ne hangoztasd hát már többé ezt az ördögi szót: Ha a testvérem gyűlöl engem, még látni sem akarom ôt. Nincs rútabb ennél a mondásnál. És bár a legtöbb ember erôs lélek jelének tartja, nincs nála nemtelenebb, ostobább és kegyetlenebb mondás. Ez az, amit nagyon sajnálok, hogy a gonoszság sajátos vonásait az erény jeleinek tartják, és hogyha valakit lenézünk és megvetünk, azt ôk dicsô és tiszteletre méltó dolognak látják. Az ördög azzal csinálja legszebb fogásait, hogy a gonoszságot a tisztesség ruhájába öltözteti, ezért olyan nehéz vele bírni. Sok emberrôl hallottam, hogy kérkednek azzal, hogy ellenségeikkel nem is érintkeznek, pedig a te Urad szinte dicsekszik ezzel. Hányszor volt kitéve megvetésnek az emberek részérôl? Hányszor fordultak el tôle? Ô pedig szüntelen feléjük megy. Ne mondd tehát, hogy nem tudok érintkezni azokkal, akik engem gyűlölnek, hanem inkább azt mondd, hogy nem tudok gyűlölettel gondolni azokra, akik engem megvetnek. Ez Krisztus tanítványának a mondása, míg a másik az ördögé. Ez tesz benneteket dicsôkké és tiszteletreméltókká, ahogy a másik rútakká és nevetségesekké. Éppen ezért csodáljuk Mózest, hogy amikor az Úr is mondotta: ,,Hagyj, hadd gerjedjen fel ellenük haragom, hogy eltöröljem ôket'', ô nem dobott rájuk követ, bár sokszor elfordultak tôle, hanem így szólt: ,,Ha megbocsátod nekik e vétket, bocsásd meg, vagy ha nem, engem is törölj ki''. (Kiv 32,10) Istennek volt ugyanis a barátja és követôje. Ne dicsekedjünk tehát olyasmivel, ami miatt szégyenkeznünk kell, és ne mondjunk olyant, amilyent a vásári nép és semmittevôk szoktak hangoztatni. Tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik megvetik felebarátjukat. Mégis, ha valaki ezt ki is mondaná, nevessük ki és hallgattassuk el azzal, hogy olyasmivel dicsekszik, ami miatt szégyenkezni kellene. Mondd csak mit beszélsz? Utálsz egy hívô embert, akit elesettségében sem vetett meg Krisztus? De mit mondok, nem vetette meg? Sôt annyira szerette minden ellenséges érzelme és utálatossága ellenére is, hogy meghalt érte. Aztán ô így, ebben az állapotban szerette ôt, te pedig -- mondd csak -- ma, amikor már megújhodott és csodálatunkra érdemes, megveted ôt, bár Krisztus tagja és az Úr testéhez tartozik? Feléred ésszel, hogy mit beszélsz? Nem érzed, hogy milyen merészséget követsz el? Krisztus a feje és a tápláléka, ruházata és éltetôje, világossága és a jegyese, sôt ô neki mindene, és azt mered mondani, hogy: Megvetem ezt? Sôt nemcsak ezt, hanem vele együtt számtalan mást is? Hagyd abba, és mondj le errôl az ôrültségrôl, ismerd el ôt testvérednek és tanuld meg hogy ezek esztelen és ôrült szavak, hanem inkább mondd ezt: Még ha ezerszer is megvet, én nem fordulok el tôle. Így megnyered a magad számára testvéredet és az Isten dicsôségére fogsz élni és részed lesz a jövendô javakban, amelyekben részesüljünk mindnyájan a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által.

A kevesek útja

 

 

Keresztényként Krisztus hív minket a nemzetek apostolának, Pál apostolnak harsogó hangján keresztül, mondván:
 „hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben.”  (Fil 2:15)

 Boldogságunk és örömünk oka, hogy bár küzdünk azért, hogy talpon maradjunk e „gonosz és romlott nemzedék között”, örömmel vagyunk szinte teljesen egyedül, de Krisztussal.
 Ma a legtöbb ember (és ez sokakra vonatkozik, akik valójában látják, hogy a világi "ortodoxia" egyáltalán nem ortodoxia, de nem tágítanak álláspontjuktól) a sokakkal akar lenni.  Rajongókat keresnek állítólagos isteni útjukon. Elfelejtették, hogy az örök élethez vezető út keskeny, sziklás és poros.
 „Mi mást tehetnénk, minthogy zokogunk? Mert aligha van a világ egy kis része az üdvösség útján, és azok, akik elvesznek, meghallják, és örülnek, hogy nem egyedül kell szenvedniük, hanem a sokak társaságban. De milyen ok ez az örömre? Pont ez az öröm fogja büntetésnek alávetni őket. Mert ne gondoljátok, hogy ott az van, mint itt, hogy vigaszt jelent az, ha vannak társaink a szenvedésben." 
- Aranyszájú Szent János, I. Timóteus - X. Homília

/

As Christians, Christ calls us through the blaring voice of the Apostle of the Nations Paul saying,
“That ye may be blameless and harmless, the sons of God, without rebuke, in the midst of a crooked and perverse nation, among whom ye shine as lights in the world.” (Philippians 2:15)

Our joy, our cause for jubilation, is that although we struggle to stand “in the midst of a crooked and perverse nation”, we are happy to be almost alone but with Christ.
Today, most people (and this goes for many who actually see that World “Orthodoxy” isn’t Orthodoxy at all but don’t budge from their stance) want to be with the many. They seek fans on their supposed journey to the divine. They have forgotten that the road to eternal life is narrow and rocky and dusty.
“What then can we do but weep? For hardly is a small portion of the world in the way of salvation, and they who are perishing hear it, and rejoice that they are not destined to suffer alone, but in company with numbers. But what cause is this for joy? That very joy will subject them to punishment. For do not think that it is there as here, that to have companions in suffering affords consolation.” –
St. John Chrysostom, I Timothy Homily X

Forrás: https://trueorthodox.eu/chirping-away-as-they-happily-perish/

Aranyszájú Szent János - A természetellenes fajtalanság ellen

  Miután az apostol elôbb a nôket leckéztette meg, a férfiak ellen is kikel e szavakkal: ,,Hasonlóképen a férfiak is elhagyván a természet szerint való élést az asszonnyal''. (Róm 1,27) És valóban a legnagyobb romlottságnak a jele és mind a két nem rothadt voltát bizonyítja, amikor a férfi és nô ellenségekként állanak egymással szemben, pedig az isteni rendelés szerint a férfi a nô gyámolítója, a nô pedig a férfi segítôtársa. Figyeld csak meg, hogy milyen találón alkalmazza itt a szavait. Mert nem azt mondja, hogy egymást megszerették, vagy hogy vágyódtak egyik a másik után, hanem ,,Egymás iránt gerjedtek vágyra''. Látod, hogy az egész a mohó vágy következménye, amely nem tud korlátai közt megmaradni? Mert minden, ami az isteni törvényeken túlteszi magát, különleges és természetellenes dolgok után vágyakozik. Így akárhányszor megesik, hogy egyesek elveszítik az étel után való vágyat és földet vagy kavicsokat nyelnek le, mások pedig égetô szomjúságtól gyötörve, pocsolya után vágyódnak. Ilyen módon buggyan ki azokból is ez a természetellenes szerelem. Ha pedig azt kérdezed, hogy honnan e vágynak ez a szertelensége, a felelet csak ez lehet: Az Istentôl való elhagyatottságból. És honnan ez az elhagyatottság? Attól a bűntôl, amely által elôször hagyták el az Istent. ,,Férfiak férfiakon ocsmányságokat műveltek.''
 

  Mikor azt hallottad, mondja továbbá az apostol, hogy gerjedtek, ne gondold, hogy ez a betegség csak a vágynak a következménye. Legtöbb esetben az ô könnyelműségükbôl, nemtörôdömségükbôl fakadt, és ez lobbantotta lángra a vágyat is. Ugyancsak ezért nem használja a csábítás, vagy kerítés szavait sem, mint egyebütt, hanem azt mondja, hogy műveltek. A bűn náluk tudatos és szándékos cselekedetekben nyilvánult meg. Nem említ rendetlen vágyat sem, hanem teljes joggal ocsmányságot mond. Mert a természetet is meggyalázták, a törvényt is lábbal tiporták. És most nézd ezt a nagy ziláltságot, amely mindkét részrôl, a férfi és nô részérôl támadt. Minden a feje tetejére van állítva. Önmaguknak és egymásnak is ellenségei lettek, mivel olyan harcot indítottak meg, amely nehéz, sokfelé elágazó, változatos, és természetellenesebb, mint a polgárháború. Mert négyféle alakban indult meg a harc, mindegyik terméketlen és törvényellenes volt. Ugyanis nemcsak kétszeres, és háromszoros volt ez a háború, hanem négyszeres. Figyelj csak ide: A kettônek egynek kellene lenni, értem a nôt és a férfit, ,,mert -- úgymond az írás -- lesznek ketten egy testté''. (Ter 2,24) Ezt tette a nemi ösztön, amely a két nemet egymáshoz kapcsolta. Ennek a természetes ösztönnek más irányt adott az ördög és elkülönítette a két nemet és az egy testbôl megint két testet csinált az Isten törvénye ellenére. Mert ez kimondja, hogy ,,Lesznek ketten egy testté'', ô pedig az egyet kettéválasztotta. Íme az egyik harc. Azután ez a két fél, részint saját maga ellen, részint egymás ellen kezdett harcolni. Mert az asszonyok megint asszonyokat gyaláztak meg, nemcsak férfiakat, a férfiak viszont egymással kerültek szembe és a nôi nemmel, akárcsak valamilyen éjjeli harcban. Látod itt a második és harmadik harcot, sôt a negyediket és ötödiket is. De van ezenkívül még egy. Mert a mondottak szerint még a természet ellen is vétkeztek. Az ördög ugyanis tudta, hogy a természetes vágy mégis csak összehozza a két nemet, ezért azon volt, hogy az ôket összekötô kapcsot teljesen elszakítsa. Így nemcsak utódok hiányában szűnik meg természetesen az emberi nem, hanem azáltal is, hogy egymás ellen folyton harcolnak. ,,És elvették megtévedésüknek megfelelô bérét.'' (Róm 1,27) Figyelj csak, hogyan mutat rá a baj forrására, a pogány vallási elvekbôl eredô istentelenségre. Szerinte ennek a megtévedésnek a bére az a bűn. Mert ha a pokolról és a büntetésrôl beszélt volna, nem talált volna hitelre azok elôtt az istentelenek elôtt és azok elôtt, akiknek az ilyen életmód tetszik sôt kinevették volna. Ezért bizonyítja nekik, hogy az ilyen élvezetben magában már benne foglaltatik a bűnhôdés. Ha pedig ezt nem veszik észre, sôt jól érzik magukat, ezen ne csodálkozzál. Hiszen a bolondok és ôrültek hányszor okoznak maguknak fájdalmat és művelnek olyan szánalmas dolgokat, hogy mások megsiratják ôket, maguk pedig nevetnek és mulatnak ötleteiken. De azért amazok véleményük szerint nem szabadultak meg a büntetéstôl, hanem nagyobb a kárhozatuk, mivel azt sem tudják, hogy hányadán vannak. És ebben a kérdésben nem a betegek szavazata a döntô, hanem az egészségeseké. A pogányoknál mindenesetre ez a szokás, úgylátszik, törvényszerű is volt. Hiszen az egyik törvényhozójuk megtiltotta a rabszolgáknak, hogy szárazra kenjék magukat és hogy fiúkkal nemileg érintkezzenek, ezt a jogot, helyesebben ocsmányságot, a szabadoknak tartva fenn. És ezt nem tartották ocsmányságnak, hanem elôkelô és kiválóbb dolognak, minthogy rabszolgák is űzhetnék; ilyesmi csak a szabadokhoz illik. És ez volt a véleménye az igen művelt athénieknek és nagy emberüknek, Solonnak. Mennyi könyv van kiváló bölcselôktôl, amelyekben ez a betegség polgárjogot nyert. Mi azonban ennek ellenére sem tartjuk ezt rendes dolognak, sôt szánjuk és megkönnyezzük mindazokat, akik ilyen törvényt elfogadtak. Mert amit ledér nôk engednek magukkal tenni, azt engedik ezek is. De ez utóbbi szánalmasabb dolog. Mert azoknak a nemi érintkezése, ha törvényellenes is, de természetes, ez pedig törvényellenes és természetellenes. Ha nem is volna pokol és nem fenyegetne büntetés, akkor is ez a bűn minden büntetésnél rosszabb. És ha azt mondod, hogy jól érzik magukat, ezzel azt is mondod, hogy nagyobb a bűnhôdésük. Mert ha látnék valakit mezítelenül szaladgálni, egész teste sárral összemaszatolva és nemhogy iparkodnék elbújni, hanem még tetszeleg is magának, egyáltalán nem örülnék neki, sôt inkább végtelenül szánnám az illetôt, hogy nem érzi eljárásának undokságát. Hogy még világosabban szemetek elé állítsam ezt a gazságot, hadd mondjak egy másik példát is. Ha egy hajadont arra ítélnének, hogy egy esztelen állat elhurcolja ôt nász-szobába és ô idôvel tetszést találna a vele való nemi érintkezésben, nem kellene-e legfôképp azért szánni azt a szegényt, hogy nem érzi ennek az állapotnak a kórságos voltát, és hogy emiatt nem tud már szabadulni tôle? Ez világos mindenki elôtt. Ha pedig ez az állapot súlyos, akkor az, amelyrôl elôbb szóltunk, nem kevésbé az. Mert saját népétôl gyalázatot szenvedni sokkal szomorúbb, mint idegenektôl. Az ilyeneket még a gyilkosoknál is rosszabbnak tartanám, mivel sokkal jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni. Mert a gyilkos elválasztja a lelket a testtôl, ez pedig mind a lelket, mind a testet kárhozatba dönti. És akármilyen bűnt emlegetnél, egyet sem tudsz mondani, amely csak megközelítené is ezt a természetellenességet. Ha ezek tisztában volnának azzal, hogy mi történik velük, ezerszer inkább választanák a halált, minthogy ilyesmit elszenvedjenek.
 

  Valóban nincs ennél a bűnnél valami esztelenebb és gonoszabb. Ha ugyanis Pál a paráználkodásról beszélve ezt mondta, hogy ,,Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül vagyon, aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik'' (1Kor 6,18), mit mondjunk errôl az ôrültségrôl, amely a paráznaságnál annyira rosszabb, hogy szóval ki sem mondható? Az ilyennek nemcsak azt kell mondanom, hogy asszony lettél, hanem azt is, hogy elvesztetted férfivoltodat. Nem vetted fel a nôi természetet, de a magadét sem ôrizted meg, hanem mindkét nemnek az árulója lettél és megérdemled, hogy a férfiak is, a nôk is elkergessenek, megkövezzenek, mivel mind a két nemet bemocskoltad. Hogy megértsd ennek szégyenletes voltát, mondd csak: Ha valaki hozzád jönne és azt az ajánlatot tenné, hogy belôled, az emberbôl kutyát csinál, nem futnál-e el elôle, mint valami megrontó elôl? És nézd, te nem kutyát csináltál magadból, hanem ennél sokkal nagyobb megvetésre méltó lényt. Mert a kutyának mégis csak hasznát vesszük, de az ilyen hímekkel paráználkodó semmire sem való. Hát ahhoz mit szólsz, ha valaki azzal fenyegetne meg, hogy kieszközli, hogy a férfiak lebetegedjenek és szüljenek, nem telnénk meg haraggal? Pedig akik ebbe az ôrültségbe estek, sokkal rosszabbat követnek el magukon. Mert nôvé változni egészen más dolog, mint nôvé lenni, de férfinak is megmaradni. Jobban mondva ezek sem nôk, sem férfiak. Ha akarsz más úton-módon is fogalmat alkotni ennek a bűnnek a nagyságáról, vesd fel a kérdést, hogy a törvényhozók miért szabtak ki büntetést azokra, akik másokat megférfiatlanítanak. Rá fogsz jönni, hogy semmi egyébért, csak azért, mivel az ilyenek a természetet korlátozzák. Pedig ezek nem követnek el akkora jogtalanságot, mert hiszen az ilyen megcsonkítottak a csonkítás után is akárhányszor használható emberek. Ellenben az ilyen kéjnôvé lett férfiú a leghaszontalanabb ember a világon, mert nemcsak a lelke, hanem a teste is becstelen lett. Megérdemli, hogy mindenünnen elűzzék. Mekkora pokolbeli büntetés lesz ezeknek elégséges? Ha pedig nevetsz, mikor a poklot hallod emlegetni, és nem hiszel benne, gondolj a szodomai lángtengerre. Itt bizony már az életben láttuk a pokolnak mását. Mivel ugyanis sokan nem hisznek abban, ami a feltámadás után következik, különösen ha a kiolthatatlan tűzrôl hallanak, az Isten a jelen életbôl vett példával oktatta ki ôket. Ilyen Szodoma pusztulása a tüzes esô által. És errôl tudnak azok, akik ott voltak, mert saját szemükkel látták annak az istenítéletnek nyomait. Gondold meg, mekkorának kellett annak a bűnnek lennie, amely kierôszakolta, hogy a pokol idônek elôtte tárja fel kapuit. Mivel ugyanis a szavakra nem adtak semmit, az Isten tettel mutatta be nekik a pokol képét, még pedig különös módon. Mert az a tűzesô ellenmondás volt önmagában, miként az ô nemi életük is természetellenes volt, és elárasztotta földüket, miként a mohó vágy a lelküket. Ez az esô éppen ellentéte volt a rendes esônek, mert nemcsak nem élesztette a föld méhét termékenységre, hanem alkalmatlanná tette még a mag befogadására is. Ilyen volt a szodomai férfiak nemi élete is, amely testük használhatóságát tette tönkre. Van-e az ilyenfajta parázna embernél undokabb, átkozottabb? Micsoda ôrület, micsoda esztelenség kell ide! Honnan eredt ez a szenvedély, amely az emberi természettel ellenség módjára bánt el, sôt még az ellenségnél is annyival kegyetlenebbül, amennyivel a lélek értékesebb, mint a test? Jaj nektek, akik még az állatoknál is esztelenebbek vagytok és a kutyáknál orcátlanabbak! Mert ezeknél sehol sem látsz ilyen nemi érintkezést. Itt tudja a természet, meddig terjednek a határai, ti pedig bűnötökkel azt értétek el, hogy a fajotok értéke még az állatokénál is mélyebbre süllyedt. Honnan keletkezett ez a nyavalya? Az élvezethajhászásból és az Istennek nem ismerésébôl. Mert ha egyesek kivetik magukból az Isten félelmét, lassan elmarad tôlük minden erkölcsi jó.

  Hogy tehát ez ne történjék meg velünk, élénken szemünk elôtt lebegjen az Isten félelme. Mert semmi sem teszi tönkre annyira az embert, mintha ezt a mentô horgonyt eresztjük, ahogyan semmi sem biztosítja annyira üdvösségünket, mintha tekintetünk folyton rajta van. Mert ha már emberek szeme láttára restelkedünk bűnt elkövetni, sôt jobbfajta cselédeink elôtt is pirulunk, ha valami illetlent teszünk, gondold meg, micsoda biztonságot fogunk élvezni akkor, ha Isten van a szemünk elôtt. Ha így leszünk, az ördög sohasem fog ellenünk törni, mert hiszen hasztalan fáradna. De ha azt látja, hogy kívül bolyongunk és minden fék nélkül járkálunk, hamarosan el tud majd terelni a nyájtól, hiszen mi adtunk alkalmat hozzá. És amiben a haszontalan szolgáknak lesz részük, akik a piacon nem sietnek eleget tenni a gazdájuktól rájuk bízott feladatnak, hanem terv és cél nélkül ahhoz csatlakoznak, aki eléjük kerül és elpocsékolják az idôt, ugyanaz a sors vár mireánk is, ha elfordulunk az Isten parancsaitól. Mert akkor mi is csak ácsorgunk, bámulva a pompát és testi szépséget és a többi mind, amihez semmi közünk sincs, ahogyan azok a rabszolgák kolduló szemfényvesztôkön csodálkoznak. De amikor végre valahára hazaérnek, kemény büntetés vár rájuk. Sokan azonban teljesen letérnek a nekik megszabott útról és ilyen haszontalan népséghez csatlakoznak. De mi ne tegyük ezt, mert küldetésünk van és sok sürgôs dolgot kell el végeznünk. Ha mi ezeket elmulasztjuk és odaállunk vágyakozva haszontalan dolgokra és ezzel feleslegesen elpazaroljuk drága idônket, súlyos büntetésben lesz részünk. Mert ha szórakozni akarsz, találsz dolgokat, amelyeket bámulhatsz és amelyek után vágyakozhatol mindenkor, dolgokat, amelyek nem nevetségre, hanem bámulatra méltók és sok dicséretre. Aki nevetséget keltô dolgokat bámul, maga is ilyen lesz, sôt rosszabb, mint egy bohóc. Hogy így ne járj, távozzál onnan minél hamarább.

Aranyszájú Szent János: A gyűlölet ellen

 

 

             Ha felebarátod megsért, emlékezzél meg Dávidról. Jusson eszedbe ez a szelíd, nagyon kedves férfi, hogy emléke oltsa ki szíved tomboló haragját. Miért gondolod felebarátodat ellenségnek? Dölyfös volt? De nem okozott kárt. Anyagiak miatt tekinted ellenségnek? Kérlek, ne halaszd el a harag zsinórját elvágni. A halogatás töprengést szül. Ha még a mai napot is hozzáadod, megszégyenülsz. Ha holnap sem kezded, még nagyobb lesz szégyened. Ha pedig holnapután is megmarad a haragod, nincs mentség szégyenedre e halasztás miatt.

             Engedjétek meg, hogy szabadon kimondjam: nagyon szeretném, ha beszédem valami hatással lenne rátok. Pl. ha elmész innen, rögtön kezet nyújtasz ellenségednek, megöleled, békecsókot adsz neki, megsiratod a történteket. Ha érzéketlen, kőszívű is lenne, vagy bármi más, ilyen kedvességtől meghatódottan lecsillapodna. Te megszabadulsz bűneidtől, őt pedig jóindulattal megindítod és megnyered. Csak azt ne mondd: ,,Átkozott ellenségem van. Gonosz, elvetemült, megátalkodott, nem tudom megindítani''. Ha ilyennek mondod, még nem rosszabb Saulnál. Dávid nemcsak egyszer, kétszer, hanem sokszor megmentette, mégis ellene fondorkodott. Ahelyett, hogy jóval fizetett volna vissza, tovább is megmaradt gonoszságában.

             Mit szólsz közbe? Learatta földedet, kárt okozott szántódban, betört házadba, a szolgákat elrabolta, erőszakoskodott, kapzsi volt és szegénységbe döntött? De sosem próbált a lelkednek ártani. És nem kétszer, háromszor, nem gyakran tette ezeket. És nem tettél vele addig jót. Nem került még kezedbe és nem bocsátottál meg neki. Ebben ismét feletted van Dávid. Tökéletlenebb törvényekben élt. Nem is volt ilyen igénye az üdvrendnek. Mégis a kegyelem magaslatára jutott el. Te pedig az elmúltak miatt mérgelődsz és haragszol.

             Dávid félt a jövője miatt. Jól tudta, hogy nem lesz többé otthona régi városában. Ha megmenti ellenségét, nem lesz igazi élet az élete. Mindezek ellenére is aggódott, mindent megtett érte és szinte maga ellen segítette.

             Milyen okot emlegetsz, mikor ellenségednek nem akarsz megbocsátani? Elvette kincseidet? Ha nagylelkűen viseled el ezt a rablást, annyi vagyonod lesz, amennyit a szegényeknek adtál volna. Szegénynek adod, vagy beletörődsz a kifosztásba, vagy Isten nevében elosztod: egy az eredmény. Ha egyforma a kiindulás és a szándék, egy lesz érte a jutalom is.

             Lelked ellen tört és el akart pusztítani? Vértanú életedbe számít, ha az ellened vétőket jótevőid közé sorolod és állandóan imádkozol értük, hogy Isten legyen hozzájuk kegyes. Ne azt vizsgáljuk, hogy Isten megakadályozta Dávid megölését, pedig mennyit üldözte Saul. Sokszoros koronát nyert a zaklatások elviseléséért.

             Isten kedvéért megmentette ellenségét, aki pedig ismételten feléje irányította dárdáját. Megkímélte Dávidot, pedig megölethette volna. Jól tudta, hogy a kímélet után ismét ellene tör. Világos, hogy Dávid sokszor belenyugodott halálába. Ez a halál Istenért történt, ezért kapott dicső koronát. Pál is mondja, hogy sokszor foglalkozott a halállal és naponta meghalt Istenben. ,,Naponkint meghalok, a ti dicsekvéstekre! testvérek, mely nekem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban vagyon'' (1Kor 15,31). Megölhette volna az ellene fondorkodót, de Istenért nem tette meg. Inkább elvállalta naponta a veszélyt, mint végrehajtsa az igazságos ítéletet. Mennyi halál-átéléstől szabadult volna meg. Ha az életünkre fenekedőt nem szabad megbosszulni és gyűlölni, még kevésbé azt, aki sérteget bennünket.

             Meg akarod tanulni, hogy lehet kiengesztelni minden ellenségünket, még ha olyan gonosz, elvetemült és rosszindulatúnak látszó is? Mi vadabb az oroszlánnál? Lám, azokat mégis megszelídítik az emberek. A művészet legyőzi a természetet. Báránynál szelídebb és kezelhetőbb lesz. Pedig milyen vad és zsarnok volt. Most az utcán sétáltatják és senki sem fél tőle szelídségében.

             Lehet kifogásunk és védekezhetünk, ha a vadállat megszelídíthető, az emberről meg azt mondjuk, hogy lehetetlen kiengesztelni? Nem lesz hozzánk soha kedves. A vadállatoknak természetellenes a szelídség, az embernek éppen így nem természete a vadság.

             Mi magasabb természetűek vagyunk az állatoknál. Miért mondjuk, hogy lehetetlen a szabadakarat megszelídítése? Ha gyógyíthatatlan beteget kell ápolnod, minél nagyobb a fáradságod, annál több a jutalmad, ha kitartasz és tovább szolgálsz.

             Milyen bűnt követhetett el ellenséged, hogy vonakodol a kiengesztelésétől? Megátkozott, erkölcstelennek, léhának mondott? Vagy mit kiáltott feléd? (Ha igaza volt, javulj meg!) Ha nem, nevess rajta! (Ha ludas vagy a jelzőkben, térj észre! Ha tiszta a lelkiismereted, ne törődj vele!) De ezen felül örülj és légy vidám az Úr szava szerint: ,,Boldogok lesztek, mikor gyűlölnek titeket az emberek és mikor kirekesztenek és szidalmaznak és kivetik neveteket, mint gonoszat az Emberfiáért; örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme nagy a ti jutalmatok mennyekben, hiszen éppen így cselekedtek az ő atyáik a prófétákkal'' (Lk 6,22--23). Ha igaza volt, viseld el nyugodtan. Ne légy vele hasonló, ne szidd meg. Sóhajtozz keservesen, szabadulj meg bűneidtől. Az előbb említetthez hasonló jutalmat kapsz. Barátaink gyakran nem érik el kedvességgel és dicsérettel azt, amit ellenségeink kemény szavaikkal, -- ha igazuk van. Barátaink általában kedveskednek, hízelegnek és dölyfösségünk betegséggé fajul. Elleneinket azonban a rosszindulat vezeti és felfedik vétkeinket. Javulásra kényszerítenek. Így ők lesznek a legnagyobb jótevőink. Sose mondjuk: Valaki megharagított. Ez a rémes ember rávett, hogy csúnyákat mondjak. Mindenképpen mi vagyunk az okai. Ha megfontoltak vagyunk, nemhogy az ellenség, de maga az ördög sem tud bennünket haragra lobbantani. Dávid történetéből ez egészen világos. Mikor így beszél: ,,Az Úr ítéljen közöttem és közötted s az Úr álljon bosszút értem, de az én kezem ne emelkedjék fel ellened'' (1Sám 24,13). A többi is bizonyítja, amit Saulnak mondott. ,,Mikor Dávid befejezte a Saulhoz intézett szavakat, mondá Saul: Nemde a te hangod ez, fiam Dávid? Azzal Saul hangos sírásra fakada'' (1Sám 24,17). Hirtelen milyen változást idézett elő a szelíd szó ebben az elvadult emberben. Saul azelőtt Dávidnak puszta nevét sem méltatta említésre. Gyűlölte, ha hozzá szólt. Most családiasan szólítja meg. Fiának mondja, mert Dávid beszédjének hangjától felmelegedett a szíve.

             Az édesapa, ha későn jövő fiát meghallja, felfigyel. Nemcsak fia arcába néz, de figyeli hangját is. Így volt Saul is. Meghallotta Dávid hangját, rögtön kivetette magából az ellenséges indulatot. Majd felismerte Dávidban a szent embert. Letette egyik érzelmét és új lépett a helyébe. Letett a haragról, jóindulat és kedvesség töltötte el. Van Dávidnál boldogabb és finomabb? A gyilkosa saját atyjának érezte magát. A farkasból bárány lett. A harag katlanát bőséges harmattal hullatta tele. A hullámokat lecsendesítette. Lobogó indulatait kioltotta.

             Szeretteim! Ne csak azon legyünk, hogy ellenségünk semmi rosszat ne tegyen velünk, hanem, hogy mi ne tegyünk ellenük semmit. Ne kezdjünk rosszat ellenük, még ha ezer bajt is tűrünk miattuk. Mikor Dávidot elűzték, számkivetették, lelke mélyéig fenekedtek rá, minden rosszat elszenvedett. De ragyogóbb, fenségesebb volt ellenségénél. Isten is, az emberek is jobban szerették. Mennyi jogtalanságot viselt el ez az igaz ember Saul miatt. Ugye, a mai napig dicsőítjük ragyogó alakját a földön és a mennyben. Ugye megmaradt kimondhatatlan sok jótulajdonsága és a mennyei jutalom. Mit használt annak a nyomorultnak és szerencsétlennek, hogy annyit küzdött ellene? Kibukott a királyságból. Szánalmasan halt meg fiával együtt. Mindenki őt vádolta. Az a legsúlyosabb, hogy örökre elkárhozott. Ha látod ellenségedet, vagy rágondolsz, ne mondd magadban: ,,Ezeket és ezeket szenvedtem, ezeket meg ezeket hallottam''. Így könnyen fellángol haragod és súlyosabbá lesz indulatod. Bármit hallottál, vagy szenvedtél, felejtsd el. Ha rágondolsz, a kísértőnek tulajdonítsd. Inkább azt számláld, ha valaha jót mondott, vagy tett. Rögtön megenyhül a haragod.

             Ha figyelmeztetni, inteni akarsz, vesd le indulatodat, oltsd el haragodat, így vitatkozz és kérj számon. Könnyen fölénybe kerülsz. Haragunkban nem lehet helyesen beszélni, sem a másikra figyelni. Ha azonban felhagyunk haragunkkal, nem heveskedünk sem beszédünkben, sem mások meghallgatásában.

             Általában nem a kimondott gondolatok természete, mint inkább az ellenséges indulat begyökerezettsége szokott hevessé tenni. Éjjel gyakori eset, hogy jóbarátunkat egész közelről sem ismerjük meg, nappal azonban már messziről felismerjük. Így szokott történni az ellenséges indulatnál. Míg kellemetlenek vagyunk egymásnak és a másiknak hangját halljuk, alacsony gondolatok közt tekintünk rá. De ha kiűzzük haragunkat, az azelőtt ellenséges és kellemetlen arc kedves és kellemes lesz.

             Ha haragosod szemedre veti valamelyik bűnödet, ne szidd meg ezért, hanem keserű sóhajtással hívd az Istent, könnyen megszabadulsz vétkeidtől.

             Ne hidd, hogy én csak így könnyedén beszélgetek erről. Tanúul hívom a Szentírást. -- A farizeus és a vámos. -- Az egyik a legnagyobb rosszba került. A másik szomjazott az igazság után. Mindkettő templomba ment imádkozni. A farizeus állva így szólt: ,,Isten! hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi emberek, rabló, igaztalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenkint, tizedet adok mindenből, amim van'' (Lk 18,11--12). A vámos távol megállt. Nem mondott viszonzásul semmi dölyföset, nem illette kemény szavakkal. Nem mondott hűvös szavakat, milyeneket mi naponta mondunk egymásnak, ha vitatkozunk, hanem keserűen sóhajtott, mellét verte és csak így beszélt: ,,Isten! légy irgalmas nekem, bűnösnek'' (Lk 18,13). Megigazulva jött el onnan. Látod, milyen gyorsan! Ócsárolták, lepergett róla. Megismerte vétkeit, már meg is szabadult tőlük. A bűnvád a bűnös védőbeszéde. Az ellenség, akarata ellenére jótevő lesz.

             Ki lehet nála boldogabb? Van könnyebb a bűnök eltörlésére? Mennyit kellett volna fáradozni a vámosnak, hogy megszabaduljon bűneitől: böjtölni, virrasztani, földön feküdni, pénzét a szegények közt kiosztani, hosszú ideig hamuban ülni szőrruhában, öltözötten.

             Egyet sem tett meg. Csupán szavaival megszabadult minden rossztól és gyalázattól. Annak a rágalmai, aki azt hitte, hogy árt neki, izzadság és fáradtság nélkül, rövid idő alatt az igazság koronáját hozták számára. Isten is megparancsolta ellenségeinkért az imádságot. Ne csak a legszükségesebbel adózzunk nekik, hanem sorozzuk legjobb barátaink közé. Ha nem bántod ellenségedet, de elfordulsz tőle és nem nézed jó szemmel, ha gyógyíthatatlan seb van a lelkedben, nem tettél eleget Krisztus parancsának. Hogyan kérheted Istent, hogy veled kegyes legyen, mikor elleneiddel nem tudsz elnéző lenni.

             Ha meg akarod tudni, hogy ellenségeinkért és rágalmazóinkért hiába imádkozunk, azért Isten mégsem nézi el nekik bűnüket, ha mi okoztuk rosszabbodásukat, -- erre elmondok egy régi történetet. Mózest egyszer kigúnyolta nővére, Mária. Mit tett Isten? Poklossággal sújtotta és tisztátalanná tette. ,,Amint pedig eltávozott a felhő, mely a sátor felett volt, íme, Mária úgy fehérlik a poklosságtól, mint a hó'' (Szám 12,10). Pedig egyébként kifogástalan és komoly volt. Mózes miatt történt ez. Hiába imádkozott, hogy ne bűnhődjön Mária, Isten nem hallgatta meg. Azt mondta: ,,Ha atyja élne és elűzte volna szeme elől, vajon nem viselte volna el a feddést? Megdicsérem szelídségedet és türelmedet, de a büntetést nem engedem el''.

             Emlékezz erre a félelmetes ítéletre. Ebből minden kiviláglik és megtudható. Figyeld csak: ami most nem közérthető, akkor természetes volt. Ha megbocsátod felebarátodnak a bűneit, melyeket maga is elismert, a többi bűn is vele tűnik és úgy térsz házadba, hogy semmit sem cipelsz magaddal. Többet kaptál, mint adtál.

             Sokszor követünk el bűnt úgy, hogy senki sem tud róla. Majd ama napon mindenki szeme előtt lesznek bűneink a világ közös színpadán. Mennyivel kínosabb lesz lelkiismeretünk mardosásánál, ha kínoznak és gyötörnek bennünket. Ezt a nagy szégyent és bűnt lemoshatod, ha megbocsátasz felebarátodnak.

             Hallgassátok meg e parancs erejét. ,,Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, nem szívlelném ezt a népet; űzd el őket színem elől, hadd távozzanak'' (Jer 15,1). Lám, Mózes és Sámuel nem tudta őket megmenteni Isten haragja elől, de ez a parancs igen. Ezért mondotta nekik rögtön: ,,Özvegyet és árvát, idegent és szegényt el ne nyomjatok és senki se szőjön szívében gonosz terveket testvére ellen. -- És egyiktek se gondoljon szívében rosszat felebarátja ellen'' (Zak 7,10 és 8,17) Ha parancsunk van az ellenség szeretetére, vajon milyen büntetést érdemlünk, mikor gyűlöljük testvéreinket. Ha csak azt szereted, aki téged is szeret, mennyivel vagy különb a vámosnál. Mi lesz azzal, aki gyűlöli a másikat, pedig az nem is bántotta. Hogyan kerülöd ki a poklot, ha rosszabb vagy a pogánynál!

             Nem szereted testvéredet? Szétoszthatod vagyonodat, vértanúságot szenvedhetsz, semmit se használ.

             Gyűlölöd testvéredet? Mondd, milyen büntetést érdemelsz?

             Isten nem lesz irgalmas, ha nem bocsájtunk meg az ellenünk vétőknek. Hát milyen büntetése lesz annak, aki ártatlanokat rágalmaz! Miért küzdünk ádázul egymás ellen? Hiszen az a hivatásunk, hogy elleneinket is szeressük.

             Nem szégyelled magadat, hogy ellenségeskedsz? Nem elég nekünk a sátán, még véreink ellen is áskálódunk? Bár az se tudna ellenünk küzdeni, bár az se lenne ördög. Tudod, milyen gyönyörű érzés a kibékülés? Bizony, ez nincs meg a gyűlölködésben. Azt mondod, hogy lángolsz, ha rágondolsz haragosodra. Gondolj ilyenkor arra, mennyi szépet kaptál megharagítódtól. Mennyi rosszal illetted őt. Rögtön elpárolog haragod.

             Nem szenvedtél annyi rosszat, amilyen gonosszá tesz a sérelem emlékének fel-felújítása. Hogyan remélsz bocsánatot, ha másnak nem bocsátasz meg? Még a pogány ember is gyakran elgondolkodik a bajok türelmes elviselésén. Pedig az semmit sem becsül túlságos magasra.

             Krisztus lelkét adta érted és nem vonakodott meghalni. És te haragot tartasz? Krisztus reményében akarsz innen eltávozni és vonakodol felhagyni ellenséges érzületeddel? Az idő megteszi és te nem akarod abbahagyni még az Úr törvényének kedvéért sem. Még jutalmat is nyernél és neked az sem kell? Ha el is alszik idővel a gyűlölet, akkor sem értél el sokat, mert megmarad a büntetés. Hiszen az idő elérte azt, amit Isten törvényének kedvéért nem tettél meg. Kimondhatatlan nagy jutalmat szerez, ha megelőzöd a parancsot.

             Valakinek a kedvéért abbahagyni a gyűlölködést: nem mérhető az Isten akaratához. Embertársad jutalommal, te pedig korona nélkül távozol.

             A rablók maguk közé vesznek valakit. Már nem rablók az új ember előtt, mert mindenük közös lett. A közös élet megváltoztatja felfogásunkat és az állatnál vadabból bárányszelídet alakít. Mi pedig egymás ellen agyarkodunk, noha mennyi közös van az életünkben és közös a táplálékunk. Az állatnál is alacsonyabb ez az életelv. Mi naponta gyengülünk, ellenségünk pedig állandóan erősödik. Nem ő ellene erősödünk közösen, hanem vele egymást támadjuk. Az ő vezérlete alatt készülünk a csatába.

             Bárcsak kerülnénk ki ezt a hadakozást Krisztus kegyelmével. Legyen neki dicsőség, hatalom, tisztelet és imádás az Atyával és a Szentlélekkel együtt mindörökkön örökké. Amen.

St. John Chrysostom - Against the Jews. Homily 1

 

HOMILY I

 

(1) TODAY I HAD INTENDED to complete my discussion on the topic on which I spoke to you a few days ago; I wished to present you with even clearer proof that God's nature is more than our minds can grasp. Last Sunday I spoke on this at great length and I brought forward as my witnesses Isaiah, David, and Paul. For it was Isaiah who exclaimed: "Who shall declare his generation?" David knew God was beyond his comprehension and so he gave thanks to him and said: "I will praise you for you are fearfully magnified: wonderful are your works". And again it was David who said: "The knowledge of you is to wonderful for me, a height to which my mind cannot attain". Paul did not search and pry into God's very essence, but only into his providence; I should say rather that he looked only on the small portion of divine providence which God had made manifest when he called the gentiles. And Paul saw this small part as a vast and incomprehensible sea when he exclaimed: "O the depth of the riches and of the wisdom and of the knowledge of God! How incomprehensible are his judgments, and how unsearchable his ways!"

 

(2) These three witnesses gave us proof enough, but I was not satisfied with prophets nor did I settle for apostles. I mounted to the heavens and gave you as proof the chorus of angels as they sang: "Glory to God in the highest, and on earth peace, good will among men". Again, you heard the Seraphim as they shuddered and cried out in astonishment:

 

    "Holy, holy, holy, the Lord God of hosts, all the earth is filled with his glory".

 

And I gave you also the cherubim who exclaimed:

 

    "Blessed be his glory in his dwelling".

 

(3) So there were three witnesses on earth and three in Heaven who made it clear that God's glory cannot be approached. For the rest, the proof was beyond dispute; there was great applause, the audience warmed with enthusiasm, you assembly came aflame. I did rejoice at this, yet my joy was not because praise was coming to me but because glory was coming to my Master. For that applause and praise showed the love you have for God in your souls. If a servant loves his master and hears someone speak in praise of that master, his heart comes aflame with a love for him who speaks. This is because the servant loves his master. You acted just that way when I spoke: by the abundance of your applause you showed clearly your abundant love for the Master.

 

(4) And so I wanted again today to engage in that contest. For if the enemies of the truth never have enough of blaspheming our Benefactor, we must be all the more tireless in praising the God of all. But what am I to do? Another very serious illness calls for any cure my words can bring, an illness which has become implanted in the body of the Church. We must first root this ailment out and then take thought for matters outside; we must first cure our own and then be concerned for others who are strangers.

 

(5) What is this disease? The festivals of the pitiful and miserable Jews are soon to march upon us one after the other and in quick succession: the feast of Trumpets, the feast of Tabernacles, the fasts. There are many in our ranks who say they think as we do. Yet some of these are going to watch the festivals and others will join the Jews in keeping their feasts and observing their fasts. I wish to drive this perverse custom from the Church right now. My homilies against the Anomians can be put off to another time, and the postponement would cause no harm. But now that the Jewish festivals are close by and at the very door, if I should fail to cure those who are sick with the Judaizing disease. I am afraid that, because of their ill-suited association and deep ignorance, some Christians may partake in the Jews' transgressions; once they have done so, I fear my homilies on these transgressions will be in vain. For if they hear no word from me today, they will then join the Jews in their fasts; once they have committed this sin it will be useless for me to apply the remedy.

 

(6) And so it is that I hasten to anticipate this danger and prevent it. This is what physicians do. They first check the diseases which are most urgent and acute. But the danger from this sickness is very closely related to the danger from the other; since the Anomians impiety is akin to that of the Jews, my present conflict is akin to my former one. And there is a kingship because the Jews and the Anomians make the same accusation. And what charges do the Jews make? That He called God His own Father and so made Himself equal to God. The Anomians also make this charge-I should not say they make this a charge; they even blot out the phrase "equal to God" and what it connotes, by their resolve to reject it even if they do not physically erase it.

 

II

 

But do not be surprised that I called the Jews pitiable. They really are pitiable and miserable. When so many blessings from heaven came into their hands, they thrust them aside and were at great pains to reject them. The morning Sun of Justice arose for them, but they thrust aside its rays and still sit in darkness. We, who were nurtured by darkness, drew the light to ourselves and were freed from the gloom of their error. They were the branches of that holy root, but those branches were broken. We had no share in the root, but we did reap the fruit of godliness. From their childhood they read the prophets, but they crucified him whom the prophets had foretold. We did not hear the divine prophecies but we did worship him of whom they prophesied. And so they are pitiful because they rejected the blessings which were sent to them, while others seized hold of these blessing and drew them to themselves. Although those Jews had been called to the adoption of sons, they fell to kinship with dogs; we who were dogs received the strength, through God's grace, to put aside the irrational nature which was ours and to rise to the honor of sons. How do I prove this? Christ said: "It is no fair to take the children's bread and to cast it to the dogs". Christ was speaking to the Canaanite woman when He called the Jews children and the Gentiles dogs.

 

(2) But see how thereafter the order was changed about: they became dogs, and we became the children. Paul said of the Jews: "Beware of the dogs, beware of the evil workers, beware of the mutilation. For we are the circumcision". Do you see how those who at first were children became dogs? Do you wish to find out how we, who at first were dogs, became children? "But to as many as received him, he gave the power of becoming sons of God".

 

(3) Nothing is more miserable than those people who never failed to attack their own salvation. When there was need to observe the Law, they trampled it under foot. Now that the Law has ceased to bind, they obstinately strive to observe it. What could be more pitiable that those who provoke God not only by transgressing the Law but also by keeping it? On this account Stephen said: "You stiff-necked and uncircumcised in heart, you always resist the Holy Spirit", not only by transgressing the Law but also by wishing to observe it at the wrong time.

 

(4) Stephen was right in calling them stiff-necked. For they failed to take up the yoke of Christ, although it was sweet and had nothing about it which was either burdensome or oppressive. For he said: "Learn from me for I am meek and humble of heart", and "Take my yoke upon you, for my yoke is sweet and my burden light". Nonetheless they failed to take up the yoke because of the stiffness of their necks. Not only did they fail to take it up but they broke it and destroyed it. For Jeremiah said: "Long ago you broke your yoke and burst your bonds". It was not Paul who said this but the voice of the prophet speaking loud and clear. When he spoke of the yoke and the bonds, he meant the symbols of rule, because the Jews rejected the rule of Christ when they said: "We have no king but Caesar". You Jews broke the yoke, you burst the bonds, you cast yourselves out of the kingdom of heaven, and you made yourselves subject to the rule of men. Please consider with me how accurately the prophet hinted that their hearts were uncontrolled. He did not say: "You set aside the yoke", but "You broke the yoke" and this is the crime of untamed beasts, who are uncontrolled and reject rule.

 

(5) But what is the source of this hardness? It come from gluttony and drunkenness. Who say so? Moses himself. "Israel ate and was filled and the darling grew fat and frisky". When brute animals feed from a full manger, they grow plump and become more obstinate and hard to hold in check; they endure neither the yoke, the reins, nor the hand of the charioteer. Just so the Jewish people were driven by their drunkenness and plumpness to the ultimate evil; they kicked about, they failed to accept the yoke of Christ, nor did they pull the plow of his teaching. Another prophet hinted at this when he said: "Israel is as obstinate as a stubborn heifer". And still another called the Jews "an untamed calf".

 

(6) Although such beasts are unfit for work, they are fit for killing. And this is what happened to the Jews: while they were making themselves unfit for work, they grew fit for slaughter. This is why Christ said: "But as for these my enemies, who did not want me to be king over them, bring them here and slay them". You Jews should have fasted then, when drunkenness was doing those terrible things to you, when your gluttony was giving birth to your ungodliness-not now. Now your fasting is untimely and an abomination. Who said so? Isaiah himself when he called out in a loud voice: "I did not choose this fast, say the Lord". Why? "You quarrel and squabble when you fast and strike those subject to you with your fists". But if you fasting was an abomination when you were striking your fellow slaves, does it become acceptable now that you have slain your Master? How could that be right?

 

(7) The man who fast should be properly restrained, contrite, humbled-not drunk with anger. But do you strike your fellow slaves? In Isaiah's day they quarreled and squabbled when they fasted; now when fast, they go in for excesses and the ultimate licentiousness, dancing with bare feet in the marketplace. The pretext is that they are fasting, but they act like men who are drunk. Hear how the prophet bit them to fast. "Sanctify a fast", he said. He did not say: "Make a parade of your fasting", but "call an assembly; gather together the ancients". But these Jews are gathering choruses of effeminates and a great rubbish heap of harlots; they drag into the synagogue the whole theater, actors and all. For there is no difference between the theater and the synagogue. I know that some suspect me of rashness because I said there is no difference between the theater and the synagogue; but I suspect them of rashness if they do not think that this is so. If my declaration that the two are the same rests on my own authority, then charge me with rashness. But if the words I speak are the words of the prophet, then accept his decision.

 

III

 

Many, I know, respect the Jews and think that their present way of life is a venerable one. This is why I hasten to uproot and tear out this deadly opinion. I said that the synagogue is no better than a theater and I bring forward a prophet as my witness. Surely the Jews are not more deserving of belief than their prophets. "You had a harlot's brow; you became shameless before all". Where a harlot has set herself up, that place is a brothel. But the synagogue is not only a brothel and a theater; it also is a den of robbers and a lodging for wild beasts. Jeremiah said: "Your house has become for me the den of a hyena". He does not simply say "of wild beast", but "of a filthy wild beast", and again: "I have abandoned my house, I have cast off my inheritance". But when God forsakes a people, what hope of salvation is left? When God forsakes a place, that place becomes the dwelling of demons.

 

(2) But at any rate the Jews say that they, too, adore God. God forbid that I say that. No Jew adores God! Who say so? The Son of God say so. For he said: "If you were to know my Father, you would also know me. But you neither know me nor do you know my Father". Could I produce a witness more trustworthy than the Son of God?

 

(3) If, then, the Jews fail to know the Father, if they crucified the Son, if they thrust off the help of the Spirit, who should not make bold to declare plainly that the synagogue is a dwelling of demons? God is not worshipped there. Heaven forbid! From now on it remains a place of idolatry. But still some people pay it honor as a holy place.

 

(4) Let me tell you this, not from guesswork but from my own experience. Three days ago-believe me, I am not lying-I saw a free woman of good bearing, modest, and a believer. A brutal, unfeeling man, reputed to be a Christian (for I would not call a person who would dare to do such a thing a sincere Christian) was forcing her to enter the shrine of the Hebrews and to swear there an oath about some matters under dispute with him. She came up to me and asked for help; she begged me to prevent this lawless violence-for it was forbidden to her, who had shared in the divine mysteries, to enter that place. I was fired with indignation, I became angry, I rose up, I refused to let her be dragged into that transgression, I snatched her from the hands of her abductor. I asked him if were a Christian, and he said he was. Then I set upon him vigorously, charging him with lack of feeling and the worst stupidity; I told him he was no better off than a mule if he, who professed to worship Christ, would drag someone off to the dens of the Jews who had crucified him. I talked to him a long time, drawing my lesson from the Holy Gospels; I told him first that it was altogether forbidden to swear and that it was wrong to impose the necessity of swearing on anyone. I then told him that he most not subject a baptize believer to this necessity. In fact, he must not force even an unbaptized person to swear an oath.

 

(5) After I talked with him at great length and had driven the folly of his error from his soul, I asked him why he rejected the Church and dragged the woman to the place where the Hebrews assembled. He answered that many people had told him that oaths sworn there were more to be feared. His words made me groan, then I grew angry, and finally I began to smile. When I saw the devil's wickedness, I groaned because he had the power to seduce men; I grew angry when I considered how careless were those who were deceived; when I saw the extent and depth of the folly of those who were deceived, I smiled.

 

(6) I told you this story because you are savage and ruthless in your attitude toward those who do such things and undergo these experiences. If you see one of your brothers falling into such transgressions, you consider that it is someone else's misfortune, not your own; you think you have defended yourselves against your accusers when you say: "What concern of mine is it? What do I have in common with that man"? When you say that, your words manifest the utmost hatred for mankind and a cruelty which benefits the devil. What are you saying? You are a man and share the same nature. Why speak of a common nature when you have but a single head, Christ? Do you dare to say you have nothing in common with your own members? In what sense do you admit that Christ is the head of the Church? For certainly it is the function of the head to join all the limbs together, to order them carefully to each other, and to bind them into one nature. But if you have nothing in common with your members, then you have nothing in common with your brother, nor do you have Christ as your head.

 

(7) The Jews frighten you as if you were little children, and you do not see it. Many wicked slaves show frightening and ridiculous masks to youngsters-the masks are not frightening by their nature, but they seem so to the children's simple minds-and in this way they stir up many a laugh. This is the way the Jews frighten the simpler-minded Christians with the bugbears and hobgoblins of their shrines. Yet how could their ridiculous and disgraceful synagogues frighten you? Are they not the shrines of men who have been rejected, dishonored, and condemned?

 

IV

 

Our churches are not like that; they are truly frightening and filled with fear. God's presence makes a place frightening because he has power over life and death. In our churches we hear countless homilies on eternal punishments, on rivers of fire, on the venomous worm, on bonds that cannot be burst, or exterior darkness. But the Jews neither know nor dream of these things. They live for their bellies, they gape for the things of this world, their condition is not better than that of pigs or goats because of their wanton ways and excessive gluttony. They know but one thing: to fill their bellies and be drunk, to get all cut and bruised, to be hurt and wounded while fighting for their favorite charioteers.

 

(2) Tell me, then, are their shrines awful and frightening? Who would say so? what reasons do we have for thinking that they are frightening unless someone should tell us that dishonored slaves, who have no right to speak and who have been driven from their Master's home, should frighten us, who have been given honor and the freedom to speak? Certainly this is not the case. Inns are not more august then royal palaces. Indeed the synagogue is less deserving of honor than any inn. It is not merely a lodging place for robbers and cheats but also for demons. This is true not only of the synagogues but also of the souls of the Jews, as I shall try to prove at the end of my homily.

 

(3) I urge you to keep my words in your minds in a special way. For I am not now speaking for show or applause but to cure your souls. And what else is left for me to say when some of you are still sick although there are so many physicians to effect a cure?

 

(4) There were twelve apostles and they drew the whole world to themselves. The greater portion of the city is Christian, yet some are still sick with the Judaizing disease. And what could we, who are healthy, say in our own defense? Surely those who are sick deserve to be accused. But we are not free from blame, because we have neglected them in their hour of illness; if we had shown great concern for them and they had the benefit of this care, they could not possibly still be sick.

 

(5) Let me get the start on you by saying this now, so that each of you may win over his brother. Even if you must impose restraint, even if you must use force, even if you must treat him ill and obstinately, do everything to save him from the devil's snare and to free him from fellowship with those who slew Christ.

 

(6) Tell me this. Suppose you were to see a man who had been justly condemned being led to execution through the marketplace. Suppose it were in your power to save him from the hands of the public executioner. Would you not do all you could to keep him from being dragged off? But now you see your own brother being dragged off unjustly to the depth of destruction. And it is not the executioner who drags him of, but the devil. Would you be so bold as not to do your part toward rescuing him from his transgression? If you don't help him, what excuse would you find? But your brother is stronger and more powerful than you. Show him to me. If he will stand fast in his obstinate resolve, I shall choose to risk my life rather than let him enter the doors of the synagogue.

 

(7) I shall say to him: What fellowship do you have with the free Jerusalem, with the Jerusalem above? You chose the one below; be a slave with that earthly Jerusalem which, according to the word of the Apostle, is a slave together with her children. Do you fast with the Jews? Then take off your shoes with the Jews, and walk barefoot in the marketplace, and share with them in their indecency and laughter. But you would not chose to do this because you are ashamed and apt to blush. Are you ashamed to share with them in outward appearance but unashamed to share in their impiety? What excuse will you have, you who are only half a Christian?

 

(8) Believe me, I shall risk my life before I would neglect any one who is sick with this disease-if I see him. If I fail to see him, surely God will grant me pardon. And let each one of you consider this matter; let him not think it is something of secondary importance. Do you take no notice of what the deacon continuously calls out in the mysteries? "Recognize one another", he says. Do you not see how he entrusts to you the careful examination of your brothers? Do this in the case of Judaizers, too. When you observe someone Judaizing, take hold of him, show him what he is doing, so that you may not yourself be an accessory to the risk he runs.

 

(9) If any Roman soldier serving overseas is caught favoring the barbarians and the Persians, not only is he in danger but so also is everyone who was aware of how this felt and failed to make this fact known to the general. Since you are the army of Christ, be overly careful in searching to see if anyone favoring an alien faith has mingled among you, and make his presence know-not so that we may put him to death as those generals did, nor that we may punish him or take our vengeance upon him, but that we may free him from his error and ungodliness and make him entirely our own.

 

(10) If you are unwilling to do this, if you know of such a person but conceal him, be sure that both you and he will be subject to the same penalty. For Paul subjects to chastisement and punishment not only those who commit acts of wickedness but also those who approve what they have done. The prophet, too, brings to the same judgment not only thieves but also who run with the thieves. And this is quite reasonable. For if a man is aware of a criminal's actions but covers them up and conceals them, he is providing a stronger basis for the criminal to be careless of the law and making him less afraid in his career of crime.

 

V

 

But I must get back again to those who are sick. Consider, then, with whom they are sharing their fasts. It is with those who shouted: "Crucify him, Crucify him", with those who said: "His blood be upon us and upon our children". If some men had been caught in rebellion against their ruler and were condemned, would you have dared to go up to them and to speak with them? I think not. Is it not foolish, then, to show such readiness to flee from those who have sinned against a man, but to enter into fellowship with those who have committed outrages against God himself? Is it not strange that those who worship the Crucified keep common festival with those who crucified him? Is it not a sign of folly and the worst madness?

 

(2) Since there are some who think of the synagogue as a holy place, I must say a few words to them. Why do you reverence that place? Must you not despise it, hold it in abomination, run away from it? They answer that the Law and the books of the prophets are kept there. What is this? Will any place where these books are be a holy place? By no means! This is the reason above all others why I hate the synagogue and abhor it. They have the prophets but not believe them; they read the sacred writings but reject their witness-and this is a mark of men guilty of the greatest outrage.

 

(3) Tell me this. If you were to see a venerable man, illustrious and renowned, dragged off into a tavern or den of robbers; if you were to see him outraged, beaten, and subjected there to the worst violence, would you have held that tavern or den in high esteem because that great and esteemed man had been inside it while undergoing that violent treatment? I think not. Rather, for this very reason you would have hated and abhorred the place.

 

(4) Let that be your judgment about the synagogue, too. For they brought the books of Moses and the prophets along with them into the synagogue, not to honor them but to outrage them with dishonor. When they say that Moses and the prophets knew not Christ and said nothing about his coming, what greater outrage could they do to those holy men than to accuse them of failing to recognize their Master, than to say that those saintly prophets are partners of their impiety? And so it is that we must hate both them and their synagogue all the more because of their offensive treatment of those holy men.

 

(5) Why do I speak about the books and the synagogues? In time of persecution, the public executioners lay hold of the bodies of the martyrs, they scourge them, and tear them to pieces. Does it make the executioners' hands holy because they lay hold of the body of holy men? Heaven forbid! The hands which grasped and held the bodies of the holy ones still stay unholy. Why? Because those executioners did a wicked thing when they laid their hands upon the holy. And will those who handle and outrage the writings of the holy ones be any more venerable for this than those who executed the martyrs? Would that not be the ultimate foolishness? If the maltreated bodies of the martyrs do not sanctify those who maltreated them but even add to their blood-guilt, much less could the Scriptures, if read without belief, ever help those who read without believing. The very act of deliberately choosing to maltreat the Scriptures convicts them of greater godlessness.

 

(6) If they did not have the prophets, they would not deserve such punishment; if they had not read the sacred books, they would not be so unclean and so unholy. But, as it is, they have been stripped of all excuse. They do have the heralds of the truth but, with hostile heart, they set themselves against the prophets and the truth they speak. So it is for this reason that they would be all the more profane and blood-guilty: they have the prophets, but they treat them with hostile hearts.

 

(7) So it is that I exhort you to flee and shun their gatherings. The harm they bring to our weaker brothers is not slight; they offer no slight excuse to sustain to the folly of the Jews. For when they see that you, who worship the Christ whom they crucified, are reverently following their rituals, how can they fail to think that the rites they have performed are the best and that our ceremonies are worthless? For after you worship and adore at our mysteries, you run to the very men who destroy our rites. Paul said: "If a man sees you that have knowledge sit at meat in the idol's temple, shall not his conscience, being weak, be emboldened to eat those things which are sacrificed to idols"? And let me say: If a man sees you that have knowledge come into the synagogue and participate in the festival of the Trumpets, shall not his conscience, being weak, be emboldened to admire what the Jews do? He who falls not only pays the penalty for his own fall, but he is also punished because he trips others as well. But the man who has stood firm is rewarded not only because of his own virtue but people admire him for leading others to desire the same things.

 

(8) Therefore, flee the gatherings and holy places of the Jews. Let no man venerate the synagogue because of the holy books; let him hate and avoid it because the Jews outrage and maltreat the holy ones, because they refuse to believe their words, because they accuse them of the ultimate impiety.

 

VI

 

That you may know that the sacred books do not make a place holy but that the purpose of those who frequent a place does make it profane, I shall tell an old story. Ptolemy Philadelphus had collected books from all over the world. When he learned that the Jews had writings which treated of God and the ideal state, he sent for men from Judea and had them translate those books, which he then had deposited in the temple of Serapis, for he was a pagan. Up to the present day the translated books remain there in the temple. But will the temple of Serapis be holy because of the holy books? Heaven forbid! Although the books have their own holiness, they do not give a share of it to the place because those who frequent the place are defiled.

 

(2) You must apply the same argument to the synagogue. Even if there is no idol there, still demons do inhabit the place. And I say this not only about the synagogue here in town but about the one in Daphne as well; for at Daphne you have a more wicked place of perdition which they call Matrona's. I have heard that many of the faithful go up there and sleep beside the place.

 

(3) But heaven forbid that I call these people faithful. For to me the shrine of Matrona and the temple of Apollo are equally profane. If anyone charges me with boldness, I will in turn charge him with the utmost madness. For, tell me, is not the dwelling place of demons a place of impiety even if no god's statue stands there? Here the slayers of Christ gather together, here the cross is driven out, here God is blasphemed, here the Father is ignored, here the Son is outraged, here the grace of the Spirit is rejected. Does not greater harm come from this place since the Jews themselves are demons? In the pagan temple the impiety is naked and obvious; it would not be ease to deceive a man of sound and prudent mind or entice him to go there. But in the synagogue there are men who say they worship God and abhor idols, men who say they have prophets and pay them honor. But by their words they make ready an abundance of bait to catch in their nets the simpler souls who are so foolish as to be caught of guard.

 

(4) So the godlessness of the Jews and the pagans is on a par. But the Jews practice a deceit which is more dangerous. In their synagogue stands an invisible altar of deceit on which they sacrifice not sheep and calves but the souls of men.

 

(5) Finally, if the ceremonies of the Jews move you to admiration, what do you have in common with us? If the Jewish ceremonies are venerable and great, our are lies. But if ours are true, as they are true, theirs are filled with deceit. I am not speaking of the Scriptures. Heaven forbid! It was the Scriptures which took me by the hand and led me to Christ. But I am talking about the ungodliness and present madness of the Jews.

 

(6) Certainly it is the time for me to show that demons dwell in the synagogue, not only in the place itself but also in the souls of the Jews. As Christ said: "When an unclean spirit is gone out, he walks through dry places seeking rest. If he does not find it he says: I shall return to my house. And coming he finds it empty, swept, and garnished. Then he goes and takes with him seven other spirits more wicked than himself and they enter into him and the last state of that man is made worse than the first. So shall it be also to this generations".

 

(7) Do you see that demons dwell in their souls and that these demons are more dangerous than the ones of old? And this is very reasonable. In the old days the Jews acted impiously toward the prophets; now they outrage the Master of the prophets. Tell me this. Do you not shudder to come into the same place with men possessed, who have so many unclean spirits, who have been reared amid slaughter and bloodshed? Must you share a greeting with them and exchange a bare word? Must you not turn away from them since they are the common disgrace and infection of the whole world? Have they not come to every form of wickedness? Have not all the prophets spent themselves making many and long speeches of accusation against them? What tragedy, what manner of lawlessness have they not eclipsed by their blood-guiltiness? They sacrificed their own sons and daughters to demons. They refused to recognize nature, they forgot the pangs, of birth, they trod underfoot the rearing of their children, they overturned from their foundations the laws of kingship, they became more savage than any wild beast.

 

(8) Wild beasts oftentimes lay down their lives and scorn their own safety to protect their young. No necessity forced the Jews when they slew their own children with their own hands to pay honor to the avenging demons, the foes of our life. What deed of theirs should strike us with greater astonishment? Their ungodliness or their cruelty or their inhumanity? That they sacrificed their children or that they sacrificed them to demons? Because of their licentiousness, did they not show a lust beyond that of irrational animals? Hear what the prophet says of their excesses. "They are become as amorous stallions. Every one neighed after his neighbor's wife". He did not say: "Everyone lusted after his neighbor's wife", but he expressed the madness which came from their licentiousness with the greatest clarity by speaking of it as the neighing of brute beasts.

 

VII

 

What else do you wish me to tell you? Shall I tell you of their plundering, their covetousness, their abandonment of the poor, their thefts, their cheating in trade? the whole day long will not be enough to give you an account of these things. But do their festivals have something solemn and great about them? They have shown that these, too, are impure. Listen to the prophets; rather, listen to God and with how strong a statement he turns his back on them: "I have found your festivals hateful, I have thrust them away from myself".

 

(2) Does God hate their festivals and do you share in them? He did not say this or that festival, but all of them together. Do you wish to see that God hates the worship paid with kettledrums, with lyres, with harps, and other instruments? God said: "Take away from me the sound of your songs and I will not hear the canticle of you harps". If God said: "Take them away from me", do you run to listen to the trumpets? Are these sacrifices and offerings not an abomination? "If you bring me the finest wheaten flour, it is in vain: incense is an abomination to me". The incense is an abomination. Is not the place also an abomination? Before they committed the crime of crimes, before they killed their Master, before the cross, before the slaying of Christ, it was an abomination. Is it not now all the more an abomination? And yet what is more fragrant than incense? But God looks not to the nature of the gifts but to the intention of those who bring them; it is this intention that he judges their offerings.

 

(3) He paid heed to Abel and then to his gifts. He looked at Cain and then turned away from his offering. For Scripture says: "For Cain and his offerings he had no regard". Noah offered to God sacrifices of sheep and calves and birds. The Scripture say: "And the Lord smelled a sweet odor", that is, he accepted the offerings. For God has no nostrils but is a bodiless spirit. Yet what is carried up from the altar is the odor and smoke from burning bodies, and nothing is more malodorous than such a savor. But that you may learn that God attends to the intention of the one offering the sacrifice and then accepts or rejects it, Scripture calls the odor and the smoke a sweet savor; but it calls the incense an abomination because the intention of those offering it reeked with a great stench.

 

(4) Do you wish to learn that, together with the sacrifices and the musical instruments and the festivals and the incense, God also rejects the temple because of those who enter it? He showed this mostly by his deeds, when he gave it over to barbarian hands, and later when he utterly destroyed it. But even before its destruction, through his prophet he shouted aloud and said: "Put not your trust in deceitful words for it will not help you when you say: "This is the temple of the Lord! The temple of the Lord"! What the prophet says is that the temple does not make holy those who gather there, but those who gather there make the temple holy. If the temple did not help at a time when the Cherubim and the Ark were there, much less will it help now that all those things are gone, now that God's rejection is complete, now that there is greater ground for enmity. How great an act of madness and derangement would it be to take as your partners in the festivals those who have been dishonored, those whom God has forsaken, those who angered the Master?

 

(5) Tell me this. If a man were to have slain your son, would you endure to look upon him, or accept his greeting? Would you not shun him as a wicked demon, as the devil himself? They slew the Son of your Lord; do you have the boldness to enter with them under the same roof? After he was slain he heaped such honor upon you that he made you his brother and coheir. But you dishonor him so much that you pay honor to those who slew him on the cross, that you observe with them the fellowship of the festivals, that you go to their profane places, enter their unclean doors, and share in the tables of demons. For I am persuaded to call the fasting of the Jews a table of demons because they slew God. If the Jews are acting against God, must they not be serving the demons? Are you looking for demons to cure you? When Christ allowed the demons to enter into the swine, straightway they plunged into the sea. Will these demons spare the bodies of men? I wish they would not kill men's bodies, that they would not plot against them. But they will. The demons cast men from Paradise and deprived them the honor from above. Will they cure their bodies? That is ridiculous, mere stories. The demons know how to plot and do harm, not to cure. They do not spare souls. Tell me, then, will they spare bodies? They try to drive men from the Kingdom. Will they choose to free them from disease?

 

(6) Did you not hear what the prophet said? Rather, did you hear what God said through the prophet? He said that the demons can do neither good nor evil. Even if they could cure and wanted to do so-which is impossible-you must not take an indestructible and unending punishment in exchange for a slight benefit which can soon be destroyed. Will you cure your body and destroy your soul? You are making a poor exchange. Are you angering God who made your body, and are you calling to your aid the demon who plots against you?

 

(7) If any demon-fearing pagan has medical knowledge, will he also find it easy to win you over to worship the pagan gods? Those pagans, too, have their skill. They, too, have often cured many diseases and brought the sick back to health. Are we going to share in their godlessness on this account? Heaven forbid! Hear what Moses said to the Jews. "If there arise in the midst of you a prophet or one that says he has dreamed a dream and he foretell a sign and a wonder, and that sign or wonder which he spoke come to pass, and he say to you: "Let us go and serve strange gods whom our fathers did not know, you shall not hear the words of that prophet or dreamer".

 

(8) What Moses means is this. If some prophet rises up, he says, and performs a sign, by either raising a dead man or cleansing a leper, or curing a maimed man, and after working the wonder calls you to impiety, do not heed him just because his sign comes to pass. Why? "The Lord your God is trying you to see whether you love him with all your heart and all your soul". From this it is clear that demons do not cure. If ever God should permit demons to cure, as he might permit a man to do, his permission is given to test you-not because God does not know what you are, but that he may teach you to reject even the demons who do cure.

 

(9) And why do I speak of bodily cures? If any man threatens you with Gehenna unless you deny Christ, do not heed his words. If someone should promise you a kingdom to revolt from the only-begotten Son of God, turn away from him and hate him. Be a disciple of Paul and emulate those words which his blessed and noble soul exclaimed when he said: "I am sure that neither death nor life, nor angels, nor principalities, nor powers, nor things present, nor things to come, no height, nor depth, nor any other creature shall be able to separate us from the love of God, which is in Christ our Lord".

 

(10) No angels, nor powers, nor things present, nor things to come, nor any other creature separated Paul from the love of Christ. Do you revolt to cure your body? And what excuse could we find? Certainly we must fear Christ more than Gehenna and desire him more than a kingdom. Even if we be sick, it is better to remain in ill health than to fall into impiety for the sake of a cure; for even if a demon cures you, he has hurt more than he has helped. He has helped the body, which a short time later will altogether die and rot away. But he has hurt the soul, which will never die. Kidnappers often entice little boys by offering them sweets, and cakes, and marbles, and other such things; then they deprive them of their freedom and their very life. So, too, the demons promise cure of a limb and then dash the whole salvation of the soul into the sea.

 

(11) Beloved, let us not put up with that; in every way let us seek to keep ourselves free from godlessness. Could Job not have heeded his wife, blasphemed against God, and been free from the disaster which beset him? "Curse God and die" she said. But he chose to suffer the pain and to waste away; he chose to endure that unbearable blow rather to blaspheme and be free from the evils which beset him. You must emulate him. If the demon shall promise you ten thousand cures from the ills which beset you, do not heed him, do not put up with him-just as Job refused to heed his wife. Chose to endure your illness rather than destroy your faith and the salvation of your soul. God does not forsake you. It is because he wishes to increase your glory that oftentimes he permits you to fall sick. Keep up your courage so that you may also hear him say: "Do you think I have dealt with you otherwise than that you may be shown to be just"?

 

VIII

 

I could have said more than this, but to keep you from forgetting what I have said, I shall bring my homily to an end here with the words of Moses: "I call heaven and earth to witness against you". If any of you, whether you are here present or not, shall go to the spectacle of the Trumpets, or rush off to the synagogue, or go up to the shrine of Matrona, or take part in fasting, or share in the Sabbath, or observe any other Jewish ritual great or small, I call heaven and earth as my witnesses that I am guiltless of the blood of all of you.

 

(2) These words will stand by your side and mine on the day of our Lord Jesus Christ. If you heed them, they will bring you great confidence; if you heed them not or conceal anyone who dares to do those things, my words shall stand against you as bitter accusations. "For I have not shrunk from declaring to you the whole counsel of God".

 

(3) I have deposited the money with the bankers. It remains for you to increase the deposit and to use the profit from my words for the salvation of your brothers. Do you find it an oppressive burden to denounce those who commit these sins? It is an oppressive burden to remain silent. For this silence makes you an enemy to God and brings destruction both to you who conceal such sinners and to those whose sins go unrevealed. How much better it is to become hateful to our fellow servants for saving them to provoke God's anger against yourselves. Even if your fellow servant be vexed with you now, he will not be able to harm you but will be grateful later on for his cure. But if you seek to win your fellow servant's favor, if you remain silent and hurt him by concealing his sin, God will exact from you the ultimate penalty. Your silence will make God your foe and will hurt your brother; if you denounce him and reveal his sin, you will make God propitious and benefit your brother and you will gain as a friend one who was crazed but who learned from experience that you served him well.

 

(4) Do not think, then, that you are doing your brothers a favor if you should see them pursuing some absurdity and should fail to accuse them with all zeal. If you lose a cloak, do you not consider as your foe not only the one who stole it but also the man who knew of the theft and refused to denounce the thief? Our common Mother (the Church) has lost not a cloak but a brother. The devil stole him and now holds him in Judaism. You know who stole him; you know him who was stolen. Do you see me lighting, as it were, the lamp of my instruction and searching everywhere in my grief? And do you stand silent, refusing to denounce him? What excuse will you have? Will the Church not reckon you among her worst enemies? Will she not consider you a foe and destroyer?

 

(5) Heaven forbid that anyone who hears my words of advice should commit such a sin as to betray the brother for whom Christ died. Christ poured out his blood on his account. Are you too reluctant to utter a word on this account? I urge you not to be so reluctant. Right after you leave here, stir yourselves to the chase and let each of you bring me one of those suffering from this disease.

 

(6) But heaven forbid that so many be sick with it. Let two or three, or ten or twenty of you bring me one man. One the day you do and when I see in your nets the game you have caught, I will set before you a more plentiful table. If I see that the advice I gave today has been put to work, I shall be more zealous in undertaking the cure of those men, and this will be a greater boon both for you and them.

 

(7) Do not regard my words lightly. Be scrupulous in hunting out those who suffer from this sickness. Let the women search for the women, the men for the men, the slaves for the slaves, the freemen for the freemen, and the children for the children. Come all of you to our next meeting with such success that you win praise from me-and, before any praise of mine, that you obtain, from God a great and indescribable reward which in abundant measure surpasses the labors of those who succeed. May all of us obtain this by the grace and loving-kindness of our Lord Jesus Christ, through whom and with whom be glory to the Father together with the Holy Spirit now and forever, world without end. Amen