Nemcsak a lopást és a fajtalankodást szoktuk rossznak nevezni, hanem a csapásokat is, mert az emberek általában így gondolják. Ezt mondja a próféta is: ,,Vajon ha megszólal a harsona a városban, Nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez?'' (Jer 3,6). Már Izaiás útján tudtunkra adta az Úr: ,,Ki a világosságot alkottam s a sötétséget teremtettem, Ki boldogságot szerzek és bajt teremtek; Én, az Úr, cselekszem mindezeket'' (Iz 45,7). Bajokon a csapásokat érti. Erre a rosszra céloz Krisztus az evangéliumban, mikor így szól tanítványaihoz: ,,Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég a napnak a maga baja'' (Mt 6,34) azaz a nyomor és a szenvedés. Egészen világos, hogy itt a büntetést nevezi bajnak és ezzel gondviselő bölcsességében minket is erre ösztönöz.
Az orvos nemcsak akkor csodálatos, mikor a beteget ligetbe vagy rétre vezeti, mikor fürdőt rendel vagy fürdőhelyre küldi, ha kitűnő táplálékot enged; hanem mikor böjtöt parancsol, mikor éhséggel, szomjúsággal gyötri, kínozza, ágyba kényszeríti, szinte börtönné teszi a lakást, elvonja a napsugarat, elsötétíti a szobát függönyökkel. Akkor is orvos, ha vág, éget vagy keserű orvosságot ad.
Az orvost, ha ilyen kellemetlen dolgot tesz, mégis orvosnak nevezzük, de ha Isten cselekszik hasonlóan (pl. éhséget vagy halált bocsájt ránk), káromoljuk és tagadjuk, hogy van gondviselés. Milyen oktalanság! Pedig testünknek, lelkünknek ő az egyetlen igazi orvosa. Ezért figyelmeztet gyakran, ha a jólétben nagyon elmerültünk, vagy ha a bűn láza erősen emészt. Tilalommal, koplalással, halállal, más csapással vagy akármivel, amit orvosságnak ismer, gyógyít minket a betegségből.
Csak a szegények érzik az éhséget -- így próbálsz közbevetni. De nemcsak élelemhiánnyal sújt, hanem ezer mással. A szegényt sokszor éhezéssel józanítja ki; a gazdagot, a jómódút pedig veszélyekkel, betegséggel és korai halállal. Mindig van ránk gondja és üdvösségünknek nagyon sok orvossága van birtokában.
Így tesznek a bírák is. A városi embereket nemcsak felmentik és megszüntetik ellenük az eljárást, nemcsak kárt téríttetnek meg, de sokszor büntetnek is. Ezért látunk velük éles kardot, azért nyittatják ki a börtönöket; ezért áll rendelkezésükre kínzó kerék és kaloda; hóhér és ezer más büntető eszköz.
Ami a bíróknál a hóhér, ugyanaz az Istennél az éhség. Ez, mint a kínzó, észretérít bennünket és visszatart a bűntől. A földműveseknél is tapasztalunk ugyanilyent. A szőlő gyökerét nemcsak betakarják és körülsáncolják, de sok ágát le is vágják. Ezért nemcsak kapával dolgoznak, hanem késsel is, megfelelő nyeséssel. De emiatt nem szidják őket. Sőt leginkább akkor csodáljuk őket, mikor látjuk, hogy sok haszontalan ágat levágnak és feleslegesként eldobnak. Ami megmarad, nagy fejlődésnek indul.
Nem oktalanság, atyánkat, az orvost, a bírót, a földművest gyalázni? Pedig nem zárja ki fiát a házából. Az orvost nem szidjuk és gyalázzuk, ha megkínozza a betegét, a bírót sem, ha kemény ítéletet hoz, még a földművest sem, ha nyeseget. Az Istent pedig szidjuk és ezer váddal illetjük, ha gonoszság okozta kábultságunkból ki akar bennünket józanítani. Micsoda esztelenség, hogy az Úrnak még annyit sem engedünk, amennyit embertársainknál természetesnek tartunk.
Azért mondom mindezt, mert félek a vádolóimtól, hiszen amíg az ösztöke ellen küszködnek, megvérzik lábukat, amíg az ég ellen harcolnak, maguk kapnak sebet. Tudok még ennél súlyosabbat is mondani. Mellőzzük el azt a kérdést (hogy nekik is engedjek!), hogy üdvös-e ha Isten elvesz valamit tőlünk. Csak annyit mondok: azt veszi el, amit adott. Nem vádolható, mert ura sajátjának.
Ha valaki nálunk teszi letétbe pénzét vagy kamatra adja, hálásak vagyunk, hogy kamatoztatta, de nem méltatlankodunk, mikor visszakéri sajátját. Vádolhatjuk az Istent, mert meg akarja szerezni a magáét? Nem esztelenség-e ez? Nem így cselekedett a kiváló, nemes lelkületű Jób. Nemcsak akkor adott hálát, mikor megvolt mindene, de az elvesztés után is: ,,Az Úr adta, s az Úr elvette, Amint az Úrnak tetszett, úgy tett, Legyen áldott az Úr neve!'' (Jób 1,21) Ha mindkettőért hálát kell adni, akkor az elvevés semmivel se kisebb vagy kevésbé hasznos, mint az ajándékozás. Érdemelhetünk elnézést, ha a szelíd, minket szerető, gondos Atyát megbántjuk? Minden orvosnál bölcsebb, minden szülőnél jobban szeret minket, minden bírónál igazságosabb, minden földmívesnél gondosabb. És mi a lelkünkért aggódását nemtörődömséggel fizetjük vissza és imádás helyett nem becsüljük meg. Lehet ostobább és korlátoltabb, mint az, aki azt állíthatja, hogy ez a nagy rend, amiben élünk, nem kíván isteni gondviselést. Mintha valaki azon vitatkoznék, hogy a nap sötét és hideg. Igen különös bizonyítványt állítana ki magáról. Aki az Isten gondviselését kétségbe vonja, sokkal nagyobb ostobaság vádját vonja magára.
Mi hasznunk van abból, hogy az ég, a nap, a hold, a csillagok világa és minden más a legnagyobb rendben van, mi pedig tele vagyunk összevisszasággal és rendetlenséggel. Milyennel? Ez nagyon gazdag és erőszakos, rabol és károsít, a szegényeknek szánt adományt naponta elkölti, semmi baj sem lesz. A másik szerényen él, józan, igazságos, minden széppel fel van ruházva és éhezik, beteg, végső szükségben szenved.
Ezek botránkoztatnak téged?
Igen -- válaszolod.
Ha sok gonoszt látsz bűnhődni, a derék emberek közül pedig csak néhányat; vagy nagyon sokat jósorsban; nem változtatod meg a véleményedet, nem dicséred az Urat.
Ez még jobban botránkoztat engem.
Két gonosz van: az egyik szenved, a másik megszökik és kikerüli a büntetést. Két jó közül az egyik becsületben él, a másik állandóan bűnhődik.
Itt is fel kell tételeznünk a nagy isteni gondviselést. Ha minden gonoszt itt büntetne meg és minden jónak itt adna jutalmat, felesleges lenne az ítélet napja. Ha egy rosszat se büntetne, egy jót sem jutalmazna, a hitványak hitványabbak és rosszabbak lennének. Sok jó könnyelművé válnék. Akik könnyen káromkodtak, még jobban vádolnák az Istent és biztosan állítanák, hogy nincs isteni gondviselés felettük.
Ha néhány gonosz bűnhődik és néhány jó jutalmat nyer, azt mondják, hogy előre nem látható az emberi sors. Ha ez sem lenne, nem tudom, mit mondanának. Mit beszélnének a levegőbe? Az Isten egyik gonoszt bünteti, a másikat nem; az egyik jót megjutalmazza, a másikat nem. Nem bünteti valamennyit, hogy megértesse a feltámadást. Néhányat büntet, hogy a könnyelműek lelkiismeretesebbekké legyenek és féljenek ha látják mások bűnhődését. Jutalmaz a jók közül, hogy a büntetés az erényes életre vonzza a többieket. De nem jutalmaz mindenkit, hogy megértsük: van másvilág, ahol mindenki megkapja a magáét. Ha már itt megkapja mindenki a jutalmát, elveszik a másvilágban való hite. Ha senki sem kapná meg jutalmát, a legtöbb könnyelmű lenne.
Ezért tehát egyeseket büntet, másokat nem. De mindegyiknek haszna van ebből. Az elsőknek eltünteti gonoszságát, a többit a félelem teszi józanabbá. Krisztus szavából is nyilvánvaló ez. Mikor hírül adták neki, hogy a torony ledűlt és sok embert eltemetett, így szólt: ,,Vagy mint ama tizennyolc, kikre Siloeban rádűlt a torony, és megölte őket, gondoljátok-e, hogy azok is vétkesebbek voltak minden embernél, ki Jeruzsálemben lakik?'' (Lk 13,4)
Gondolod, hogy ezek a bűnük miatt vesztek el? A többiek nem igazuk miatt menekültek meg, hanem hogy amazok bűnhődése miatt jobbakká legyenek. Jogtalanság történt a bűnhődöttekkel, mert a megmenekültek jobbá lehettek a többi büntetése által? Ha tudta volna, hogy jobbakká lesznek, az Isten nem büntette volna őket. Ha soknál látja, hogy semmi hasznot sem vonnak le az ő türelmességéből, mégis nyugodtan elnézi őket, kegyelmet ad nekik, hogy kijózanodjanak saját ostobaságukból. Nem történt ezekkel jogtalanság, mert a félelem volt segítségükre. A jövő büntetéstől megszabadultak, mert előbb kimenekültek a bűnökből.
Akik nem bűnhődtek, azokkal sem volt igazságtalan az Úr. Ha akarták, Isten irgalma lehetővé tette, hogy igen jókká legyenek. Csodálatos türelmét és várakozását dicsőíthették. Az erény útjára léphettek. A többiek büntetésével szolgálhatták üdvösségüket. Ha megmaradtak gonoszságukban, nem Isten az oka, aki türelemmel várt, hogy újra visszatérjenek hozzá. Egyedül ők a hibásak, mert nem méltók a bocsánatra, ha szükség szerint nem használják fel Isten türelmét.
Nemcsak ez bizonyíték arra, hogy nem minden gonosz kapja meg büntetését: van más, ennél semmivel se jelentéktelenebb.
Mi az?
Ha Isten minden bűn után azonnal büntetne, már rég nem lennénk, mert kipusztult volna az emberiség. Hogy ez igaz, hallgasd meg a zsoltáros szavát: ,,Uram, ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram, ki állhat meg előtted?'' (Zsolt 129,3). Vizsgáljuk meg ezt közelebbről. Mellőzzük el minden egyes ember életének vizsgálatát (hiszen lehetetlen ismerni mindenkinek életét) tekintetbe venni és csak arról beszéljünk, amiről kétségkívül tudjuk, hogy elkövettük. Ebből ki fog világlani, hogy mindnyájan elpusztultunk volna, ha minden bűn után bűnhődnénk: ,,Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, aki atyafiára haragszik, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja atyjafiának: raka, méltó a főtörvényszékre; aki pedig azt mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére'' (Mt 5,22). Van köztünk olyan, aki ne követte volna el ezt a bűnt? És akkor rögtön el kellett volna pusztulnia? Így bizony mindnyájan meghaltunk volna már régen: ,,Legyen pedig a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeken túl van, a gonosztól vagyon'' (Mt 5,37). Van köztünk, aki nem esküdözött? Még sosem esküdtél hamisan? ,,Mindaz, aki asszonyra néz, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében'' (Mt 5,28). Ebben a bűnben is sok ember vádolható. Ha a nyilvános bűnök ennyire elviselhetetlenek és mindegyik kérlelhetetlen büntetést von maga után, mi lesz, ha hozzávesszük a titkon elkövetetteket? Akkor látjuk igazán az isteni gondviselést, hogy nem büntet rögtön minden bűn után. Ha látod, hogy a rabló, a csaló nem bűnhődik, szedd össze a lelkiismeretedet, hányd-vesd meg az életmódodat, kerüld a bűnt és szépen megérted, hogy milyen nagy dolog, ha Isten nem büntet minden bűn után. Ezért mondják sokan kíméletlenül, mikor nem a maguk, hanem mások bűneivel törődnek, hagyjuk a sajátunkat és kutassuk a másét. De mi sose kövessük ezt, tegyük az ellenkezőjét.
Ha látjuk valamelyik igaz ember bűnhődését: gondoljunk Jóbra. Akármilyen igaz valaki, nálánál igazabb még sincs. Mégcsak meg se közelíti. Ha ezer bajban szenved, sosem szenvedhet annyit, mint ő.
Gondolkodj ezen! Ne vádold az Urat, sőt értsd meg, hogy nem cserbenhagyást jelent, ha megtűri a szenvedést. Meg akar jutalmazni és ékesebbé akar tenni. Ha a bűnös bűnhődését szeretnéd megismerni, gondolj arra a szegény emberre: ,,ki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt'' (Jn 5,5). Kitűnik Jézus szavából, hogy ez az ember bűnei miatt betegedett meg: ,,Később Jézus a templomban találkozék vele, és mondá neki: Íme egészséges lettél, többé már ne vétkezzél, nehogy rosszabbul járj'' (Jn 5,14).
Vagy a bűnök büntetését töltjük ki a csapásokban, vagy a jutalom jogát szerezzük meg, ha Istennek tetsző életünkben is bajt szenvedünk. Akár kegyelemben, akár bűnben élünk, egyaránt használ a sújtó kéz. Az előbbiben ragyogóbbak leszünk, az utóbbiban pedig józanabbá válunk és megkönnyebbül a másvilági büntetésünk. Szent Pál bizonyítja, hogy aki e világban bűnhődik és a büntetést készséggel elviseli, az a másvilági büntetését enyhítheti ezzel: ,,Ezért van köztetek sok beteg és erőtlen és alusznak sokan. Ha ellenben önmagunkat megítélnők, bizonyára nem ítéltetnek meg. Midőn pedig megítéltetünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal'' (1Kor 11,30--32).
Ha mindezeket átláttuk, és Isten bölcsességéről helyesen gondolkodtunk, szálljunk vitába az ellenkezőkkel. Ha valami felülmúlja értelmünket, ne gondolkodjunk arról úgy, mint valami értelmetlenségről. Mikor egy részét mégis felfogja eszünk, a meg nem értettben fedezzük fel az Úr meg nem fogható bölcsességét. A hozzá nem értő ember a teremtmény művészetét sem érti, miért lenne csodálatos, ha a földi elme sem fogja fel a végtelen Teremtő gondviselését.
,,Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei és felkutathatatlanok az ő útjai!'' (Róm 11,33). Ha a nagy egész kis részében biztos és tudatos hitünk van, a többiért adjunk hálát az Úrnak. Másképpen is tudunk megcáfolhatatlanul gondolkodni az Isten gondviseléséről. Kérdezzük meg a tagadókat: Van Isten? Ha azt mondják, hogy nincs, ne is álljunk szóba velük. A bolondok sem méltók arra, hogy vitatkozzunk velük. Így vagyunk azokkal, akik tagadják Isten létét.
Ha még egy kis hajó (kevés tengerésszel és utassal) se tud kormányos nélkül egyetlen mérföldet se megtenni, hogyan működhetne pontosan ez a világ, ahol ennyi ember van és amit az elemi csapások ennyire pusztítanak. Hogyan maradhatott volna fenn eddig, ha nem lebegne felette uralkodó, egybetartó gondviselés. Ha szégyenlik vallani mindenki közös véleményét, mely magukból a tényekből fakad; ha szégyenlik megvallani velünk az Istent, azoknak azt mondjuk: Ha van Isten, már pedig van, ebből következik, hogy igazságos. Ha nem lenne igazságos, nem is lenne Isten. Ha igazságos, mindenkit érdeme szerint jutalmaz. Már pedig látjuk, hogy e világon nem kap mindenki érdeme szerint. Tehát másvilági, számunkra tartogatott jutalmat kell remélnünk, ahol mindenki érdeme szerint kap. Így derül ki teljesen az isteni igazságosság.
Ez a gondolatmenet nemcsak a gondviselésre, de a feltámadásra is eszméltető. Ennek tudatában gondoljunk a gondviselésre és a feltámadásra. Másokat is világosítsunk fel erről és cáfoljuk meg az Úr ellen küzdőket. Dicsérjük az Istent mindenben. Így nagyobb gondja lesz ránk az Úrnak is, mert többre becsül bennünket. Könnyen megszabadulhatunk a nagy rossztól és igazán remélhetjük a jövő boldog életét. Ezt adja meg nekünk Jézus Krisztus kegyelme és irgalma. Ő általa és Vele dicsőség az Atyának és a Szentléleknek most és mindörökkön örökké. Ámin.
