2021. február 12., péntek

II. Jeremiás Konstantinápolyi pátriárka harmadik, és egyben utolsó, válasza Tübingenbe, 1581.

 


 

Azok, akik olvasták ezen nagyszerű patriarchának a tübingeni luteránusoknak írt ezen válaszait, jól láthatják, hogy mi ortodox keresztények miért vagyunk úgymond "kényelmes" helyzetben az eretnekekkel szemben. Az Egyház szentatyái, már kristálytisztán kifejtették, hogy miért az ortodox egyház a mi Urunk Jézus Krisztus által alapított egyetlen Igaz Egyház, valamint már kellőképpen megvédték annak tanításait, dogmáit és kánonjait mindenféle eltévelyedett ember támadásával szemben, így nekünk nincs más dolgunk, mint szorgalmasan tanulmányozni az ő tanításaikat, nehogy tudatlanságunk miatt mi is eltévelyedjünk.

II. Jeremiás Konstantinápolyi pátriárka harmadik válasza Tübingenbe, 1581.
Jeremiás, Isten kegyelméből, Konstantinápoly, Új-Róma, érseke és egyetemes pátriárka...

[pp. 289-90] Ó legbölcsebb német férfiak, megérkezett az a könyv, amelyet elküldöttek nekünk. Ebben ismét állítólag elfogadható okokat és bizonyítékokat fejtettek ki, mondván, hogy nem kaptak teljesen kielégítő választ az előző leveleikre részünkről. Azt is mondják, hogy valahogy még a gondolkodásuk sem igazodott helyre nemcsak a Szentírástól, hanem az Egyház szent atyáitól sem, melyek mindegyike az igazabbat és jobbat tanította.

[A. A SZENT LÉLEK EREDETÉVEL KAPCSOLATBAN]

De miután ezt elmondták, behozzák Szent Ágostont a Szentháromságról szóló 2. könyvbe, és határozottan fenntartják, hogy a Szentlélek nemcsak az Atyától ered, hanem magától a Fiútól is. És úgy döntenek, hogy a Szent Görög Atyák egyetértenek Önökkel a Szentlélek Fiútól való eredésének kérdésében, annak ellenére, hogy szó szerinti kifejezésekben különböznek. Atanáz „Az Ige megtestesülése” című értekezésében; Cirill [az alexandriai] Palladiosz-nak szóló első értekezésében, Epifaniosz az Ancoratos homíliában; Nagy Bazil tizenötödik levelében Eunomiosz ellen, aki egyetért velük; Nazianzi [Gergely] a negyedik teológiai szónoklatban, amely a Fiút érintő második; Cirill [az alexandriai] ismét a tezauruszban, Atanáz pedig ismét a Szerafionhoz írt leveleiben. Csodálkozunk tehát, hogy valóban a Szentírás és az Atyák nyilvánvaló és egyértelmű szövegrészeinek elhagyásával, amelyek világosan kijelentik és azt állítják, hogy a Szentlélek egyedül az Atyától származik, amelyeknek más jelentése lehet, és ők [az Atyák] más módon értelmezték őket, önök változtatták meg őket a saját céljaik érdekében! Ennek megfelelően valóban az elküldés kérdése is, aminek Ágoston szerint, valamint a dolog igazsága szerint is, nincs semmi közös vonása az eredettel. És ugyanez vonatkozik arra a sok más szakaszra is, amelyeket ezek az Atyák szükségszerűen használtak, és megfelelően alkalmaztak, amikor azok ellen szóltak, akik el akarták idegeníteni a Lelket a Fiú lényegétől. Bizonyára nem azzal a szándékkal használták őket, hogy megmutassák, hogy a Szentlélek a Fiútól is ered. Ezért arra törekedtünk, hogy teljesen csendben maradjunk válaszaikkal kapcsolatban, és ne adjunk választ Önnek. Mert önök teljesen világosan megváltoztatták a Szentírást, valamint a fent említett szent emberek értelmezését, a maguk akarata szerint. Pálnak arra kell biztatnia minket: „Az eretnek embert egy-két intés után kerüld” [Tit 3:10]. Mivel azonban a hallgatás révén úgy tűnhet, hogy egyetértünk önökkel, és hogy önök talán helyesen tartják és értelmezik ezeket a dolgokat, azt veszélyeztetjük, hogy azt gondolhatnák, hogy a Szentírás és ezek a szent emberek [Atyák] egyetértenek önökkel ebben a témában. Azáltal, hogy megvédjük őket, újból megismételjük ezeket az ügyeket, bár leveleikből jól értesültünk arról, hogy soha nem fognak tudni megegyezni velünk, vagy inkább azt kell, hogy mondjuk, az Igazsággal...

[C. A SZENTSÉGEKRŐL, 305–6. O.]

De mivel egyetértenek a szentségek némelyikével, annak ellenére, hogy veszélyesen elferdítették és saját céljaikra változtatták az Ó- és az Újszövetség írott tanításait, továbbá azt mondják, hogy némelyik nem szentség, hanem csak hagyomány, melyek nem a szentírási szövegekre épültek. De maguk minden szempontból szembeszállnak velük, csakúgy, mint a bérmálással, amelyet még Aranyszájú Szent János is elfogadott. Néhány másikat, pedig magukkal húznak mint a zuhatag. És ezek után önök teológusnak hívják magukat!

[D. A SZENTEKHEZ VALÓ IMÁDKOZÁSRÓL]
(Gyónás és a szerzetesi élet)

Önök hiábavalónak tartják a szentekhez, azok ikonjaihoz és szent emlékeikhez való imádkozást. Elutasítják tiszteletüket, ürügyként véve a zsidó forrást. Sőt, elutasítják az egymásnak való gyónást is. Ezenkívül elutasítják az angyali, szerzetesi életet. És ezekről az ügyekről azt mondjuk, hogy a rájuk vonatkozó szent [Szentírás] részeket nem olyan teológusok értelmezték, mint maguk, mert sem Aranyszájó Szent János, sem más áldott és igaz teológusok nem értelmeztek úgy, mintha özönvíz rángatta volna őket. De valójában, ő [Aranyszájú] és az utána lévő szent emberek, telve voltak Szentlélekkel, akik természetfeletti csodákat tettek életük során és haláluk után is, ugyan úgy értelmezték a Szentírást; és akik megkapták ezen hagyományokat, egymás után átörökítették őket és nélkülözhetetlen és jámbor [szentségekként] adták tovább nekünk. Ezek közül néhányat még az Ó-Róma is megtartott és velünk együtt elfogad. Honnan számíthatnának jobbra, mint az Ó- és Új-Róma? Maguk valóban elhagyták az igazi teológusok értelmezéseit, és a sajátjaikat tartották előnyösebbnek? A zsidó hagyomány forrásaiból megtudhatjuk, hogy a történelem során a szent ikonok és szent ereklyék megvetése a zsidóktól ered. Az ottani lutheránusok sok és sokféle szakadását valóban zsidók okozták és terjesztették, ahogy azt kegyességet színlelve külföldön szóba hozták. És, amint látják, már gyökeret vertek és megnyitották az utat a gonoszság előtt, ahogy napról napra rosszabbá váltak. Mivel egyáltalán nem vagyunk közösségben velük [a zsidókkal], így áhítattal, sőt rendíthetetlenül tekintünk Egyházunk szentségeire. Szorosan ragaszkodunk azokhoz a tanításokhoz, amelyeket az Istent hirdető szent Apostolok utódai mondtak el. Értelmezéseiket drágábbnak tartjuk, mint az összes aranyat és drágakövet. Valójában a szenteket nem üdvözítőként és megváltóként hívjuk segítségül, ne adj Isten, mert csak egy Üdvözítő és Megváltó létezik, a Krisztus; de mi, akik bűnösök vagyunk, a gonoszságok közepette közvetítőnek tartjuk őket, akik szent és kielégítő módon teljesítették az életutat, és elmentek Istenhez, és akik gazdagon közbenjárnak értünk. És természetesen nem követünk el bűnt, ha folyamatosan erre törekszünk. Hiszen szent ikonjaik és ereklyéik tiszteletével, amelyek több ezer gyógyulást okoznak azoknak, akik alkalmanként hittel közelednek, rendkívüli haszonban részesülünk, és lélekben és testben egyaránt megvilágosodunk. Gyónunk is egymásnak a Szentírás szerint. Tiszteljük a szerzetesi és angyali életet. Imádkozunk, hogy azok, akik felemelik ezeket a terheket, egyáltalán ne forduljanak vissza, ha valóban úgy döntenek, hogy felkészültek a mennyek királyságára.

[E. BEFEJEZÉS]

Ezért azt kérjük, hogy ezentúl ne okozzanak nekünk több bánatot, és ne írjanak nekünk ugyanarról a témáról, ha más módon kívánják kezelni az Egyház tudósait és teológusait. Megtisztelik és szavakkal magasztalják azokat, de tettekkel elutasítják őket. Mert megpróbálják alkalmatlannak bizonyítani fegyvereinket, amelyek az ők szent és isteni beszédeik. És nekünk ezekkel a dokumentumokkal írnunk és ellentmondanunk önöknek. Így, ami Önöket illeti, kérjük, oldozzanak fel minket ezen aggodalmakból. Ezért, a maguk útját járva, ne írjanak többet a dogmákról; de ha mégis, csak a barátság kedvéért írjanak. Búcsúzunk.

Jeremiás, Konstantinápoly érseke
Kiadva 1581. június 6-án
Protonotarios Theodosios