New York-i Szent Filaret (+1985) prédikációja a Kenethozó Asszonyok vasárnapjára:

 

Ma a Szent Ortodox Egyház, mint tudjátok, a szent Kenethozó Asszonyokat dicsőíti, ezért éppen ezt a vasárnapot nevezik „Kenethozó Asszonyok vasárnapjának”.

Tegnap már beszéltünk arról, hogy a Kenethozó Asszonyok lényegében Krisztus feltámadásának első hírnökei voltak, és bizonyos értelemben, ahogy egy orosz szent hierarcha fogalmazott, maguknak az apostoloknak voltak az apostolai.

Itt van valami jellemző: az evangéliumot olvasva nem kerülheti el a figyelmünket a következő körülmény. Amikor maguk az apostolok látják a feltámadt Tanítót, nem ragadja meg őket azonnal a teljes hit; és amikor mások azt mondják nekik, hogy a Tanítójuk feltámadt, ezt nem tudják úgy elhinni, ahogy kellene. Szent Márk evangélista még azt is megemlíti, hogy egyszer, amikor az Úr megjelent nekik, szidalmazni kezdte őket – vagyis egyenesen megfeddte őket hitetlenségükért és keményszívűségükért, mert hallottak feltámadásáról, de nem tudtak hinni azoknak. aki beszélt nekik erről a Feltámadásról.

De ha az apostolok nem tudtak hinni a feltámadás csodájában, a Kenethozó Asszonyok azonnal felismerték azt, aki megjelent nekik. Izgatottak voltak, és lelkesen, de ugyanakkor félve futottak ki az Úr sírjából; kezdetben féltek attól, hogy ezt bárkinek is elmondják, tekintettel arra, hogy milyen szokatlan és furcsa volt az, amit az Angyaltól hallottak. De menekülés közben megjelent nekik az, akit édes illatú mirhával meg akartak kenni. Megjelent, és csak egy szót mondott nekik: „Örvendezzetek!” A hűséges Kenethozók azonnal felismerték, hogy a Megváltó jelent meg nekik, és örömmel imádták Őt. Mire fel ez a nagy öröm? Legáldottabb Antonyíj metropolita rámutatott, mennyit jelent egy férfi számára az igazsághoz való hűség és az ahhoz való hűtlenség. A mindenben állandó és szilárd hűség a hűtlenség gyávaságának az ellentéte. Itt is ez volt a helyzet mondta Vladyka Antonyíj. Az apostolok ahelyett, hogy követték volna tanítójukat, amikor Őt (modern szóhasználattal szólva) letartóztatták, különböző irányokba menekültek. Amikor az Úr elment feltámasztani Lázárt, Tamás apostol ezt mondta: »Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!« (Jn 11,16). Az Apostolok egyike sem kifogásolta ezt. Ez azt jelenti, hogy egyetértettek Tamás apostollal. A Getszemáni kertjében mégis kiderült, hogy megijedtek, és elmenekültek. Csak a szeretet apostola, János apostol állt szemben ezzel a félelemmel, és elválaszthatatlan volt a Tanítótól egészen a Golgotáig, ahol a Megváltó Legszentebb Anyjával állt. Az apostolok mégis elmenekültek – és ez az a hűtlenség és gyengeszívűség, amely árnyékot vetett a szemükre, amit Vladyka Antonyíj jegyez meg. De a hűséges Kenethozók elmentek Vele a Golgotára, és ott álltak a keresztnél, gyászoltak, ugyanakkor szeretetükkel és együttérzésükkel próbálták valahogy enyhíteni a Boldogságos Szűz Mária szörnyű és emberfeletti gyászát. Nem hagyták el Őt. Az evangéliumból tudjuk, hogyan temették el, és a Kenethozó Asszonyok látták, hová helyezték el. Az apostolok nem voltak ott… elmenekültek. A mirhát hordozó nők azonban mindvégig hűségesek maradtak Hozzá, és ezért, ahogy Vladyka Antonyíj mondja, lelkiismeretük és belső lelki intuíciójuk világos és tiszta maradt, és ezért azonnal felismerték azt, aki megjelent nekik, és imádták Őt, habozás nélkül, mint szeretett Tanítójukat és a halál legyőzőjét.

Képzeljétej csak el, mit élt át a szent Kenethozó Mária Magdolna, amikor vigasztalhatatlanul sírt annak sírjánál, aki egykor megszabadította őt a tisztátalan ellenséges szellemektől, hét démont űzve ki belőle. Miután ez megtörtént, szeretett Tanítójának állandó követője lett. Itt sír vigasztalhatatlanul az Ő sírjánál, és hirtelen meghallja Valakitől ugyanazt a hangot, amely azt mondja: „Mária” – azt a kedves és felejthetetlen hangot, amely egykor hét démont űzött ki belőle. Ha Mária szíve nem repesett az örömtől és a boldogságtól, ez csak azért volt, mert az Élet Forrása, maga Krisztus volt az, aki beszélt vele. Micsoda átmenet a vigasztalhatatlan gyászból az elragadtatott örömbe! Emlékezzünk tehát, mit jelent a hűség és az odaadás, és mit jelent a tiszta lelkiismeret. A szent asszonyok mindent megtettek annak érdekében, hogy figyelmet szenteljenek Tanítójuknak. Veszélytől nem félve a Golgotára mennek, elkísérik, ott állnak a Golgotán a keresztnél, figyelik, áhítattal nézik, hogyan temetik el Urukat – s ezért örömük van, hogy dicsőségben láthatják, az apostolok előtt, hogy feltámadt a halálból. Ne feledjétek, milyen fontos hűségesnek lenni Istenhez. A hűség és az iránta való odaadás megvilágosítja az emberi lelkiismeretet és megvilágosítja az emberi elmét. Ezzel szemben, amikor egyik ember a másik után hűtlenséget és árulást követ el az Úr és az igazság iránt, lelke megkeményedik, lelkiismerete eltorzul, és nehéz lesz felismernie az igazságot, nehéz lesz tisztelnie. Mindenkinek emlékeznie kell erre, és mindig imádkoznia kell, hogy az Úr tanítson meg minket, hogy mindig és mindenben hűségesek legyünk hozzá, ahogyan a Szent és Dicsőséges Kenethozó Asszonyok is hűségesek voltak hozzá. Hűségük a végsőkig vitte őket, és abban a kimondhatatlan örömben részesültek, hogy látták Tanítójukat feltámadni, és azonnal imádták Őt. Hűségük és szeretetük példája oktató példa kell, hogy legyen minden keresztény lélek számára; egy példa, melyet ha követnek, az mindvégig kimutatja az Úr iránti hűségét, és örömet ad az Ő szemlélésének.